A múlt hét második felében már izgatott voltam a hétvége miatt. Egy kicsit hiúsági kérdést csináltam abból, hogy lefutom az egész első napot, ezt ott a helyszínen is több embernek említettem. De végül meglett. De nem akarok a dolgok elébe menni, kezdjük az elején!
Péntek este már minden elkészült. A fogkefe és a kontaktlencse doboz kivételével minden a táskákban volt. Hóesésben indultam az útnak Győrből Székesfehérvár felé a 81-esen. Már az elején mosolyogtam magamon, hogy mi lesz itt a hétvégén. Épeszű vagyok-e egyáltalán? De könyveltem magamban: régóta bebizonyosodott, hogy nem vagyok az, fölösleges ezen gondolkodni! Maradt a mosoly meg a gyönyörű havas táj!
Biztonsági okokból 7-kor indultam otthonról, hogy időben érkezzek Székesfehérvárra, ne kelljen várni rám. Olyan jól sikerült a terv, hogy már fél 9 körül Pecsenye utcájában voltam. Gyorsan átöltöztem a kocsiban. Mire Pecsenyéhez értem, a busz már ott volt, épp a bepakolás zajlott. Bedobtuk a bringát, a cuccomat meg még a többi dobozt és indultunk az Országalmához.
Az ott töltött bő óra nem volt életem legjobb egy órája. Ez elsősorban a fagyos szélnek köszönhető és a pocsolyáknak, olvadt hónak a lábunknál. 10:30 után, egy kicsi késéssel indultunk útnak. Az út Sárszentmihályig – legalábbis a nagy részében – elég macerás volt. Az olvadó hó miatti latyak és az ezzel együtt járó sár felavatta a cipőmet rendesen. A másik gond a – ha jól emlékszem – Sárkesziig minket felvezető rendőrökkel volt. Futás-gyaloglás-futás-gyaloglás és így tovább. Egyenletes tempóról, sokszor pedig egyáltalán tempóról nem nagyon beszélhettünk. Aztán Sárkeszi után már nem volt gond, megállások elsősorban amiatt voltak, hogy bevárjuk a egymást.
Az első frissítés Sárszentmihályon volt, ami nekem elsőre kicsit korainak tűnt, mindenesetre jól esett a hidegben egy pohár meleg teát és meleg izót inni – köszönet Lajos! A következő frissítés Nádasdladányban volt esedékes.
Ősiben a Veszprém Megyei Önkormányzat szalagját vettük át az Önkormányzatot képviselő úrtól, aki a falu határában várt minket. Pár perc pihenő után kocogtunk tovább és Berhidán jött egy megváltó frissítés. Itt éreztem azt, hogy a táv nem kevés! Az itteni megálló nekem nagyon kellett. Holtpontról nem beszélhetek, inkább a lábaim voltak már kicsit elfáradva. Elindulni nagyon nehéz volt, a combjaimat kőtömbnek éreztem. Később aztán az érzés enyhült.
Az első holtpont a Berhida és Vilonya közti hosszú egyenesben volt. Megfordult a fejemben, hogy beszállok a buszba, de aztán minduntalan lebeszéltem magam róla. Dolgozott a hiúság faktor erősen, de utólag ezt nagyon nem bánom! A holtponton sikerült úgy túlesnem, hogy tempót váltottam. Időnként fel-felvettem egy gyorsabb tempót, nagyobb lépésekkel, az emelkedőkön sem lassítottam, hanem felszaladtam. A lejtőket ugyanúgy kihasználtam és engedtem a lábaimat röpülni. Fél óra alatt nagyjából két holtponton estem át sikeresen. A második valahol Litér előtt volt, ahol a negyedik frissítőnket fogyasztottuk.
Litértől Balatonfűzfőig megint nagyon jól ment a mozgás, pedig volt emelkedő is. Libasorban követtük egymást a főúton és ez talán megkönnyítette a dolgot. Csak figyeltem az előttem haladó lábát és lekövettem a mozgását, nem kellett másra koncentrálnom.
Aztán a végső fáradtság akkor jött, amikor Balatonfűzfőn rátértünk a bicikliútra. Itt már nem nagyon bírtam tartani a többiekkel a tempót. Bozó Pali bácsival futottunk, követve a többieket, kicsit lemaradva. Tudtam, hogy már nincs sok hátra, csak azt nem tudtam, hogy pontosan mennyi. Október elején futottam erre, amikor pár napot lent voltam. Ismertem az utat, de a távval nem voltam tisztában.
Aztán amikor megláttam a célt, a parkolót, kicsit megkönnyeztem a napot. Leesett a kő a szívemről, hogy megvan! 51,2 km lett odáig. A szálláshelyig még volt kb. 1 km, de azt már a buszban tettem meg. Nagyon le voltak már merevedve a lábaim, a gyaloglás is nehezen ment.
