A Rotary felkészülésem elérte a maximumát. 3 héttel a verseny előtt annyit futottam, amit nem szégyelltem. Az Oxigén kupaforduló után eléggé szeles időben csináltam egy kis keresztedzést, a kerékpár majdnem megállt alattam odamenet. Szétnéztem Hajdúviden és Hajdúdorogon, később talán Hajdúnánást is útba ejtem, viszont ahhoz még fejlődnöm kell.  A nyereg így is kitörte a hátsómat a bő két órás 35 km alatt. Néhány helyen a belvíz elég aranyos kis tószerű képződményeket hozott létre, legalább így természeti csodában is volt részem.

Hétfőn már nem bírtam magammal, elkezdtem a heti kilométergyűjtést. Egy kényelmes 11,5- esel nyitottam, ami meglehetősen könnyedén ment. Az edzés végén sikerült belefutnom futótársamba, aki ismét elkezdte szervezni a régebben rendszeressé vált futóedzéseket Hajdúböszörményben. Még akkor adrenalintól felfűtve természetesen igen mondtam a másnapi közös futásra.

 A gyülekező pont nincs messze a lakásunktól, viszont így is sikerült majdnem elkésnem. Valószínűleg elnéztem a gyülekező csoportot, kis pánik lett rajtam úrrá, hogy már az első edzést elbambulom, pedig menni szerettem volna. Szerencsére emlékeztem az útvonalra, két kereszteződéssel odébb a megbeszélttől, de csatlakoztam a 4 fős tárasághoz. Ismét 11,5 km körül teljesítettünk, javarészt 5 és fél perces átlagtempóval. Hamar sikerült elsajátítani az általuk megszokottnak tekinthető útvonalat, így újabb lehetőségekkel bővült a futópalettám. A közös edzésnek meg van a maga varázsa, egyrészt mindig meg tud valami újat az ember, másrészt pedig egyszerűbb elérni a kitűzött km célokat, és tartani az elképzelt sebességet. Társaságban az idő is gyorsabban telik.

 Ezen a napon egy elég mélyre szántó felismerést is tettem, rájöttem, hogy nem tudok cipőt kötni. A rossz módszer pedig már annyira berögzült, hogy nehéz lesz megváltoztatni az automatikus reflexeket. Valószínűleg ez befolyásolta azt a tény, hogy a fuócipőm is kikötődött rendszeresen, illetve az utcai cipőm egymás után és folyamatosan. Szerencsére nekem nem lett ettől bántódásom sose, maximum kellemetlen hajbókolás, viszont pont ezen a napon a közös edzés során volt egy nagy esés és pont cipőfűző miatt. Szerencsére a szenvedő alany már rendbe jött, nem is szeretne emlékezni az esetre, ami így is van jól. De ez egy jel volt az Univerzumtól, hogy nekem is meg kell tanulnom a helyes módszert. Ha valaki szintén bizonytalan,vagy csak le akarja ellenőrizni, hogy jól köt-e, annak itt az útmutató:

http://www.hunrun.com/tanuld-meg-helyesen-megkotni-cipofuzod

Csütörtökön már csak 3-man maradtunk az 5 főből, de azonos távolságon egy elég erős futást sikerült teljesítenünk. Mindenki elég jól bírta, bár a végén már kissé éreztem a fáradságot, de ennek nem lett következménye. Úgy néz ki a későbbiekben is megpróbáljuk összehangolni az edzéseinket, aminek eredményeként tovább tudok fejlődni, és újabb tapasztalatokat szerezhetek. Tehát jövő héten a szokott időpontban folytatás következik.

Az időjárás előrejelzést böngészve a szombati nap tűnt jónak egy hosszabb futásra, a tavaszias idő és a másnapra előjelzett csapadék miatt. Kicsit terepezni is akartam még az Oxigén Kupa utolsó fordulója előtt, amit remélhetőleg az erdőben rendeznek. Ezért kiválasztottam egyik rég dédelgetett álomcélomat, a zeleméri csonka tornyot. Háztól házig, azaz háztól templomig futottam le a távot. Ez javarészt 8.7 km-t jelentett kétszeri alkalomra aszfalton és földúton egyaránt. A kezdésnél még kicsit nehezen mozogtam, a frissítőmnek is helyet kellett találnom, de ez arra jó volt, hogy rájöjjek, hogy a széldzsekimnek szándékosan nagyobb belső zsebe is van, ahol egy fél literes üdítősüveg kényelmesen elfér, és nem veri le a vesémet futás közben. A terepes rész néhol még elég vizes volt, sőt voltak havas szakaszok is, ahol néha elmerült a cipőm, viszont ez szerencsére hamar száradt. Egyre közelebb került a torony, és 46 és fél perc küzdelem után átléptem a falát. Ez ugye nagyságrendekkel jobb eredmény, mint a téli gyalogtúra, térdig érő hóban. Frissítettem, kifújtam magamat, szétnéztem a környéken. Kihasználtam a kunhalom nyújtotta lehetőséget, tartottam egy kis dombedzést, 5* fel- le futkároztam a domboldalon.

Aztán gondoltam ideje lenne már indulni, valahogy haza is kéne jutni. Meglepően könnyebbnek éreztem az első kilométereket a dombhoz képest, és már a vizes flakonban sem volt annyi holt teher. Visszafele óvatosabb voltam a sáros részeken, az egyik helyen sikerült is elesnem, de nem a cipőfűző miatt, hanem mert ki akartam kerülni egy jókora sáros részt. Megállnom se kellett, mehettem egyből tovább, szerencsére nem aszfalton történt az eset, így nem is szereztem sérülést. A városban mindkét lámpánál meg kellett állnom, bevallom itt már nehézkes volt az újraindulás, szerettem volna minél hamarabb hazaérni. Ugyanazon az útvonalon 48:22 lett az időeredmény, ami nem sokat rosszabbodott az elsőhöz képest, figyelembe véve a lámpákat. Egy kis mellbimbó kidörzsölésen kívül problémamentesen megúsztam ezt a kis kirándulást, ami tulajdonképpen a hétvégi hosszú futásomat jelentette, 17,4 km-es távolsággal és 1 óra 35 perces nettó idővel.

A vasárnapi napom kissé fáradtabbra sikerült, amit a nyomott időjárással alapozok meg, ezért a napot inkább pihenésre szánom. A héten így is összejött 52 km 4 óra 45 perc alatt. Az elkövetkező két hét ennél kicsit lazább hangvételű lesz, Oxigén kupa fordulóval és a célverseny teljesítésével. Az eredeti célom a két órán belüli teljesítés volt, amit jelenleg is fenntartok, viszont a felkészülés alapján egy 1 óra 50 perces eredmény elvárható lenne. Gyorsítani még ráérek majd a későbbiekben is, a távolságok növelésével tavalyhoz képest már így is hatalmas sikereket értem el önmagamhoz képest.