Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 028 315 km-t sportoltatok
Újrakezdés
Sri Chinmoy 12 órás éjszakai úszóverseny
zakka | 2006-10-17 21:11:22 | 8 hozzászólás
Az egyik futóbolond ismerősöm hívta fel 2005 tavaszán a figyelmem, hogy létezik ez a 12 órás, éjszakai, medencés úszóverseny. Érdekelt a dolog, mivel szeretek úszni, ezen belül egész jól megy a mellúszás, hosszabb távokon is. Volt már két, 12 óránál hosszabb ironmanem, és rengeteg versenytapasztalatom. Már 2005-ben is gondolkoztam az induláson, de akkor nem jött össze, idén viszont határozottabb voltam, már tavasszal kértem (és kaptam) egy hét szabit erre az időszakra. A versenyt megelőző helyzet vegyes képet mutatott. Pozitívum volt, hogy idén végre normálisabb kerékvágásba került az életem, rendezettebb lett körülöttem sok minden. Betegség vagy egyéb problémák sem akadályoztak, tudtam tervszerűen felkészülni, és a tervet sikerült betartanom. Sikerült fogynom is a fölös kilóimból. Viszont negatívum is volt elég: nagyon keveset edzettem (akkor is csak rövideket), egyáltalán nem úsztam, és motivációs hiányosságaim is voltak.

Az előzetes időtervemben 26 km úszást terveztem kizárólag mellúszásban (másban nem is tudnék ennyit úszni), vagyis kb. 55 percet szántam volna 2 km úszásra + a hozzá tartozó depóra. (Ugyanis két km-enként akartam depózni.) Lassulást egyáltalán nem kalkuláltam bele, mivel egyszerűen nem tudtam elképzelni olyan fáradtságot még ekkora távon sem, amitől 27-28 perc/km-nél lassabb lennék. Hát, ha a fáradtság nem is, de egyéb tényezők tettek róla, hogy legyenek ilyen km-im... De ezt előre persze még nem tudhattam.

(Úszás közben ugyan használtam a 100 körös stopperem, de nem mindig jókor nyomtam meg, így a beszámolóm írásakor nem mindenhez tudok időt rendelni, szerencsére meg fogom kapni postán az időmérő lapokat, azokat a saját adataimmal összevetve már pontos statisztikám lesz.)

Kaja szempontjából reméltem, hogy elegendő lesz az, amivel készültem: 1 kg banán (a szénhidrát miatt), 1 doboz fehérjepor (a fehérje miatt), 1 zacskó gumicukor (egy bizonyos fajta, a kedvencem, szőlőcukor helyett, amit nem szeretek), 2 üveg bébiétel (őszibarack pulykahússal, mint folyékony, de rostos kaja), 1 zacskó ropi (a só miatt), plusz 4 üveg szénsavmentes ásványvíz (a folyadék miatt). Szándékosan nem akartam szilárdat enni, és amúgy is keveset, mivel a gyomrom szokott lenni a gyenge pontom, amire a legjobban kell figyelnem. Ugyanakkor ezt egy tesztversenynek is szántam: itt próbáltam ki először élesben a fehérjeturmixot, mint könnyen felszívódó energiaforrást. Jövőre ismét szeretném megcsinálni a nagyatádi ironmant (harmadszorra), és ha itt beválik, ott is ezeken fogok élni.

Két nappal a verseny előtt, csütörtökön utaztam lakhelyemről, Budapestről Zalaegerszegre. Egy helyi koleszban szálltam meg, 200 méterre az uszodától. Egyedül utaztam, mivel az előzetesen "beszervezett" segítőm lázas beteg lett, és inkább otthon maradt. A versenyig hátralévő 2 napot pihenéssel, városnézéssel és a koleszosokkal való ismerkedéssel töltöttem (különös tekintettel a koleszos csajokra :-) ). A szombat este közeledésével egyenes arányban nőtt a belső feszültségem. Ez persze jó jel, csak túl kell élni. :-)

