Edit Siófok,egy óra felé, kopognak az autó ablakán. A fiú csapat éppen mögöttünk parkol. Megint nagy vidámság, tapasztalatcsere, várakozás, wc sehol, marad a bozótos. Kezdünk fáradni, de aludni nem tudunk, túl nagy a nyüzsi. Nemsokára érkeznek Zoliék. Szokásos rituálé, fotó és Ildikó Jocóval el. Vajas kenyér, paradicsom, öltözés az autóban GPS, irány Akarattya. Nagy sötét parkoló, mellettünk 5méterre a váltópont. Itt kicsit elcsendesedtünk Jutkáékkal. Sajna nem tudtam aludni, bár Zoli állította, hogy két egyenletes szuszogást hallott, Jutkáét én is hallottam :)) Én következtem megint. Mit egyek, igyak? Hangosan vacogtam a bozótos felé. Hogy lehet ilyenkor futni, minden normális ember alszik?!Korty kávé, csoki, víz-Zoli szerint tuti. És jó időben negyed négy körül (Jutka eddig jó?) érkeznek, Ildikó vidáman, mosolyogva. Jocó jön velem tovább, kicsit mintha fáradt lenne, de figyeljünk a futásra. Mozognak a lábak, megvan a ritmus. Vaksötét, néhol villogó fények, egyedül vagyunk. Elhagyunk néhány futót, mindenkinek hajrá, asszem egyéniek lehetnek, elég elcsigázottak. Kenese-Füzfő-Almádi kihalt városrészek, elhagyatott kanyargós utcák, változatos terep.Megint hamar frissítő, jó ez így nagyon. Aztán erdős kerékpárút, kicsi emelkedők, lankák. Jocó csendes, egy lány nem hagyja, hogy leelőzzem, én hagyom :)) Pirkad, a madarak kórusa ébred, a Balaton is ébredezik. Óriási élmény, ketten vagyunk, néhol futók, csendesen haladunk. Kezdek fáradni, de nem nyafogok, azt hiszem Jocónak több baja van. Utolsó frissítőnél megvárom, hogy felszeljék a dinnyét-persze alibi. Vánszorgok tovább, Jocó bíztat, elég szarul nézhetek ki. Hosszú egyenes, ismerős autó. Ááá, ez a Gyuriéké! Előrenézek, piros pulcsi, Gyuri sétál kicsit messzebb. Megállhatok! Váltunk pár szót, kis biztatás, fogalmam sincs mit kéne mondani, pedig nagyon örülök nekik.Kocogok tovább a ponthoz, ami már nem lehet messze. És tényleg! Jutka vár, Ildikó fotóz én örülök. Megvan. Mármint az enyém. Már "csak" az utolsó szakasz, Jutka befutója van vissza. Ildikó vezet Tihanyba, mi kipurcantunk.
Judit Jajj, ez valami szörnyű volt. Mármint nekiállni futni. A ponton nem volt WC. A susnyásban nekem nem megy “minden”. Így nem is ment most sem… Kuporogtam a kocsiban, fáztam, nem kicsit, és aggódtam, hogy a nagy dolgokban nem sikerült megoldást találnom. Ildikó közben durmolt a hátsó ülésen, most irigy voltam kicsit, bevallom. De Editem jött, és nem látszott fáradtnak. Örült nekem, de talán leginkább annak, hogy megcsinálta.Kb. fél 6 volt, és nekem futni kellett. Fázósan, bemelegítés nélkül, és a WC ügyi problémán aggódva + remélve, hogy urinőként futhatok majd be a célba. Zoli most is jött velem a bringával, és vigyázott rám. Kb. 4 kili múlva Alsóörsön voltunk, tavaly onnét indultam. Nem volt jó, hogy ismertem nagyjából az utat. Azt hittem az segít, de most jobb lett volna egy ismeretlen vidék. Mindegy, mentem. Nem ment úgy mint tegnap, sőt, sokkal nehezebb volt. És a bokám is fájt. Most már rendesen bele-bele nyilallt a fájás, ráadásul mindkettőbe, felváltva. Olyan finoman és puhán érkeztem, amennyire az lehetséges. Bélánkat Csopakon értem be. Komolyan állítom, hogy ha nem ismerem, akár csapatfutónak is nézhettem volna. Nagyon jó állapotban volt, erősnek láttam (az is volt) és látszott, hogy nagy PB lesz ebből. Ezt gyorsan meg is mondtam neki, majd elmentem. Füredet most nem szerettem. A Tagore sétány végtelennek tűnt, a köveken futást gyűlöltem. Ezen a ponton ittam egy izot, pedig nekem az veszélyes, nem mindegyik fajtát bírja a gyomrom, de kockáztattam, mert nagyon fáradt voltam. Utólag már tudom, hogy inkább az volt nehéz, hogy alvás nélkül kellett újból nekivágni. Az merített ki inkább. Kimerültségem a Tihanyi emelkedőn tetőzött. Minden fizikai tünetet produkált az agyam, amit csak tudott, hogy ne kelljen futnom. Hányingerem volt, bokám fájt, kapkodtam a levegőt, fájt a vállam, a nyakam és a mellkasom. És ez nem túlzás, komolyan minden bajom volt hirtelen. Nyafogtam, hisztiztem. Zoli ismer, rámszólt, hogy hagyjam abba, és sétáljak ha nem bírom, de nyugodjak meg. Sétára váltottam. Az emelkedő mellett állt egy nagyobb szurkoló csoport. A rajtszámomat takarta a polóm. Amikor megláttak, teli torokkal kiabáltak, bíztattak, hogy kitartás, nagyon ügyes vagyok, már csak 2 kilométer és beérek. Na, képzelhetitek, komolyan nagyon elszégyeltem magam. Azt hitték, hogy egyéni futó vagyok. Úgy mozogtam és úgy is néztem ki. Észbekaptam, és dühös lettem magamra. Nem lehetek ennyire gyenge! Ez nem én vagyok. Én egy erős, kitartó, küzdő, és FUTÓ nő vagyok! Futottam újra. És futottam, futottam. Aztán elérkezett végre a célegyenes előtti utca, ahol várt a csapat.
Edit Megint itt vagyunk, körbefutottuk ezt a nagy vizet, nem fér a fejünkbe!!! Jutkáékra várunk, mert semmi kétség, nemsoká jönnek. Beszélünk Anitával, aggódunk Szilviért, aki fantasztikus eredménnyel lett első. Jönnek egyéniek kimerülten, csapatok vidáman. Érkeznek a fiúk, gratulálunk. És jön a telefon, hamarosan jönnek Zoliék is. Együtt futunk be, megcsináltuk!!! A tervezett időhöz képest egy és negyed órával hamarabb!
Judit Együtt futottunk be öten, Zoli a biciklit tolva középen. Nagyon boldog voltam, és elégedett. Újra megérkeztünk Tihanyba 19 óra és 41 perc alatt.
|
Húú, ezzel most meleptél :-) De jó volr újraolvasni, újra átélni ezt az egészet. Köszönöm :) Egyébként nagyon be vagyok sózva már megint (még mindig), idén is szuper csapat leszünk! ...mondjuk már most azok vagyunk. ;-)