Nézegettem a grafikonokat és örültem. Március óta folyamatosan nő az átlagtáv és az edzések átlagsebessége is. Gyorsulok, javulok. Tök jó :)

Pörgettem ma egy tízkilis iramjátékot. Három és fél km bemelegítő kocogás, majd egy perc gyors-két perc lassú következett. A gyorsakat keményen megnyomtam, mindig 175 körül volt a max pulzus, majd a lassúkat szépen kocogva. Nagyon jól éreztem magam végig, igazán jól esett. Nyolc kilinél még fáradtság a kanyarban sem volt. A végén jött még a híd, azt is keményen megküldtem, ott már felszaladt 180-ra a pulzus.

Külön örülök annak, hogy végre kezd megtanulni a szervezetem gyorsan regenerálódni. A gyorsak végén is már egy-másfél perc múlva 132-135 BPM közé visszaállt a pulzus, még az utolsó sprint után is. Erre egészen mostanáig képtelen voltam. A második gyors után már szinte sosem ment vissza a pulzusom 150 BPM alá.Na meg persze az eddig leadott közel húsz kilónak is... Szerintem ebben nagyon komoly szerepe van a bringázásnak, főleg a résztávos, sprintelgetős edzéseknek.

Ha az utolsó majdnem két hónapban sikerül magam fegyelmezni kaja terén (magyarán nem tömöm magamba a csokit) és nem jön közbe sérülés, akkor a szeptemberi versenyen akár valami egészen komoly futás is összejöhet. Ternészetesen most is úgy értendő, hogy magamhoz képest. Szerencsére nekem már csak magammal kell versenyeznem. Bár néha kifejezettem kellemetlen ellenfél vagyok :)

Tegnap nem jött össze a hosszú futás. Még kilenc után is harminc fok fölött volt Szegeden, néztem a Tour de France összefoglalóját a tévében, közben ment a klíma, én meg utolsó lusta disznó voltam és nem mentem le futni.

Mostanában szarul alszom, nem bírom ezt a dögmeleget, fürdök a saját levemben, undorító. Minden éjjel többször arra ébredek, hogy csurom izzadság a kispárnám (az egyetlen, és szent Tárgy) ésez teljesen kiborít. Utána nedves törölköző, majd visszaalszom, hogy tiszta baromságokatálmodjak reggel ötig. Akkor megint felébredek és megyek bringázni :) Szombaton küldtem egy majdnem százas kört, nem erőltettem, de még így is összejött egy szép harmincas átlag. Nem rossz ez egyedül.

Naszóval, ma reggel meg futni akartam menni jó korán, de nem állítottam ébresztőt, gondoltam úgyis ébredek ötkor. Naná, hogy negyed nyolc lett belőle... Így kilenckor mentem le, és elhatároztam, hogy futok egy huszast két órán belül. Az első tíz kellemesen telt, tizenötnél is okés voltam, itt viszont láttam, hogy ebből simán lehet még egy két órán belüli félmaraton is. Innentől nem volt megállás, vitt a hülyeség, szedtem a lábam rendesen. Pulzus elszállt nyolc kilinél 155 körül, de nem érdekelt, úgysem tudtam volna zónán belül maradni. Helysebben tudtam volna szaros hatharmincas kilikkel.

Tizenhét körül kezdtem szarabbul lenni, de még nem volt gond, egy utolsó frissítés helyrepofozott, utána meg már az ájulás szélén, de végignyomtam a maradék négyet. Mit mondjak, marha jó érzés volt, vigyorogva futottam az utolsó pár kilométert, de a végére már nagyon rosszul lettem. Mindegy, ez kellett most az önérzetemnek, a befuccsolt bükki hegyimaraton után. Kicsit helyretette az önbizalmam, és megmutatta, hogy kellő alázat nélkül nincs értelme. Na valljuk be őszintén, elnagyképűsködtem azt a hegyi félmaratont... Csak nem volt könnyű ezt beismerni.

Így most elhatároztam, hogy én biza be fogok állni a Nike félmaratonon az ötperces iramfutó mögé, aztán lesz ami lesz, bírom amíg bírom. Ki tudja, ha valami normális huszonfokos időjárás lesz, még sikerülhet is. Egyelőre jobb  stratégiát nem tudok kiagyalni.

Most őszintén szólva büszke vagyok magamra, hogy ilyen jót mentem ebben a büdös melegben. Kezde, kicsit jobban bírni, bár megszeretni nem fogom sose, az tuti :)

Jó sportolást Mindenkinek!