Nem törés! Azaz mégis

A szokottnál is bénábban pötyörészve íródik ez a bejegyzés.

Tegnap a családi korcsolyázás során módszertani bemutatót tartottam a  gyerekeknek hokifékből. Az egyiknél taknyoltam egy jót, pont a csuklómra esve.

(meg is kaptam a hitvesi együttérzést, mondván röhejesek az olyan férfiak, akik állandóan  azt akarják bizonygatni, hogy még mindig ugyan olyan faszagyerekek, mint voltak, aztán ettől állandóan lesérülnek, és aztán meg csak nyavalyognak……:-))

A kezem természetesen teljesen használhatatlan, és annyira fáj, hogy még aludni se tudtam tőle. Egész éjjelé csak az önsajnálat forgott a fejemben. Hogy mért pont velm, mért pont most, 3 héttel a nagy  álom, a római maraton előtt. Nemcsak a mára tervezett heti félmari t vagyok kénytelen feladni (még a legapróbb rázkódástól is csillagokat látok), de ki tudja, mikor tudok majd újra futni egyáltalán (és bringázni, mert  mostanság melózni is azzal járok)í. És ha már nem is fog fájni, hogy fogom majd a begipszelt karomra erőltetni a futóruhát?  És begipszelve, 1 szabad kézzel hogyan fogok majd futás közben még fényképezgetni is?

Mivel a helyzet csak fokozódott, ma reggel elvitettem magam a traumatológia ügyeletre, mondván ennél rosszabb már úgyse lehet.

Nos, nagy nehezen megszületett a diagnózis: Nincs törés, csak húzódás és zúzódás. Nincs gipsz, csak jeges dunszt és fásli. És elvileg egy hét után látványos javulást fogok tapasztalni. (hiszem, ha látom…)

Tehát törés legfeljebb a maratoni felkészülésben van/lesz…

Mondjuk ez se öröm,,, . Milyen bosszantó: most éppenséggel nem a  futószervemmel van baj, de mégse tudok futni.

Viszont minden rosszban van valami jó. Egyrészt nem fogok túledzetten nekivágni a maratonnak. Másrészt amíg nem futok, nem fog a futástól fájni a bokám, a térdem, a vádlim, stb, stb…

Csak mástól….

Végre felkerült a római maraton útvonalterve. Fantasztikus útvonal, már előre borsódzik a hátam. El is határoztam, hogy lesz@rom az időt, rohanás helyett bámészkodós élményfutás lesz. Csak eszembe jutott, hogy oké, biztos nagyon jó lesz, egyszeri, megismételhetetlen és felejthetetlen élmény, de akkor is jó lenne valahogy mégiscsak megörökíteni. Mi lenne, ha mégse lenne annyira örömfutás, hanem azért kínlódnék közben még fényképezgetéssel is? . leegalább feldobnám kissé a "... futtában" fényképsorozatomat. Tehát  viszek egy gépet, és belülről végigfotózom a versenyt, illetve annyit, amennyi Rómából látszani fog így menet közben. Általában lassú tökölös fotós vagyok, de most majd csak futok és kattingtatok. Csak lesz belőle egy pár használható kép. lehet, hogy így 3.30 helyett  mondjuk 4.30 lesz az időm, de kit érdekel?

Egy bibi van csak. nekem egy ókora DSLR gépem van. (A régi kompaktot meg már 2 éve tönkretettem, amikor buktam ugyancsak futás közben Szicíliában). Kénytelen leszek a csajok kis kameráját elkunyizni. De mi lesz, ha nem adják, mert féltik (amire minden okuk megvan...)?

Pénteken teljesen más ügyben be kellett ugrani a Decathlon-ba. Természetesen ha már arra jártam  nem álltam meg, hogy csekkoljam a futócipő kínálatot.

Bár elvben már minden cipőm 100 %-ig amortizálódott, ismerve az ottani kínálatot, nem szándékoztam cipőt venni. De persze  ha már ott van az ember, persze körülnéz jó alaposan . természetsen a kifutó modellek felirat alatti pocot vizsgáltam meg legalaposabban.

