Épp egy hete írtam blogot a Szerszárd Borfélmaraton után, az élmény hatása alatt állva...ma kissé másképp...mert azt hiszem ez a hétvége tényleg különleges volt...nahh szóval a krónika :))...még tavasszal neveztem a K&H félmaratonjára és a szokásos edzéstervvel készültem rá...majd a net futóoldalain bolyongva egyszercsak észrevettem a Wink Siófok félmaraton érmét...s lehet Run-ka plecsnimániája fertőző, mert meglátva a befutóérmet úgy döntöttem, ez kell nekem...kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz egymás után két napon félmaratont futni. mert bár tavaly novemberben szintén Siófókon már csináltam ilyet, de ott 3 starttal...gondoltam, majd csak lesz valahogy, mivel vasárnap nincs chipmérés, se szintidő, így gyakorlatilag lényegtelen mennyi idő alatt teljesítem a második 21 km-t....de azért bennem volt az is, hogy tisztességesen akarok helytállni mindkét versenyen....s az elmúlt hetek a felkészülésről szóltak...volt heti 40-50 km edzés és egyre jobban közeledett május 14-15....és épp egy hete beütött a bajság...hétfőn reggel a szokásos rohanás mezítláb a lakásban, mikor a köntösök miatt lassan becsukódó fürdőszobaajtó állta az utamat...a lendület megvolt és a jobb lábam kislábujja szépen találkozott vele....immáron épp másodszorra....mert jópár évvel ezelőtt már jártam így...ugyanezzel az ajtóval, ugyanezzel a lábujjal...s mivel már ismerős volt azt érzés, sejtettem nagy baj van...reccsenés. lifegés, dagadás, lilulás...még jól emlékeztem arra is, nem csinálnak vele semmit, összeragasszák a két lábujjat, rögzítik a talphoz és 6 hétig így marad...deee nekem a hétvégén versenyeim vannak, ráadásul 2 félmaraton...ültem romjaimon a fürdőszobában és nyeltem a könnyeimet, 6 hét az épp az egész tavaszi versenyszezon...oda minden munkám:(...de az idő sürgetett, menni kellett dolgozni..reménykedve, talán mégsincs nagy baj bicajra pattanva melózni indultam...a cipő iszonyúan nyomott, de ennek ellenére munka utánkimentem az MLTC pályára és könnyes szemmel 30 kört futottam....iszonyúan lassan...ekkor már tudtam, ez bizony törés és még a szintidőt sem tudom hozni.....otthon mikor végre lekerült a cipő már szembesültem a ténnyel...dee kos vagyok és nem adok fel semmit, jól összeragasztva a lábujjamat kedd reggel futni akartam...de nagyot nem akartam kockáztatni, így az otthoni gép mellett döntöttem...hajnalban futócipő fel...azaz csak vettem volna fel,  egyszerűen sírva fakadtam, hogy mennyire szorított...deee futni akartam...eszembe jutott a rózsaszínű kutyás mamuszom, próbáljuk meg abban, az legalább nem szorít...háát érdekes látvány lehettem hatalmas mumuszban futva...de megcsináltam, ahogy szerdán is....furcsa, naponta bicajjal járok dolgozni és nem zavatr a törés a tekerésben, csak azt a fránya cipőfelhúzást kellett kibírni...csütörtök, péntek már futásmentes nap volt, a bicaj épp elég edzés volt és eljött a szombat...kelés hajnali 4kor, indulás ötkor majd érkezés fél 7kor Siófokra....egész uton azon agyaltam, hogy mi lesz...tudok-e egyáltalán futni...mert a menés nehezemre esik, erősen sántikálok és futni így nem lehet...egyszerűen nem mertem kipróbálni a futást, úgy voltam vele, lesz ami lesz, megpróbálom, aztán legfeljebb feladom....Siófok...háát érdekes verseny érdekes szervezéssel...a szekszárdi csúcsrendezés után egy teljesen más világ...nevezési iroda 7 helyett fél 8kor kezdett...egy A4-es lap hírdette egy borkiméréses faházon, hogy itt van a nevezés, egy szem mobil WC a startnál...két kicsi sátor az öltöző, de nincs kiírva melyik a női, melyik a férfi, pad nincs benne, be lehet látni...úgy gondoltam, ezt kihagyom...lesántikáltam a Balaton partjára és zavartalanul átöltöztem egy ottani padon...legalább ülve tehettem...nem érdekelt ki és hányan látják mindezt s ráadásul teljes nyugalommal még bemelegítőkrémeztem is...majd irány az időközben kinyitott nevezési iroda...póló, rajtszám, indulócsomag és kellemes meglepetésként egy letét nélküli chip, pontosabban két szivacsos csík a rajtszám hátulján...majd sorbanállás a WC előtt, igaz közben kiderült, hogy a futók használhatják ingyen a kőépületi wc-t is...ekkor még mindig kész talány volt, tudok-e futni...