Előzmények:

A 2. Nem Oda Boda terepfélmaraton és 10,5 km verseny szervezésébe belecsöppentem az utolsó pillanatokban. A múlt heti bőrig ázós futásom előtt tartott megbeszéléssel kezdődött a történet, amikor felajánlottam, hogy amiben tudok, megpróbálok segíteni. Így a versenyelőtti nap szombatján mentünk ki az erdőbe pályát építeni.

Azon a szombaton, amikor rég nem látott mennyiségű eső zúdult a térségre. Bevallom eleinte kicsit tartottam attól, hogy fog megbirkózni a pálya ekkora mennyiségű vízzel, de a homokos erdei talaj nagyban megcáfolta a kételyeimet. Nem tudtam, mennyi ideig, és milyen mértékben fogunk megázni, ezért téli bakancsot, két nadrágot, és pulóver kabát kombinációt alkalmaztam. Kis késéssel ugyan, de még időben elindultunk Boda irányába, ami egy negyed órás autóutat jelent.

 Kissé hűvös volt az idő, viszont az eső átváltott szitálásba mire elindultunk szalagozni, és az erdő lombkoronája is nagyban védett bennünket az ázástól. Első terv szerint egy hátsókerék meghajtásos teherautó platóján képzeltük el az utazást, amiről hamar letettünk, mert az egyenetlen talaj miatt nagy csatát vívtunk a gravitáció és az oldalirányú erőhatások tengerében. Illetve a székek, amiket stabilnak gondoltunk se jelentettek életbiztosítást, így hamar elvetettük a kényelmi faktort.

Ahogy kifordultunk a versenyközpont épületétől, az első domb tövében rögtön sikerült elásni az autót. Több liter benzin elégetése, és motorerőszakolás után viszont sikerült feljutni az emelkedőn, ami a másnapi rajt helyszínét jelentette. Utólag kiderült, hogy ez volt a pálya egyik legrosszabb pontja, a másiknak külön története van, de mindent a maga idejében. Ezek után beültünk a vezetőfülkébe, a többiek pedig futva- kerékpározva haladtak előttünk.

Kerestük a lezárandó elágazásokat, és a nem egyértelmű pontokat, néhol még túlságosan is aprólékosan építettük a pályát, bár ki tudja, mire képes egy futó, ha már elkészült az erejével. Nem szerettük volna, hogy bárki is eltévedjen.  Az erdő közepén húzódik egy gázvezeték, aminek a felszíni részét kitárcsázták. A pálya 4-5 alkalommal haladt át ezen a területen, így rövid földművelés tartottunk. Próbáltuk kitaposni az átkeléshez szükséges útvonalat, és két oldalról, földön futó szalagokkal jeleztük a menetirányt. Közben persze elmormoltunk néhány miatyánkot, nehogy elakadjon az autó, de ezzel nem volt gond. Haladtunk tovább az erdő szebbnél szebb részein, és húztuk kifele azokat a bizonyos szalagokat.

Addig, amíg meg nem érkeztünk ahhoz a bizonyos másik ponthoz. A víz megállt ebben a mélyedésben az autó pedig természetesen pár méterrel azelőtt, hogy kikászálódott volna a sártengerből, megfeneklett. Elindult a kreatív agytröszt, kiszabadítottuk az első kerekeket a sárból, aztán faágakkal próbáltuk alátámasztani a hátsó kerekeket, hogy meg tudjanak kapaszkodni. Felmásztunk, és próbáltuk leterhelni a hátsó tengelyt, de a jó 150 kg semmit sem jelentett. Így mind beálltunk a kocsi mögé, és elkezdtük tolni. A kerék persze teljesen felcsapott minket sárral és vízzel, a lábunk pedig majd kicsúszott a vizes talajon. de végül csak kiszabadult fogságából négykerekű barátunk, amit kemény férfimunkának köszönhetett.

