Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 832 619 km-t sportoltatok
hmm..

bolondfutás :)

monique | 2010-04-19 16:28:40 | 11 hozzászólás

vivicitta vasárnap. a részleteket már leírtam az edzésnaplóban, de azért még itt is agyalnék egy kicsit.

először is, jó dolog egy ilyen jól lezárt pályán sok emberrel stb. versenyen futni! :D ez valami különleges hangulatot ad az egésznek :) persze nem ez volt az első utcai futóverseny, amin jártam életemben, mert általános iskolában néha mentünk ilyen rövidebb távokra (5-8 km közöttiek), de az utolsó 1998-ban volt 15 évesen; és nem is estek jól soha, mert néhány km után úgyis mindig belegyalogoltam. tulajdonképpen a legelső volt a legjobb, pedig csak 11 éves voltam. de ott csak vmi 4-5km után gyalogoltam bele, a többinél olyan 3km után. így visszaemlékezve, érzés alapján akkorra már rég elértem a max pulzust. és jobban is elfáradtam azokon, hiába, a nulla edzés nem volt jó semmire. :)

na ez most teljesen más volt, megérte edzeni, mert végre lett egy olyan, ahol behalás nélkül mehettem végig! ;) és néha fura volt észrevenni, hogy nem is gyorsítok be, de azért elhagyom az emberkéket. persze ez a lassú rajtolásom miatt volt, mert amiatt valszeg egy nálamnál edzetlenebb-lassúbb csoportba kerültem bele. nem mintha én túl edzett lennék... :)

nem mentem túl lazán, de nem tempófutásnak írtam be, mert csak a pulzusom szerint volt tempófutás, a lábaim szerint nem. ezért csináltam egy új kategóriát neki, lásd cím :)

az első km viszonylag szörnyű volt; egyrészt nem volt elég bemelegítés, mert későn értem ki, a sípcsontok ezt jelezték is picikét :)) (mindig szólnak enyhén, ha nekiindulok "gyorsabban", bemelegedve lenyugodnak), meg nem is esett jól, másrészt a pulzusom teljesen értelmezhetetlen volt.

már leírtam, hogy mire a rajtvonalhoz értem (4p 49mp várakozás után), 179-et mutatott a pulzusmérő órám. de ez egészen konkrétan úgy alakult, hogy otthon délelőtt felkelve normális volt, aztán később még mindig otthon voltam, amikor ellenőriztem egy köhögés után (ja nem vagyok megfázva), hogy még mindig kap-e jeleket a cucc (nem mozdult-e el a szíj), és akkor 135-öt mutatott egyhelyben állva. azon meglepődtem, de aztán elfeledkeztem róla. elindultunk, és akkor kint sétálva az utcán megint megnéztem egy pillanatra, már nem emlékszem miért néztem meg, és 110-esekben mozgott, azzal nem volt semmi gondom végül is. párszor a villamoson ülve ránéztem, akkor 107 körül, ez viszont magas volt azért eléggé... legalább 30bpm különbség. de úgy gondoltam, ez bőven belefér így verseny előtt :). aztán kiértünk, megkerestük a rajt helyszínét és gyorsan elmentem wc-re, és utána levettem az utcai nadrágot. akkor megint megnéztem felegyenesedve a lehajolásból, és 160 körüli értéket mutatott, ami ment fel 164 vagy 168-ra nem emlékszem már pontosan. aztán nyugodtan álltam és úgy leesett 145 körülre, ekkor ellenőriztük csuklón, ami szerint pontos volt az óra. végül is ez akkor idegesített kicsit, de nem volt sok időm ezzel foglalkozni, sietnem kellett a rajthoz, ott nézegettem néha, és sikerült is levinni nyugodtan állva, de csak 132-ig.
aztán elindultunk nagyon lassan :P ez is külön élmény volt :P nem is jutott eszembe, hogy esetleg felment volna tőle a pulzus... de egyszer rápillantottam az órára: 161, de csak akkor kezdtem kicsit megijedni, amikor néhány mp múlva újra ránézve meg már 173. de akkor adtam ám fel igazán minden reményt azzal kapcsolatban, hogy ez még normalizálódhat utána futáskor, amikor a 179-et láttam. akkor még 2 futólépést nem tettem.