Brutális kalóriadeficitem lehetett, mert folyamatosan a hideg rázott este, amíg meg nem érkezett a rendelt pizza és a két doboz söröcske. A nyugalmi pulzusom is az egekben volt és ha sokat álltam kicsit szédültem is, feküdni jobb volt. Az első pár korty sör és az első szelet pizza elfogyasztása után aztán dobtam le magamról a pulóvert, mert kezdtem kimelegedni. A szervezet megkapta, amire egész nap vágyott! Valahol fél 10 tájékán aludtam el, fél 1-kor felébredtem, ittam 2-3 deci vizet, aztán 6-ig kirobbantani sem lehetett volna az ágyból.
2. nap
Ébredés után az első fél óra nagyjából magam elé bámulásból állt, ülve a szivacson. Csoda, hogy a nyál nem csorgott a számból. Filóztam egy darabig, hogy bringázzak-e, mert féltem az esőtől meg a megfázástól, aztán a többiek meggyőztek, hogy nem lehetek puhány! :) Átöltözés, bepakolás, közös fotó, elindulás. Szerencsére nem egyedül tekertem! Az ujjaim a kezemen és a lábamon teljesen lefagytak menet közben, lehetett rajtam akármilyen kesztyű. Nagyjából 40 km-t tekertem a futók mellett, ebből kb. 20-at egyedül, mert a bringás párom (a remélhetőleg jövendőbeli Edzésonline-os Peti) bringája megadta magát.
A frissítők a következőképpen néztek ki az út elején: rögtön Alsóőrsön egy szülinapi köszöntővel kezdtük! Torta, banán, meleg tea, alma és minden, ami a futó barátja! Aztán Csopakon egy rövid köszöntő, tévé felvétel, közös kép. Balatonfüreden a Vörös templomnál ismét frissítés, eztán Balatonszőlős. Itt már érezhető volt, hogy ez a nap nem olyan lesz, mint a többi, mert jöttek a dombok. Barnag előtt egy hosszú emelkedő után volt a következő frissítés. Itt már hatalmas volt a hó és csodás a hófödte táj! Nagyvázsonyban hozzánk csapódott egy szép németjuhász, egészen Vígántpetendig kísért minket. A Vígántpetend előtt lévő szerpentin nagyon jeges volt, ráadásul mivel a bringán a fékezésen kívül semmilyen dolgom nem volt, teljesen elfagytam. Úgyhogy itt úgy döntöttem, hogy beszállok a buszba, Peti pedig vitte tovább a bringámat.
A kocsiból eszméletlen jó volt nézni, ahogy a csapat futó mozog. Nagyon motiváló volt. Nem volt esélyem úgy dönteni, hogy nem futok újra! A buszban tehát ledobtam a bringás cuccot és felvettem a futót. Valahol Öcs és Padragkút között álltam be újra sorba. Pont jókor, a nagyobb emelkedőket itt már elhagytuk. A futás olyan volt, mintha nem is futottam volna előtte nap a bő 50-est. Enyhe nyomás volt a térdemben, amin nem csodálkozom ennyi aszfalt után. Nem ehhez van szokva a lábam. De minden rendben volt, egészen a legvégéig. Semmi panasz, fáradtság vagy egyéb negatív dolog nem jött elő!
Kolontáron nagy csapat gyerkőc várt minket. Ide idén a Mikulás tényleg futva érkezett. Egy dolog nagyon meghatott. Odajött hozzám egy 10 év körüli fiú. Azt mondta nekem, hogy Ő ennyit sosem fog tudni lefutni. Mondtam neki, hogy de, biztosan, majd sokat edz és menni fog. Ő erősködött, hogy nem fog menni. A kérdésemre, hogy miért, annyit mondott: „szívbeteg vagyok”. Itt egy pillanatra megállt bennem az ütő. Próbáltam okosat mondani, de nem nagyon tudtam. Innen üzenem a kisfiúnak: a hitet nem állítja meg semmilyen betegség (sem), gyakorold a hitet, kezd a Benned lévő csodával!
Devecserig Kolontárról már csak egy „laza tizes” volt az út. Azaz kb. 4 km. Aznap minden csak egy laza tizesre volt, csodálkoztam is! :) Itt a polgármester úr fogadott minket. Szendvics, tea, kávé (na ez nagyon jól esett).
Újabb közös fotó, aztán a busszal vissza Székesfehérvárra. A hazaérkezés hosszabb lett, mint terveztük a hó miatt. De nem bánom, annál többet lehettem ebben a csodás társaságban!
Rengeteg dolog kimaradt, amit elmesélnék még. De teljesen felesleges lenne leírnom, ezt át kell élni! A csapat valami fantasztikus volt. Az egész nap alatt, az esti beszélgetés során, futás közben, folyamatosan röhögtünk! Hihetetlen vidám banda!
Csapathoz tartozni, jó ügyért tenni, önmagam legyőzni, másokat megismerni! Nekem erről szólt ez a hétvége! Sokkal többet kaptam, mint amit vártam, mind a négy területből!
Köszönöm egytől-egyig mindenkinek, aki ott volt!
Köszönöm, hogy megosztottad az élményeidet velünk.
Szívből gratulálok a hétvégéhez!