1014 méteres magasság, 671 méter szintkülönbség. Ezek a kulcsszavak jellemzik a 15. Kékes csúcsfutást.

Első Kékes bálozóként nem volt előre eltervezett időcélom. Hegyi futásban sincs tapasztalatom, alföldi embernek maradt az autópálya felüljáró, amiből az előzetes elképzelésekhez képest kevesebbet sikerült teljesítenem, többek között a Tisza- tókerülő akció miatt is. Kíváncsiságtól és izgalomtól fűtve álltam be a mátrafüredi rajtsorba.

De térjünk vissza az elejére. Reggel a gyomrom a frászt hozta rám hasfájás formájában, ami viszont szerencsére 1 óra múlva csillapodott. Nem tudom mi lehetett a kiváltó ok, de később már nem kellett vele vesződnöm. 4 fős különítményünk 7 órakor indult el Mátrafüred felé Hajdúböszörményből a Hortobágyon keresztül. Az út nagy része kellemes beszélgetéssel telt, félúton pedig a Tisza tónál feltörtek bennem a nem is olyan régi pozitív emlékek. Gyöngyösön dugóba kerültünk, ami az előzetesen eltervezett időrendünket kicsit felborította, de így is maradt úgy 50 percünk a rajt előtti teendőkre. Miután összefutottam más böszörményi és debreceni ismerősökkel, sorban állás nélkül sikerült felvennem a rajtcsomagot, ami egy rajtszámból és egy szivacsból állt. Nem erőltették meg magukat a szervezők ezen a téren. Gyors öltözködés, rövid bemelegítés, fotózkodás, és irány az embertömeg.

A csapat

Indulás előtt gyorsan lepacsizunk, szerencsét kívánunk egymásnak, mindenki próbálja feleleveníteni az előzetesen gyűjtött információkat, és a taktikát. Elindul a mezőny. Az első pár száz méter sétába torkollik, 40 másodperc alatt eljutok a rajtvonalig. A többet felüljárózó társak már pár kilométer után elhagynak, elkezd görcsölni a vádlim. Talán nem volt elég a bemelegítés, úgy a harmadik kilométer végére bejáratom végre a futóműveket. A folyamatos felfele haladás észrevétlenül eszi az energiát, próbálok tartalékolni a pálya végén érkező nagy emelkedőkre, de nem is érzem úgy, hogy gyorsabban tudnék haladni. Az első frissítési pont helyre ráz, elkezdem élvezni a versenyt, inkább én előzgetek. A második frissítési pontnál is minden rendben. Eddig általam egy versenyen sem tapasztalt, úttörő vagy kis cserkész dalokhoz hasonló módon, fennhangon biztatnak minket a segítők. Ez újabb lendületet ad.

Futok

Jön egy támpont, a vízfüggöny, amire bevallom semmi szükség nem volt. Nem tűzött a nap, kissé fújt a szél, szakadt rólunk a víz, és néhol még fáztam is menet közben. Figyelem a kilométerjelző táblákat, nem kecsegtetnek valami jóval, csúnya 5 és 15 közötti számok vannak rajtuk, de nem a kilométereket jelentik, hanem az emelkedők meredekségét. Kis fellélegzés pár száz méter lejtmenet, beérem a Suhanj! csapatot, akiket minden tisztelet megillet, nekem még magamat is nehéz volt feltolnom a csúcsig. Felejthetetlen élményt jelent ez a fogyatékkal élő embertársainknak, ami már rég túlmutat a sport keretein. Lassan de biztosan megérkeztem Mátraházához. Itt már szó szerint a fülemen veszem a levegőt, frissítés közben majdnem sikerül vízbe fúlnom.