ezt most csak azért írtam le ilyen részletesen, mert még mindig nem tudom felfogni, hogy ez mi lehetett és hogy hogyan kerülhetném el ezt legközelebb. főleg ez utóbbi zavar.

persze nem érdekelne az egész, ha a futás közben normális lett volna megint, de nem lett az sajnos. az már valami, hogy futáskor nem akart 50-60bpm-mel több lenni (előtte ugye ennyi volt az emelkedés mértéke), de nem is lehetett volna, mert akkor vagy leállt volna a szívem amikor a fiziológiailag maximálisan lehetséges 230-at túllépte volna :))), vagy csak simán nem tudtam volna futni.

szerintem olyan 15bpm-mel így is magasabb volt, mint máskor. a probléma ezzel csak, hogy nem lineáris volt ez a változás, valszeg. tehát ha 180 helyett 195 volt most, ez sajnos nem azt jelenti, hogy 190 helyett futhattam volna 205-ön (ez későbbi tapasztalatok alapján meg is lett erősítve). ennek egyenes következménye, hogy a teljesítményt is negatívan befolyásolta ez a helyzet. én is óvatos voltam, mert ugyan hiába sejtettem, hogy ez a 190-es pulzus nem ugyanaz a 190-es mint máskor, de nem tudtam eldönteni, hogy mi az ami fölé ne menjek. érzésre tolerálható volt 190-195 között, a "steady state" megvolt, de ha érzésre nem lett volna tolerálható, akkor nem engedtem volna 190-et sem magamnak. így utólag úgy gondolom, hogy 195-196-os átlaggal is nyugodtan végigfuthattam volna a távot. akkor mondjuk kezdődhetett volna a tempó 5-össel :)))

hogy őszinte legyek, arra nem is számítottam, hogy ne lennék 6-on belül a tempóval, de mikor már az első km végére túlléptem a 190-et, már nem érdekelt hogy milyen tempó tartozik ehhez. csak mentem, arra vigyázva, hogy ne túlozzam el. a 2. km-en nagyon kedvem volt gyorsabban futni, és meg is tettem ezt, de aztán jobban esett kicsit lassabban. aztán az már túl lassú volt érzésre, de 195 alatt akartam maradni.

már csak azért is, mert ezek a 190-es pulzusok azért elég nagy stressz lehetett a szervezetemnek. párszor az elején enyhén be is akart szúrni az oldalam (meg egyszer 8. km után), de elmulasztottam mielőtt komoly lehetett volna (ha ugyan komollyá akart volna válni, ezt már nem tudjuk meg). a stratégiát erre csak olvastam valahol, eddig nem próbáltam, de úgy tűnik, működőképes a technika: odafigyelni arra, hogy ne csak az egyik lábra érkezéskor legyen belélegzés. ja meg alapos kilégzés.

egyébként az eufória általában megvolt :)) a nyugati felüljáró tetején is :P asszem ott a tetején engedtem először el magam főleg lefelé futva és akkor felment 197-re vagy 198-ra is a pulzus, de nem esett rosszul egyáltalán. pedig máskor 5km után 197 már igencsak rossz tud lenni, pici kis holtpontok már tartoznak ehhez. de most vasárnap a vivicittán semmiféle holtpont nem volt. max. olyan volt, hogy néha jobban esett picit lassabban, néha meg picit gyorsabban, nem tudom mitől függhet ez. talán icipici szintkülönbségek?

ja, a 4. km-ben elkezdett esni a pulzus, 187-189 körül ment talán, már nem emlékszem pontosan (most a jó számmemória cserbenhagy), ennek örültem, de valamiért nem tartott sokáig ez a csökkenés. no, ez van-volt :(

azért baromi szürreális érzés volt 193-194-es pulzussal menni előre, elhagyni másokat szép fokozatosan (pedig általában szartam rá, hogy előzök-e vagy sem, de azért ha mégis előztem, az jó érzés volt :)) ), néha tisztára bedrogozott érzés volt. ;) (egyébként nem tudom, hogy az milyen.)

