A verseny – ami számomra igazából futóesemény (lévén, hogy nem hajt a tatár, meg, ha hajtana is, se menne gyorsabban :) – szóval a Balaton Félmaratont megelőző időszakban meglehetősen feszített volt a tempó, ..na, nem ami a futási sebességet illeti.. :S :)

Ráadásul az általában már hetekkel korábban megkezdődő várakozást, hogy „milyen jó is lesz”, egy  többhetes, nem várt nátha, megfázás, kilábalást nem igen engedő nemistudom’micsoda elkapása váltotta fel, így még a verseny hetének közepén is az „inkább nem, mint igen” motoszkált bennem.. persze nem hangulatilag, vagy elszántságilag..!

..és most mondhatnám azt, amit válogatók – trendibben’ castingok :D  – előtt a résztvevők, hogy „nem is tudom ki nevezett, mikor, és hogyan, és hogy egyáltalán hogy is kerülök én ide” :D ..ami így persze erősen sántítana, mindenesetre a végső tollvonás meghúzásánál már nem voltam jelen :)

A megelőző napon, szombaton még egész nap oskolapad’ koptatás (vagy kerülés ;) volt, majd vasárnap reggel Fehérvár -Siófok gyorsjárat, és már ott is volt a Kadarkás különítmény, a Zöcsi, ésatöbbiek’ :)

Közben az eső hol eleredt, hol záporrá enyhült, de szerencsére a rajthoz közeledve jól ki is este magát. Rajtszám-felvétel, Zöcsivel várakozás, „deszépazajándéksál” ;) , majd kocsi-csomagtartóból és –ba ötlözés, eszegetés (csoki), iszogatás (nem úúgy :) , és nem kiszámolva, de éppen jól időzítve, pár perccel a rajt előtt már a zónák mentén haladtunk..

Mondjuk célszerűbb lett volna azon belül, de aztán a Zöcsi „2-eséből” és az én „4-esemből” átlagot vonva, „csapatként” besoroltunk a 3-as szektorba, kidolgozva a megdönthetetlen „stratégiát”: Öcsi előrefut, én lemaradok, teljesen rendben lesz :D

Közben azért kavarogtak persze másféle gondolatok is.., az a bizonyos, már jó ideje tervezett 2:00 órás határon belüli beérkezés.. De miután – bárhonnan is nézve – a 21 sehogy sem esik 7 és 9 közé, ahány kilométereket az utóbbi időben futottam, ezért a P.B.-javítás esélye erősen a  nulla felé tendált.. :S :)

Majd elrajtol a mezőny, és nem is volt bennem más, csak hogy jóleső legyen..

Ránéztem az órámra az első kili után, hm.. hujujujj, mik ezek a számok.. :D ..nna, ezt egészen a 10. km-ig nagyon így gondoltam, 5:25 és 5:40 közötti ezrekkel, aztán féltávnál egyrészt kezdtem picit érezni az „időeltolódást” – akklimatizálódni kellene, na de hogy!? – másrészt elkezdtem azon töprengeni, hogy a Nike-n is a 13. km-kő volt a ..hááát, szóval a Mount Everest, bár ott a hőmérő egészen mást mutatott..

De aztán jöttek a kanyarok, a szurkolók (mindegy kinek, csak szurkoljanak :D ), a fordítók lévén szembe futó ismerősök, barátok, és ..lassan a 13. kili is..! Mégis, kellemes meglepetésként, az általános fáradtságon túl – bár egy orvosi konzílium keretében lehet, kicsit sarkalatosabb megfogalmazás született volna – nem volt vészes a helyzet.

Ekkor még mindig 5:30valahányas ezrek szaladtak a talpam alatt – mert néha kicsit úgy éreztem, ez nem is én vagyok :) - , de ezt az „őrületes száguldást” nyomatékosabbá tette, mikor az egyik frissítőállomáson – mondván, én aztán meg nem állok kéremszépen, pörögnek a századok :D – futás közben több Power Rade ment a kezemre és a futómacinacira, mint ahova kellett volna.. Néhány perc múlva nem csak az izo színétől játszott kékes színekben a kezem, hanem attól is, ahogy azt a menetszél ráfagyasztotta.. :D ..de sebaj, meglehet a 2:00 órán belül.. nincs megállás, nincs mese..!

A 15. km magasságában végül eljött, hogy a km-ek nem akartak jönni, én meg már menni..

15,5.. belesétálok

16.. kíbííírom..

16,5.. nem bírom..

17.. akkor sem lesz jobb, ha belesétálok, nem mindegy?!.. amúgy de szép ez a Balaton.. nem bírom ki..

17.. hm.. belesétáltam..

Nem volt sok, csak pár méter.. mondjuk újjá éppen nem születtem.. ellenben a másik véglettől nem álltam távol..

A 18-as km-tábla után meg voltam győződve, hogy a 20-as jön, erre a teóriámra persze csak a 19-es táblát megpillantva jöttem rá.. sírni tudtam volna, de igazából már azt sem.. A Maslow-piramis az összeomlás kellős közepén, ..egyszintűvé vált, ahol is az egyetlen szükségletet az jelentette (volna): megállhatsz..!

19. km.. belesétáltam (harmadszor, és egyben utoljára), megálltam, a térdem fogtam.. az aszfalt közeledett.. bár a célkapuval lettem volna így..

Végül az utolsó 1 km hosszú egyenes szakaszával maga volt a beteljesületlennek tűnő végzet.. Ott az az eredendően nem kicsi, de ahonnan én láttam, mikronyinak tűnő kis befutókapu, és hiába haladtam előre, a táv mintha nem csökkent volna, a kapu meg nem, hogy nagyobbá vált, de néha-néha mintha el is tűnt volna.. Siófoki délibáb, novemberben, remek..

Az órámra már nem is néztem, mert mutathatott volna bármit is, tartalék annyira nem maradt bennem, hogy már én voltam a tartalékban, így gondoltam, nem idegeskedem feleslegesen.. De mire ezt kigondoltam, egy chip-szőnyeg, mégegy, ééééés VÉÉÉÉGEEEE :) 2:00:18

És azt kell mondjam, egy percig nem bántam azt a plusz 18, illetve 19 mp-et. Egyrészt, mert a 2:00 órát „belőni” ..ez nem is véletlen, ki tudja.. :) ..másrészt így még mindig ott az az 1:59:59-es álom :) Persze, nyilván, mindig lenne lejebb és lejebb (na, nem a lejtőn :) , de ez így most éppen pont annyira jó volt, hogy engem nagyon boldoggá tett. És hát nem ezért fut az ember?! :)

A félmaratoni fittness-t hazafelé egy kis Tamásiban eltöltött termál-wellness koronázta meg, bár abban az állapotban úszás helyett az „ázás” találóbb kifejezés lett volna.. :) Majd még egy kis szauna, gőzkabin, egyik medence, másik medence, és a szuper jó kis nap után, szuper'mély álom következett! :)

Nagy-nagy gratula minden félmaratoni célba érkezőnek!