A szombat esti készülődés nagy izgalmak közepette telt. Többször ellenőriztem, hogy minden meglegyen, kész legyen. Izoitalok, aszalt sárgabarack, ásványvíz, bengay, chip, nevezés, magnézium, futócucc, váltócucc. Átfutottam a másnapi rajt előtti teendőket, mert ugye szorít az idő, s nagy területen van a rendezvény, nehéz bejárni azt a kísérőkkel. (Nem lehet futó mindenki. :-) ) Rajtszámfelvétel, sporik keresése, krémezés, kis dolog (esetleg nagy is), bemelegítés, megfelelő rajtzónába verekedés bele kell hogy férjen.

Elérkezett a régen várt pillanat. Beálltunk a rajtzónába. Pulzus felszökik, valami olyan elébe néztem izgatottan s kíváncsian, amit nem túl gyakran él át az ember (pedig szeretne). Na ez az, ezért futok immár két és fél éve. Ezért gyepáltam az aszfaltot 3700km-en keresztül, ez az, amiért érdemes volt keményen edzeni, ez most a megvalósítandó nagy cél.

Megbeszéltük Katkával, hogy együtt teljesítjük a távot, s segítünk egymásnak a szükséges pillanatokban. Neki is ez volt az első. Célidőt nem tűztünk ki magunknak, de szerettünk volna 4 óra 10 - 20 perc között célba érni.

Elég magabiztosan kezdtünk. Az 5:20p/km-es tempót tartottuk kb. 18km-ig. Eleinte fáztam, mert rövidben indultam. De később jobbra fordultak a körülmények, s jól tettem hogy nem húztam hosszút. Az első frissítő állomást kivéve mindenhol vettünk magunkhoz szükséges mennyiségű folyadékot, a táv fele után már banánt is. Frissítés szempontjából nálam volt egy borulás is 34km-nél. A banán szeletek nem tudták pótolni a szükséges energiát. Magamhoz vettem – a majdnem elfelejtett - aszalt gyümölcs készletemet, s újra „erőre” kaptam egy picit.

Még a Margit szigeten - 8-9km környékén - csatlakoztunk Amatőrhöz, s kellemesen múlattuk az időt néhány kilométeren keresztül. Itt is köszönet Neki, hogy húzott minket egy kicsit. Itt-ott a mezőnyben feltűnt egy-egy edzésonline-os sporttárs, a szurkolótáborból is több ismerős arc. Jó hangulat volt a pályán.

Maga a futás a félmaratoni távig – 1:56:43 lett – gond nélkül ment. Én erre a 21km-es távra vagyok kalibrálva. Belegondoltam, hogy még fele hátra van, nagyon messzinek tűnt a cél. No innen már kezdett fájni mindenem ami hajlott, vagy ami mozgott a testemen. Még a hasizmom is fájt. Az állapot a verseny végére tetőzte magát. Itt már nagy szükség volt lelki támogatóm jelenlétére. Hisztiztem. Neki is megvoltak a gondjai a lábával. Úgyhogy úgy éreztük magunkat, mint két nyeszledt öregember. Egymás kérdésére nyugtáztuk, hogy ki mennyire nincs jól. A frissítő pontok alkalmával lehetőség nyílt a belesétálásokra, s bizony 30km felett már az éppen elhagyott állomás után már a következőt vártam már, de nagyon. Mindig nehéz volt az elindulás, egyre jobban fájt már mindenem. Meg persze a futótársamnak is.

Katka családjával – Ötvi és a két tündéri lurkó - néhányszor találkoztunk a táv során, jól esett mentális támogatásuk. Társamnak pláne nagy szüksége volt rájuk, mert a Gábortól kapott Cataflammal igyekezett nyilaló térdfájdalmát csillapítani.

A Nyugati-téri felüljárónál beértük mjoci-t, akin látszott, hogy nem a megszokott tempójában halad. Térdproblémái voltak. Remélem mihamarabb minden körülmény jóra fordul nála is. Tényleg: sok izületi probláma van a futóknál. Mitől lehet ez?

Megbeszéltük Katival, hogy az utolsó hat kilométeren ha fene fenét eszik is nem sétálunk bele. (Pedig nagyon hiányzott.) Folyamatosan mondtam Neki, hogy lassítson, mert nem bírom a tempót. Ő meg azt mondta, hogy én gyorsítok néha-néha. No ez már a vég közeledtét jelezte. Végre ráfordultunk a Hősök terére vezető útra. Innen már tényleg nincs sok hátra. Itt már ciki fájdalmat mutatni. Itt már ki kell egyenesedni büszkén! Az utolsó kanyar előtt találkoztunk Atommal, egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Neki már rutinból megy a maraton. Katkában még volt némi erő hajrázni egy kicsit az utolsó pár száz méteren. Én teljesen elfogytam. Megvan!!! 4:08:15. Ez az első maratonom pozitív egyenlege.

Még betántorogtunk a cél után a maraton faluba meggyúratni sajgó végtagjainkat, bénáztunk a menéssel egy kicsit, mint aki most tanul járni. Megbeszéltük az átélt élményeket. Találkoztunk Kánnal is gyúrásra várva. Az izomátmozgatás után még megkóstoltam Katka finom futósütijét, majd hazafelé vettük az irányt.

Akkor még nem gondolkodtam azon, hogy ismét bevállalnám-e a távot, ma már (hétfő) várom a következő évi megmérettetést …