Hosszú futópályafutásom alatt eleddig viszonylag szerencsésnek mondhattam magam Persze porcos térd, lumbágós, megfázás, fosóvírus, stb  (lásd a korábbi bejegyzéseket) néha-néha visszalépésre kényszerített 1-1 maratonról,  de ez igazából még mind belefér a „belefér” kategóriába. Az Achilles-tendintisről, mint tipikus futónyavalyáról is csak az akkortájt olvasott „Futni születtünk” könyvből értesültem.

De aztán - micsoda koincidencia - márciusban engem is elért a végzet, ami azóta is kísért.

A római maratonon úgy 35 km-ig minden rendben volt.  Persze a megelőző 3 nap megfeszített gyaloglás miatt volt egy kis izomfáradtságom, de ettől függetlenül élvezetes volt a futás. De akkor kis különbséggel mindkét sarkamban olyan erős fájdalmat kezdtem érezni, hogy az utsó kiliket szörnyű kínok között, vánszorogva tudtam csak abszolválni, és a PB-nek induló futásból  PB helyett persze simán PW lett. A délutáni  újabb városnézéső túrán már csak sántikálva messziről követtem a család  nőtagjait, akik  annyira együóttérzőek voltak,  hogy szórványos , h. Fuss, Forest, fuss” felkiáltásokkal ösztökéálte gyorsabb haladása….L

Aztán itthon kiművelődtem. Próbálkozam  feketenadálytő pakolással, lépcsőzéssel, és megpróbáltam futóstílust váltani.  A Futni születtünk-től még egyáltalán nem kaptam kedvet a mezitlábas futáshoz, de a szükség rávitt, hogy kicsit alaposabban tájékozódjak etéren. Gondoltam, ha már a szokásos módon nem tudok futni, leküzdve minden idegenkedésemet a divathóbortokkal szemben jobb híján talán mégiscsak érdemes lenne megpróbálkozni a lábujjhegyen ugrálós stílussal. Körülnéztem a mezítlábas cipők (amicsak elsőre tűnt fából vaskarikának) piacán, és elszörnyülködve tapasztaltam, hogy  - nyilván a divatmániát meglovagolandó – az ilyen minimálcipők is milyen eszméletlen áron kaphatók csak. A fene fog kiadni erre 30 ezret vagy mennyit, gondoltam, amikor még az is rizikós, hogy fogok-e tudni futni velük egyáltalán.

És akkor tök véletlenül a heti bevásárlás során találtam ezt 5 v. 6 ezer pénzért.

Egyből megvettem, és futottam kipróbálni. Nos, tetszett a dolog, de 3 km után olyan izomlázam lett tőle a vádlimban, hogy pár napig nemhogy a futás, de a séta is nehezemre esett. Kiderült, olyan izmokat vesz igénybe ez a futóstílus, amiket kb. születésem óta egyáltalán nem használtam. Szép lassan növelve az adagokat eljutottam odáig, hogy simán lefutok vele viszonylag hosszabb távokat is. Igaz, a tempóm így 5:30 - 5:40 lettkilométerenként, ami  több, mint fél perccel gyengébb a korábban megszokottnál,  de ez legyen a legnagyobb baj, gondoltam.

Tavasz végére a fájdalom  és a duzzanat enyhült, és 1x-2x (igaz, még hagyományos cipőben, de próbálva nem sarokra érkezve) már félmaratonokat is mertem futni. Kezdtem élvezni a dolgot (pld ami korábban elképzelhetetlen volt, élveztem a pályán kőrözést – reggelente mezítláb a harmatos s fűben csodálatos érzés!), és optimistán nézni a jövőbe. Reméltem, ősszel újra tudok már maratont is futni.

Viszont aztán jött a nyár és a családi kiruccanás Londonba. Újfent városnézés napokon át reggeltől estig, vánszorgás az egyik nevezetességtől a másikig, múzeumokban csoszogás, stb, stb. Ettől úgy elkezdett megint fájni a sarkam, hogy a hajnalonkénti  Hyde-parki „kocogás” is örömfutás helyett kínszenvedés volt, még  minimalista stílusban is. Azóta a megszokottnál sokkal kevesebbet tudok csak futni, és ha pár nap kihagyás után már nem bírom tovább az önmegtartóztató aszkézist, utána csak még rosszabb lesz.

A  reményeim, hogy legalább a Spar-maratonra csak elmúlik a dolog, szép lassan kezdtek szertefoszlani. Kb. mostanára már majdnem eljutottam odáig, hogy minden bizonnyal le kell a dologról mondani.  Még ha nagy nehezen kínlódva le is tudnám futni (aminek persze  semmi értelme, mert én ugyebár hedonista futó vagyokJ), akkor is nyilván csak még jobban tönkre teszem a lábam. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ha  hó végéig valamilyen csoda módján nem következtik be javulás, visszalépek.

 /Sebaj, gondoltam, ott van helyette  Debrecen (tavaly bosszankodtam is, hogy nem tudtam menni, mert pont egy héttel a pesti után volt egyik kedvencem,  a  nagyerdei maraton). Mert ha aszfalton nem is tudok ennyit futni, a puha erdei csak fog menni a dolog így majdnem tipegve is.  Úgyhogy el is határoztam, hogy inkább arra jelentkezem.De rálkikkeltem és egyből letaglózott a hír, hogy érthetetlen okokból idén nem rendezik meg L L /

Tegnap viszont jött a mail, hogy  az idióta időpontváltozás miatt annak, aki szeptember 10-ig kéri, visszafizetik a lemondási díjat. Ez arra késztetett, hogy kicsit előrehozzam a fájdalmas döntést: Ez most nem fog menni. L

Ha tehát kell valakinek egy átadó kedvezményes (11.000 Ft)-os nevezés, addig szóljon, mert különben jelzem a BSI-nek, hogy visszalépek!

Most pedig megyek mezítláb a fűbe……