Hétvégén mamámékhoz látogattunk szüleimmel vidékre, Kondoros falujába. Ez a falu Békéscsabától kb. 15-20 km-re található. Nyugodt, békés hely, távol a városi zajoktól és stressztől, ideális hely a hétvégi kikapcsolódásra, na és persze ennek szerves részeként a futásra.

Merthogy a futócipőim velem utaztak, hiszen nem árt néha-néha az ő „tüdejüket” is kitisztítani és felfrissíteni a falusi tiszta levegővel! J

Két cipőt vittem magammal: az egyik a – szintén nem régi – 200-300 km-rel terhelt Nike cipőm, ami hosszabb távoknál (>12-13 km feltöri a sarkam) és az új Asics cipőtesztes cipőm természetesen.

Azért vittem két párat, mert ha csúnya esős idő van, vagy nagy por, akkor a régebbi cipőmben futok, hiszen az új annyira szép és tiszta még, hogy sajnálnám még beavatni az igazi „finomságokba”. (a csúnya esős idő is relatív, mert néha nagyon jól tud esni, és ne feledjük annak is megvan a maga szépsége – legalábbis számomra biztos)

Szombaton mamám jótékony konyhai tevékenységének köszönhetően jól feltankoltam energiával: egész nap rétesekkel, kalácsokkal és túrós lepényekkel rohangáltam (ez másfajta futás J)

Aznapra nem is terveztem futást, mert előző nap a 31 km-es tekerés és a csütörtöki futás után megvolt az izomlázam. (még jó, hogy a 30 km után elvileg pihis hét lenne)

Vasárnap reggel aztán nekiindultam a futásnak. A választásom az új cipőre esett, mert igazán szép idő volt, bár a nap nem sütött. Eléggé hűvös is volt a levegő, ezért vittem magammal egy polárfelsőt, de később kiderült felesleges volt, meg túlöltöztem. (ismét bebizonyosodott Monspart Saci mondása, mely szerint induláskor az a jó, ha kicsit didergünk)

Kifutottam a falusi nagy focipályára, ez kb. 2 km, kicsit talán több. Ott futottam a három egymásba „tapasztott” pálya körül 10 kört, ez kb. 9-10 km között van valahol, majd hazakocogtam. Így jött össze a kb. 13,5 km, amit kb. 5:20-ban abszolváltam. Nem tudom pontosan a távot, csak saccperkb. de itt nem is ez volt a lényeg.

Hanem a falusi csend és nyugi. Távol az autók és a város zajától, nyugalomban, békességben. Ez a közeg kedvez a gondolatok szárnyalásának, ezzel szemben azonban nekem tiszta üres volt a fejem, csak úgy futottam a semmibe, nem gondoltam semmire. Csak futottam, vittek a lábaim. Nem erőletettem a tempót, ahogy mentem úgy mentem, azaz, ahogy jól esett. A lábamat kicsit éreztem, ahol a 30 km után, de Zilaci tanácsát megfogadva (Természetes, hogy a test nem egyszerre fejlődik, bizonyos részei mindig megelőznek más részeket fejlettségben. Esetemben a tüdőm messze megelőzi az izületeim, futómű alkatrészeim fejlettségét. Ilyenkor nem kell abbahagyni a futást Zilaci szerint, csak a távot, sebességet csökkenteni, hogy az elmaradt testrész is akklimatizálódjon.)

Ez egy igen örömteli tény számomra, mert a futásról lemondani fú de rossz lenne. Sokat keresztedzek (kick-boksz, bringa, erősítés), és majdcsak-majdcsak fejlődik az a fránya jobb láb is!

De mondom, nem fájt a lábam, kicsit éreztem csak!

Visszafelé útközben kicsit meg is lepődtem, hogy milyen hosszú ez az út mamám házáig. Mintha odafele rövidebb lett volna. Ja, vagy csak az előző napi rétes- és egyéb energiatartalékok kezdtek merülni? ;)

Ja, és az egyik örömteli hétvégi esemény: unokatesóméktól megkaptam végre a szülinapi ajándékomat (még augusztusban volt a szülinapom, de most találkoztam velük csak azóta). Ez az ajánédék pedig nem más volt, mint két pár futózokni! Mondanom sem kell, az egyiket már fel is avattam ma reggel. ;)