Ezt követte a legkellemetlenebb szituáció az egész hétvége során, viszont ez is happy enddel zárult. Épp lesepertük magunkról a sarat, amikor megjelent egy terepjáró két vadásszal, és értetlenkedve kérdezték, hogy milyen célból szalagozunk. Mint kiderült, pont aznap kezdődött a vadászidény, amikorra a verseny ki lett írva. Jöttek a külföldi vadászok, és természetesen 100- nál több ember közelébe nem engedhetünk puskával durrogtató egyéneket. A probléma forrása a kommunikációs hiba volt, nem egyeztetett egymással a versenyre való engedélyt kiadó, és a vadászatot szervező vadász. Végül megsüvegelendő megoldás született, mi szerint a reggeli órákban a vadászoké, a verseny idején a futóké, a verseny után ismét a vadászoké az erdő. Itt is megköszönöm a korrekt intézkedést, sokaknak lenne mit tanulni az ilyen békés megegyezések példáján.

Mivel a kocsit már így is megerőltettük, és vannak olyan részek a pályán, amik nem megközelíthetőek vele, visszatértünk a versenyközpontba, és elkezdtük a pakolást a nevezésekhez, és a zsíros kenyér partihoz. A többiek sötétedés környékén érkeztek meg a szalagozásból. Este 9 körül végeztünk, és elindultunk hazafele. A Rotary óta védjeggyé vált bőséges vacsora és hidratálás után feküdtem le aludni, amikor még mindig a történtek hatása alatt voltam.

A verseny napja

Szokásos reggeli, nem szokásos folyadékmennyiség, gyors összepakolás, és már jöttek is értem. A rövid autóút során átbeszéltük az előző napi történéseket, találgattuk, hogy milyen feladatunk lesz majd a későbbiekben.

Miután megérkeztünk felvettük a rajtszámot, telepítettem egy nyomtatót, és mentünk ki a versenyhez vezető útra, útba igazítani a futótársakat. Többen érkeztek kerékpárral is, még hozzá elég távoli helyekről. Az egyik kereszteződésnél mutattam az utat, mindenki megköszönte, és üdvözöltek is, innen látszik, mennyire összetart a futó társadalom. Egy család teljesen más irányba szeretett volna, menni, nem a futásra érkeztek, őket természetesen átengedtem. Volt olyan, aki viccesen kérdezte, hogy abba az irányba van-e a kocsma, illetve egy rendőrautó is befurakodott az autós karavánba, valószínűleg más úti céllal. A vonattal érkezőket az állomásról több autó segítségével juttattuk el a nehezen megközelíthető versenyközponthoz.

Fél órával a rajt előtt elindultunk mi is, épp annyi időnk maradt, hogy átöltözzünk. Pár szót váltottam még a műsorvezetővel, aki sajnos a technika rabjává vált, mert az épület egy bizonyos sávban leárnyékolta a mikrofonját. Aztán megtaláltam a rajt helyszínét, ahol az első harmad végére álltam be. Meghallgattuk a lelkesítő beszédet, és aztán egy vadászfegyver eldördülésével kezdetét vette a száguldás.

A rajtnál lévő első sáros szakaszt elhagyva kis tülekedés következett, a vékony erdei úton nem igazán lehetett előzni, az avar alatt pedig ki tudja, miben töri ki az emberfia a lábát. így tartottam a felvett tempót, és nem sokára megelőzött Czeglédi Feri. Biztattam is még ekkor, tudtam jól, hogy sokkal jobb időre képes, mint én, hadd menjen. Viszont feltűnt, hogy csak- csak nem akar elszakadni tőlem. Elértük az első gázvezetékes átkelőhelyet, ami után ismét erdős réshez érkeztünk. Ez a szakasz jobban ki volt járva a járművek által, a mezőny pedig kezdett széthúzódni. Két kilométerenként voltak jelzések, az elsőnél tartottam az 5 perc körüli versenytempómat, pedig előre figyelmeztettek, hogy tartalékoljak, mert alattomos lehet a sok hepe és hupa a második körben. Utol értem Ferit, ekkor már gondoltam, hogy nagy a baj, a fájós bokáját szétrázta az erdei út, innen is jobbulást kívánok neki, 10 km után be kellett fejeznie a versenyt. Ez volt akkor a helyes döntés. Megérkeztünk az általam csak Jurassic Parknak nevezett részhez. A szalagozásnál hallottunk itt valami fura állathangot, amit a lekerített erdőrész, és a sejtelmesség miatt T-rex -nek tulajdonítottunk. Viszont annyira messze nem jutottunk el a kiindulási pont óta.

