Malomkerék
Buk-ta.
Tegnap átéltem életem első futás közbeni esését. Nem volt vészes, utána folytattuk tovább a futást. Sőt, még az az adrenalin-löket is jól jött, bár az utolsó két körben eléggé belassultam. Most olyan szép szivárványos a térdem.
Futás közben beszélgettünk Istvánnal egy kicsit a Badwaterről. Korábban küldtem neki erről a versenyről, ill. a Spartatholnról írásokat. Terjeszti.
Hm.
Ainariel
| 2007-07-26 12:29:01 |
4 hozzászólás
Tavaly nyáron a Spartathlon topicban találtam néhány cikket egy versenyről. Mivel szeretem olvasgatni a beszámolókat mentettem, nyomtattam. Aztán valahogy félretevődött és csak Nike előtt került a kezembe ügyébe. Ott is maradt. Idén már rákészültem, és figyeltem az eseményeket. Megérte.
A Badwater hihetetlen egy verseny. A rendező szerint a legkeményebb és legextrémebb verseny a Földön. 135 mérföldet kell megtenniük a versenyzőknek, miközben a teljes szintemelkedés 5700 méter. A hőmérséklet nappal nem ritkán eléri az 50 fokot. A szintidő 60 óra. És hogy miért keltette fel ez a távoli verseny a figyelmemet? Mert tavaly indult rajta egy magyar futó. Ákos tavaly is (25:58:42), idén is második lett (23:47:47). Hihetetlen teljesítménnyel. Idén 84 versenyzőből 6 kényszerült a verseny feladására. A legutolsó célba érő 56:31:35 alatt teljesítette a távot. Volt még egy magyar induló, Gábor, ő 46:50:15 alatt tudta legyűrni a távot. Ma felkerültek a verseny honlapjára a videók is. Megnéztem párat. Azt hiszem lesz min gondolkodnom ma futás közben.
Melegben...
Ma vacilláltam az úszás és a utás között. Aztán rájöttem, hogy lusta vagyok úszni, így a futás nyert. Későn akartam kimenni, de este 6-kor már nem bírtam magammal és elkezdtem készülődni. Pedig még akkor is meleg volt. Lassan futottam, úgy gondoltam, melegben az a megfelelő taktika. Lehet, hogy a lassú futásba fáradtam el?
És egy kis edzéselmélet rövid távra. Ami kell hozzá: egy kert, ahonnan nemrég krumplit loptak, egy család és egy jó rokon, aki hajlandó beöltözni tolvajnak.
Kb. két hete unokatestvérem felhívott, hogy a nagybátyám 50. születésnapját ráérnénk-e a hétvégén megünnepelni. Naná! Annyira meglepetés volt a buli, hogy az ünnepelt semmit nem tudott, csak némi susmutolás tűnt fel neki. A szűkebb család szombat 4 órakor összegyűlt a szőlőben, ahol nemrégiben az ominózus krumplilopás történt. Az ünnepelt a feleségével (a meglepetés kiötlőjével), unokájával és unokatesómmal közeledik a kert felé. Beöltöztetett rokon mintha krumplit lopna. A kocsi fékez, tán még meg sem áll, ünnepelt kipattan és a "tolvaj" nyomába ered. Pár méter után szerencsétlen módon elesik, a száraz föld felett porfelhő lebeg. Mi (kb. 16-an) a kis házban próbáljuk kevés sikerrel nevetésünket visszafogni. Az ünnepelt agyát annyira elönti a vörös köd, hogy a mellette kb. 1,5 méterrel szőlőtőke mellett megbúvó embert észre sem veszi. Aki szerencsétlen módon a kamerával lemarad az esésről. De hangot rögzít.
A "tolvaj" fejéről szerencsés véletlen folytán leesek a szalmakalap (ami egyébként az ünnepelté), így félrevezető nyomot hagyva maga után sikerül félresettenkednie a magas gazban és visszajönnie a házhoz. Kis idő múlva megjelenik az ünnepelt. A méregtől még az sem üt neki szöget a fejébe, hogy a wc mellett álldogáló magányos tárcsa, benne az olajjal hogy kerül oda. Aztán felfigyel a ház ablakán rá meredő kamerára. De a mögötte álló embert nem ismeri fel, be akar törni. És a kihallatszó hatalmas röhögés sem kelti fel a figyelmét. Annyira dühös, hogy a kulcsot nem tudja beledugni a zárba, végül a felesége nyitja ki az ajtót. Aki már nem tud merre nézni. És az ünnepelt meglát minket, majd megjelenik a "tolvaj" is. Mondanom sem kell talán, igen jó hangulatú este kerekedett aznap.
Kicsit eszetlenül...
... futottam bele az első körbe. Istvánnal és Dettivel. Pedig éreztem, hogy nem lesz ez jó, de hát próbálkozik az ember.
Azért jó volt, bár most izomlázam van egy kicsit. Úgy gondolom, jó lesz, hogy ilyen gyors futásaim is lesznek (amíg Istvánnal futunk együtt). Mostanában úgyis nagyon lazán vettem a futást. Ennek eredménye lett, hogy egyre hosszabb időbe telt, míg lefutottam a szokott távot. És éreztem, hogy nem jó, mert így nem fejlődök. Na persze, az ember képességei korlátozottak, és gyors soha nem leszek. Remélem, ez a változtatás meghozza azért a gyümölcsét. Reszkess, Nike. Jövök!
Tipikus...
Ainariel
| 2007-07-09 10:42:42 |
9 hozzászólás
Tegnap nem esett annyira jól az úszás. Valahogy a gyors nem is nagyon ment.
Vendégségben voltunk tegnap és egy igen tipikus hozzáállással szembesültem. Előjött a futás téma, és a "ne fuss, mert anyagilag nem éri meg". Miért gondolják az emberek, hogy valaki csak azért fut (sportol), mert anyagilag megéri? Példaként természetesen a focit hozták fel. De hát könyörgöm, én amatőr vagyok! Nagyon! "Ne fuss, mert nem éri meg..." Akkor mit kellene csinálni, hogy "megérje"? Dohányozni? Inni? És miért is más akarja megmondani, hogy mi éri meg?
"Gyúrunk vazze?"
A Drogmentes Magyarországért futás pécsi szakaszán együtt futottunk egy párral. István ismeri a 10 km-es malomvölgyi kört (amire már rég fájt a fogam), így telefonszámot cseréltünk. Tegnap hirtelen felindulásból felhívtam, ezzel nem kis meglepetést okoztam nekik.
Ki is mentünk 15 km-t futni. Neki kényelmes tempóban, nekem jó tempóban.
Mostanában a 13.4 km-es köröm mozgott 1:25 és 1:30 között, tegnap a 15 km lement 1:23:25 alatt. Hú! De nagyon jó volt.