6 hozzászólásA héten még futottam két könnyűt, jól ment. Aztán pénteken reggel pakolás. A listák alapján is bő két órába telt, mire minden a helyére került. Dél körül indulás. Párás meleg az időjárás, ha holnap is ilyen lesz az nem kellemes, de túlélhető. Öt körül érünk Atádra. Nagyon jó, hogy váltótagként kétszer már jártam ott, mert így tudom mi hol van, mit kell tenni. Tavaly és tavalyelőtt egyfajta irigységgel vegyes csodálattal néztem, ahogy az egyéniek olyan számomra távolinak tűnő dolgokat végeznek, mint pl. a futóruha leadása. És most engem is elértek ezek a feladatok... A rajtszámfelvétel a szokásos egyszerűséggel és rutinnal megy... ill. menne, ha a 242-es zacsi a helyén lenne. De nincs. Ott van viszont a 243-as, amely elvitelét már aláírták. Szerencsére a chipboríték megvan, gyors zacskó-újraírás, és már mehetek is. Időben vagyunk, megkeressük hát a szállást, lecuccolunk, majd irány a strand, ahol a futócuccot gyűjtik. Leadom mindkettőt (Janiét is, aki este később érkezik), a hölgynek épp elkezdem magyarázni a dupla 242 problémát, mire közli, hogy a másik szatyron ő már átírta a számot. Hurrá, megy minden, akár a karikacsapás.
Éppen visszaérek a megnyitóra és a technikai értekezletre. Nem sok újdonságot tudok meg, legfeljebb az „elhalálozó", mint szakzsargon fészkeli be magát az agyamba :-). Örömmel üdvözöljük egymást egy sor ismerőssel, akik indulóként vagy szurkolóként éppen arra járnak :-). Nemnagyongyors, Chino, obor, SK, Nyúl, SC, Amatőr, Lelkiismeret... biztosan nem ugrik be mindenki... Közben megjönnek Janiék, beülnek az Arany Tyúkba (eredetileg Arany Kakas lett volna, de szerintem a tapasztalataink alapján nem érdemli meg ezt a nevet...), jó késő van, mire mi is odaérünk. Viszont egész asztaltársaság fogad minket. Vagyis dehogy fogadnak: képesek lettek volna végignézni, ahogy elmegyünk tovább keresni őket :-). Megesszük a tésztánkat, megisszuk a sörünket, hazaautózunk, alszunk. Aludnánk. Legalábbis én. Százegyféle módja van a nem-alvásnak, de a jó alvásnak csak egyetlen... Meleg van (tetőtér), tele a pocakom, folyik rólam a víz, persze hogy nincs meg az az egyetlen... Aztán egyszercsak csörög a vekker: 4 óra.
Frissen ébredek, csak Lupus élénkebb (ő hozza vissza az autót és segít Baloonak, együtt szálltunk meg), ő negyed óra alatt kész van :-). Öltözés, reggeli, szenyó készítés, WC, lecuccolás, felpakolás, öt tízkor indulás, hamar összeáll a spontán konvoj. (Bár van, aki nem bírja előzés nélkül.) A tó mellett simán beállunk a parkolóba, ismerősök integetnek minden autó mögül. Bringa felszerel, a depó még szinte üres, a zsákomat is még tiszta terepre teszem le - hajaj, a felvételkor se lesz itt sokkal több sárga zacsi. A tó fölött most nincs köd, a rajt ezzel egy kicsit veszít az egyébként utánozhatatlan misztikumából, de a hangulat mindezt bőven kipótolja. Az autónál szlovének kérdezik tőlem a neoprént, de még nem hirdették ki, aztán épp a versenybíró mellett megyek el amikor megmérik a hőt: 22,9, mondják, neoprén jöhet. Meg a dilemma is: nekem ez a víz meleg, mit tegyek. Végül felveszem, talán könnyebb benne úszni, meg kevesebb energia fogy. Mire visszaérek 6:38, gyors becsekkolás, megmártózás, szerelvényigazítás, sorstárs barátok, ismerősök, vasember-jelöltek mindenütt, üdvözöljük egymást (már akit felismerünk :-)), DURR! A beszélgetések között olyan hirtelen jött az ágyúlövés, hogy egy pillanatom marad felfogni: elrajtoltam életem első ironman-megmérettetésén!