Elértük a pálya egyik csúcspontját, a vadregényes részre bevezető szűk utat, amit előzetesen a pálya egyik legszebb részének kiáltottunk ki. Persze ekkor még nem tudtam, merre jártak a többiek előző este, amíg a versenyközpontot építettük. Az edzésekről ismerős részek után jött az elakadási pont, mit kis csellel és helyismerettel sikerült átúszni. Az 5 km-es frissítési ponton vizet és banánt fogyasztottam, viszont tőlem szokatlan módon meg is álltam pár másodpercre. Egy kitakarított erdőrész után ismét a jól megszokott erdei utak következtek, a következő nevezetes pontig.

Ez egy hosszú egyenest takart, aminek nem látszik a vége, mivel volt benne egy komoly emelkedő, amit egy kisebb lejtő, és egy még komolyabb emelkedő követett. A távolról lépcsőre hasonlító erődítmény ekkor még nem okozott gondot, dacból még bele is gyorsítottam.

Miután ismét átkeltünk a gázvezetéken utol értem Forgács Imit. Elkezdett kattogni az agyam, hogy ha tudom tartani az ő tempóját, akkor jó vagyok, mert a Rotaryn, is előttem végzett. Persze ebből lett a pofára esés, mivel ő csak 10 és fél kilométert futott. Itt elbizonytalanodtam kissé, mert eszembe jutottak a verseny előtti intő szavak, illetve most is tartalékolásra biztatott. De egyszerűen olyan jó ritmusban haladtam, hogy nem akartam lassítani, hangos hajrákiáltás után elmentem mellette. ÉS megérkeztem az eddig előlem eltitkolt részhez.

Ez egy füves részt jelentett, szinte a fák között szlalomoztunk, és a szekérút is eltűnőben volt. Ez a rész volt a leg vadregényesebb, és egyben a legváltozatosabb számomra. Nagyon jó választás volt bevinni erre a részre a mezőnyt, még a vizes fű sem hátráltatott a táj élvezetében. Ezek után még néhányszor átmentünk a gázvezetéken, és elértük a 10 km-es pontot. 10 és felesek jobbra, 21- esek egyenesen, újabb kör kezdődött. Volt rajtam óra, viszont nem nézegettem az időt, mert nem voltak meg mindenhol a kilométerjelzések, és valahogy teljesen kikapcsolt a futás, a gondolatok ott maradtak valahol az út szélén.

Hirtelen nagyon egyedül éreztem magamat. Láttam eddig futókat, viszont a mezőny nagyon megcsappant. Előttem úgy 6-700 méterre volt egy futó, mögöttem 4-500- ra pedig követett egy. Csak a hosszú egyenesekben láttam, hogy ott vannak, de elérhetetlen messzeségben. Tényleg megvalósult a rajt előtti instrukció, hogy a frissítési ponton kívül az erdővel és a vadakkal találkozhatunk, magunkra voltunk utalva. Mivel nem volt külső viszonyítási pontom, folytattam a megkezdett tempót, nem akartam előremenni, más kérdés hogy nem is tudtam volna…

Gyönyörködtem az előző körben leírt részekben, az agyam teljesen kikapcsolt. A frissítési pont után kaptunk egy kis természetes frissítést is szemerkélő eső formában, a hátszeles szakaszokon pedig kissé fáztam, mivel teljesen nyári ruházatot választottam, amit nem bántam meg végül. Éreztem, hogy hátulról egyre közelít egy bizonyos futó, viszont ilyen távolságoknál már nem akartam pozíciót veszíteni. Lehet csak üldözési mániám volt, de egyre mondogattam magamban, hogy nem érsz utol, nem érsz utol. A holtpontom most teljesen elmaradt, haladtam hasonló tempóban a cél felé, az üldözőmet is sikerült elhagyni a táv végére.

Miután befordultam a célegyenesbe, beleadtam apait- anyait, ami még maradt. Már messziről kiabálták a rajtszámomat, a műsorvezető mondta a nevemet, és egyszer csak felemelt karokkal áthaladtam a célvonalon.

