Az őrült futáson összeszedett fáradság után láttam neki a Karneváli terep félmaratonnak, ahol nem ez jelentette a legnagyobb problémát. Sikerült ismét kocsival mennünk a helyszínre, amit utólag is köszönök. Ismét volt időnk a készülődésre, sokakkal találtam közös témát, és örömmel mutogattam a tegnapi megpróbáltatásaink helyszíneit. A +- 100 szint nevű akadály nem került ki a pályából, pedig arra számítottam, hogy ott egyenes szakasz lesz. Ezt egyszer is épp elég teljesíteni, félmaratonnál viszont 4 adag várt a futókra.  Ennek eredményeként sikerült életem eddigi legnehezebb pályájával farkas szemet néznem. A győztes idők is olyan magasságokban mozogtak, amik más versenyeken a középmezőnyt erősítik.

Szándékosan könnyebb kezdést választottam erőfelmérésnek, mivel nem tudtam pontosan mennyit vett ki belőlem a tegnapi nap, illetve jövő héten Jászberényben tervezek erős időt menni, nem fáradtan egy felvezető versenyen. Utólag viszont a tudat alatt jól döntöttem, mert még így is sikerült kiadni magamból mindent, ami egy ilyen pálya teljesítéséhez elengedhetetlen volt. Nem lehetet lábadozni, keményen oda tette magát minden teljesítő.

Beálltam hát szokatlanul hátulra, és szándékosan Tóth Julival futottam párban, bátorítva őt, és biztosítva azt, hogy ne fussam el az elejét. Jót beszélgettünk menet közben, biztonságban éreztem magamat. Néhol vicces volt a feltorlódott sorokat nézni, volt ahol annyira beszűkült a pálya, hogy 60-70 futó állt be úgy, mint óvodások a menzánál. Az első pár száz méter tehát gyaloglással telt, sokan katasztrófa turistakén fotózkodtak, már itt letett mindenki a rekordidő döntésről, pedig sokan nem is tudták mi vár rájuk. A frissítő után jött a fel-le szakasz, amit ekkor még futva másztunk meg. Nagyon nehéz volt jó 10-20 centis homokban kapaszkodni, és átugrálni a szándékosan ott felejtett fatörzsökön. Nem egy megszokott pálya az egyszer biztos. Miután kijöttünk a pokolból, aztán még anekdotáztunk más sorstársakkal a tegnapi őrült futásról, az ott szerzett sérülésekről, élményekről, de közben haladtunk tovább. 44 perces lett az első körünk, 92. helyet foglaltam el ekkor. A második kör elején sikerült megtalálnom teljes erőből egy kiálló tucskót, egy pillanatra azt hittem eljött a verseny vége. Kétszer is levettem a cipőmet, de szerencsére nem szakította át, a lábam se sérült nagyon, 1 km alatt rendbe jött. Itthon fedeztem fel a becsapódás helyén egy nagy piros foltot. Ekkor mindenféle gondolat járt a fejemben, még talán az is, hogy ez akár a hátralévő szezonomat is veszélyeztethette volna. De szerencsére nem lett nagy baj. A frissítő ponton poénkodtak azon, hogy igyak, mert hosszú lesz az út még. Erre én is rájöttem, akkor úgy állt, hogy 2,5- 3 órás félmaratont futok. Róttuk a körünket a szűk erdei ösvényeken, amik annyira hangulatosra sikeredtek. Talán az előzés és lekörözés lett így nehéz, de erre csak a 3. körben került sor, és alig mentek el mellettem néhányan. Ismétlem, brutálisan nehéz pálya volt.

Juli „csak” kért kört ment a jóból, így az emelkedőknél látta hogy van még bennem, elengedett. Már ekkor sok sétáló embert láttam magam körül, kicsit gyorsítottam, 38 perces kört mentem. Innentől nem tartalékoltam, felvettem egy szokásos utazó tempót, nem egy erőltetettet ,de nem tudnám megmondani milyen gyorsat. Olyan jól esőt. Egyre több embert sikerült elhagynom, sokan elkészültek az erejükkel. Leszegett fejjel, sok kis apró lépéssel kapaszkodtam az emelkedőkön, dacból nem sétáltam bele, próbáltam biztatni az elhagyott futótársakat. Ott az erdő mélyén ma mindenki megvívta a maga háborúját, pedig az indulás előtt még csak nem is számított rá. Ez a sport tényleg arról szól, hogy legyőzi magát az ember minden nap.

A pók hálójában rész is benne maradt szerencsére a pályában, sok hirtelen éles kanyarjával lehetett volna inkább centrifugának nevezni. Jobb- bal, visszafordító jobb- bal és már el is szédültél. Ez a szakasz élvezetes volt. Ahol pedig nem kanyarogtunk szűk erdei ösvényeken, ott pedig tűző napon futottunk kisebb réteken. Két híd is volt a pályában. A természet minden szépsége elénk tárult, minden nehézségével karöltve. 33 elejét mentem ebben a körben már 66. pozícióban voltam. Kapaszkodtam tovább. Az utolsó körben ismét megtaláltam egy tucskót, de ez kisebb fájdalmat okozott, mint az első. Majdnem sikerült pofára is esnem, de valami csoda folytán talpon maradtam. Az utolsó liftezés után a kerítés mellett épp előttem esett el egy futó, láthatóan begörcsölt, alig állt fel. Megálltam, próbáltam segíteni, de tovább hajtott. Pár száz méterrel odébb szintén egy fekvő sporttárs, de neki már nyújtják ketten a lábát, itt sem volt szükség a segítségemre. Más versenyeken nem találkoztam még ennyi sérülttel, sétálóval, vánszorgó emberekkel. Igazi hősök!

34 perc körüli utolsó körrel célba érkeztem, és stílszerűen megemeltem a kalapomat a pálya erőssége előtt. 1: 40: 33 lett a győztes! ideje, én 2:29:16 alatt értem célba. Ha nincs az első másfél kör lazább futás, komoly problémáim lettek volna.  Ez az 50. pozíciót jelentette számomra, ami 42 előzést jelent. Tökéletes lett az erőbeosztás! Így 2 nap alatt két éremmel, két pólóval, megannyi élménnyel, és újabb 30 versenykilométerrel gazdagodtam. Nagyon tanulságos kis verseny volt, aki itt célba ért, az sikerrel kitolta az ingerküszöbét azzal kapcsolatban, hogy mit nevez nehéz versenynek. Sokáig emlegetni fogjuk még ezt a gyilkos pályát! Vetekszik a Kékessel, de az "csak" 11,6 km.

Gratulálok a szervezőknek, és persze minden versenyzőnek, tényleg karneváli hangulatot teremtettek erre a hétvégére!