Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 025 028 km-t sportoltatok
Hónapról hónapra

Az első (közel) 10 km-es futásom - Budapest Maraton Ekiden váltó és a felkészülés

Sövi | 2012-10-13 09:44:42 | 1 hozzászólás

Mielőtt nekiálltam e sorok megírásának, visszaolvastam a 2 hónappal ezelőtt összehozott blogbejegyzésemet. Elég pesszimistán álltam hozzá ahhoz, hogy sikerül-e felkészülnöm 2 hónap alatt egy 10 kilométeres futásra. Az előjelek tényleg nem voltak a legjobbak, de utólag visszagondolva azt kell mondanom, hogy egész jól sikerült a felkészülés.

Augusztus elején tényleg gondot jelentett a 3 km teljesítése is. Aztán találtam egy egész jó edzéstervet, ami alapján 5 hét alatt (augusztus végi kezdéssel) sikerült annyit fejlődnöm, hogy viszonylag kevés gonddal teljesítsem a rám kiszabott 9,4 km-t. A felkészülés simán ment, semmi nem hátráltatott. Hetente kétszer jártam futni. Az időjárás általában kegyes volt hozzám, a sérülések elkerültek. Többször is mehettem volna, de mivel nagyon sok helyen hallottam arról, hogy milyen fontos a pihenés, úgy döntöttem, heti 2 alkalom elég lesz. Ez - mint később bebizonyosodott - nagyon jó döntés volt. Korábban amikor készültem egy versenyre vagy valamilyen erőpróbára, kicsit túlzásba estem, aminek gyakran sérülés lett a vége a nagy igyekezetnek. Az elmúlt pár évben azonban megtanultam értelmezni a testem jelzéseit, így visszavettem. Fontos megemlíteni még, hogy a felkészülésemet nagyban segítette egy sportpszichológiával kapcsolatos könyv olvasgatása is, amelynek segítségével fejben is sikeresen felkészültem a versenyre - és talán ez még fontosabb ilyen rövid távoknál, mint a fizikai felkészülés.

Aztán eljött a verseny. Nagyon sok történetet hallottam ismerőseimtől arról, hogy mekkora a hangulat egy ilyen versenyen, hogy mennyit dob a sporttársak és a nézők bíztatása a teljesítményen, de nem gondoltam, hogy ez ennyire igaz. A verseny előtti napon érkeztem Pestre, egy haveromnál volt a szállásunk. Délután beszélgettünk, ettünk (isteni leves, nagyon finom túróstészta!), ittunk (víz, majd sör nomeg egy kis pálinka). Este kimozdultunk kicsit, összefutottunk Budapestre került ismerősökkel, akiket a távolság miatt viszonylag ritkán látunk sajnos. Reggel kicsit elaludtunk, így sietni kellett a váltóponthoz. A verseny előtti pár napban érzett túlzott izgalom elmúlt, egy egészséges drukk maradt csak bennem. Éreztem, hogy sikerülni fog - életemben először egyben - lefutni a távot. Emellett azt is éreztem, hogy ha 2 sörrel kevesebbet ittam volna az este, akkor még a tempóm is egész jó lehetett volna magamhoz képest.

Egész délelőtt borongós idő volt - de ideális futóidő, jobbat nem is kívánhattam volna. Aztán amikor a társam, a 4. futót megláttam, kisütött a nap is. Elkezdődött a nagyjából 1 órás küzdelmem az aszfalttal. A pesti oldalon kezdtem a futást a rakparton. Hatalmas élmény volt. Ritkán járok a fővárosban, bevallom nem is szeretem, de azt el kell ismernem, hogy nagyon szép város. Rengeteget nézelődtem futás közben, gyönyörködtem az épületekben, ezzel elterelve a figyelmemet a fáradtságról. Az első 4-5 kilométert frissítés nélkül futottam, nem is voltam igazán fáradt. A Nyugati téri felüljáró elég húzós volt, a többiek verseny előtt azt mondták, hogy az egyáltalán nem hosszú, nem is meredek, nem kell tőle tartanom. Hát szidtam őket rendesen magamban, amikor fel kellett kapaszkodnom rá. Az utolsó 2 km-en érzetem fáradtságot, de meg sem fordult a fejemben, hogy belesétáljak a futásomba. Rengeteget dobott rajtam a sok futó, a sok néző, akiktől folyamatosan jött a bíztatás, a kisgyerekek az út szélén, akik a kezüket tartották, hogy csapjak bele, a zenészek. Az utolsó pár száz méteren történt egy kis probléma, figyelmetlen voltam kicsit. Megláttam a kaput. Gondoltam, ha már itt vagyok, fizettem a vonatért, fizettem a nevezési díjat, ráment a hétvégém a versenyre, ezért nem tehetem meg azt, hogy nem hozok ki magamból mindent. Ezért az utolsó 200-300 métert sprintelve tettem meg, nem figyelve semmilyen jelzésre. Átértem a kapun! Nagyszreű érzés! Megcsináltam! De miért fut tovább mindenki? Levezetés, vagy mivan? Jaaaa, hogy ez nem a cél volt még! Pfff...Bravo! Van még hátra nagyjából fél kilométer, ami nekem 4 km-nek tűnt. Nem is tudtam végig futni, kb fél percet sétálnom kellett. De aztán beértem, és minden újra egész jó lett. Egész jó, mert azért egy kicsit csalódott voltam. Maximum 59 perc alatt szerettem volna végigérni, titkon reménykedtem, hogy 56 perc alatt sikerül. Viszont csak 1 óra 3 perc alatt küzdöttem le a 9,4 km-t. Bár a társak nagyon rendesek voltak, próbáltak vígasztalni, de még mindig el vagyok kicsit keseredve miatta most is, 1 héttel a futás után.

Mindig is utáltam futni. Tavaly ősszel elkezdtem, mert úgy éreztem, hogy egy sportolónak, még ha csak amatőr szinten is sportol, illik tudni lefutni 5 km-t. Aztán megszerettem. Az 5 km teljesítése után egy kicsit többre, új kihívásra vágytam. A 10 km-re. A felkészülés végén éreztem, hogy nekem ennyi elég. Több nem kell, jó ez, ha le tudom futni a 10 km-t, hosszabb távokat nem akarok futni. Viszont ez a verseny annyi pluszt adott, annyi élménnyel gazdagodtam, hogy az elmúlt pár napban itt pörög az agyamban egy gondolat, hogy azért mégis meg kellene próbálmom a félmaratont valamikor. Hatalmas élmény lehet. Talán jövő szeptemberben?

2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)