A hátsó sorokból indulok, így kimaradok az adok-kapokból, de így is forr előttem a víz az első párszáz méteren. Ahogy előre nézek, a tóra éppen rávetülő hajnali napsütésben lapátoló karokat látok, előttük az első bólyát, a távolban a túlpartot, körülöttem hozzám hasonló mellúszókat. No, már ezért megérte :-). Elég jól belekezdtünk, de majdcsak megnyugszunk, gondolom... És nem... A második fordító után a vízből furán kiemelkedő alakokat látok magam előtt. Gyalogolnak. Vagy inkább zátonyra futottak a part melletti sekélyesen... beljebb kanyarodok, ott találok egy lábvizet, aztán jön valaki és letol róla, nem érdekel, nem harcolni jöttem, hanem jó kedvvel teljesíteni. Kiugrok a vízből, kapok a nyakamba egy adag forró szurkolást, órát nézek, megijedek: gyors lesz ez nekem (höhö...):
Úszás Kör 1 0:45:17 0:45:17 225
(a szakasz neve után a részidő, a szakaszidő és az aktuális helyezés áll)
Visszaveszek, egyszer csak jön obor, mögötte Kanga, egy életem-egy halálom, ráfekszem Kanga lábvizére. Innen elég sportos a menet, obor gyorsban úszik, de néha mellre vált, akkor pihizünk egy kicsit, a gyorsnál meg sebességet váltunk. Ezer köszönet a kitűnő lábvízért, ha egyszer megtanulok gyorsúszni, meghálálom! Az utolsó fordító után elkezd foglalkoztatni egy gondolat, és vele jön egy leírhatatlanul jó érzés: az első feladat teljesítve, íme előttem a következő; már arra koncentrálok, tudom, hogy meg fogom csinálni, és azt is elkezdem egészen pontosan látni, hogy hogyan! Elég sokan jövünk ki egyszerre, nehezen látom meg a csomagomat, pedig egyedül árválkodik a környéken, de megvan, irány a depó. Az időm csaknem 7 perccel jobb a tervezett 1:40-nél.
Úszás Kör 2 1:33:06 0:47:50 225
Depó? No, ezt jobb ha nem mesélem el részleteiben, mert ahhoz mikszáthi tehetség kellene. Legyen elég, hogy teszek-veszek eleget, szinte a fél topik itt van, mindenki vidám, kitűnő a hangulat. Bekapok egy banánt, hozzá egy felest (izo ;-)). Végre a bringához érek, leemelem - hopp, a szemüveg. Vissza a sátorba, szatyor nyit, szemüveg talál, felvesz. Na de ha már visszajöttem, irány a toitoi... Persze most már nem titok, hogy csak a szurkolók miatt sétálgattam annyit fel és alá :-). No de hát valakinek a depóban is kell pályacsúcsot döntenie :-) (tényleg, erre miért nincsen különdíj ;-)?).
Depó 1 1:53:39 0:20:34 253
A listából utólag szépen látszik, hogy éppen 28-an mentek el mellettem ekkor (a fiúk közül). Ezzel együtt pontosan a terv szerinti időpontban pattanok a keróra.
A bringa nagyon kellemesen indul, lazán pörgetve 30-ast mutat az óra, jól esik, csak figyelni kell, és nem meghajtani az elejét. Az időjárás még kellemes, a sorra előző autókból idegenek bíztatnak - tisztára BéBu fíling. Hamar a nemzeti parkhoz érek, valóban gyönyörű, amint mondták. Dombok, tavak, rétek, lejtő, na itt az ideje az első szendvicsnek, kicsomagolom, majszolom... erdő, emelkedő... ááááá! Azért lemegy a kaja, és máris lehet tolni rendesen az emelkedőt. Persze csak óvatosan, nem szégyellem a kistányért, pörgetve megyek felfele is, spórolok az erővel. Előzök néhányakat, biztatgatok. Egy srác megkérdi, mivel megyek; meglátja a rajtszámomat, és már érti ;-). Böhönyénél kulacsot váltok, második szendvics, aztán szaszával egyeztetjük a terveinket - ő a komótos tempót gyakorolja, én az árokba fekvős taktikát reklámozom. Hátszelünk van, ki kell használni, lendületet veszek. Aztán elkezdek keresni egy megfelelő útszéli bokrot, de a csudába, errefelé nincsenek bokrok az út szélén! Átrobogok a sorompón, bele a mezőny közepébe - mégiscsak korábban kellett volna ellátni bokros teendőimet, jövök rá. Végül csak kiállok, látom hogy többet kellene inni, pedig eddig se spóroltam - eddigre éppen négy liter folyadék van bennem aznap. Jön szembe a felvezető autó, de meglepetésemre nem Joe teker mögötte, én meg nem ismerem fel, ki az. Aztán még egy bucka, és máris a versenyközpontban vagyok.
