Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 49 249 246 km-t sportoltatok
Briel blogol

Melyik a nagy pillanat? (Vivicitta - első FM)

Briel | 2013-04-21 17:46:00 | 27 hozzászólás

Itt ülök, próbálom szavakba önteni.

 

Melyik volt a nagy pillanat? Amikor átfutottunk Tündüssel a célkapun felemelt kézzel és közben hallottam a nevemet, és hogy első félmaraton?

Vagy amikor átöleltük egymást, hogy itt van, ez az, beértem?

 

Talán abból a rengeteg kis pillanatból tevődik össze a nagy pillanat, amikor mentem edzeni, bármilyen fáradt is voltam, bármilyen ócska idő is volt, bárhogyan sikerült is az előző edzés, bármennyi kijavítandó doga várt az asztalomon?

 

Vagy amikor a sok jóbarát, sporttárs, személyes és on-line ismerős bíztatott?

 

Tündüssel a rengeteg privátban és nyilvánosban váltott üzenet, amikor felajánlotta, hogy velem tart ezen a napon… Amikor Runka azt mondta, hogy igenis képes vagy rá, hidd el, amikor TÉZÉ azt mondta, eleget álltál már a pálya szélén szurkolva, most megérdemled, hogy neked tapsoljanak, Forgi, aki kitiltott a mazsolaklubból, vagy akár Tibor, aki olyan multivitamint ajánlott, hogy végre nem betegeskedtem végig a telet és tudtam edzeni, és a sok-sok bíztatás, amit itt az EO-s sporttársak mindig beírtak az edzéseimhez – ezek mind-mind együttesen a nagy pillanat apró összetevői.

 

A család, akik megértő mosollyal csukták mögöttem a lakásajtót, amikor szakadó hóesésben, hidegben, sötétben, szélben mentem futni. „Anyu, ma mennyit futottál?” És bármilyen számot mondtam, de tényleg bármilyet, elismerést kaptam, dícséretet!

 

Azt gondoltam, hogy ha ez meglesz, szépen leírom kilométerről kilométerre, hogy volt. Ahogy állunk Tündüssel a rajtzónában, megragadom a kezét és bíztatóan megszorítja az izgalomtól jéghideg ujjaimat, ahogy végigaggódta az első kilométereket, hogy nehogy elfussam, Snecike, ahogy becsatlakozott meglepetésként 5 kilinél és majdnem végig ketten kísértek, a fordítók után Runkáékkal való rendszeres hajrázás, az én drága párom, aki becsatlakozott a Forgi-Zénóka-Nell szurkolócsapatba és már négyen hajráztak már nem is tudom hány helyen, az első 13-14 kilométer mámora, az hidakra fel és a rakpartos emelkedők, amiket simán megfutottam, 20 után a fáradtság és az utolsó 300 méteren valami új energia, ami bevitt a célba…. Nem, nem tudom részletesen leírni.

 

Azt tudom, hogy nagyon sokáig tartott, ameddig elfogadtam, hogy én lassabban fejlődöm, hogy amit más elér fél év, háromnegyed év alatt, az nekem 2-3 évig is eltart, és ameddig rájöttem, hogy ez nem számít. Csak az számít, hogy futni kell, mert futni jó!

És hogy ma félmaratonista lettem!!!!

 

Nagyon köszönöm Nektek, akik részesei voltatok az örömömnek!

képek itt!

2015-10 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)