Én: "Á, nem megyek holnap úszni, szombaton úgyis Öböl, holnap inkább futnék. Amúgy is OB van a Komiban, zsufi a pálya."
Bolond1: "OK, akkor én se megyek. Tudod mit, fussunk föl a Kevélyre!"
Én: "Öööö... Honnan, mikor, hogyan?" (Magamban: "Jó poén, höhö...")
Bolond1: "Tőletek, tudod, amerre szoktál!"
Én (gyanakodva): "Hülyéskedsz!"
Bolond1: "Dehogy is! Hatkor ott vagyok! Vagy legyen inkább fél hat?"
Bolond2: "Tudod, ki kel fel olyan korán! Legyen csak hat!"
Így esett, hogy ma Jani barátommal nekieredtünk a Kevélynek. Ő egy csöppet húzós hét után, én meg elfogyott izmokkal, meghízott hájakkal, épphogy újra felvéve az edzést. Úgyhogy szépen komótosan mentünk, én lihegtem, Jani meg az összes szuszogót végigcsacsogta :-) mögöttem (azért arra ügyeltem, hogy ne engedjem előre :-)). Láttunk pányván pacikat, nyargaló nyuszikat, libbenő lepkéket, botorkáló bogarakat, röppenő ölyvöt, kászálódó kullancsot, nem is egyet, gördülő köveket ;-), benőtt ösvényt, keresztbe dőlt fákat, kimosott utat, gombászni induló bácsit, és persze rá váró gombákat. Megálltunk azokon a kilátópontokon, amelyeknél egyedül a rohanásomban mindig sajnáltam az időt, végigpásztáztuk az országot a Pilistől a Börzsönyön keresztül a Mátráig, a Gerecsétől yoyoka fődjén keresztül a Nagy Városig. Megnéztük az épülő hidat, a sorjázó autókat a tízesen, a leendő összekötő alagút helyét, a beépített Róka-hegyet, az Ezüstkevélyt (alacsony bucka föntről nézve...), a nagyáruházak út mentén leszórt dobozait, az eddig fel nem fedezett várromot, a tavakat, a krosszpályát, meg még ki tudja felsorolni, mi mindent.
Azért futottunk is. Jó volt. Otthon aztán Jani még egy kullancsot talált, azt már műteni is kellett. Ez volt az egyetlen árnya a mai futásnak. A Kevély tetején még azt mondta Jani, hogy már nem lenne kedve a tegnapi ötletéhez. Odalent aztán kijelentette, hogy jön máskor is :-).
Egy kicsit azért irigy vagyok (a Bolond3 :-))