Megkaptam az „emlékérmet”, amit nagyon ötletesen, a verseny plakátját ábrázolja, laminált formában, nyakba akasztóval. És rajta az örök igazsággal: „Ez a verseny nélküled nem valósult volna meg! Köszönjük, hogy itt voltál!”. Én pedig köszönöm, hogy részt vehettem, és segíthettem ennek a csodának a szervezésében.

Hogy meg ne fázzak, azonnal elmentem átöltözni, csak azután frissítettem. Jót beszélgettünk a többiekkel, és bevártuk Diót is, aki most szerintem sokkal több pozitív élménnyel távozott a pályáról, innen is gratulálok neki! És végre sikerült elkészíteni azt a rég áhított közös képet is, illetve megvitathattuk, hogy milyen volt az utóbbi 2 óra. A zsíros kenyér parti után még megvártuk az utolsó befutót is, tapsoltunk helyezéseket elérőknek az eredményhirdetéseken. A korcsoportos díjazás miatt végül kiderült, hogy életemben először dobogóra állhattam, második helyezést értem el, és büszkén álltam a fotósok elé. Ezután csapatunk hazafelé vette az irányt.

Ismét bebizonyosodott, hogy a nagyon kemény szervezői munka meghozza a gyümölcsét. Csak elégedett embereket lehetett látni a versenyközpontban, ami a verseny életre hívóit, és megvalósítóit magasztalja. A Boda melletti erdőben nagyon nagy potenciál rejtőzik, remélem további kellemes edzések és versenyek helyszínéül szolgál majd. Találkozzunk jövőre is!

Számok

A célba érkezési időm 1:41:51 volt, ami messze felülmúlta a várakozásaimat, és az előzetes erőlatolgatás ellenére még a Rotarynál is jobb eredményt értem el (persze a chipes időmérés miatt azt tartom hivatalos csúcsnak). 129 Induló volt a versenyen, a félmaratoni távon induló 50 férfi versenyzőből 17. helyre volt elég az időeredmény, az 1. korosztályban pedig 2. helyet értem el. 

Az utóbbi két hét a 2. Nem oda Boda terepfélmaratonra való felkészülés hajrájával telt el. A hétközi futásokat Fekete Antival teljesítettem, próbáltuk minél jobban megközelíteni a verseny helyszínét. Első alkalommal bő 14 km jött össze, amikor háztól erdőig futottunk. A legrövidebb utat kerestük az erdőhöz, ami viszont azzal járt, hogy bevállaltunk egy kis szántóföldön való futást is. Igaz a düllő utakon is elég nagy volt a por akkor, viszont a talpunk alatt futóhomokként besüppedő talaj nagy megerőltetést kívánt. Szaporábban vettük a levegőt, és úgy éreztük, mintha hegymenetben lennénk, mégis sík volt a vidék. Irigykedve néztük a kis súlyával gyorsan ugráló vadnyulat, amint tovarohant, ő nem küzdött a gravitációs problémával. Eljutottunk az erdő szélére, viszont az eltelt idő épp annyi volt, hogy már fordulhattunk is vissza. Az erdészházat azért még megkerültük.

