A tavalyi Borvidék előtt közvetlenül a vállam, gerincem nem kis meglepetést okozott, a verseny emiatt nem volt igazán jó számomra. Miután kiderült a kiváltó ok, szerencsére az év további részében nem jelentkezett a fájdalom. Ma reggel nem kellemes érzésekre ébredtem - bár az is lehet, hogy csak szimplán elaludtam a nyakam (meg a negyed hátam).

Az autóban odafele Laci a kezembe nyomta a szinttérképet. Hát, nem kellett volna. Egyből látszott, hogy nehezebb verseny lesz, mint a tavalyi volt. Verseny előtti kötelező nyirmogás: pipa. Átöltözés, szöszmötölés, totyorgás a mobilwc előtt, aztán rajt. Mivel a verseny előtt nem néztem meg az útvonalat, kíváncsian vártam, merre kanyarodunk. Persze a szinttérképből már látszott, hogy a verseny igazából a táv második felében kezdődik és azt is tudtam, hogy lesz benne séta rendesen. Az átfutás a célkapun annyira nem esett jól, változatlanul nem szeretek macskakövön futni. Nem mintha felfelé szeretnék. :) De most nem volt ott mellettem Cili (kb. 200 m-nél hagyott ott még az elején, a hátát is csak pár pillanatig láttam), így a felfeléken nyugodt szívvel gyalogolhattam. Hiába, kevés az néhány alkalom, amikor a hegyen futottam (izé... próbáltam futni) vele. A lefeléken igyekeztem óvatosan futni, így az orrabukást is szerencsésen elkerültem. Néhány helyen igazán jó illatokat lehetett érezni és a szél is jólesett. 

Kicsit több, mint 2:13-mal a rajt után ismét a macskaköveken jártam, nem mondom, örültem nekik. Összességében sokkal jobb volt a verseny, mint amit vártam, nem estem szét, nem borultam be, igazából még holtpontom sem volt. Inni az utolsó frissítőpont kivételével mindig ittam, jobbára vizet. A vállam, hátam sem okozott igazán gondot, a tavalyi szörnyű fájdalom sem jött elő. Úgy gondolom, jó kis verseny volt, a nehezebb útvonal ellenére. És ahogy egy futó mondta a középső emelkedőn valahol (miután mondtam, hogy harmadszorra vagyok itt): nem vagyok normális. Jövőre veletek ugyanitt. :)