Ezen is túl vagyok. És várakozásomon felül sikerült teljesítenem. Persze, nem egy élmezőnybeli=profi beszámolója következik most, de én akkor is örülök ennek.Most szerencsére nem kellett abnormálisan korán felkelni - bár ígyis fél 7-kor felébredtem, pedig aludhattam volna 7-ig, dehát amint kinyitottam a szemem, egyből felugrott a pulzus->versenyláz. (De most viszonylag kialudtam magam, 5 óra helyett 8-at összehoztam.) Lenyomtam a torkomon egy kis reggelit - nem sok étvágyam vol hozzá, de muszáj - , elindultam. Idő: hideg, szeles, borús. Tiszta déjavu, 4 éve ugyanez volt, és dátum is napra pontosan ez. Sulitól fél 9 körül indultunk, de nem tudott velünk jönni a múltkor már említett tesitanár, focicsapattal ment máshová; de volt kíséretünk. Utazunk, utazunk, néha megállunk, de csak odaérünk Gödöllőre. Ez eddig oké, csak hol van a repülőtér? Kissé eltévedtünk, meg kellett kérdezni néhány embert, mire odataláltunk. Amint kiszálltunk a buszból, rögtön megcsapott az a jellegzetes sportkrém illat, amit már akaratlanul is ehhez a versenyhez kötök. És csodák csodája, mobilwc-ket is találtam a helyszínen, nem is kellet sokat sorban állni. Még sok időnk volt, ettem-ittam(müzliszeletek, csoki, mg+ca-s víz), igazoltuk a nevezést, felvettük a chipes rajtszámot - ez valami új, anno mikor itt voltam, még külön volt cipőn chip meg rendes papír rajtszám, most kombinálták a kettőt. 982-es vagyok. Azért gyorsan elrepült az a 2 óra, ami rajtomig volt. Rajt előtt 45 perccel elindultam a kísérő tanárral a rajthelyre - ilyen se volt még, én értem ki leghamarabb. Melegítettem, beszéltem a tanárral, folytattam a ráhangolódást vagyis rendesen féltem. Már csak 6 perc rajtig, lehet beállni! Na megyek. Pulcsi le, maradt az ujjatlan. Szétfagyok. Mindenki engem néz. Most mi van? Mindegy, inkább, minthogy megsüljek, nézzenek nyugodtan. Kis ugrálgatás, helyben futás. Még 2 perc rajtig, tessék hátramenni a bólyáig, ne lépjenek rá a fehér vonalra...! Na ugye, mit kell itt tolakodni? És még én vagyom falusi, mikor ezek elém akarnak beállni, pedig csak most estek be... Na jó, hagyjuk, nem számít, nyugi. Sosem álltam még országoson 1. sorban, ráadásul elég közel a belső ívhez. Rajthoz...figyeljetek! The time is now, the place is here. Stay in the present. You can do nothing to chane the past, and the future will never come exactly as you plan or hope for. Ééés.. most! Nem hallottam rajtjelet, de mindenki hirtelen megindult, mintha valami üldözné őket, hát én se akartam lemaradni. Ááá ennyien vagyunk?! Na nem hagyhattok le ennyire, menjünk. De csak ésszel. Nem kell tartalékolni, ez nem laza futás, gyerünk. De ne is fussam el. Belső csatáim közepette kb. középmezőnynél helyezkedtem el. Nem mintha sokat számított volna, folyamatosan változott a helyzet, annyian voltunk... Hátszél volt, meg enyhe lejtő, vittek a lábaim. Aztán éles kanyar balra, oldalszél, kezd kialakulni konkrétabb állás. Ha úgy láttam, lassabak előttem, előztem. Másik kanyar, szembeszél, oh yeah. Majdhogynem lefújta a szemüvegem. Basszus, kellet ez? Nem baj, Vivicittán is fújt... jó ez, segít. 1 km, át a célkapun, még van 2 kili. Tartani a tempót. Ezzel elég jól haladtam, tudtam sokat előzni. Felértünk a pálya tetejére, kanyar, oldalszél, emelkedő vége. Az a zihálás, ahogy az a sok futó lány körültöttem kapkodta be és fújta ki a levegőt... Úgy, ahogy én is, de csak ha arra koncentráltam, akkor vettem észre. De inkább nem azt hallgattam, jobban motivált magára a futásra - az eddig lefutott, a mostani futás, és a jövőbeli lefutandó km-ekre meg arra a rengeteg szép pillanatra amit ezek okoztak vagy fognak okozni -  gondolni. Ha odafigyeltem, szélsusogásként hallatszott a tömeg légzése. Kíséretként a lábak dobbanása a földön, rengeteg lépés, előre, jobb, bal... Volt 1-2 igen csámpás is, már nem azért, nem bántásként, csak olyan viccesen nézett ki; kilógott az egész helyzetből. Még egy