Na de végre eljött a szombat este is. Az uszoda előterében, a bejelentkezésnél vettem észre Zolit, a csapattársamat. A "Hát Te meg mit keresel itt?" kérdésre az "Azt, amit Te!" válasz érkezett, vagyis a tudtom nélkül ő is benevezett a 12 órásra, sőt kb. ugyanazt a távot tervezte, mint én. Tavaly tavasszal már úsztunk közösen egy "magánszervezésű", medencés hosszútávúszáson, most itt újra lefröcskölhetjük egymást. Vele is, és egy harmadik pasassal, akit a továbbiakban nevezzünk "Dé"-nek. (A rendes nevét elfelejtettem.) Igen, csak hárman voltunk egyéniek, Zolival többre számítottunk, így viszont biztos volt a dobogó. :-) Na de a rajt előtt ez volt a leglényegtelenebb. Dével már csak a medenceparton találkozunk, mivel késett. Az egyik váltós szerint (aki ismerte őt) elég gyenge úszó, alig edz. Hehehe, ha ez alapján kéne megítélni az úszókat... :-) Szóval Dé sötét ló volt számunkra. Beszéltem vele, megtudakoltam a tervezett tempóját. Azt ígérte, lassú lesz, majd csak követni fog minket.

A rajt picit csúszott, ezért próbáltam (volna) pár hosszt úszni "csak úgy", de fél hossz után rajtkőhöz szólítottak, így a visszaúttal együtt is csak egy hossznyival melegítettem be. Az első két km-n Zolival együtt úsztunk bolyozva, az első km-n ő volt elöl, a másodikon én. Dé tényleg csak követett minket, jelentősen lassabb volt nálunk, viszont nagyon szélesen úszott mellben, ráadásul a pálya közepén, és mivel egy szélső (azaz falas) pálya volt a miénk, igen nehéz volt megelőzni őt. Nem is nagyon segített ebben amúgy sem. De legalább egyszer sem rúgott belém. :-)

A 2 km-s depón még nem voltam se éhes, se szomjas, de tudtam, hogy az érzés megjelenésekor már késő, úgyhogy ittam pár korty ásványvizet és megettem egy banánt, majd vissza. Megkértem az aktuális körszámlálót (kb. óránként váltották egymást), hogy ezentúl km-enként szóljon nekem, hogy ne kelljen fejbentartanom, hol tartok.

A vízbe visszatérve ismét összeálltunk Zolival, egy km-t ő vezetett, egyet én. 50:26-nál kezdtem neki újra az úszásnak, ami bőven terven belüli volt, viszont kellemesen éreztem magam, úgyhogy vállat vontam, és megint, és megint, és megint... :-)

A 4. km közben megkívántam a kedvenc gumicukromat, úgyhogy nemsokára, a 4 km-s depón pár korty víz mellé gumicukrot, fél üveg bébiételt és némi fehérjeturmixot ettem/ittam.

A vízben megint próbáltam Zolit követni, de ő egy picit belassult, úgyhogy lehagytam és mentem a saját, 25 perc körüli tempómon. Mivel "egyedül" lettem, unaloműzőként lejátszottam magamban kedvenc zenéimet, nézegettem a szomszéd pálya csajait (és amilyen pechem volt, a rövidlátásom folytán alig láttam belőlük valamit...), ha úgy adódott, felvettem valamelyikük tempóját és úsztam velük, közvetlenül mellettük, akár sokszáz méteren keresztül is. Az egyik ultratriatlonista ismerősöm tanácsa ott lebegett előttem a vízben ("csak semmi fiatalos harci hév az első félidőben"), de egy kis játék még belefért. :-)

A 6. km-s depón víz mellé ropit, bébiételt, gumicukrot és fehérjeturmixot ettem.

Még mindig jó erőben éreztem magam, így a 7-8. km-re két 25 percen belüli ezret úsztam, simán.

A 8. km-s depón már lezuhanyoztam jó meleg vízzel, mivel kezdtem fázni. Az uszoda falán volt egy, szemüveg nélkül is jól látható digitális kijelző, ami felváltva mutatta az időt és a vízhőfokot, ebből tudhattam, hogy az 24 °C, ami hosszú távon hideg. Ettem még egy banánt, fehérjeturmixszal, gumicukorral és ropival vegyítve. Finom volt. :-)

Aztán tovább úsztam, úsztam és úsztam. Átlag 25:40-es tempóban. Ha hagytak, gyorsabban, ha előzni kellett, az kb. 10 mp veszteséget jelentett, előzésenként. De arra gondoltam, hogy nem is baj, legalább nem sietem el "az elejét". Hiszen még csak a versenyidő harmadánál jártunk.

