Dilettáns vagyok
sto gyéláty?
Eddig nem nagyon néztem a statisztikát, most észleltem, hogy épp a debreceni maratonon futottam le az idei 1000. km-emet...
Addig minden olyan jól ment, mármint futásilag. Sose volt olyan, hogy most menni kell, mert mindig volt kedvem futni menni. Azóta viszont mintha kicsit kényszeres lenne a dolog. Korábban ilyet még sose éreztem. és most tanácstalan vagyok, mi lehet az oka.
Lehet, hogy egy maraton után törvényszerű, hogy leereszt az ember? Lebegett előtte egy cél, aminek elérésére azért fel kellett valamennyire készülni. Na de a cél teljesült (na, jó, lehet, hogy egy kili hiányzott...), akkor most minek tovább így hajtani? Maradjon csak a hedonizmus, tényleg csak a kedvtelésből futkározás.
Vagy a hirtelen jött meleg a felelős? Hiszen ilyen hőségben,koranyárban nem olyan könnyű örömfutni, mint korábban a hűvösebb időben (ezért is vagyok szkeptikus a pesti őszi maratonnal kapcsolatban).
Különben a teendős nyilván az lenne, hogy átállni a hajnali vagy esti futásra
na és most?
oleandro
| 2007-04-19 10:53:38 |
2 hozzászólás
Zilaci feltette a kérdést, mi léesz a második.. Mármint maraton. Az az igazság, erre eddig nem gondoltam. Egyszer le akartam futni, és kész (na jó, max. kétszer: először és utoljára). Kipróbálni, milyen is az. Egészen a legutóbbi időkig elérhetetlennek tűnt a dolog, őrült megszállott mazochistáknak tartottam azokat, akik még képesek fizetni is azért, hogy szívjanak egy jó nagyot. Aztán kezdett bennem megváltozni a dolog. Nem lehet az akkora szívás, ha ilyen sokan nekivágnak. Meg nem is lehet azért olyan borzasztóan nehéz, szóval esetleg én is képes vagyok rá. És miután az utóbbi időben amúgy is egyre többet volt kedvem futni, csak úgy a magam hedonista módján, egyre inkább kezdtem érezni, hogy tán ez mégsem önsanyargatás, sőt. Hisz a futás inkább élvezet, (pláne utána!), olyan mint a kábítószer, minél inkább hozzászokik az ember annál több kell belőle .És úgy döntöttem, benevezek életem első futóversenyére.. Debrecen kapóra jött, jó hely, kicsi verseny, jó 7végi program a családnak, az asszony hazalátogathat, ismerősök, stb..
A dolog megesett, lásd a legutóbbi bejegyzést. Szép volt, jó volt (az ismert okokból úgy, ahogy), de azt a fantasztikus katartikus érzést, amiről egyesek beszélnek, nem éltem át első maratonom után. Kicsit azt éreztem, amit már korábban is, mások által esetleg nagyra értékelt teljesítmények után: ha nekem is sikerült, akkor azért ez mégse olyan nagy ügy.
Szóval egyszeri kalandnak terveztem a dolgot, kíváncsiságom kielégítésére és önbecsülésem megtámogatására. Az első cél teljesült, a második kevésbé, de ez nálam már csak így van.
Időközben viszont megtörtént az, amitől óvakodtam: függő lettem, majdhogynem mániákus km-halmozó. Semmi mértékletesség, hanem már-már egészségtelen halmozása a (perverz) élvezeteknek. Ami ráadásul az otthoniaktól is kíván némi áldozatot, mert bizony igencsak időigényes szenvedély.
Szóval lehet, hogy vissza kéne fogni magam. Igen ám,. de akkor jönnek az elvonási tünetek, és az senkinek nem lenne jó. Meg különben is, amióta nemcsak „futikázok”, hanem rendszeresen futok, azóta pld minimálisra csökkent a napi cigaretta adag, minden különösebb erőfeszítés nélkül. Rövidre vágva: sikerült meggyőznöm magam észérvekkel, hogy azt kell tenni, amit amúgyis szeretnék: folytatni, ahogy eddig, és nem csökkenteni a futásmennyiséget, akkor se, ha a kitűzött célt már elértem.
Ha viszont edzésdben maradok, akkor meg már mér’ ne fussak újabb marit? Pláne, ha a Db-i az ismert okokból mégse volt az igazi. Szóval az őszi Bp-i maratonra is be kéne nevezni. A nagy tömeg persze egyáltalán nem vonz, az igaz, de azért ez még semmi a híres nagy versenyekhez képest, meg amúgyis helyben van, nem kell hozzá elutazni. Az időzítése nem igazán szerencsés szerintem (egy őszi maratonra a nyári hőségben kell felkészülni, meg a nyaralás is belezavarhat az edzések rendszerességébe), de a DB- példa azt mutatja, hogy nem lehetetlen a dolog. Tehát t úgy néz ki, hogy második az lesz.