Kerékpár 75km 4:27:22 2:33:43 242
17 perccel idő előtt érkezem, Nóri éppen az autóhoz ment a cuccokért, nincs még itt a csomagom. Nem baj, nincs szükségem igazán semmire, Andiék fogadnak, nem igazán hisznek nekem hogy semmit se kérek, lesnék minden kívánságomat :-). Az ágyékomnál éreztem egy kis kidörzsölődést, megkérdezem, van-e Neogranormon, nincsen, de a lányok körbeszaladnak, hoznak jófajta Naturland krémet, jó vastagon kenek a kérdéses pontokra, meg ha már itt vagyok, az amúgy kidörzsölődés-veszélyes részekre is. „Nem baj, hogy eukaliptuszos?" - kérdezi meg valamelyikük. Hát persze hogy nem vizsgáltam meg a tubust kenés előtt :-)! Sebaj, kellemesen hűsített, jó szolgálatot tett, köszönet érte! Aztán azért belegondoltam, mi mindent kenhettem volna még magamra látatlanban nagy igyekezetemben :-).
Az első kis kör hozza az első holtpontot. Fizikailag és lelkileg. Az előbbi oka a szél. Ötvöskónyiig pofaszél, utána a fordítóig félpofa, aztán kis pihi után Belegig megint szemből kapjuk a friss levegőt. Valahogyan nem jó érzés, pedig igyekszem nagyon takarékosan menni. Talán ebben a körben előz meg pudingman (akit csak a rajtszáma alapján, utólag ismertem meg), és szól pár kedves bíztató szót. Jól esik. Különösen, mert a fejemmel is baj van. Kezdi sokallni a hátralevő 100 killert. A helyzetet a belegi fordító oldja meg; a hátszélben nagytányéron száguldva még a következő szendvics is lecsúszik. Mellesleg megállapítom, hogy máskor inkább fele ekkora szenyókat hozok, gyakrabban kevesebbet eszem, mert most egy kicsit mindig megtelik a gyomrom a kajától. Persze a profik itt is berregve húznak el mellettem, látom hogy Joe úgy 3-4 km hátrányban lehet. Száguldani jó (Dobogókői kiruccanásaimon megtanultam :-)), felülök hát a szélre és a lejtőre, és máris újra bent vagyok.
Kerékpár 1 5:50:06 1:22:44 239
Még mindig 13 perccel terven belül, Nóri feladja a kulacsot a titkos keverékkel :-), beszélgetünk egy kicsit, aztán jöhet a második kis kör. Még mindig sokan vagyunk a pályán, szinte az összes ismerős, de keveseket ismerek fel bringás szerelésben. (Nem is értem, miért símaszkkal álcázzák magukat egyesek bizonyos helyzetekben sisak meg szemüveg helyett ;-)). SK-t pl. egyszer se vélem felismerni, pedig keresem az egyenes kormányokat. Iszom is továbbra is rendesen, mégis, a második megállásomnál is megállapítom, hogy ez még mindig kevés. Egyébként már odafele menet kinéztem magamnak a beállót, amelyikbe betértem. Közismert hely lehetett, mert nem az egyedüli látogató voltam ott abban a pár percben, és minden elhaladó bringás betekintett a benyílóba :-).
