2012-ben itt futottam az első nagyobb maratonomat, egy nem kifejezetten festői pályán és főleg nem kellemes időben, de az erős hideg szél helyezésügyileg nekem kedvezett (2:49:14 és 24.hely/560.). A 73 kilómmal jobban hasítom a szelet, mint más 60-nal.

Az előzményekről: az elhúzódó tél és a sok hó miatt jó pár minőségi edzésem elmaradt, ám mégsem nevezném kudarcnak a felkészülést. Annál inkább aggasztott az utolsó héten jelentkező torokfájásom, majd náthám, ami miatt egyik nap sem voltam top-formában, de reméltem, hogy ez nem befolyásol majd a verseny napján.

Idén még a tavalyinál is zimankósabb (-1 fok) reggelre ébredtünk, erősödő hóeséssel. Ami viszont pozitívumként értékelhető, hogy jóval kegyesebb szélviszonyok fogadták a résztvevőket, no és egy teljesen új pálya, összesen 6 fordítóval a két körön.

A rajtnál összefutottam Gáborral (pg) és Józsival (nedus), akiket elsősorban az Edzésonline-ról ismerek és így együtt indultunk neki néhány (egymást biztató) szóváltás után kb. a 10. sorból.

Próbáltam lazán futni, ez eleinte sikerült is, főleg, hogy az elején a szeles szakaszokon általában be lehetett állni még csoportokba. Közben a csiptetős mp3 lejátszóm egyszer csak lecsúszott a térdemig a gatya alatt és végig onnan szólt a Rolling Stones… Nedust is láttam, azt persze előre tudtuk, hogy nagyjából azonos szinten lehetünk. Zavart a sok félmaratonista és váltós néha hektikus tempója, vártam már a második kör nyugodt magányát, így utólag, ezt talán nem kellett volna :) A kör végén, a Dunaparton a 2 km kemény szembeszél már jórészt egyedül talált, hát nem is mentem neki a második etapnak túlzottan frissen.

Itt aztán teljesült a kívánságom: totál egyedül maradtam, előttem néhány, korábban még velem együtt haladó futó hamar 4-500méteres „ollót nyitott”, alig-alig láttam őket a távolban. A szél is menthetetlenül befújt, no és az etetőkön felszolgált jégkásás víz sem könnyítette meg a frissítés végrehajtását: az egész versenyen csak egy 2/3-nyi gélt, néhány szőlőcukrot és valami általuk ’Jol’-nak nevezett löttyöt vettem magamhoz, mert az legalább nem fagyott még meg.

Érezhetően lassultam, nem is esett jól, így okosan meg kellett választanom a tempót, amivel végig bírom egyedül a távot anélkül, hogy végem legyen idő előtt. Szerencsére ez sikerült is, nem úgy az előttem haladóknak! Akiket alig láttam már 25-nél, 30km után szépen egyenként mondták fel a szolgálatot: összesen 4 férfit és a 2 női élen haladót előztem meg a végéig, volt, aki próbált beállni, de olyankor ez már reménytelen próbálkozás szokott lenni.

Ezzel egészen a 14. helyig tornáztam fel magam, ez pedig minden várakozásomat felülmúlta! (a kenyai női győztes utánam ért be, így a sajtósok a befutóm után szépen félretessékeltek, hogy ki kéne húzódnom az objektívjuk látómezejéből:) ) Az időm viszont nem lett új PB, ez azért – mínuszok, szél, ide vagy oda – némileg csalódás. A meghűlésem úgy gondolom, hogy nem befolyásolt különösebben.

Eredmények 14. hely/575 férfi.

2:50:54 (nettó idő)/4:03”/162BPM http://connect.garmin.com/activity/288550288

5km-enként:

3’59”/158

3’59”/160

3’58”/161

3’58”/162

4’03”/163

4’07”/164

4’06”/162

4’06”/162

4’03”/165 (2,2km)

Részidők:

10km:39:31

21,1km: 1:24:12

31,1km: 2:04:38

Mozgatja a fantáziámat egy újabb tavaszi maraton is, de még nem döntöttem el, hogy visszaállok-e rövidebb távokra átmenetileg, vagy folytatom a maratoni edzésmunkát.

Egy, a hazai  sportújságírásra jellemző tipikus jelenség újabb példáját szeretném felvázolni.

Előzetesen annyit, hogy városunk környékén összesen 3 hosszútávfutó-versenyt szerveznek egy évben,

azaz 4 havonta egyet.

Ebből időben az első a Göcseji Galopp terepverseny (53 és 16km), ami tavaly a terepultrakupa

részeként is szolgált egyébként. Nos, erről küldtem be a helyi megyei napilapnak (Zalai Hírlap)

egy rövid tudósítást, korrekten,  egyesületi információkkal, időeredményekkel,

szóval egy copy-paste művelettel be lehetett volna tenni bármikor,

még dolgozni sem kellett volna vele.

Azt a választ kaptam, hogy sajnos nincs szabad hely a sportrovatukban erre.

Azaz az azóta megjelent 20 sportoldalon nem szántak 1/5 oldalt

(ami 1, azaz egy százalélka az összes helynek) sem arra, hogy megtiszteljék annyival

a szervezőket, versenyzőket (résztvevőként tisztában vagyok vele, hogy milyen

edzettség kell már ahhoz is, hogy egyáltalán végigérjen az ember a pályán),

hogy említést tegyenek róluk.

De nézzük, hogy többek között pontosan mire is kellett az értékes felület az utóbbi két hétben:

megye három (a legeslegalja még a focinak is) 2 cikk

megye kettő (legtöbb játékos láncdohányos és a piát sem veti meg, ha valaki látott már

meccs utáni életképeket az öltözőkben, tudja miről beszélek)

megye egy (számtalan, beharangozó, nyilatkozatok, eredmények, utózöngék) sajnos játszottam

korábban ebben a bohócligában, nevetséges színvonal, heti egy-két edzéssel,már

ha megjelennek a játékosok

teke (szinte naponta akadt valami ‘érdekesség’ erről a kemény sportágról)

kosárlada városi bajnokság (minden forduló eredménye, legjobb pontszerzőket is megemlítve)

itt is játszottam korábban, néhányan a bírót szokták kergetni sporttevékenység gyanánt

szellemi diákolimpia (a sportrovatban!)

sakk (végül is ettől lesz egészséges a magyar!)

Azt gondolom, a fenti lista láttán Ti, akik olvassátok ezt és akár bringáztok, úsztok, futtok,

magyarul következetesen edzetek, most már el tudjátok helyezni magatokat,

legalább is olyan értelemben, hogy hova helyez benneteket/bennünket a sportsajtó:

A teke, a megye 3, a szellemi diákolimpia után, egy olyan kategóriába, ami már említésre sem méltó…

Az ország ezért is tart itt,ahol, sportügyekben,egészségnevelésben, mert egy focib.zi

kormánya és egyoldalú sportújságírása van, aminek a sportolásra nevelése egy nagy nulla!

Ez az, ami nem pénz-, hanem csakis hozzáállás kérdése. Azt nyilván nem gondolhatják

ők sem komolyan, hogy a fenti tudósításoknak a magas reklámértékük miatt kellett

mindenképpen felületet biztosítani.