na múlt éjjel tesztelgettem magam megint mindenféle mozdulattal, gyakorlattal. (már csak azért is, mert valaki kérdezett tőlem, mert hogy ismerősének is hasonló gondja lett most..)
azt hámoztam ki belőle, hogy lehetséges, egyáltalán nincs rendben a probléma, sőt. az alap kiváltó ok valszeg ugyanolyan most is, mint múlt hétfőn. persze csak tippelek. de úgy érzem, nincs megoldva semmi, egyáltalán. úgy néz ki, hogy a TFL/ITB csak azért panaszkodott, mert kompenzálni próbált egy másik izom helyett, amelyik valamiért nem működik, ez talán a gluteus medius (=középső farizom), de persze lehet h ez is csak következménye valami más problémának.
úgy látom (persze lehet, hogy rosszul), hogy járás és futás közben a TFL és egyéb izmok kompenzálnak helyette, ehhez kezdenek hozzászokni, de azért nyilván ez így nem megoldás. persze nekem fogalmam sem volt róla, hogy erről van szó, különben nem mentem volna nemcsak futni, hanem még sétálni sem. úgyhogy most megint nem merek sokszor kimenni a lakásból, nehogy agyonterheljem őket.
de csak az vezetett rá, hogy valami nincs rendben, hogy ülés közben fáj néha egy teljesen más terület ami nem javul semennyit, és ez elkezdett most már tényleg zavarni, és megint utánanéztem a dolgoknak neten.
amik nem mennek rendesen, azok mind a gluteus mediust dolgoztatnák meg, tehát talán ezzel van a baj, de egyszerűen nem tudom hogy hogyan kéne rávenni, hogy az dolgozzon a TFL helyett (ami baromi gyorsan elfárad). pl. lépcsőn egy láb, másik láb lent, csípő lent, és a csípőt kell visszatolni felfelé. a bal oldalon meg tudom csinálni sokszor, a jobb oldalon 2-3 után elfárad az egész jobb oldalam. de még szánalmasabb, hogy fekve a bal lábam (nyújtott láb) akármeddig fel tudom tolni a levegőbe (oldalt, testtől távolítás, ez is a gluteus mediust dolgoztatná), a jobb lábam meg csak egy picit mielőtt a TFL elkezd sikítani (pedig nem neki kéne dolgoznia...).
ilyen módon a futás közben is csak valszeg X ideig bírnak kompenzálni az egyéb izmok.. tegnap pl. lehet ettől fájdult meg a végén a popliteus. a TFL nem, de azért ha őszinte akarok lenni, már az is kezdte volna érezni a terhelést, csak azért tűnt úgy hogy oké, mert valamivel tovább bírta volna, mint amennyi időt terveztem futásra, szerencsére. :)
gőzöm nincs, hogyan aktiváljam megint ezt az izmot. most keresek jó szakembert, orvost, akármit, ha van valakinek tippje, megköszönném.
ajjaj
51 hozzászólás
krisz28: köszi, de hadd fűzzek hozzá pár dolgot:
1) eddig nem volt gond az izmokkal. fel tudtam emelni a lábam rendesen a múlt hétig. úgyhogy szerintem ez valami akut sérülés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2) MAF-ozás márciusban-ápriélisban volt. április-június között versenyeztem. június óta Hadd-ozok.
Szerintem nem akut sérülés, de nem akarlak lebeszélni róla. Az edzéselméletek jók, de nem mindenkire alkalmazhatók, ha néhány hónapig kipróbálnád, hogy úgy futsz,ahogy éppen jólesik, lehet meglepő dolgokat tapasztalnál, én sok év futómúlt után kezdtem bele, s szerintem önmagáért beszél,hogy sérülés nélkül tudok futni hónapok óta...
S persze amit írok, annak az ellenkezője is igaz lehet, mert ugye nincsenek kőbe vésett szabályok, ez csak egy lehetőség...
köszi, de próbáltam h úgy futok ahogy jól esik. többször is megkíséreltem az évek során. eredmény? pár alkalom után motivációvesztés. nekem ez azélt nem megy mert 185 feletti pulzus lesz rögtön és az túl kellemetlen és ezért elmegy a motiváció.
én is sérülés nélkül futottam 11 hónapig...
miből gondolod h nem akut sérülés? mivel magyarázod hogy nem tudok egy izmot aktiválni, amit korábban igen? és hogyan aktiválhatom újra? ez utóbbi lenne a legfontosabb! :(
most nézem h 1:15-öt akarsz a nike-on futni. miből gondolod hogy ami egy 1:15-ös futónak működik az működik egy kezdőnek is? :D :D
Én azért megfontolnám amiket Krisz mondott.Elég lenne ha néha csak érzésre futnál és csak otthon néznéd meg a pulzus értékeket.
de akkor abbahagyom az egész futásdolgot pár alkalom után... demotivál ha mindig 185-195 körüli pulzuson futkorászok.
mármint 1-1 alkalommal még jól esik de mindig azt csinálni? na nee... a 6 hetes edzésterv után is majdnem abbahagytam miután futottam 1-2x 5km-t magas pulzuson. hálistennek akkor megpróbáltam 180 alatti pulzuson futni és az már bejött, és akkor már szívesen folytattam az edzéseket.