Kerékpár 2 7:15:57 1:25:52 238
Menet közben nem igazán nézem az óra állását, érzésre megyek, mégis egész jól tartom a tervet, most 10 perccel vagyok belül. A lányok pizzával kínálnak, nem akarják elhinni, hogy most ettem, állításuk szerint fogyókúra-versenyt hirdettünk fjanival és szaszával, de azért végül utamra engednek. Már nem zavar a szél, élvezem a tekerést. Ötvöskónyiban egyre hangosabbak a gyerekek, pedig az elején éppen mondtam magamban, hogy az idén biztosan megregulázták őket némiképpen. De nem. Számolom hányan vannak mögöttem, húszig jutok. A frissítőpontokat már szép lassan bontják, elbúcsúzom a személyzettől, megköszönöm a segítséget meg a táncot :-), Jani jön szembe, odaszól, hogy ugye jó érzés... És valóban: amint az úszásnál, most is fokozatosan kúszik a fejembe a leírhatatlan érzés: a második feladat is megvan, jól vagyok, és egyre tisztábban látom magam előtt a következőt. Jani nagyon eltalálta: valóban alig várom, hogy futhassak egy maratont.
Kerékpár 3 8:40:13 1:24:17 236
Egy srác elveszi a bringámat, mondja, hogy futhatok a depóba. Hihi, futni?! Én? A depóba? Örülök ha betipegek, mint akinek éppen becsúszott a sportszelet :-o (© Torony Bácsi )... A csippanás után kiáltják a számomat, mire odaérek az öltözőbe, a csomagom már vár. Még mindig tíz perc előnyöm van a tervhez képest. Ezt persze akkor nem tudom, mert a tervet szándékosan otthon hagytam, így hát az öltözőben is „érzésből" kezdem el kihasználni a lehetőségeket, a zuhanytól az uzsunnászsákon keresztül a porcelánkagylóig. Közben megismerem pergét, aztán jön Chino, majd Jani titokban (nem mondták be a számát), obor... hopp, valami nincs rendben, ő előttem van... Kiderül hogy chip nélkül ment ki a futásra, két köre már benne van... Persze előkerül a kütyü a bringás zokniból, és végül minden rendeződik... Én meg sikerrel állítom fel a mai második csúcsomat:
Depó 2 9:10:02 0:29:49 244
Ezzel tulajdonképpen csak helyreállt a rend: a tervhez képest pont 1 perccel hamarabb indulok a futásra. Meglepő, de működnek a lábaim. 5:45-ös tempót mutat az óra, nem lesz ez így jó, 6 percesnél gyorsabban nem szabadna kezdeni. Persze Janit jó lenne utolérni... Ez éppen az első kör elején sikerül :-). Innen együtt megyünk tovább. Kicsit küzdünk a tempóval, de valamelyikünk mindig visszafogja a másikat, így jól elvagyunk. Rengeteg az út szélén a szurkoló, hamar kitapasztaljuk, melyik csapat hol lelkesít, kivéve Nyulat, aki mindenhol ott van :-).
Futás 1 9:26:10 0:16:09 242
Futás 2 9:42:17 0:16:08 240
Futás 3 9:58:38 0:16:21 238
Futás 4 10:15:27 0:16:49 232
Csatlakozik Balázs is, együtt futunk kerekerdős egyenpólónkban - nem beszéltünk össze, de mind a hárman ezt a szerelést választottuk mára. Aztán Balázsnak lassúak vagyunk, elszalad, majd utolérjük, megint elszalad, megint utolérjük... Ez a fiú fartleket játszik Atádon :-)! Kezd nagyon melegem lenni, vizezem a sapkámat, kiszámolom hogy minden frissítőnél két pohár izo kell a folyadékpótláshoz, töltöm is be rendesen. Közben minden ismerős a pályán, repül egy-egy bíztató szó, biccentés, mosoly vagy pillantás. Aztán feltűnnek a hordágyak, a begörcsölt futók. Érdekes, nem a tűző napon, hanem a parkban, ahol árnyékos részen futunk. Mi is lassulunk, de már nem szándékosan, pedig még messze a vége. Nekem otthon azt mondták, hogy élve kell hazamennem... Ebbe most komolyan belegondolok, egy darabig csak nyirmogok Janinak, aztán a 6. körben elküldöm, hadd menjen, én pedig ráállok a külső frissítőpont utáni 500 méternyi tempós sétákra. Ez - lehet hogy csak a fejemnek - jót tesz, mert jól érzem magamat, és még így is sokakat megelőzök; mint utólag látom, az 5. és 12. kör között - a sétálós időszakban - 20 helyezést hoztam a mezőnyön. A banánevést is abbahagyom, helyette keksz+víz lesz a menü az izo mellett, ez így pont elfogy mindig a séta végére.