És mit ad isten, a legalsó polc legmélyén tucat cipők takarásában  ráleltem a képen látható  gyöngyszemre. Mizuno Wave Mustang 6. Gyorsan megkerestem az árcédulát, ami bíztató narancssárga színben rikított, rajta, h.  14.990 Ft. Az eredeti ár hiányzott róla, de  bár nem vagyok nagy cipőguru, egyből láttam, hogy ennek árfekvése minimum a duplájánál kezdődik (és utólag a guglizás ebben meg is erősített). Egyből elkezdett torkomban dobogni a szívem, izzadni a tenyerem, ahogy az az ilyen első találkozáskor lenni szokott (volt annak idején ).

Csak egyetlen pár volt belőle. Első ránézésre nagyjából megfelelőnek tűnt a mérete. Mint kiderül, a számozása  kisebb volt, mint a cipőimé általában, de azért felpróbáltam.  És egyből éreztem, hogy ez nem nem akármiléyen cipő: már rögtön elsőre tökéletesen simult a lábamra, kellemes, selymes, pihe-puha érzés volt. Éreztem, hogy ilyen remek cipőm még sose volt. Egy kis bibi azért adódott: mintha a bal nagylábujjam találkozna a cipő orrával. Szóval jobb lenne egy fél számmal nagyobb, de ha nincs, nincs! A szükség nagy úr!!!!

Nem lacafacáztam tovább, döntöttem: levettem, és megvettem! Boldogságomat azért egy kicsit beárnyékolta a kétkedés, hogy mi lesz, ha mégis kicsi lesz.....

Eldöntöttem, hogy még ha kicsi is, vissza nem viszem, mert ilyen cipőre nem tudnám kicserélni, és akkor meg kár visszavinni és elkótyavetyélni. Tehát ha mégse lesz tökéletes, ilegfeljebb felajánlom itt az edzesonline-on megvételre. Akkor legalább jó helyen lesz.

Még haza kellett futnom a Kistarcsáról, kipróbáhattam volna egyből, de a hó miatt inkább a régi cipőmben vágtam neki az útnak, úgyhogy próba elnapolva.  Még tegnap se mertem felvenni a nagy olvadás miatti locspocsban. Ma viszont végre a gyönyörű száraz időben felavathattam.

Egy laza tizit terveztem mára, csak a próba kedvéért, de ebben a remek időben és cipőben egy laza 16.6 lett belőle. Mégpedig a pulzushoz mérten fantasztikus tempóban. Persze, nyiván belejátszott ebbe az idő is, de tuti, hogy a cipőnak is nagy szerepe colt benne!.

A próba megerősítette eddigi tapasztalataimat: Szóval a cipő eszméletlen kénylemes, stabil, puha, és mégis hihetetlen gyors. És ha futózokniban még kevésbé, de a bal nagy lábujjam azért még így is hozzáér a cipő orrához. Viszont a 16.6 kili alatt ez semmi kellemetlenséget nem jelentett.

Szóval itt van az én nagy dilemmám: Az OK, hogy normál körülmények között, vízszintes úton, síma talajon, normál távonez nem probléma, de mi lesz hosszabb távon, amire eleve szántam (titkon abban reménykedtem, hogy ebben futom majd márciusban a római maratont). Ha most újonnan se volt gond, később még kevésbé lesz? Vagy hosszabb távon mégis? Próbáljam ki mondjuk egy 30-as futáson is? De akkor már avul, és nem tudom újszerűként eladni? Vagy  ha maratonra nem is lesz alkalmas, attól még tartsam meg rövidebb távokra,  mert olyan remek cipő?

Ha a szívemre hallgatnék, megartanám, és abban futnám a marit is (és előtte egy hosszabbat). Hallgatnék az eszemre is, de az nem mond semmit.

Akkor tehát mit tegyek?