Szóval kedves Zilaci, így állok most, mindig csak rövid távra tervezek Hogy aztán mi lesz? A híres közgazdász Keyness-szel szólva: in the long run we are all dead.
Túl a 42-n
oleandro
| 2007-04-16 10:31:03 |
3 hozzászólás
Valaki azt kérdezte, hogy akkor ezentúl mindig annyit fogok futni, ahány éves vagyok? Annál azért tovább akarok élni, válaszoltam. Szóval túl vagyok életem első futóversenyén, és roppantul meg vagyok elégedve magammal.
A rendezésről csak annyit, hogy szerintem katasztrofális volt, bár nincs összehasonlítási alapom. Úgyhogy erről ennyit.
Az előjelek nem voltak igazán kedvezőek.
A pénteki kocogásomon megfájdult a térdem, és sajnos úgy is maradt. Nagyon bosszantott, mert egészen idáig nem volt semmi problémám (azt már megszoktam, hogy mikor este felmegyek a lépcsőn, félek hogy a gyerekek felébrednek a térdem recsegésére), és erre pont a felkészülés legvégén jött ez elő. Szerencsére a versenyen nem zavart (illetve 20 után nem erősödött tovább a fájdalom), úgyhogy nem panaszkodhatok)
A másik „problémát” a debreceni vendéglátóink okozták, akik szalonnasütéssel kedveskedtek nekünk szombat este (amit egy olasz barátom csak”rito colesterico barbarico”-nak hív). Sajnos nem igazán sikerült önmagtartóztatom magam, és hát inni is kellett rá egy kis sört, bort….. Szóval egy kicsit másnaposra sikeredett az ébredés, kevés alvás után.
Mindenestre másnap azért a körülményekhez képest egész jó állapotban készültem a rajtra.
Felírtam a tervemet, részidőkkel, a célkitűzés 3.50 és 4 óra között volt. Ehhez képest hiába akartam lassan kezdeni, úgy elragadt a mezőny, hogy már az első 5 km-t 3 perccel gyorsabban tettem meg, mint a terv (mások még inkább elsiették az elejét: sok embert előztem meg a vége felé, akik az elején elhúztak). És úgy látszik, ez a tempó végig kitartott, mert a tervezett időmre majd’ fél órát sikerült rávernem.
Igazából (így utólag visszatekintve) egész könnyen ment a dolog. Egy komoly problémám volt, az evés-ivás. Mivel korábban a mesterek szerint sosem ittam eleget, megfogadtam, hogy futás közben iszom/eszem rendesen. Na ennek az lett a következménye, hogy jól elnehezültem, úgy éreztem, a hasam egy teli hordó, és bizony kétszer is szúrt egy kicsit emiatt az oldalam. Nyilván átstem a másik végletvbe. Szóval ez a dolog nekem még nem megy.
Ettől eltekintve tényleg jól ment a futás, nem jött pld a rettegett „harmincas fal”. Pallag felé kicsit erős volt a szembeszél, és a végére már nagyon erősen sütött a nap és meleg volt. Az sem volt igazán jó, hogy a táv utolsó harmada szinte teljesen magányos futás volt, legtöbbször nem volt szinte senki látótávolságon belül.
Ennek ez őrült tempónak azonban azért lett egy kellemetlen következménye. Lemaradt a család a befutómról. Odaadtam a feleségemnek a tervezett részidőimet, hogy kb.(+/- 20 perc) mikor hol leszek, mert azért állatkert/vidámpark mellett szurkolni is akartak nekem (a csajok nagyon készültek, kereplővel, dobbal, stb.). Csak hát sajnos, mire én beértem, ők még mindig valahol úgy 35 km-nél vártak engem, úgy kellett utánuk telefonálni aztán. Úgyhogy nem készült rólam célfotó.
Végül 3.24.25 alatt abszolváltam a dolgot., amivel mint kiderült sikerült megcsípnem a 70. helyet, senior I. kategóriámban (idáig jutottam…brrr) pedig a 10.-et. Nem mintha ez bármit is számítana, de én azért igencsak meglepődtem.
P:S.: olvasom, hogy egyesek szerint a szervezők még a távot sem mérték ki rendesen, és esetleg hiányzott vagy 1 km (ezek szerint mégsem volt meg az első marim...?). Lehet benne valami, mert nekem is vannak már-már gyanúsan jó részidőim, de még ezzel együtt is nem mindegy, hogy fél órával, vagy csak 25 perccel döntöttem meg a korábbi (fejben futott) PB-met?
maratoni hét
oleandro
| 2007-04-10 15:47:22 |
5 hozzászólás
Vasárnap lesz az első maratonom (Debrecen), egyben az első futóversenyem. Szerintem jól választottam, nyugis kis verseny lesz ez biztos, tumultuózus jelenetek nélkül. Biztos nagy élmény lehet a tömeges futóverseny, de szerintem engem igencsak zavarna a többezres tömeg, hogy már a rajtra majd egy órát kell a tömegben várakozni, stb, stb.