A 10. km-s depón megettem a bébiétel maradékát, fehérjeturmixszal, viszont inni elfelejtettem. Sebaj, a bébiétel is és a fehérjeturmix is vízalapú. :-) Mielőtt visszamentem volna a medencébe, rákérdeztem az aktuális körszámlálónál, hogyan is állunk. Zolihoz képest 1600, Déhez képest 2400 méter előnyöm volt akkor, de tudtam, hogy messze még a vége, csak 4 óra 20 perc telt el a rajt óta.

Úszás közben egyszercsak feltűnt, hogy Zoli eltűnt. Az egyik depózása után nem jött vissza. Arra gondoltam, hogy csak pihen, eszik vagy wc-zik. Dé viszont kitartóan rótta a köröket, lassan, de biztosan. Nem láttam depózni sem addig, sem azután.

A 12. km-s depónál csak vizet ittam, mivel innentől enni már nem akartam, a turmixos poharam pedig kiürült, és lusta voltam kikeverni újabb adagot. :-) Viszont beszéltem Zolival, aki legnagyobb megdöbbenésemre nem akart tovább úszni, mivel fáj a háta. Javasoltam neki, hogy masszíroztassa le magát, amire felcsillant a szeme, majd mindketten mentünk, de más-más irányba.

Folytattam a falak közti pattogást, ide és oda. Egészen addig, amíg a 14. km közben az egyik, faltól való elrugaszkodáskor erős fájdalom nyilallt a bal lábszáramba elöl. Ott, ahol az úszás előtti napokban is éreztem valamit (hozzá kell tenni, hogy a jobb lábszáramban is, de ott erősebben). A probléma és a megoldás is ismerős volt: ilyenkor jó vastagon és jó gyakran be kell kennem a gyógynövényes gyulladáscsökkentő csodakrémemmel, ettől igen gyorsan, sokszor órák alatt elmúlik a fájdalom, az adott izomcsoport pedig újra teljesen terhelhető lesz. De mivel csak egy tubust hoztam el a csodakrémemből (ki a fene gondolta, hogy több kéne...), így be kellett osztanom, nem volt annyi krémem, hogy elég legyen mindkét lábamra, így a jobban fájó jobbat vastagabban, a kevésbé fájó balt vékonyabban kentem. Most pedig a bal adta be a kulcsot. Szidtam magam, mert korábban jártam már így, hogy egy páros izomcsoportnál az erősebben fájó (és ezért jobban krémezett) gyorsan és teljesen helyrejött, a gyengébben fájót pedig még napokig éreztem. Viszont áldottam az előrelátásomat, hogy a tubus krém kb. egyharmadát megtartottam vészesetre, sőt be is pakoltam az úszáshoz előkészített táskámba. Jól jött! Még óvatosan elúszogattam 14000-ig, mivel annyira bennem volt a 2 kilis ritmus, hogy eszembe sem jutott, hogy akár most azonnal kimehetnék depózni. (Pedig lehetett volna, az egyéniek tetszés szerint elhagyhatták a medencét.)

A 14. km-s depón (pont a versenyidő szerint 6 óránál), a forró fürdő után rögtön a krémért nyúltam, csak így mertem felmérni a terepet (szemmel amúgy sem láttam volna élesen), és eléggé megrémültem, mert nem is ott fájt, ahol az úszásnál éreztem, tehát nem a térdem alatt öt centivel, hanem lejjebb, a bokám felett öt centivel, és egyre jobban, ráadásul nem tudtam eldönteni, hogy mi fáj, mert az izom is és a csont is érzékeny volt. Tudtam, hogy gáz van, ez valószínűleg csonthártya-gyulladás. A versenyóra szerint pont félidőben voltunk, így nagy dilemma volt, mitévő legyek. Tovább úszni vagy feladni, ez itt a kérdés. Úgy döntöttem, hogy egyelőre megyek tovább, majd meglátom, hogyan alakul a helyzet, vagyis tesz-e újabb csodát a krém, mint már annyiszor, pl. maratonon vagy ironmanen. Csináltam újabb adag fehérjeturmixot, ittam belőle, majd vissza a vízbe. 10 perces lett ez a depó.