Egyszer régen, még karatés koromban, volt egy makacs sérülésem, ahol a combfeszítő tapad a sípcsonton, be volt gyulladva, és sok hónapon át próbáltam vigyázni rá, de mindig újrasérült, alig tudtam valamit edzeni. Frusztráló volt, na.
Aztán elmentem autóstoppolni Skóciába egy hónapra, közben nem is edzettem, meg nem is gondoltam rá. Mire hazajöttem nyoma sem volt, és azóta sem. Ki kell lépni abból a rendszerből, amibe belesérültél és lassan bele is csavarodsz. A szervezet tudja dolgát, ha békén hagyod, meggyógyul.
nekem nincs semmi begyulladva. egyszerűen nem tudom azt az izmot használni :S sima lakásban járkáláskor is a TFL kompenzál helyette, nem jó érzés.
ennyire gáz ötlet h orvos megnézze? :S jó lenne úgyis ha megnézné azt a combfeszítő izmot is (szintén a jobb oldalamon).
azt elfelejtettem írni, hogy ülés közben is sokszor baromira zavar egy helyen. az egyetlen dolog amit tudok csinálni az az ágyban fekvés. amúgy próbáltam azt is, könyvet olvasva, de meguntam a könyvet :)
ha nem zavarna még az ülés is, nem is próbálkoznék jó orvost találni. csak nem tudom kihez érdemes menni. nem akarok olyat h bemegyek és le se szarja amit mondok, vagy netán felír fájdalomcsillapítót ahelyett hogy segít megtalálni mi a baj az izommal.
A szervezet tudja dolgát, ha békén hagyod, meggyógyul. = nem mindig!! olvastam sok esetet h rehabilitációs torna stb. nélkül sose gyógyult volna meg vki (előtte évekig szenvedett, és nem, nem futott az évek során).
Hát nekem két dolog jutott eszembe.
Az egyik az, hogy ha valaki 1:15 alatt akarja futni a félmaratont, az nálam biztosan többet tud a futásról. A másik pedig az, hogy nekem az pl. nem jóleső futás, ami motivációvesztést okoz.
De mindkét gondolat szubjektív.
stojesz: de, a baj, hogy a lábaim maguktól felgyorsulnak. ezért lesz 185 feletti pulzus belőle. másképp nem megy pulzusmérő nélkül :) amúgy most szerdán a 6:50-es tempót kellett tesztelnem, és marha nehéz volt, mert nem pulzus alapján csináltam és állandóan be akartak gyorsulni a lábaim. de ezt is csak onnan tudtam h kúszott volna felfelé a pulzus, szóval végül is csaltam, és picit segített pulzusmérő :) a lábaim mindig 5p-en belül akarnak menni és féket csak így tudok rájuk tenni. de végül is, így sikerült az egyenletes lassúcska 6:50 tempó tartása. szóval azért teljesen elveszett eset sem vagyok :) csak kell nekem ez a csalás, és szeretem is a számokat nézni. szóval ne próbáljon még 1x vki rábeszélni h hagyjam otthon az órát, mert felesleges. soha nem fogom otthon hagyni.
az 1:15-ről annyit, hogy saját esetét hozta fel, h neki működött. ez nem jó érv arra h na akkor biztos nekem is működni fog. de ezt ő is írta hogy tudja h nem mindenki működik ugyanúgy.
ja és még annyit, hogy önmagában az hogy valaki pulzusmérőt használ nem azt jelenti h lassan fut... :P csak annyit, hogy egy terv szerint fut és kész.. ebbe beleférhet gyorsabb futás is.. sőt, ha valakinek csak gyors rostjai vannak akkor lehet h azokat kell edzeni inkább. ezen gondolkoztam sokat már az utóbbi pár hétben. csak addig nem jutottam el hogy csináljak is vmit, mert közben bejött a sérülés.
Nem azt mondtam, hogy egy 1:15-ös futó mindenre tudja a megoldást, hanem azt, hogy van bennem annyi alázat, hogy átgondoljam amit mond.
Amit a futásról mondasz, én bringával vagyok így. Ott nem bírok lassan menni, ha egyedül megyek, csak az átlagtempóra. De ez régi ösztön, mert régen mindig úgy mentem, ahogy a csövön kifér. Ha asszonypajtival megyek nem okoz gondot a lassabb átlag.
