Igazából ha lett volna egy kis józan eszem, tuti lemondom ezt a félmaratont. Sérülés+sok kihagyás=totál felkészületlenség+nem épp 100%os fájdalommentes futás. De hát, mint ahogy az már elég sokszor bebizonyult, ez a feltétel nem teljesült, így végül most is részt vettem a vivis félmaratonon.
Lassan már hozzászokok ehhez az egészhez, nem is izgulok meg semmi, sőt, a fejemben sincs az egész, hogy én akkor holnap félmaratont futok. Ügyesen eltökölöm az időt este, nem alszok valami sokat, jó ha 6 óra összejön. Felkelni még nem is nehéz, de aztán még órákig érzem magamon, hogy nem vagyok teljesen ébren. Ki a helyszínre, kicsit hűvös van, pont jó lesz. Babonából 8ra jövök ki most is, pedig tök felesleges, csak álldogálok a napon: fotoszintetizálok, gyűjtöm az energiát, hátha így felébredek. Durva, hogy kicsit se izgulok, mi van velem? Csak várom, hogy menjen az idő, de valahogy nem akar. Még sor sincs igazán a wck előtt, ez se segít. Na nem baj. Beállok a rajthoz - nagyképűen a 2es zónába neveztem -, még épp időben, mert kb 2 percen belül teljesen megtelik. Tömegnyomor. Ez se zaklat fel különösebben - nem tudom, miért vagyok ilyen apatikus - , úgyis széthúzódik majd a mezőny 1-2 km-en belül. A nagy visszaszámlálásról félig-meddig lemaradok, nem nagyon hallani itt (se) , így most nem ez hoz lázba. De legalább már rámjön a futhatnék, ez is valami. Végre én is eljutok gyalogolva-kocogva a rajtig. Na akkor fussunk! Semmi tervem sincs: bulifutás. Nézzük mit tudok kihozni a 12. félmarcsimból. Az első km-en elfutogatok békésen, aztán ellenőrzöm, hogy is állok, mennyi az annyi: 5:19. A semmiből jön az ötlet, hogy megpróbálkozzak az 5 percesen belüli tempón. Hatalmas hülyeség. Szóval mehet! Gyorsan lepereg az első 4 km. Nem is fáj a lábam, jólesik így pörgősen futni, csak nagyon szólítana a természet. Jön a frissítőállomás, én mégse állok ki szünetre, majd a következőnél... 4 és 5 km közt elkezd fájni a lábam (a szokásos, 4.lábujj jobb lábon), milyen meglepő, nehogy már rendben menjen minden... Nem érdekel, akkor is lefutom ezt a 21.1 km-t. A tempóból se engedek, szigorú vagyok: nem engedem, hogy 5 perces felé menjen. 7 km környékén kicsit elszontyolodok. Elmegy a kedvem az egésztől. Nem igaz, hogy így fáj, miért nem futhatok fájdalommentesen legalább ma?! Ráadásul érzem, vízhólyagosodik is a lábam, le kellett volna ragasztani... Végigszenvedek(=hisztizik belül) még 2 km-t. Valamiért már nem olyan sürgős a szünet, nem is kell. 9 kilinél épp kicsit vissza is esik a tempó. Megijedek, ki fogok csúszni az 1:45-ből. Ha már nem tudom csak úgy nyugiban lefutni, legalább az időm legyen jó. Összekapom magam, és futok egy 4:46-ot. Aztán megint kicsit lassabb pár km-ig, de még határeset. Míg az elején az árnyékos részeken majdhogynem fáztam, most örülök, hogy csak ennyi cucc van rajtam: a nap tűz egyenesen a fejemre, szél nincs, izzadok. A pulzus már régóta magas, eleinte próbálom legalább 186 környékén tartani, aztán az se érdekel, ha 190 felé megy. Na jó, aggaszt azért, de inkább nem idegesítem magam vele, ez már csak ilyen, pláne, ha vagyok olyan hülye, hogy nyomom folyamatosan... Elfutogatunk itt a városban, a szokott helyek most is megvannak. Egy élmény a BME mellett/szemben elfutni, főleg, hogy itt virít a hátamon is: BME. Egy (szintén BMEs) srác küld is egy hajrát, egy másik random ember hasonlóan(hajrá mérnök lányok!) Olyan szerettel nézem a K épületet, mintha nem is írnék állandóan zh-kat... Végül is, úgy látszik, én azokat a dolgokat szeretem, amik nehezek/nem kéne: a futás is ilyen. Bár futni valójában borzasztó egyszerű: csak menni kell, csak tenni egyik lábam a másik elé és kész. (bár ilyen szimplán menne minden más...) A Corvinus előtt viszont nem esik jól a macskakő, ez még ép lábbal se kellemes, így meg mintha forró parázson futnék. Egyébként jól megvagyok magamnak. Hajtok, mint az állat, bőven nem lazázás, csak arra figyelek, még egy kis tartalék maradjon a végére. Fél fülemben zene, másikban kereplők, szurkolók, dobok, futócipők... Egyre inkább olyan, mint ha nem is lennék magamnál. Csak vigyorgok a bárányfelhőkre, hunyorgok a napfényben 2 zihálás közt. A 14. és 15. km elég durvára sikerül - asszem pont ekkorra nagyon motivált=harcias lettem - , 4:45-ös és 4:34-es kili jön össze. Hasonlóan szép pulzus: 192-195... Kicsit visszaveszek a 16. km-re, de csak hogy utána megint állatkodhassak a 17-en. Számolok vissza: már csak 4.1. Már csak 3.1. Lassan a szigetre is visszaérünk, gyorsan lemegy ez. Árpád híd, lejtő: megadja a lendületet: most már végignyomom így. Sőt: folyamatosan gyorsítok. Még 2 km. Semmi se fontos, az se, hogy miért, csak hogy fussak. Hát nem egy hülye dolog ez, így ködös aggyal, látszólag a semmiért küszködve, izzadtan, fáradtan, fájó végtagokkal és tüdővel lélekszakadva rohanni? Valahol nagyon el vagyok rontva, ha én ezt ennyire szeretem... A 20 km-es frissítőnél már meg se állok, kb felesleges erre az 1 km-re... Az utolsó 1100 métert lesprintelem, teljes erőből, ahogy azt "illik"(újabb hülye elvárás magammal szemben), pedig enélkül is épp elég=full kimerült vagyok, kéne a halálnak még ez is, meg is fordul a fejemben, hogy csak bekocogok a célba. De akkor a) még tovább kell futni és b) így sokkal jobb. Mindjárt vége, még párszáz méter, na már csak vagy 200, gyerünkgyerünkgyerünk. 21-es tábla, még egy kis fuldoklós-botladozós tempózás, látom, a bruttó idő is csak 1:43, és CÉL! Ezazz, vége, sikerült 12-edjére is! Olyan gyorsan eltelt (így utólag). Szeretem ezt a távot. És megy is: 1:42:25-öt mutat az órám. Hát ez kész. Kihagyás ide, sérülés oda, vagyok olyan akaratos és ezek szerint olyan jó formában, hogy így is sikerült. Ez a 2. legjobb időm eddig. Elsántikálok a befutócsomagért (hasonló, mint tavaly ilyenkor) lemegy rögtön vagy fél liter víz. Innentől a szokásos vigyorgós-vánszorgós-bambulós program.
Valószínűleg ez volt a legnagyobb hülyeség, amit futva elkövettem. De nem bántam meg. Végül is akkor se volt jó, mikor pihentem, így meg legalább sikerült összehozni egy ilyen félmaratont...