Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 031 207 km-t sportoltatok
Briel blogol

Bringatúra: Fertő-tó 2.0

Briel | 2013-05-20 22:38:59 | 12 hozzászólás

Mert az 1.0 tavaly húsvétkor volt, téliesre fordult szélviharos időben, végül kultúrprogrammá avanzsált.

 

Most újból nekifutottunk, de akkor már menjünk át Ausztriába, amúgy sem vagyok oda a magyarországi bringautakért, az osztrákot meg dícsérik sokan, ám lássuk! Vigyor

 

Én és a bringa… Felnőtt fejjel tanultam meg, soha nem leszek magabiztos rajta. Nem merem elég magasra állítani az ülést, hogy igazán kényelmes legyen tekerni (mert akkor hogy fogok megállni?), rettentően izgulok, ha jönnek szembe, hogy hogyan fogunk elférni, vannak emelkedők, amik megfognak, és úgy egyáltalán. Viszont élvezem a tekerést, ahogy fúj a menetszél, már tudok nézelődni, el merem engedni a kormányt egy-egy másodpercre, hogy megvakarjam mondjuk az orrom – tessék, lehet röhögni nyugodtan, sosem fogok tudni úgy bringázni, mint aki gyerekként tanult meg, de attól még tekerhetek én is, nem igaz? 

 

Na szóval a szállás Mörbisch-ben, induljunk el északra. Órát nem hozom, hisz a páromnak van olyan kis csinos kütyüje, ráerősíti a kormányra – lenulláztad? Azt nem tudom, hogy kell – jaj, akkor nem fogom tudni, hogy mennyi idő alatt milyen távolra… A fenébe az egész teljesítménykényszerrel, nézelődni jöttünk, kikapcsolódni, nem versenyezni, vagy bizonyítani bármit – kinek is? Most 42-t mutat a kilométerszámlálója, azt megjegyezzük, két számot meg képes vagyok kivonni egymásból, még fejben is... (nem véletlenül mehetek be matek érettségire felügyelni: veszélytelen vagyok.)

 

Rustot pillanatok alatt elérjük, na menjünk csak tovább, majd visszafelé megnézzük. Felhősen indultunk, de szépen kisütött a nap, meg is van az idei első leégés.

Ausztria, hát igen. Rendezett, virágos, kristálytiszta falvak, vagy városkák, mosolygó, köszöngető emberek, barátságos arcok. A bringautak szélessége (igen, ez nekem fontos szempont!!!) olyan, hogy nem kell frászt kapni, ha szembeforgalom van. Voltak sunyi hosszú emelkedők, amiken nem látszott, hogy az, csak hogy nehezen tudom tekerni – igen, váltót már tudok használni, de akkor is -, azt hittem defektem van, de csak amikor visszafelé néztem, vettem észre, hogy honnan tekertem fel. A közelben dombok, mi szőlők között tekerünk, sok helyen kinn van a gazda, dolgozik szorgalmasan.

 

Tényleg nagyon szép, rengeteg bringás, na de hol a tó??? Ja, az távolabb. Oggauban úgy döntünk csak meg kellene már nézni a vizet. Megpróbáljuk, de csak a nádasig jutunk el, csatornák rendszere visz ki a tóhoz, de itt nem tudunk végigbringázni mellette.

 

Purbachban ebéd, majd egy tanösvény mentén végre ki a tópartra. Csodás volt, ahogy a csatorna mentén a legkülönbözőbb madárhangok kísértek, a magas nádasból semmi nem látszott, viszont füllel hallhatólag tele volt madárral, békával a nádas… A tó olyan Balaton feeling, vitorlásokkal, apró hullámokkal. Majd indultunk vissza.

 

Ruston most nem tekerünk át érzéketlenül, bemegyünk az óvárosba, bűbáj házak, tér, kút, citromfa, pálmafa nagy dézsában, elbűvölő. A parkban fúvószenekar játszik, kicsit hallgatjuk, majd egy tóhoz közelebbi útvonalon indulunk vissza Mörbischbe.

 

Őszintén mondom, fogalmam sincs, hogy bírtok ennyit ülni a nyeregben, én 50 kili után már minden zökkenőnél szisszentem, és ugye a poszt elején leírtakhoz még hozzátennék annyit, hogy kiállva sem tudok tekerni, nekem ülni kell végig. Hát ez van, röhögés ismét megengedett! A sok spinning ellenére is fáradnak az izmok, az utolsó 5 kili már igazi küzdelem, nagyon örülök, amikor bekanyarodunk a mi utcánkba.

 

Vasárnap áthajókázunk Ilnitzbe, onnan bringáztunk fel északra. Itt végre közel a tóhoz, a madarak is mutatják magukat, tényleg nagyon szép környezet, rengeteg fatorony, ahova fel lehet menni nézelődni, kémlelni a tájat, fotózni.