Van GPS-es órád, ami méri a sebességet. Akkor ne a pulzust nézd, hanem azt. És tartsd azt. Lehet, hogy a végére a káposzta is megmarad meg a kecske is jól lakik.
nem a sebességről van szó...leszarom a sebességet :) ez egy tendencia a lábaimban, tök automatikusan begyorsulnak ha nem figyelek erősen. és amúgy, miért jobb ha a tempót lesem az órán a pulzus helyett? nem arról volt szó h otthon kell hagyni az órát cakkumpakk? mi baj azzal ha a pulzust nézegetem? vmit nem értek :)
amúgy meg, átgondoltam amit mondott, és arra jutottam h nem nagyon nézte meg h mit csinálok, mert azt hitte MAF-ozok.. ember, az tavasszal volt! :D
1. Bevallom, azokkal értek egyet akikkel te nem :P De ez nem feltétlen baj
2. Ezzel a szöveggel elmész egy dokihoz, jóesetben elküld egy recepttel, talán javasol egy masszőrt, de talán az ajtóig sem jutsz el. Rosszabb esetben rögtön meg akar operálni....akármivel.
3. Egyszerűen NEM HISZEM EL, hogy közel 1 év pulzuskontroll után nem tudod óra nélkül NAGYJÁBÓL normális mértékben visszafogni a gyors kis virgácsaidat
4. Ja, nincs 4, ide jönne Krisz első hozzászólásának ismétlése (lehet h nem nézte végig a naplódat, de ő se úgy született, h 3percesben fut lazán és mellesleg sportmasszőr(vagy gyógy?)....)
1.: nem, nem baj :)
2.: milyen szöveggel? elmondom h hol fáj és mikor. ez baj?
3. nem, nem tudom :) tudom h vicces.
4. huha, akkor főleg nem értem miért nem ajánlotta fel segítségét, amikor szakembert kerestem kifejezetten..?! nyilván nem kérném ingyen :P
2. kieg.: ha orvos nem jó ötlet, és nem tudom megoldani ezt egyedül, akkor mit csináljak?
Szerintem,mindegy is mit írik, Neked olyan határozott véleményed van a futásról, higy nem mernék ezzel vitába szálni:-)))
Azért nem ajánlotta fel segítségét, mert csak most olvasott róla, s mert amúgy sem biztos,hogy tudna segíteni.... S ez nem pénz kérdés , legalábbis nálam nem...De tényleg nem érzem olyan súlyosnak a problémát, persze lehet akár az is, csak mielőtt az ember orvoshoz, akárkihez menne érdemes végigondolni, mit is csinálok, s hogyan....
S ha megtalálod az egyensúlyt , nem akarsz többet, mint amit a tested bír, akkor a problémák is elkerülnek valószínűleg, s ez sincs kőbe vésve...
nammindegy, azért továbbra is keresek orvost, aki nem átlagdoki hanem tényleg ért hozzá
krisz28: köszi, csak nem értem, miért nem ezzel kezdted, hogy szerinted nem olyan súlyos? így már jobban értem, hogy miért valami teljesen másnak tűnő témáról kezdtél beszléni az első kommentedben.
a másik dolog, én úgy érzem, hogy egyedül nem tudom ezt megoldani. mármint hogy ez a sérülés elmúljon. ezért keresek segítséget. addig irreleváns, hogy hogyan edzenék, hiszen nem is tudok edzeni.
egyébként ma pihentem, és ott tartok h járni sem tudok, a konyhába még ki-kibicegek de az is sok.
Ezzel kezdtem, de ez csak feltételezés...
S de meg tudod oldani, csak másképp kell hozáállni, ha meg nem múlik, akkor kell szakemberhez fordulni, de senki nem fog tudni csodát tenni.. Először rendezd el magadban, hogy mit akarsz, ha meg az első futóévedben szétfutod magad, akkor meg kell számolni a következményekkel sajnos..
mármint mihez kell másképp hozzáállni? ismétlem, nem edzésről van szó... itthon ülök, és ki se merek menni az ajtón mert az is terhel. tényleg érdekel mire gondolsz hogy szerinted nem jó az itthon ülés és pihenés, de a dokihoz menés se jó.
Nem kell az első teljes futóév 2/3-nál 1500 kilinél járni, főleg nőként nem, s ez nem ledegradálás, mielőtt félreértené valaki...Egyszerűen a felépítmény miatt óvatosabban kell kezelni az edzéseket...
Viszont , ha nem foglakozol folyamatosan elméletekkel, hanem saját magaddal , könnyebben rátalálsz, arra a tempóra, még akár óra nélkül is, ami a Tiéd...
Többet a témában nem szeretnék mondani, mert felesleges, így a teljes megértés, s elfogadás nélkül....
az utolsó mondatod erősen skatulyázó.
