Vettem tavaly egy levegőt és befizettem erre kis túrácskára. Pénteken reggel indultunk a BAH csomóponttól egy vidám társasággal, és csupán két eltévedés után délután fél négy körül meg is érkeztünk Hinterbichl falucskába. Itt a társaság túlnyomó része a 2120m magasan található Johannishütte-ig a Venedigertaxi szolgáltatását igénybe véve jutott fel, mi öten a saját lábunkat választottuk. Ez kb nyolc km-t jelentetett, 850m szinttel, egyre erősödő esőben és egyre hidegebb szélben. Szerencsére a cucc nagyrészét mi is bedobtuk a taxiba, így azt legalább nem kellett cipelni. Az esőnadrágomat természetesen elfelejtettem kivenni, a következményeket nem részletezem.

Én biztosra akartam menni, hogy ne maradjon otthon semmi, szóval az inkább vigyek valamit ami nem kell, mint fordítva elv alapján pakoltam, így sajna elég durva pakk jött össze, szívták is a vérem miatta a többiek egész úton oda-vissza :) A Johannishüttétől még egy kifejezetten megerőltető etap várt ránk a majdnem 3000m magasan fekvő Defreggerhaus-ig. Itt már kőkeményen esett, a fagyhatár fölött viszont (szerencsére) havazott. Mivel a Johannisban átöltözem, az ázással szerencsére nem kellett törődni, a súly viszont elég sokat kivett belőlem. A Defreggerben egy forró leves (fura zöld színe volt, talán borsó akart lenni, teljesen mindegy volt, abban a pillanatban ez volt a világ legjobb levese), gyors hágóvasbeállítás, majd húztunk aludni. A ház az előzetes infoval ellentétben nem volt befűtve, és víz sem volt, úgyhogy vehettünk másfél literes ásványvizet 4 Euróért... Szerencsére én vittem nyári hálózsákot, plusz az ott lévő (sosem mosott) pokrócok már teljes komfortot biztosítottak. Meglepően jól aludtam, a magasságból sem éreztem semmit.

Másnap korán reggel indultunk a csúcs meghódítására. Kőkemény tél volt, viharos szél, ami hihetetlen erővel tolta le az embert a hegyről, és hordta az arcunkba a gleccser felszínéről leforgácsolt jeget. A gleccsernél krémezés a nap ellen, hágóvacsatolás és indulás. A friss hó miatt nagyon lassan haladtunk, mert ilyenkor eltűnnek alatta a gleccserhasadékok, ezért a vezetőnek folyamatosan szondáznia kell a havat a túrabottal. Kb fél óra után leszállt a köd, sajnos a kilátás a nullára redukálódott, és ez így is maradt a csúcsig. Fárasztó négy óra volt még hátra a csúcsig. A gerincre érve azonban végre kezdett tisztulni, így láthattunk kicsit a tájból. Elmesélni, szavakba önteni nem nagyon lehet azt a látványt, ott 3600m magasan. Érdekes, hogy még 3600m fölött se nagyon éreztem a magasságból sermmit, úgy látszik, alkatilag jól bírom, ez nagyon jó hír.

A csúcsgerinc hajmeresztő pár métere után végre felértünk, és az idő is csodás lett. Csúcs-csokizás és fotózkodás után már szikrázó napsütésben haladtunk le a gleccseren és nagyon büszkék voltunk, hogy aznap mindenkinek mi tapostuk ki az utat. Hihetelen élmény volt, feljthetetlen látvány, és azt hiszem örökre megfertőződtem magashegyi túrázással. Még alig értünk haza, de már a következő csúcson járt az eszünk. Jó lenne 4000m fölé menni legközelebb. Majd jövőre.

Szombaton még visszasétáltunk a Johannishüttébe, itt megittunk egy jól megérdemelt sört, este tízkor már mindenki aludt, reggel hatkot keltünk, reggeli után visszasétáltunk a faluba és ezúttal eltévedés nélkül szerencsésen hazajutottunk.

Képek (Mogyorósi Balázs):

https://www.dropbox.com/sh/3zt1mtcnjncbrcb/AABNNvimoawyyjxopRmCZD47a

Videó:

https://www.youtube.com/watch?v=kaacBei209I