Jönnek a nagy emelkedők, az addigi alattomos 5 % ok 10% okká nőnek, és már nem csak az ember lába, hanem a szeme is észleli a szembetűnő különbséget. Próbálom megfogadni a túrázó futótársak tanácsát, nem nézek felfelé, sík terepet képzelek magam elé. Néhol olyan lassúnak érzem magamat, mintha gyalogolnék, foglalkoztat a séta gondolata. Nem szabad megállni, már nincs sok hátra, és futóversenyre jöttünk, nem matinéra. Nagy erőt ad az út szélén sorban álló gyerkőcök biztatása, többen végigpacsizunk velük az út szélén. A gondolataim ott járnak, hogy nem is tudom már pontosan, hogy hány kilométer is a táv, remélem, hogy 12 alatt van (a helyes megoldás 11,6). Elhaladunk az emblematikus locsoló kocsi mellett. A frissítés során már sikerül lenyelni pár kortyot, ami már bejár a csúcsig. Utolérem városunk 15-szörös Csúcsfutóját, kapom a biztatást, nyomjad neki, még úgy 1200 méter van hátra. A szerpentin ezen része már ismerős , az egy héttel ezelőtti túra is ide vezetett fel minket. Megpillantjuk az órás autót, megérkezünk a parkolóba. Ráfordulunk a célegyenesre, ami elkezd mágnesként vonzani. A sípályán elszáll a fáradság, meghajtom a végét, 1 óra 10-es bruttó idő alatt vagyok bőven.

Kőfotó

Érmet akasztanak a nyakamba, de még keresem az út szélén elhagyott tüdőimet, nincs időm nézelődni. A rókaingert leküzdöm, kölcsönösen gratulálunk egymásnak a célban. Próbálok minél több szénhidrátot pótolni a befutócsomagból, megejtjük a köves fotózkodást.  Először érintem meg a legmagasabb pontot életemben, megdolgoztam érte. Az idő egyre rosszabbra fordul 13-14 fok ha van, fúj a szél, mindenki fázik. Elmegyünk száraz ruháért, megtiszteljük a győzteseket, és a 15-szörös teljesítőket a tapsunkkal, fényképezek.  A hazaúton megvitatjuk a történteket.

15* -ös teljesítőnkkel, Rozs Petivel

A célba érkezési időm 1:09:50 lett, ami persze nettó chipes időméréssel, és nem vonalkódos bohóckodással lehetett volna úgy 1, másfél perccel jobb, mivel úgy 40 másodperc alatt értük el a rajtvonalat, és a célnál pedig már teljesen leálltunk a kapu alatt, ahol a befutó fotók készültek, pedig még 30 métert gyalogolhattunk levegő után kapkodva, amíg mint egy kiló párizsinak, leolvasták a vonalkódunkat. Ennyi nevezési díjért igazán nem lenne nagy kérés a chipes időmérés, és persze a nettó idő kiírása, vagy legalább egy tábla, hogy sprintelj még vagy 30 métert a célkapu után, hogy ne bukj értékes másodperceket.

   Utólag visszatekintve kicsit lebecsültem az emelkedő erejét, mivel amit a szem nem érzékel annyira meredeknek, a láb már nem biztos, hogy ugyanazon a véleményen van. A 11,6 kilométer nagyon gyorsan eltelt, nem volt időm elmerülni a gondolataimban, lekötött a futás, és az áramlatélmény, ami az egész versenyt jellemezte. Nem maradtam el sokkal (pár perc) a tudatosan emelkedőn edző alföldi honfitársaktól, de ha vagy 10 fokkal melegebb lett volna az idő, akkor lehet, hogy fejre állok. A tanulság, hogy van még mit fejleszteni az emelkedős futáson, ami annak hiányában nem kis feladat. Talán résztávokkal lehetne pótolni, de az valahogy nem ugyanaz. Újabb kihívásokkal, és rengeteg pozitív élménnyel lettem gazdagabb, ahogy a videóban is áll: a legmagasabb pontot egyszer azért illik megfutni. Részemről ez a feladat teljesítve lett, és örömmel fogok készülni a következő Csúcsfutásra, ha lesz rá lehetőségem a jövőben.