és még mindig nem a kérdésemre válaszoltál :)
de mindegy, tényleg nyugodtan lezárhatjuk itt a témát!
csak még egyet, mert muszáj leírnom.
csak sírva röhögök azon, hogy netán nem tudok gondolkodni. miért kell feltételezni, hogy én képtelen vagyok magamra figyelni, meg hogy ha mondjuk felgyógyulnék ebből a szarból, akkor ugyanúgy folytatnám tovább?
nem tudom, nekem ez nagyon bántó. kész. uff.
na jó akkor:-) Ha nagyon akarod..
De ez fog fájni...
Valaki nem én, írt az alázatról, amiről szól ez az egész, már a futás,ha nem lenne egyértelmű,akkor azzal kell foglalkozni, nem mindenféle fórumot elárasztani tartalmatlan véleményformálással, én jobára csak olvasok, s nem értem emberek,hogyan képesek olyan igazságok leírására, amiről halvány fogalmuk sincs, de biztos,hogy most én leszek a rossz, nem bánom..
Végigmentem már majdnem mindenen, talán valamit értek is hozzá, ha nem is sokat, de nem zárkózom el azoknak a véleményétől , akik nálam is tapasztaltabbak, mert csak így tanulhat az ember.. S persze az ő gondolatuk sincs kőbe vésve:-))) Ha meg akarod érteni amire gondolok:-)))
Az utolsó hozzászólásod után pedig bánom, hogy rászántam ezt a néhány órát, mert ha ezt szűrted le az egészből, akkor....
nem, ez most nem fájt, mert legalább tudom mi van a korábbi kommentjeid mögött. jobb őszintének lenni.
arra amit írtál: sajnálom ha téged zavar ha próbálnak egymásnak segíteni az emberek és tartalmatlan véleményformálsnak találod. (mármint a "fórum" szó miatt feltételezem, hogy arra gondolsz, hogy írok másoknak, fórumon, meg ilyenek.)
Na, hogy örüljetek, belepofázok én is;-)
Krisz, én azt hiszem értelek és van is igazság abban amit mondasz. Talán az a kár, hogy a tapasztaltabbak valami lényegtelen csacsogdának tartják a fórumokat és ritkán szólnak hozzá, így viszont sokszor tényleg vak vezet világtalant helyzet alakul ki. Hasonló módon, sok nagyon tapasztalt, jó futó csak igen röviden jegyzi be az edzéseit, blogot pedig még ritkábban ír, pedig szívesen olvasnánk és tanulnánk tőlük. Tőled is. (ehhez most különösen jól passzol, hogy most tűnt fel, hogy nem voltál itt a kedvenceim közt :P ;-)))
igen, azon már gondolkodtam h miért van az h a gyorsabb futók keveset írnak, fórumhozzászólást meg blogot, de lehet csak nincs idejük a sok edzés mellett :) :P
ahh! nem bírtam aludni, hánykolódtam az ágyban, felkeltem, ugráltam, mozgolódtam, egy bizonyos mozdulatot tettem, egyszercsak bekattant valami a fejemben és a lábamban is. most működik a fenékizom, megy a combtávolítás, megy a járás :))) aztán ha megint kikattan akkor persze kezdődik elölről az egész de remélem nem :S :P mert azt hiszem értem h mi történt. de majd akkor fejtem ki, ha holnap felkelve is jó marad az izom, mert akkor tényleg nem hülyeség amire gondolok... :P
Bozót: leeht hogy igazunk volt, hogy köze van a combizomhoz!
nem emlékszem :) amúgy a combprobléma májusban nem futástól lett, hanem túl sok lépcsőzéstől :P
Én erre értettem, amit itt írt: Ki kell lépni abból a rendszerből, amibe belesérültél és lassan bele is csavarodsz. A szervezet tudja dolgát, ha békén hagyod, meggyógyul.
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (3 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (3 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)
2010-04 hó (7 bejegyzés)
2010-03 hó (3 bejegyzés)
2010-02 hó (8 bejegyzés)
2010-01 hó (3 bejegyzés)
2009-12 hó (5 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
Lehet nem lesz túl megnyugtató amit írok, de ezeken a problémákon, vagy hasonlókon, minden futó végigmegy, mert míg az izmok, izületek hozzászoknak a terheléshez az sok idő, azt gyanítom, itt csak a türelem segít, s az átgondolt edzésmunka, persze később is előfordulhatnak ilyenek...
Nem vagyok a MAF edzéselmélet ellensége, de szerintem néha be kéne iktatni, rövidebb lendületesebb edzéseket, mert szükség van más izmok terhelésére is,viszont ha rátalálsz a saját ritmusodra akkor lerövidül a regenerálódási idő... Nincsenek kőbe vésett szabályok, van akinek ez jó van akinek az ellenkezője...
Gyors felépülést!