A lábam egyre jobban fájt. Hiába nem rúgtam vele erőből, a stabilizációhoz szükség volt az "üres" lábtempóra is, és azokat is éreztem. Tudtam, hogy az előző napokban a jobb lábam is hasonló tüneteket mutatott, és azt is tudtam, ha a másik lábam is megfájdul, annyi a további úszásomnak. Lehetséges, hogy pl. a gyorsúszásra váltással megoldódott volna a probléma, de nem tudok sokat gyorsúszni, tehát mentem tovább mellben, balláb-kímélő stílusban. így a jobb lábamra kb. másfélszeres terhelés jutott (mivel a fájós bal is vitt valamennyit, és erősebben dolgoztam a kezemmel), viszont azt is éreztem, hogy működött az előző napok krémkúrája, tudtam, hogy a jobb lábam jó haver lesz, számíthatok rá. De persze belassultam, ráadásul a működő részeimre nagyobb teher hárult. Egy pillanatra a feladáson is gondolkoztam, de eszembe jutott, hogy "pofátlanul jól úszom", illetve az is, hogy "kemény csávó vagyok", úgyhogy mentem tovább, közben folyamatosan a köridőket néztem és fejben extrapoláltam. Na jó, és a szomszéd pálya úszócsajainak kissé homályos foltjait is nézegettem. :-) Meg azt, hogy lelassultam Dé tempójára (ami kb. 28 percest jelentett), akit így majdnem képtelenség volt megelőznöm. Rettegtem, nehogy belerúgjon a fájós lábamba, mert akkor végem. Közben éreztem a krém hűvösségét a fájós bal lábamon, ami jó jel, tapasztalatom szerint akkor hat, ha hűvös.

A 16. km-s depónál forró zuhany, fehérjeturmix, krém+masszír, és közben vicsorgás a fájdalomtól. Nincs hiszti, vissza a medencébe. A fájdalom mellett csak a csodavárásom maradt meg, és az elszántságom. Még mindig tiszta voltam fejben, erővel is bírtam, de meddig...? Sok, nagyon sok volt még hátra.

Úszás közben egyszer csak azt vettem észre, hogy Zoli újra a vízben van, ráadásul csak egy picivel gyorsabb, mint én, ami azon a remek dolgon kívül, hogy újrakezdte az úszást, azt is jelenti, hogy el tudok úszni a lábvizén. Ráakaszkodtam tehát, mint egyetlen reményemre, még így is lassabb voltam az előzetes terv szerint 25 percesnél, de gyorsabb, mint a saját tempós 30 perces körüli lett volna.

A 18. km-s depónál forró zuhany, fehérjeturmix, krém+masszír, és közben vicsorgás a fájdalomtól. Nincs hiszti, vissza a medencébe. Vagyis a program ugyanaz volt, mint az előzőnél, de még gyengébb kilátásokkal a jövőre nézve. Viszont még mindig nem estem szét fejben, és Zoli is sokat segített a nyulazásával. Úsztunk, fordultunk, úsztunk, fordultunk, de a szomszédos csajok már nem érdekeltek, ami a közelgő vég jele.

A 20. km-s depónál forró zuhany, krém+masszír... és csodálkozás. Mintha nem fájna annyira, és mintha lokalizálódott volna a fájdalom. Felcsillant a szemem. Ezt nem hiszem el, ismét csodát tett a krémem? Gyorsan ittam fehérjeturmixot, majd vissza a vízbe. Az első pár tempó megerősítette a kinti sejtésemet: igen, csökkent a fájdalom, ismét kezd működőképessé válni a lábam! A krém 3 óra alatt hatott!!! 3 óra, ami közben folyamatosan kapta a terhelést! Próbából ismét használni kezdtem a bal lábam, és működött. Ez az!!! :-) Gyorsan állapotfelmérést végeztem: végülis az egyre gyengülő lábfájástól eltekintve jól vagyok, a többi részem rendben van, a gyomromat is beleértve, a kajálás is sikerült eddig, erőállapotom is rendben, fejben sem estem szét... Most már akár úszhatnék is. :-) Visszaálltam a "normál" tempómra, ami persze azt jelentette, hogy lehagytam Zolit, és megint jött az előzgetős időszak. Fontos lett volna, hogy tudjam, mennyinél vagyok, de az aktuális körszámláló nem volt a helyzet magaslatán, többszöri külön kérésemre sem szólt az egész km-jeimnél, amivel nem kicsit idegesített fel. Persze ez is adott némi plusz erőt. :-)