Csütörtökön már autóval közelítettük meg a város legszélső pontját, így már futva csak egy 10- 15 percet kellett megtenni az erdőig. Most lefordultunk a megfelelő elágazásnál, ami egy dimbes -dombos úthoz vezetett minket. A távolban láttuk, hogy néhány villám lecsap az erdő mellett, utólag végig gondolva elég bátrak voltunk, mert egy zivatar elől nem sok menekülési lehetőségünk maradt volna. A legnagyobb emelkedőnél kellemetlen meglepetésben volt részünk, mivel nem számítottunk ott közlekedő járműre. Az emelkedő csúcspontján hirtelen két homokfutó tűnt fel, amik igencsak nagy port kavartak, és szokatlan látványban részesítettek minket. A tanulság, hogy nagyon vigyázni kell a beláthatatlan területeken, még ha azok elhagyatottak is, mert nem gyalogtempóban közlekedtek a motorosok. 13 és fél km-t teljesítettünk, aminek a végén úgy 7-800 métert sikerült sprintelnem, így a gyorsító edzés sem maradt ki.
szombaton részt vettem a verseny szervezői által tartott megbeszélésen, ahol sok érdekes dologba nyerhettem betekintést a versenyszervezéssel kapcsolatban, és felajánlottam segítségemet az előkészületekben. Miután ezzel végeztünk, még felkerekedtem egy kis éjszakai magányos futásra, melynek célja a hétköziekhez hasonló távolság volt. Éreztem menet közben, hogy csepereg az eső, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet, pedig kellett volna. Egy könnyű technikai pólóval, rövidnadrággal, és széldzsekivel felfegyverkezve a város túlsó végében a házunkhoz képest ért el a felhőszakadás. A legrövidebb útón elindultam hazafele, viszont így is sikerült bőrig ázni. 10 km jött össze, a megfázást elkerültem, viszont néhol alig láttam a sűrű esőben, és a cipőm is úgy beázott, hogy több napig szárítottam a radiátor alatt. A kutyáim tudták, hogy futni mentem, addig áztatták magukat az esőben, amíg haza nem értem, aztán ők is biztonságos helyre húzódtak. Hűségből jelesre vizsgáztak, kaptak is érte törülgetést, és jutalomfalatokat.

Vasárnap 3-man indultunk el a Debreceni Kilométerek által rendezett Tavaszváró 1/6 maratonra. A környéken való autós tekergéssel feltérképeztük az útvonalat, majd elértük a versenyközpontot, viszont elég korán érkeztünk. A helyszíni nevezés nagyon gyorsan lezajlott, aztán az autóba bújtunk a hideg és a tomboló szél elől. Szinte mindenki téli futófelszerelésre váltott, pedig az utóbbi napokban már a rövidnadrág is előkerült.  Kevéssel a rajt előtt elvégeztük a bemelegítést, és hallgattuk a vicces megjegyzéseket, miszerint végig hátszelünk lesz. Ez természetesen már az 1-ő km után megdőlt. Ezt a versenyt gyorsító edzésnek szántam, taktika nem volt, toltam, ami a csövön kifért, ha elfutottam volna, valahogy csak bevánszorogtam volna a célba. A pálya kicsit monoton lett a benne lévő hosszú egyenessel, ahol a fordító miatt kétszer is végig kellett haladnunk. Az átlagtempóm a 4 és felet közelítette, a szokásos utolsó sprinten kívül nem tudtam menet közben variálni, már nem volt hova gyorsulni. A saját mérésű 32 perc körüli idő így is nagy egyéni csúcsot jelent, a korábbi kibővített körúton futott eredményeimhez képest, igaz ott már rég nem futottam. A célban Kinder tojást, frissítőt, és befutóérmet kaptunk, a sorsoláson viszont csak nekem nem sikerült nyerni a különítményből. Az élőállat tombolán történő kisorsolását át kellene gondolni a szervezőknek, mert a sok nyúl alig akart gazdára találni, és nem is szeretnék belegondolni, milyen sors vár rájuk, miután megunják őket a gyerekek. Az újévi futásnál is érdekesnek találtam, hogy mit kezdhet egy panellakó a frissen nyert mangalica kismalacával. A verseny nagyon jól meg volt szervezve, az utóbbi észrevételt viszont átgondolnám a szervezők helyében.

A húsvéti lakomák után kedden húztam újra futócipőt, amikor 4-en vágtunk neki a városnak. Gyorsléptű barátunknak hála elég erős iramban kezdtünk, és közös megegyezéssel egy elég hosszú útvonalat választottunk. A 15 km-es táv elején nem voltak problémáim, tartottam a lépést, 5 perces kilométereket mentünk. Úgy 10 km környékén kezdtem elveszíteni a fonalat, viszont 14-ig még kitartottam. A többiek az utolsó kilométert erőteljesen meghúzták, viszont elfelejtettek szólni, hogy hamarabb lesz vége a távnak a szokásosnál. Így én még tartalékoltam, mert ha velük megyek, biztos gyaloglásra kellett volna váltanom pár száz méter után. Így jócskán elmaradva tőlük, egy rövidebb sprinttel fejeztem be az edzést. Ez a tempó nekem már versenytempónak számított, frissítés nélkül nehezen tudtam tartani. Viszont szükség van az ilyen edzésekre is, ha fejlődni szeretnék sebesség terén.

