Bátran írhatom, hogy családi okok miatt túráztunk szombaton.

Apósom aznap lett volna 74 éves, a túra indulási-érkezési pontja pedig Zalaszántó, ahol született, pár évig míg Keszthelyre nem költöztek itt élt a család.

Nem volt kérdéses mit is fogunk csinálni azon a szombaton, főleg mert terveztük a temetés óta, hogy elnézünk erre, van itt minden mi szemnek lábnak ingere.

5:00 csörög az óra, bedagadt szemmel kelek, alig térek magamhoz.

Kicsit messzebb van tőlünk, mint  a megszokott bakonyi helyszínek, nem szeretnénk az utolsó pillanatban indulni. Az itinerre így is 8:30 került, útközben kilestük a  devecseri új lakótelepet, szép kis házak lettek.

Első érdekes pont  a Sztupa volt, nem részletezem, magával ragadó, a napfényben szinte elvakított a fehérségével (a fényképezőgépet is..). Nem tudom szabad-e felmenni, vagy ehhez van-e valamilyen rituálé, az első teraszra betettem a lábamat, remélem nem okoztam ezzel szentségtörést. Az szobor alatt ott voltak az áldozati gyümölcsök meg egy üveg natur aqua, modern világ ez J.

Sajnos követ elfelejtettem itthonról vinni, ott most letehettem volna, néhány gondommal együtt.

Kis nézelődés után indultunk tovább, a Tátika vár romjai felé. Útközben kb 100 m-en át szedres volt, de nem ám az apró, hanem nagy szemű, zamatos. A többi túrázó sorra került el bennünket, még, jó hogy tovább nem tartott, mert sosem értünk volna fel a Tátikára szintidőn belül. Degeszre tömtük magunkat, frissítés OK.

Felfelé kóstolót kapunk a napi időjárásból, tűző nap, az erdőben őserdei páratartalom, nehéz így felfelé. Fent a várban van a 2. ep, ejnye túl gyakran túrázunk, van ismerős arc a múlt hétről…

Kilátás szép lenne, mert látszik kicsit  a Balcsi, de  a pára miatt csak sejtjük, hogy ott van.

Csokit megesszük és indulunk tovább. A lefelé út bozótharcos üzemmódban folytatódik, ha futva indulsz nem túl szerencsés.

Rémisztő fánál ellenőrző szám van, fogalmam sincs mitől kapta ezt a nevet, én egy nagy kiszáradt korhadt fát vártam.

Sajnos kevés helyen volt patakot átugrós, izgalmas rész. Ettől még 5 kilit ír az itiner a rezi várig, de az meg olyan büdös messze, ááá oda sosem érünk el.

Sokszor unalmas a  menetelés, ez is egy ilyen rész, látod hova tartasz, de mindenen át kell jutni.

Rezi vár felé régi katonai út visz egy darabig, ami később hegyi szerpentinné válik, csodaszép, de nagyon-nagyon alattomosan emelkedik egyre nagyobb fokban.

Közben egy picit egyenes, itt van egy óriási kő belepve mohával, szinte hívogat. Pici lány a nagy erdőben:

Elgondolom, hogy a rezi vár urának a felesége biztos nem ezen az emelkedőn közlekedett felfelé, mert akkor lefolyt  a pofijáról a púder….de lehet nem is volt felesége…..akkor meg levadászott egy vaddisznót és meghívta vacsira a Tátika vár urát….

Beleolvasok az itinerbe, a mesém ezer sebből vérzik. A rezi vár ura Apor, aki utódott nem hagyott maga után (feleség kilőve-vagy mégsem???) és az övé volt a Tátika vár is (vacsora kilőve – a vaddisznó tovább élt mint az én mesém).

Rajtam ugyan púder nincs szerencsére, mert az orromon csöpög lefelé az izzadtság, mire feljutunk…

Tökéletes szervezés, a vár aljában terülj-terülj asztalkám, ééés  a zsíros kenyérhez van hagyma. Eszünk-iszunk, megnézzük a várat. Szemben Zalaszántó, a másik oldalon számot vetünk Szigligettel, Szentgyörgy-heggyel, Badacsonnyal. Fantasztikus a kilátás.

Lenézve  a falura elérzékenyülök, no csak nem fogom itt itatni az egereket. Lerakom  a kezem  a kőfalra, de ott az ő keze is (húúú, de csöpögősen romantikus az egész, hol  az a várkisasszony???). Kifelé azt mondja az emberem, olyan furcsa érzése volt.

Na tessék még kiderül, hogy itt áll Apor egy későbbi életében.

Következő célunk a rezi kocsma, de jó, iszok kávét vagy sört vagy kólát vagy kávét vagy sört vagy kólát…..