Futás 5 10:32:35 0:17:09 230
Futás 6 10:50:35 0:18:01 229
Futás 7 11:09:01 0:18:27 225
Futás 8 11:27:35 0:18:34 221
Futás 9 11:46:05 0:18:30 219
Futás 10 12:05:43 0:19:39 217
Futás 11 12:24:47 0:19:04 214
Közben lement a nap, kifejezetten csökkent a hőérzet, ki is dobom a sapkámat, röpül mint egy frízbi, Nóri alig győz utána szaladni. A 10. körben szólok, hogy kérem a géleket, és menet közben kitalálom hogy a 12. és a 14. kör után fogok kettőt megenni. Így is lesz, és ezeknek meg a hűvösnek a hatására teljesen felélénkülök. Úgy éreztem, eddig is vigyorogtam mint a fakutya, de innentől lendületet veszek, szaladok, nevetek és beszélek. Már persze az alkalomhoz képest ;-). Még nem fogom fel, hogy szinte itt a vége, még mindig azt számolgatom, amit már három órája egyfolytában, hogy beérek-e és hogyan, ha innentől már nem futok, csak gyalogolok... Mégis, az utolsó tíz kilométert olyan könnyűnek érzem, mintha most indultam volna, és lejtőn futnék. Kezd sötétedni, Péter Attila már minden körben felkonferálja a fordulómat :-), aztán a 14. körtől a maradék már örömfutás a javából. Nyúl szól, hogy húzom a lábamat, de én azt nem érzem... Az utolsó körre fordulva érem utol Janit, aki éppen megáll frissíteni, én meg csak szólok neki, és robogok tovább, ismerem már, számítok rá, hogy utolér. PA felkonferálja az utolsó körömet, ezt meghallja két 8 év körüli kissrác, és elkezdenek szaladni előttem a már meglehetősen kiürült pályán. Közben folyton egyeztetik egymással, hogy még melyik következő pontig futnak, és nagyon büszkék magukra. Meg én is rájuk :-). Még megállok frissíteni, de Janit nem látom, megyek tovább, az út széle már szinte kihalt, de aki még ott van az nem lankadva szurkol, a célegyenesbe fordulok, egy srácot éppen utolérek, úriember célegyenesben nem előz, intek neki, előremegy, én már se látok, se hallok, kifeszítik előttem a célszalagot, és... FINISH!
Futás 12 12:43:05 0:18:18 212
Futás 13 12:59:19 0:16:15 204
Futás 14 13:16:27 0:17:09 203
Futás 15 13:32:17 0:15:50 193
Cél 13:47:43 0:15:27 191
Lupus az első aki üdvözöl, kezemben a póló, pogácsa, víz, semmi elhalálozó :-), várjuk Janit, egy perc múlva jön ő is, megvagyunk, örülünk, katarzis :-). A tervhez képes négy perccel később értem célba, soha rosszabb időzítést: ezzel szerintem elsőre felvennének vasutasnak ;-).
Innentől: epilógus. A befutó ismerősük, barátok üdvözlése, emelkedett hangulat, aztán összeszedelőzködés, pakolás, hazaautózás, felcipekedés, levezető sörözés, élménymegosztás. Lefekvés, alvási pozíció keresés, másnap pékség, pakolás, eredményhirdetés, örömködés. Hazautazás, ismerősen fehér pólós sofőrök végig az úton... Izomláz-, vízhólyag-, ízületi panasz-hiányolás, délután levezető létramászás, másnap reggel jóleső átmozgatás. Ha kérdezik: hogy vagy?, azt válaszolom: tökéletesen. Ha kérdezik: Na és hogy jövőre...?, azt válaszolom: ha sikerül felkészülni, akkor természetesen!
No és végül, de nem utolsó sorban: a családomnak a felkészülés során sok mindent kellett elviselnie tőlem, és mindezt zokszó nélkül tették. Aztán rengeteg tanácsot, bíztatást, szurkolást kaptam barátoktól, topiktársaktól mind a felkészülés, mind a verseny során. Végül szombaton Lupus a logisztikázott, Nóri pedig végig ott állt a frissitők vártáján, és Andival együtt szívvel-lélekkel segített. Nélkületek nem sikerült volna. Köszönöm mindannyiotoknak!