A 22. km-s depó volt a tervezett utolsó, hiszen a számításaim szerint épp 3 km-re elegendő időm maradt, az utolsó egy km-re pedig már nem kell tankolnom. A maradék krémet is rákentem a tűrhető mértékben fájó lábamra, pár korty víz és turmix. Go back.

Működőképes voltam, de tartottam tőle, hogy bármikor újra "elszállhat" a bal lábam, vagy bármi más történhet. Hiszen akkor már több mint 10 órája keményen küzdöttem, és annyit úsztam, mint még sosem. De mentem előre, a 25 km-ért. Előzetesen 26 km-t szerettem volna, félidőben volt esély a 28-ra is, a történtek után viszont nagyon boldog lettem volna a 25-tel. Még három km, és még 1 óra 40 perc. Elvileg elégnek kell lennie. Csak a 25-öt láttam magam előtt, meg persze a szomszéd sávban úszó csajok foltjait. :-) De nem mertem elhinni, hogy meglehet, egészen 24,5 km-ig. Akkor minden-mindegy alapon erősebb tempóra kapcsoltam, mivel egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, de azért gondolkoztam, hogy az utolsó 25-re nyomjak-e sprintet, végül nem nyomtam, az addigi erős tempóval csaptam be a "célba". Két kézzel, vigyorogva. Nem akartam tovább úszni (bár még lett volna pár percem), mert ahhoz túl szép volt az a sok nulla a megtett távom alsó helyiértékein. :-) Kijöttem a vízből, és fél méterrel a padló felett repülve (ebből a külvilág felé csak sántikálás látszott) mentem a jól megérdemelt forró zuhanyhoz. Kezdtem felfogni, hogy sikerült. Megcsináltam. Vége. Ennyi. Most már széteshettem agyilag, percekig a sírás kerülgetett, kavarogtak a gondolatok és az órákon át visszafojtott feszültség. Alig bírtam beszélni, és már tompa aggyal fogadtam a gratulációkat. Küldtem pár sms-t az ismerősöknek, aztán mentem zuhanyozni és felöltözni, ugyanis hamarosan kezdődött az eredményhirdetés, ahol először a váltóknak, majd a végén nekünk, egyénieknek adták át a megérdemelt kupákat, érmeket és okleveket. Dé végül második lett, mert folyamatosan úszott, mégha lassabban is Zolinál, aki a sokáig tartó leállása miatt lett harmadik. Még beszélgettem egy kicsit (többek között Dével is, aki elnézést kért, hogy akadályozott úszás közben), elköszöntem a többiektől, majd visszaindultam a szállásomra összepakolni, hiszen nemsokára indult a vonatom Pestre.