kanyar, hátszél, lejtő kezdődik. Lábaim maguktól megiramodtak, vagy talán a cipő vitte őket - varázscipő, zsír új, 0 km-es, csili-vili. Egyébként a rajtnál csak mellettem 2 másik lánynak volt tökugyanilyen, csak használtabb kiadásban. Teljesen magával ragadott a verseny, a futás: suhanni, menni, puha érkezés a fűre és már futunk is tovább, süvít a szél... Tovább tartottam a tempót, illetve gyorsítottam is. A rajthelyre érve 40 körül lehettem - a kísérő tanár mondta, szurkolt, bíztatott. Gyerünk, hajrá, fuss! Oké, oké. Már csak 1 kili. Nem bírom. De. Nehéz. Ki mondta, hogy könnyű lesz? Azért is. Ha így érnék be, már jó lenne... De tudok még jobb is lenni, rajta. Kanyar, már csak vagy 800. Oldalszél. Egyet jobbról, egyet balról. Tisztára, mint egy tánc, csak nehezebb, de jobb is. Még egy kanyar, szembeszél. Anyád. 500 m lehet, ezt már ki kell bírni. Még párat. Gyerünk, jó lehet, most kell belerakni a titkos energiákat, itt a pillanat. Kb. 200-300 m még. Szinte fuldoklok, ahogy mindenki más. Lábam ragad a földre, ólomsúlyú. De bírni kell, menni kell, futni kell. Mezőny itt már jobban széthúzódott. Előztem egy lányt, utána folyamatosan bíztatták: előzd ki, gyerünk, fuss rá, menj el mellette. Na nem előzöl ki. Nem mehetsz el mellettem. Ha belepusztulok is, de mellettem ma már nem megy el senki ezen a versenyen. 100 m. Előttem volt pár méterre még valaki, de ő is rákapcsolt, túl messze volt. Azon voltam csak, minden maradék energiám arra áldoztam fel, hogy azon a helyezésen érjek célba, ahol vagyok, lassítás nélkül. Át a chipérzékelő kapun. Itt vagyok, cél, kész. Ne állj meg, menj el a bójákig, ne álljatok meg itt, nem fértek el... Gyakorlatilag támolyogtam, tüdőm majd' kiköptem, lábaim meg elhagytam valahol. Adtak jó kis cukros, gusztustalanul édes teát, elvettem egyet. Meginni még vagy egy percig nem voltam képes, annyira kapkodtam a levegőt. Óvatosan kortolygattam, köben sétálgattam; láttam, a többiek ülnek, de eszem ágában se volt leüllni - testemnek kicsit más volt erről a véleménye, de megértettem vele, hogy nem ülhetek le, mert bitang izomlázam lesz holnap. Mondta a kísérő tanár, 30 valahanyadik vagyok. Ááá ezaz! Egyéni csúcs. Soha ilyen jó még nem volt...! Eltébláboltam  a reptéren, buszunkhoz is párszor odamentem, de 1x se tudtam bejutni, sosem volt ott a vezető. Hmm, pedig de jól esett volna egy kis csoki. Utána is éreztem, ez aztán fullos futás volt. Megnéztem a fiúcsapatunkat, középmezőny környékén, kicsit utána végeztek - nem rossz ahhoz képest, hogy egyik se futó, és nem gyakran szoktak futni. Elvoltunk még egy darabig, a szervezők kirakták a pontos eredményeket is. 33. lettem - megyei 3, országos 33, ami ráadásként 3 km-en volt, a 3. országos futóversenyemen - , 13 perc valamennyivel, de azt elfelejtettem megnézni, hányan voltunk->majd valamikor csak felrakják netre, akkor pontosítok. Leadtuk a chipes rajtszámot, aztán hazaindultunk. Érdekes, hazafelé valahogy sokkal gyorsabban telt az idő. Bár lehet azért is, mert tudtam, otthon töri és biosz tanulása vár rám - témazárók holnap. Nem mintha azóta túlzásba vittem volna. Ezek után nem érdekel túlzottan, majdhogynem lesz*rom. Úgyis jól állok mindkét tárgyból.

Szeretnék még kicsit versenyezni. Erősebbnek, jobbnak, gyorsabbnak érzem magam, mint valaha; eddigi legjobb formámban vagyok mostanság, a sikerek meg motiválnak további teljesítésekre. Ha iskolai szervezésűre nem is tudok eljutni, akkor magamnak találok ki valamit, valahol el szeretnék indulni...

Megérte azt a sok résztávot, fokozó 2,5-3-3,5 km-es futást, iramjátékot, hosszúakat lefutni, korábban kelni csak azért, hogy futhassak. Megérte a megyein, és ma az országoson megküzdeni. Fúú de jó volt. Mindig azt hiszem, ezt már nem lehet fokozni, de cáfolnom kell saját magam. Persze, versenyek nélkül is jó futni, de így még szuperebb. Annyira örülök, hogy nagyon. Ennél pontosabban nem tudom magam kifejezni.