Egész éjjel forgolódtam, a vasárnapi buli foglalkoztatott. Aztán felkelt a nap és én sem bírtam tovább az ágyban maradni, így felkeltem. Kinézve az ablakon nem tűnt valami rózsásnak a helyzet, de gondoltam sebaj, ha nem süt a nap könnyebb lesz legyűrni a távot, csak ne essen. Próbáltam magamba gyömöszölni egy kis reggelit, de az sem ment. Gondolkodóba ejtett, ha már úgysem tudtam aludni felugrok a bringára és letekerek Agárdra. Időm még rengeteg volt a rajtig, de valamiért inkább kikocogtam a vasútállomásra és felszáltam a vonatra. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba utazás közben, hogy kishíján elfeljtettem leszállni. Álmosan lesétáltam a partra és rádöbbentem, hogy iszonyatosan hamar leértem, konkrétan 07:05-kor. Én voltam az első aki felvette a rajtszámot. Üres volt még a parkoló és a lelkes szervezőcsapat is a sátorállítás bonyolult folyamatába volt belefeledkezve. Elmerültem a gondolataimban, sétáltam egyet a vízparton és vártam, hogy a család többi tagja is befusson a frissítővel (pont eggyel voltunk többen, mint ahány személy szállítására a Suzuki a rendőrök szerint alkalmas, így én vállaltam, hogy vonatozom vagy letekerek). Lassan kezdett szállingózni a többi futó is. Azután egyszer csak arra eszméltem, hogy rengetegen vagyunk, és a rajtnál állunk és 10, 9, 8..... Egy durranás és elindultunk.

 Az első ötös simán ment, talán túl simán is. Frissítés gyanánt megittam fél deci vizet, mivel az első felét futás közben sikerült egy laza mozdulattal az orromba löttyinteni. :) Spuri tovább. Ez már ismeretlen terep volt, de gyönyörű, bár amikor a sukorói emelkedőt megláttam kicsit berezeltem. A második frissítő pontra már lassítottam kicsit, de semmi gond nem volt. Lassan előzgettem és gyorsan előzgettek, de gondoltam semmi gáz, nem hajt a tatár, nem szabad menni ész nélkül. Beértünk Pákozdra mögöttem egyszer csak harsány kiáltozást hallottam, hátrapillantva még éppen láttam amint Pecsenyéék különítménye meglátogatta a rendezvény egyik nem hivatalos frissítő állomását.:D Elértem a fordítóig, és mosolyogtam egy jót az aszfaltra festett feliraton: Ez az utolsó emelkedő.

Aztán jött a holtpont. Huszonegyhez érve gyors energialöket és araszoltam tovább. Lassan és lassabban és még lassabban... Egyre többen mentek el melettem, a lábaim kezdték feladni a harcot és én is, de épp jókor jött az utolsó frissítő. Már csak három, bíztattak minket a segítők.

Az utolsó két kilin megint beért a Hello Pisty különítmény és harsányan bíztattak, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Már csak egy vettem észre az aszfaltra festett zöld jelet és megerősítette ezt a kütyüm is. A célban harsogva bíztatott a rengeteg ismeretlen és egy marék ismerős is. Nyakamba akasztották az emlékérmet és boldogan borulhattam a feleségem és a gyerkőceim karjaiba, akik mosolyogva mondták hogy nézzem meg a táblát a célban, mert lehet hogy nyertem a tombolán. Nem is lehetett volna szebb befejezés, mint az, hogy nyertem egy nevezést a Dunaparti Futópartik 3. éjszakai futamára Esztergomba.

Folytatás júliusban :D