Mindig is szerettem blogot írni. Voltak régebben próbálkozásaim, de valahogy mindig megszakadtak az irogatások. Vissza-visszatérnem, mindig más témát érintve, új arculattal. A blogjaim velem változtak.

Jó pár éve vezetek hagyományos naplót is - kikapcsol, segít újragondolni az ügyes-bajos dolgaimat. Tanulmányaimból - konkrétabban pszichológiából - ismerem a tényt, hogyha ki tudom fejezni szavakkal azt,  ami a fejemben van, az védi az egészségemet. Most azonban nem ez a célom, inkább a "dokumentáció".

A napló/blog lényeges eleme az őszinteség, annélkül sajnos nem megy. És, a fenti gondolathoz itt is egy kapcsolódási pont.

A középiskolai testnevelés tanáromnak köszönhetően keveredtem a városi atlétika csapatba. Ez úgy működött, hogy voltak az atléták és én. Hihetetlen de annyi figyelmet kaptam, amennyit a profi versenyzők, pedig én a közelükbe se értem. Világi életemben utáltam futni. Valahogy ez a tanár rá tudott venni és képes volt motiválni. Egyszerűen együtt nevettünk, amikor az első 2 kilométeremet le tudtam futni. (Hozzáteszem a legelső tavaszi atlétika edzésen 400 méter se ment.) Átformált ez az ember - a futással.

Sajnos az atlétika edzéseknek végeszakadt, de a futás megmaradt. Otthon találtam egy kis beton "pályát", ami egy kb. 450-500 méteres kör volt. Ott kezdtem el ismét edzegetni a saját szakállamra - edző nélkül. Sokszor akadt edzőpartnerem, hol a barátnőim, hol egy-egy fellekesült szomszéd.
Innentől fogva kezdtem el vezetni az edzésonline-on az edzésnaplómat, komolyabb futócipőt vettem, pulzusmérő órát kaptam a családomtól. Felfejlődtem odáig, hogy életem első futóversenyén sikerült lefutni 7 kilométert.

Aztán megint szünet következett. 25 kilométerrel odébb lévő faluba költöztünk, ahol megszóltak azért, amiért futni indultam. Elkezdődött az egyetem. Kaotikus volt az első évem, se Budapesten, se pedig itthon nem futottam. De volt mellette egy másik gondom is. Nem volt itthon "pályám". Nem találtam az útvonalam. Az első körben nem esett jól a sok domb, aztán rájöttem, hogy a halas tavat nem lehet megkerülni, ha pedig a faluban futottam, nos ott  "túl sok volt az ember". Sokszor azt se tudtam mennyit futok.

Végül feladtam? Lehet. Mindenesetre lecsillapodtak a futás utáni vágyaim, egészen mostanáig.