Összességében elégedett vagyok az úszásommal. Egyetlen hibát követtem csak el (bár az majdnem keresztülhúzott mindent): nem figyeltem oda eléggé a lábam jelzésére. Amúgy az előzetes felkészülésem bejött, a fehérjeturmix működik, a csodakrémem is működik, a korábbi tapasztalataim is újra megerősítést nyertek. Mi lenne, ha még edzenék is...? :-) Jövőre, a nagyatádi ironmanen kiderül! Ugyanis most már sokkal több edzéssel szeretnék eljutni oda, mint az előző években. Már vettem is egy görgőt (ami eddig nem volt), hogy télen is tudjak bringával edzeni. Fogok úszni és futni is. De mindezek előtt van egy rövidebb távú célom is: a 12 órás verseny három hetes szuperkompenzációját kihasználva november elején PB-t úszni 1 km-s mellúszásban, ami 18 percesnél jobb időt jelentene. Kíváncsi leszek rá. :-)
Day -1
zakka | 2006-10-13 19:56:48 | 1 hozzászólás
Megnéztem az uszodát. Hihi, kisebb, mint gondoltam, viszont jól van elrendezve belül, a medence viszont csak 5 sávos. Jó úszók persze ebben is elférnek. :-) Kár, hogy nem olyan, mint a gomba, ha meglocsolod, ez a víztől nem lesz nagyobb. Viszont úsztam is, kb. 1500 m-t, ebből ezret időre. Nem kicsit volt demorarizáló, amikor egy csomó ifi beugrott mellém, majd átküldtek másik pályára, sőt, ezek után nem bírtam őket megelőzni, gyorsabbak voltak úgy is, hogy össze volt kötve a bokájuk, csak kézzel gyorsúsztak, tenyérellenállással. Aztán észrevettem, hogy a sapkájukon HUN felirat van, és a "vergődésük" 13 perces ezrekkel történik. Ehh. :-) A holnapra tervezett 25 perces tempóm próbára csigalassúnak tűnt, tehát jó lesz az. :-) Úsztam próbából maxra 25 m-eket is, 23 és 25 mp között voltak, ami a múltat tekinve nem az igazi (18-20 között mentek régebben), de emlékezetből úszva egész jó. Hja, emlékezet. A ma reggelre bekövetkezett nagy zizegés miatt leültem tévét nézni (hja, ez a nyirmogást kiváltó lelkiállapot, viszont itt nincs ismerős, akinek nyirmoghatnék, telefonon meg nem olyan jóóóó :-) ), és az egyik sportcsatornán az egyik mittudoménmilyen edző fejtegette, hogy hosszútávú versenyeken nem lehet edzés nélkül, emlékezetből végigmenni. Na akkor váltottam csatornát :-), de délelőtt lévén mindenütt brazil szappanoperák és teleshopok mentek. Grrr. De azért beadom a pályázatot a Hónap Férfija címre, mivel ma többféle szappaoperából is megnéztem részleteket. A kolesz tévészobájában ma csak csajok ültek, és ezt nézték. Tegnap este egyébként egész jól összejöttem az itteniekkel, késő éjjelig velük voltam, hja, ilyenkor sajnálom, hogy sosem voltam koleszes, bírtam volna. Visszatérve a nyirmogásra: nem tudom, hogy mit keresek itt, és egyébként is elfelejtettem úszni, sőt futni is, bringázni sem tudok már, a mai kevéske úszás után érzem a lábizmaimat, és egyébként is bele fogok fulladni a saját hullámaimba, de el se jutok addig, mert már odafele menet elesek a járdán. Hja, ezért van 100 m-es sugarú körön belül az uszoda, a kórház, a két temető és a kolesz. :-) Nyirm, nyirm, nyirm!!!!
Hát ezt nem hiszem el...
zakka | 2006-10-11 19:11:01 | 7 hozzászólás

Ilyen is csak velem történhet. A kísérőm lebetegedett, tüszős mandulagyulladás, 39 fokos láz, ráadásul fertőző. Egyértelmű lenne, hogy maradjon otthon az ágyikójában és iszogassa a teát. Ennek ellenére jönni akar. Illetve akart. Ugyanis "meggyőztük", hogy ne jöjjön. És most rám (is) haragszik. Tetézi a problémát a következmény, hogy most épp nincs kísérőm, és holnap már utaztunk volna, szombaton pedig úszom. így egyedül kell majd úsznom, ráadásul agyilag is ki kell tisztulnom, ami a ma esti történések miatt kemény lesz. Az már csak "hab lenne a tortán", ha anyagilag is buknék egy csomót, ha nem sikerül visszamondanom az ő szállását és vonatjegyét.

Hm, végülis a tavaly tavaszi 15 km-t is "egyedül" úsztam, bár akkor az első számú lehetséges "kísérőm" nem is szándékozott elkísérni, így két másik bátor úszóval vágtunk neki a hosszoknak, ez pedig most is meglesz, plusz a hivatalos szervezők, úgyhogy nem leszek elveszve. 

Mindenesetre nem így akartam. Ilyen is csak velem történhet...

2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (8 bejegyzés)
2007-02 hó (1 bejegyzés)
2006-10 hó (3 bejegyzés)
2006-09 hó (1 bejegyzés)
2006-08 hó (1 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)