Már rég írtam, de most már muszáj panaszkodnom, mert ezt már biztos direkt csinálja. Hogy ki? Hát a régi nagy ellenfelem: Szél. Igen, már kisgyermek korom óta nem vagyunk jóban. És egy hete eldöntötte, hogy párbajra hív. Pont egy hete kezdte a piszkálódást azzal, hogy elfújta előlem az oxigént. Éppen visszafele haladtam kedvenc folyópartomon, amikor nekiállt teljes erővel fújni....persze szemből, azt hittem megfulladok, olyan érzés volt mintha vattát tömnénk légzőnyílásaimba. De akkor nem álltam meg, végigcsináltam, aztán mit sem törődve másokkal edzés végén simán beintettem neki! :D

Bepróbálkozott vasárnap is, én próbáltam cselezni, másik úton haladni visszafelé, ott nem nagyon tudott kekeckedni, de ez az út visszavezetett a folyóparta, és az utolsó pár percben visszaadta amit elmulasztott....és akkor sem adtam fel.

Ma? Ma pedig már ketten jöttek ellenem. Esővel. Eső sosem volt az ellenségem, lehet hogy ő most sem akarta igazán, csak Szél megzavarta. Odafelé szokásos folyópart, de mivel túl sárosnak találtam, gondoltam Szelet is elkerülöm, és nem dagonyázok. Kifutottam a közeli aszfaltúthoz, rákanyarodtam egy egyenes szakaszra, melynek a vége elérhetetlennek tűnt abban a pillanatban, mivel Szél teljes erővel támadt szemből Eső pedig sodródott vele. Hirtelen fáradság tört rám, majdnem megálltam, éreztem a gyomorszájamnál azt a különös elfogyott az energia érzést. Aztán rájöttem, hogy pont ez a célja. Akkor is én nyerek ebben a ringben! És nem álltam meg egészen míg le nem járt a futásidőm. Amint letelt, hirtelen csend lett, Szél megenyhült, Eső elállt, és közösen sétáltunk el lazán vissza a folyóhoz, mint két jóbarát, aki csak kipróbálta egymás erejét.....