Felkészülési tervem, mint olyan, nem volt. Mindig annyit és olyat futottam, amire éppen kedvem és időm szottyant, de azért futottam ilyet is, olyat is elég rerndszeresen, és összejött már idén vagy 960 km, úgyhogy gondolom, megtettem, ami tőlem tellhető.
Igazából csak most, az utolsó héten bizonytalanodtam el egy kicsit. Néztem itt a neten a maratoni edzésterveket, és olyan furcsán puhenősre van véve bennük ez az utolsó hét. Nyilván most már sokat nem lehet javítani a dolgokon, de nekem olyan furcsa, hogy ennyire minimális futásmennyiséget írnak elő az utolsó hétre.
Én legszivesebben azért futnék úgy összesen legalább 40 km-t, hogy edzésben maradjak, meg hát úgy megszokásból is. Nyilván nem szabad az embernek ilyenkor halálra futni magát, de ez a nagy rápihenés is túlzásnak tűnik nekem. Nem fenyeget így az a veszély, hogy az ember teljesen eltunyul, és kiesik a ritmusból? Tapasztalt futók, ti hogy szoktatok edzerni a maratoni hetében?
A ruha teszi a futót?
oleandro
| 2007-04-08 18:25:08 |
1 hozzászólás
Kaptam a szülinapomra 1-2 futótrikót, pólót, zoknit,meg egy rövidgatyát, mind no-name decathlon sajátmárkás.
Eddig azt hittem, elég, ha van egy jó futócipőd, a többi már nem számít, és tök fölösleges súlyos (tíz)ezreket kifizetni ezekre a flancos műanyag göncökre. Nos hát, önkritikát kell gyakorlonom. tényleg marha jók
Eddig úgy voltam ezekkel a poliészter műanyag izékkel, hogy isten ments. csak természetes alapanyagból készült 100 % cotton cuccokat voltam hajlandó felvenni. Az utóbbi időben azonban nagyon untam, hogy hamar elnehezülnek a sok izzadságtól, és az erős szembeszélben (ami mostanában elég gyakori) szinte rám fagynak az átázott ruhák.
Na most ezek a rossz tapintású műanyag izék ezzel szemben szinte szárazak meradnak, én nem is tudom, hova tüntetik el a nedvességet. Könnyűek, és még valamennyire a szelet is lefogják, szóval nagyon meg vagyok velülk elégedve.
Más okból tegnap megint ki kellett menni a decathlonba, és megnéztem a futócucc felhozatalt. És ha már ott jártam, fel is próbáltam egy ilyen sexy tapadós hosszú futó nadrágot is, hátha az is ilyen kellemes meglepetés lesz. Eddig én ugyanis a kínaiaknál kapható 100 % cotton fekete cicanadrágot hordtam télen a rövidnadrág alatt, és tökéletesen bevállt. Nos, az igazi spéci futónadrágot (legalábbis azt a 2 típust, amit fölpróbáltam) azért tényleg borzalmasnak találtam, nem csak ami a kinézetét illeti. (az nekem tényleg röhejes, főleg ha rövidnadrág nélkül hordják). Borzasztóan rám tapadt, olyan érzés volt, mintha szorosan nylonzacskót terkernék a lábaimra. Szerintem borzalmas lehet ebben futni.
Csak azt nem értem, hogy ha ez ilyen, akkor miért árulják és veszik súlyos (tíz)ezrekért? vagy ebből is van jó és rossz, és én véletlenül rosszakat próbáltam (mindkettő olyan középáras volt, nem tudom ez számít-e)? Nem tudom, mindenestre én tökéletesen elégedett vagyok a pár száz forintos kényelmes kínai harisnya szerűséggel, nekem bármilyen szélsőséges időjárásban megfelelt
,
keresztedzés
Hát ma nem volt futás, hanem helyette "keresztedzés" gyanánt egy kis úszás, szaunázás. vagyis inkább fordítva, egy remek szaunázás, és hozzá alibinek egy kis úszás. De ez utóbbi olyan kevés volt, hogy végképp nincs pofám edzésnek beírni, hiába kéne az a póló (A szaunát merg valamiért nem lehet beírni, pedig az igazán izzasztó tud lenni!). Viszont remek volt. A Lukács kristálytiszta, klórmentes hideg vízű medencéjében teljesen egyedül voltam, mint anno Bástya elvtárs (és később Szabadi úr)