Csütörtökön egyedül maradtam, mert a megszokott időpontban épp zápor volt. 10 perccel később indultam el, és két zápor között futottam egy 6,5 km-es körutat. Kissé erőtlennek éreztem a lábaimat a keddi hajsza után, így inkább a regenerálódás volt a cél. Kényelmes tempóban futottam, és épp mértem felfele a helyzetet, hogy esetleg elmegyek 10 km-ig, viszont az eső jobb belátásra bírt. Ismét szétázva értem haza, viszont egy fokkal jobb volt a helyzet, mert ekkor már a termo felsőm is rajtam volt. Csak nevettem magamban, hogy egy héten kétszer is sikerült így járnom, ahogy futó karrierem során eddig nagyon kevésszer. Nagy megázásra nem is emlékszem, csak csendes esőhöz volt eddig szerencsém. Az utóbbi hetek tanulsága számomra, hogy még mindig nem tudom megtalálni a megfelelő ruházatot az átmeneti időszakokban, annyi a variációs lehetőség, és a körülmények változatossága sincs éppen a segítségemre. Illetve már előre kell gondolkodni, mivel 10 km fölötti távoknál nem a pillanatnyi időjárást kell figyelni, hanem azt, hogy milyen lesz az idő 1 óra múlva. De ugye gyakorlat teszi a mestert.

Vasárnapig rápihenés következik a versenyre, szombat délután, pedig ha minden jól megy, pályát építünk. Izgatottan várom harmadik félmaratonomat, ami az első lesz terepen. Célidő elvárásom a Rotaryból kiindulva 1 óra 50-55 közzé tehető, a terepen való fel - lemozgás miatt számolok rá 10 percet. Illetve remélem, hogy az aszfaltra optimalizált cipőm sem fog hátráltatni. Szurkoljunk, hogy a verseny napján jó legyen az időjárás, és ne úszni kelljen futás helyett!

Edda Művek: Szélvihar: http://www.youtube.com/watch?v=j6G2hn1jUZU

A rotary félmaraton után nem sok időm maradt a pihenésre, elkezdtem gyűjtögetni a kilométereket a II. Nem Oda Boda terepfélmaratonra: http://korutfutok.fw.hu/eredmenyek/NemodaBoda.html. Egy pihenőnap után összejött egy 13,5 km- es futás, amit Fekete Antival tettem meg. A terepre való készülés miatt düllő utakat választottunk edzőpályának, ami később kissé rossz döntésnek bizonyult. Az utóbbi idők szárazsága miatt bokáig gázoltunk a porban, és szó szerint tele lett a hócipőnk homokkal. Legalább kevés jármű tette tiszteletét a közelünkben, mert amit távolról láttunk, masszív homokvihart kavart. Megvitattuk a Rotary tapasztalatokat, és beszélgettünk a sikeres felkészülésről. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy egy hajdan szép fasort a földdel tettek egyenlővé, pedig azt nem tépázta meg a pár évvel ezelőtti nagy vihar, és nem is veszélyeztetett lakott területeket. Izomlázam már nem volt, kis fáradtság és combizom beállást éreztem úgy 10 km körül, viszont ez nem jelentett különösebb problémát a hátralévő távon.

A csütörtöki napon ismét ketten indultunk el futni, a szeles időben, amikor ugyancsak lógott az eső lába. Kis késéssel értem a megbeszélt helyre, a gyors öltözködés során pedig nem vettem figyelembe, hogy leszakadhat az ég. Viszont enyhe szitálással megúsztuk, és még a nap is kisütött kicsit. Így a ruházat jó választásnak bizonyult. Anti nevezett a Vivicittá félmaratonra, így ezt az edzést átmozgatásnak szánta. Elfutottunk a böszörményi atlétikai pályáig, ahol már rótta köreit a Rotaryn maratonit teljesítő sporttársunk. Beálltunk hát mi i és futottunk 5-6 kört. Aztán elváltak útjaink, és indultunk is hazafele. Az órám 50 perce mutatott, mikor megérkeztünk, így én még tovább futottam kicsit egyedül. Megkerültem a csónakázó tavat egy kis terepezés gyanánt, aztán pedig beiktattam 3 nagyjából 3-400 méternyi gyorsabb futást is, amik kicsit kivették az erőmet.  Így összejött majdnem 12 km.