újabb leucoplast és egy Algoflex...és a remény, hogy menni fog...keresem a csomagmegőrzőt, az nincs...leadható a táska a nevezési irodában...egy cetli a táskára majd irány a start...10 perccel indulás előtt egyszerűen letűntek a felhők és kisütütt a nap...vissza a napszemüvegért...senkit nem zavart, hogy kivettem a csomagból..ennyit erről....pár szavas beszélgetés Runkáékkal majd eldördült a startpisztoly...majd 300 ember indult el...s lám a meglepetés...tudok futni...fájdalom semmi, gondolom a gyógyszer miatt és én szárnyalok...hihetetlen idővel...40 perc alatt lenyomom az első 7 km-t...ilyen még sosem volt...frissítés épp a célkapuban, a szurkolok mögött....szépen túlfutok rajta, gyors megtorpanás, ez tudom nagy hiba...utólagos bocsánat a mögöttem futótól...háát erre gondolhattak volna a szervezők, mert legalább 10 méterrel hátrébb célszerűbb lett volna...a nap melegen tűzött és a kinti hőmérő szerint épp 30 fok volt....viszont a frissítőt kináló gyerekek aranyosak voltak, lelkesen drukkoltak és tényleg volt minden 3,5 km-ként...volt víz, izo, banán, szőlőcukor és vizes szivacs is...hiányoltam a kilométerek feltűntetését is, de mivel 7 kilométeres körök voltak, így igazából nagyjából sejteni lehetett, épp hol járok...és végre feltűnt a harmadik kör vége, a cél...ránézve az órámra nem hiszek a szememnek...2.12.13....az eddigi legjobb versenyidőm, így sérülten...érem a nyakban ..összefutok Sneci-kéékkel....ők előttem értek célba...az edzésonline-s narancssárga póló a táv felétől húzott, futottam utánuk...utólagos köszönet érte :)...vártunk Runkáékat...ők is beérnek...közös fotók és élménybeszámoló...majd tésztaparti....2 féle menü...jól esett futás után..befutócsomag helyett ez többet ért...a tombolán nem nyertünk...de megvan az érem és a tudat, megcsináltam :) nem gondoltam volna még reggel, hogy sikerülni fog...ráadásul ilyen idővel....de azt is tudtam, rám másnap ismét 21 km vár....vasárnap reggel ismét a jól ismert fájdalom, fáj a törés, de futni kell...úgy voltam vele, ma nem hajtok, ha nem megy, feladom, vagy lesántikálom....ismét leucoplast és Algoflex...sántikálás a start előtt....egy mentős odaszól, őket keresem?...és nem ő volt az egyetlen, aki megpróbál útbaigazítani az elsősegélynyújtó felé...majd 11kor ismét start...megpróbálok jobb oldalra helyezkedni, hogy nehogy megtapossanak...majd furcsa tekintetektől kísérve beállok a sorba...s futok....vajon mit gondolhattak, gondolnak rólam...az előbb még alig tudok menni, most meg futok...ismét 7 kilométeres körök...erős szél, hol süt, hol borus az ég...ma lassabb vagyok, de nem érdekel, hallgatom a zenét és visznek a lábaim....sokan váltóznak, egyedi piros rajtszámú félmaratonista kevés, szinte mindenki kezében váltóbot...de a tapsolók, drukkolók észreveszik a különbséget és nagyobb buzdítást kapok, kapunk...a harmadik hetesben már belegyalogolok, érdekes látvány vagyok megint...erősen sántikálok, látom a híd alatt az egyik frissítős fiú int a fordítónál álló mentősnek...majd hirtelen nem érti, most mi van? a sántikáló nő egyszercsak újra fut...ezt párszor "eljátszom" még...hihetetlen nagy a váltás. én sem értem...menni nem tudok, de futni igen...2.21.17 és beérek a célba...a második legjobb időmmel...egyszerűen nem értem, mitől szárnyaltam ennyire, ráadásul sérülten....ezen a hétvégén futottam egymás után két félmaratont....durván 4.33 maratonidővel...novemberben 3 starttal ez 4.58 volt....ma hétfő...visszatért a fájdalom, újra kín a cipőhúzás, és egyszerűen nem értem, mi történt a hétvégén...hogy voltam képes 5-6 napos töréssel ennyit futni úgy, hogy eszembe se jutott a sérülés..lehet ilyenkor egyszerűen átkapcsol az agy, hiszen a célvonal után már ismét sántikáltam....háát ez aztán hosszú blog lett....:)