Az itiner szerint  a faluban a szalagozást kövessük, ahol mi bemegyünk itt egy darab sincs. A körforgalomnál találunk egy  falutérképet, egy körön belül vagy 7 kocsma . Sorra járjuk  őket, illetve  a másodikig jutunk, Ok megvan. Mégis kólát kérek…

Itt egy kicsit megszeppenek, a 45 kilinek még nem vagyunk a felénél, de a szintidőnknek már igen.

Unalmas km-ek következnek megint. A hévizi műútnál válik el tőlünk a 25-s táv, bennünket beterelnek  a bozótba. Áttörünk az akadályokon, az utolsó lépésemmel megint belém csimpaszkodik egy gaz, fűbe harapok vagyis a szántóföldbe, de jó puha, felénk nagyon agyagos, itthon keményen megütöttem volna magam. Az ember meg jól kiröhög.

A gyümölcsösnél 3 bazi permetező munkagép forgolódik, csak úgy férnek el, ha mi beugrunk a  bozótba. (4x, a hócipőm tele, meg még büdös is..a permetszer).

Vidornyalaknál bemegyünk mosakodni és inni a temetőbe (nyugodjanak békében esküszöm csendesek voltunk).

Az itiner figyelmeztet, hogy  a falu végén az út járhatatlan de mi mégis megpróbáljuk. Te jó ég mi vár ránk, talán ezt a mondatot kellett volna még indulás előtt elolvasni???

Tényleg kint van egy táblán, hogy időszakosan járhatatlan. Autóval biztosan, gyalog egész tűrhető, ki lehet kerülni és szerencsére nem sok van belőle.

A képen messze látszik néhány tehén. Hogy ezek mekkora színészek, apám!!!

Mikor észrevettek bennünket, mint az őrültek el kezdtek rohanni felfelé, ahol bekerített rész volt. Mire odaértünk már mind belülről nézett kifelé és mintha megdumáltak volna bennünket: 

-Mi, ottkint, dehogy  te rosszul láttad.

Volt  a kerítésen alul néhány lyuk, na de hol a francba mentek be ekkora tehenek…hihetetlen.

Unalmas rész megint, pedig tanösvényen járunk, de ez inkább  a gazdák földje, pocsék csapások tele vízzel, pocsolya pocsolya után.

A bányánál totózás, szalag nincs  a bányába belépni tilos, talán akkor mégis az ösvényen??

Picit csepeg az eső, rimánkodom, csak most ne már mindjárt vége, még 12 kili aztán szakadjon le az ég..

Az utolsó kemény emelkedőhöz érkezünk, ami egy darabig ösvény, aztán jön  a SZIKLAFOLYOSÓ. Igen így csupa nagybetűvel, elrejtve itt a Keszthelyi –hegység dombjai közt ez a csodaszép hely. Imbolygó egymásra esett köveken lépkedünk felfelé  a Vadlány barlangig, itt van az utolsó ellenőrző pontunk (mehettek haza fiatalok- mi voltunk az utolsók a leghosszabb távon, előttünk  kb 6-an, nem volt nagyon népszerű túra).

Lefelé is ámuldozunk, nagyon örülök, hogy ide is eljutottunk.

Innét már csak 5-6 kili a cél, csak be kell sétálni. Ember eltitkolta előlem, hogy nem jött rendbe  a lába, az egész utat végigsántította most lesheti a duplájára dagadt bokáját.

Nálam majdnem minden ok, a cél előtt 8 kilivel enyhén görcsöl-húzódik  a bal vádlim, benyomok egy banánt, jobb nem lett de rosszabb sem, este bekentem, fáslit kapott had melegedjen, mára semmi baja. Holtpont nem volt, sem savasodás, izomlázam nincs. Szépen tudtam hazafelé vezetni, a kocsiből kiszállva sem fogtam aszfaltot, JÓ JEL!

A végére még a szúnyogokkal kell megküzdenünk, embernek a meg a fejmosásommal, amit tőlem kapott nem tette zsebre.

Szintidő 11 óra volt, mi 10:20 alatt jártuk végig, de jobb időnk is lehetett volna, ha nincs a párom lábmizériája és szépen felváltva „nyulazunk” erőt adva egymásnak.

Az itiner néhol nem volt egyértelmű, de a szalagozás kiváló, ahol meg ez sem volt, ott az ösztöneink voltak jók.

Az emléklap olyan szinten szép, hogy akár  a falon is megállja  a helyét...

Legközelebb?? Majd a műszakunktól  kiderül…hmm most megyek rakok az ember patájára jeget....

ALBUM