Szombaton eljött a hosszú futás ideje. A délelőttöt pihenésre szántam, a szeles idő bevallom kissé hátráltatott, de csak addig, amíg be nem öltöztem. Miután átbeszélgettük a délutánt kedves ismerősömmel, 6 óra magasságában beöltöztem, mintha téli futásra készülnék, viszont a szélvédelmet helyeztem előtérbe, és tudtam, hogy az idő múlásával szükség lesz a plusz rétegekre. Kihasználtam a mágnespántok okozta plusz szellőzést, és a cipzárokat se húztam teljesen fel, nehogy megfőzzem magamat. A céliramot 5,5 percesre lőttem be, amit sikerült is tartani. Frissítésnek egy kis üveg vizet vittem magammal, amit gondosan elrejtettem, azaz beleállítottam egy sövénybe. Az első kör elején örömmel vettem tudomásul, hogy a házak felfogják a szelet, viszont így feleslegesnek éreztem a kiöltözést, úgy éreztem meggyulladok. Azért a kör második fele megnyugtatott, hogy jó döntést hoztam, mert olyan pofaszéllel találtam magamat szemben, amivel ritkán találkozok. Ezt is sikerült leküzdenem, viszont a kissé szokatlan igénybevétel meglátszott rajtam, Az első kör végén jött az első fáradtság hullám, aminek szerencsére hamar vége is szakadt, amikor elértem a frissítőpontomat. úgy fél kilométeren keresztül cipeltem az üvegemet, aztán ismét elsüllyesztettem egy sövénybe. A második kör jól esett, holtpontom nem volt, a szelet is könnyedén leküzdöttem. A harmadik kör elején felvettem a frissítőt, és azt már a kör végéig magamnál tartottam. A lélektani holtpont ismét rám köszöntött úgy 17- 18 km magasságában, viszont ismét sikeresen átbillentem rajta. A szelet ekkor már inkább kihívásnak tekintettem, viccesen mondtam is neki magamban, fújj csak jobban, annál nagyobb lesz az erkölcsi siker. 19,5 km jött össze 1 óra 47 perc alatt, amivel az 5 és feles tempót teljesítettem. Ezt nagyon jó időnek tartom egy héttel a Rotary után, és a szeles körülményekhez képest.

Ezzel a hosszú futással zártam le március hónapot, ami rekordkilométer mennyiséget hozott. állandósult a kedd csütörtök edzésritmus, és előtérbe kerültek a hosszabb, 13 km körüli futások. Gyorsító edzésem kevés volt a Rotary miatt, inkább az állóképességre gyúrok az utóbbi hetekben, illetve próbálom kitolni a holtpontomat 20 km-en kívülre, hogy a félmaratoni távon ne jelentsen problémát az utolsó kilométereken. Márciusban szűk 214 km-t teljesítettem, bő 19 óra alatt, és túl vagyok egy sikeres Oxigén Kupa befejező fordulón, és az első nagyszabású félmaratonomon. Ezt a hónapot nagyon mozgalmasnak és sikeresnek tekintem.

Április eleje Boda jegyében fog eltelni, ahol a felkészülésbe valószínűleg beiktatom a tavaszváró 1/6 maratont: http://www.debrecenikilometerek.hu/statikus/versenykiiras_husvet.html.  Emellé vagy futok még néhány kilométert a Nagyerdőn, vagy pedig tempó futásra fogom felhasználni, mintha Oxigén Kupa forduló lenne. A sikeres Rotary felkészülést alapul véve, most két lazább hét következik, viszont még nem találtam ki a megfelelő edzéstervet. Valószínűleg kevés lesz a gyorsítás, és annyira hosszút se tervezek mint a tegnapi, viszont a kilométereket gyűjtögetni szeretném.

U.i. : Az előző blog bejegyzésem utóirata meghallgatásra talált, utólag több képet feltöltöttek rólam a Rotary versennyel kapcsolatban, aminek nagyon örülök.