Erős szél volt egész nap, persze emelkedősebb részen volt mindig a szembeszél, oldalszélnél is kellett tartani rendesen a kormányt, de ez még nekem is ment. Király

 

Na, és akkor az osztrák bringautak. Az egy dolog, hogy szélesek. A minőségük remek, és hát a fedett pihenők, padokkal… Egyszerűen csodás, hogy még erre is gondolnak, csak hogy komfortosabbá tegyék a magamfajta kirándulós bringázók életét. Az meg aztán már mindennek a teteje volt, hogy eltérően a Balatontól, ahol a forgalmasabb üdülőhelyeken rémálom a bringázás a tömeg miatt, itt a közvetlen tóparti sétányon az autóút mindkét oldalán van bicikliút. Ja, és kis sövénnyel elválasztva, mindkét irányba egy-egy. Igen, összesen négy biciklisáv van! Ezen a részen egyébként is 3-4 bringás kényelmesen elfér egymás mellett. Hömpölygünk is rendesen, szerintem mindenki bringán ült a környéken!

 

Nekem további lecke az izomerősítés, bringánál más izmok fáradnak, mint futásnál, ezekkel foglalkozni kell!

 

Összességében, nagyon-nagyon szép és jó volt, a leégés ellenére remekül éreztem magam! A bringás infrastruktúra lenyűgöző, a táj érdekes, tényleg élmény volt ez az összesen 108 kilométer.

De mégis, mégis… Ha egészen őszinte akarok lenni, ha a szívem mélyére nézek, akkor azt kell mondjam, természeti szépségben az Őrséggel nem veszi fel a versenyt! Számomra továbbra is az a vidék a bringás csodahely!

 

Képek: https://edzesonline.hu/kep_galeria/&action=viewalbum&album_id=7147

12 hozzászólás

torolt_13650 4004 napja
torolt_13650 képe

Csodaszep lehetett:) Jo kis hetvegi program, szep emlekekkel, elmenyekkel:) Meg sok ilyet kivanok:):):)

holovacz 4004 napja
holovacz képe

Nem rötyögök... :) Én is felnőttfejjel tanultam meg bicajozni, nincs abban semmi... Szép út lehetett, jólesett most reggel olvasgatni ezeket az élményeket, sok ilyen szép tekerést a jövőben is! :)

nell1 4003 napja
nell1 képe

De helyes vagy :-) Pont így érzek a biciklizéssel kapcsolatban, és az autóktól is félek, pedig gyerekkoromban tanultam...

Gratulálok a szép túrához, egészségetekre!!!

anna2210 4003 napja
anna2210 képe

 

Jó volt olvasni. :)

Sajnos mostanában ha meghallom a bringa szót, mindig a pesti forgalomban, autók között cikázó ön- és közveszélyes alakok jutnak az eszembe. Nem tehetek róla, mindig ideges leszek tőlük. Egyszerűen nem értem, hogy nem félnek.


De most, hogy elolvastam amit írtál, őszintén kedvet kaptam én is. És amolyan, jé, bringázni lehet így is?! - érzés kerített hatalmába. Nem mintha nem tudnám, de ez most nagyon megérintett. Köszönöm :)

RunKa 4003 napja
RunKa képe

Szép piros a combod :), na majd bebarnul. Minél többet bringázol, annál magabiztosabb leszel, de olyan cukin írsz :)))

Szépek a képek,  jó sokat tekertél te lány !

Jó lenne szervezni már egy közös, nem teljesítmény kényszeres közös bringázást valami szép környéken :)

Bobe 4003 napja
Bobe képe

A képek szuperek! Szép helyen tekertetek! Irigykedem! :)

AgnesD 4003 napja
AgnesD képe

108 km két nap alatt? Ez azt hiszem az én popókámat is elnyűtte volna. De milyen szépen lepirultál! Ja, és amennyit látok belőle: klassz a biciklid!

Briel 4003 napja
Briel képe

Köszi mindenkinek! :)

Sajnos a bringa csak kölcsön volt, az enyém egy váltó nélküli city, olyan kosárkás fajta, szóval ilyen nagyobb túrára muszáj kölcsönkérni egy jobbat.

Runka: olyan kirándulósan nem is tudsz tekerni, ahogy én megyek! :))))

Tündüs 4003 napja
Tündüs képe

ÓÓ sőőt futni is felnőtt fejjel tanultál meg és mégis milyen jól megy:))

Minden mondatod hozta vissza a tavalyi emlékeimet!

Klassz a  trikód is!

 

 

 

Sneci-ke 4003 napja
Sneci-ke képe

Végg mosolyogtam olvasás közben, nagyon élvezetesen írsz.

Ha megnyugtat: én is béna vagyok a bringán egy csomó mindenben :-)  A rutin azért majd idővel jön.

 

empirke 4002 napja
empirke képe
Annyira aranyosan írtad meg :) Csodás lehetett, gratulálok! Amúgy, én gyerekként tanultam bringázni, de mégis pont ilyen paráim vannak mint neked. Sok bicózással le lehetne küzdeni. Hajrá! :)
Bozót 4002 napja
Bozót képe

Klassz aktív kikapcsolódás lehetett! Egészségetekre!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)