úgy gondoltam, az utolsó 3km-en megpróbálok kicsit gyorsabban menni és a végét maxra futni. ez nem teljesen jött be, mert a 10. km előtt túlságosan próbáltam begyorsítani (és talán még picit "felfelé" is volt az a szakasz), és két ólomrúd lett a lábaim helyett nagyon gyorsan. visszavettem és 194-es pulzuson sikerült őket regenerálni elég hamar, tehát nem volt semmi komoly gond ebből. aztán túl óvatos lettem, és egyenletesen megyegettem előre szép lassan de megint csak előzgettem kicsikét, és már alig vártam az utolsó fél km-t, mert úgy egyeztem meg magammal, hogy csak ott fogok gyorsítani jelentősen. a 11. km elhagyása után elkezdtem gyorsabban menni, és az utolsó 500m-en még annál is gyorsabban, kétszer fogtam neki úgymond sprintnek, az elsőt elronthattam valahogy, mert rossz érzés lett; regenerálódtam egy kis 190-valamennyi pulzuson kocogással (abszurdum), aztán újra "sprint" a célig egyre gyorsulva és az már végig rendben volt. :)) lett új max pulzus is 208-cal, és totál nem voltam meghalva amikor ezt az értéket leolvastam az órámról, kíváncsi vagyok, meddig tudtam volna hajtani. akár 210-ig?? :))

azért az is külön élmény volt, az utolsó 50-100m gyorsan (végre!) futva, a célvonalat látva meg a sok emberrel az út szélén. :)

amúgy meg se az 5km se a 10km részidő nem lett PB, még a 10km is jelentősen elmarad a 10k PB-mtől, de hát PB-re nem is számítottam miután azt a 179-es pulzust láttam... pedig nincs is rendes PB-m se 5 se 10 kilométeren, mert a jelenlegiekből egyiket sem teljes erőből futottam, csak edzésen az eddigi véletlenül kijött legjobb időket számítom "PB-nek".

nos, és ebből is látszik, hogy nem voltam a helyzet magaslatán, én 1:08-as eredményt reálisnak tartottam volna, de mindenképpen 1:10-en belül. és hogy miért nem sikerült semmi ebből? egyrészt valami extra nagy stressz volt a szervezetemen, amit a magas pulzus jelez, és emellett nem lehet olyan jól teljesíteni (legalábbis fizikailag nem, szellemi produkciót az ilyesmi nem befolyásolna), másrészt nem tudtam értelmezni rendesen a pulzust, nem tudtam, mi az amit túllépve kipukkadnék később, és emiatt túl óvatos is voltam, még ebben a szar helyzetben is bírtam volna kicsit gyorsabban menni, csak nem mertem.

szubjektív érzés alapján a 190-194 olyan érzés volt, mint máskor 182-189 között, de ez nem jelent semmit. pedig ha belevesszük, hogy versenyen tényleg magasabb lehet kicsit (kicsit!!!) a pulzus (mert amúgy 185-höz jobb tempó kéne tartozzon), akkor ez még reálisan is hangzik, hogy ez 185 körül lett volna, ha nem történik ami történik...
jah meg a lélegzés megváltozásának figyelése alapján 204-es pulzus volt az most, ami máskor 195-197.

ami még nagyon érdekes: régen amikor egyszer futottam 11km-t picit gyorsabban / magasabb pulzuson, mint szoktam edzeni (és amúgy ez gyorsabb tempó is volt mint a vivicitta), akkor 8km-ig 185 alatt volt a pulzus, és könnyed is volt emiatt, de 8km körül felugrott 190-re, ami egy nagyon hirtelen változás volt. gondolom addig bírta az aerob állóképesség, és az anaerob rendszernek részben át kellett vennie a szerepet, mivel a tempót tartani akartam. lett is abból enyhe gyorsulás, de nem annyi, amennyit az ember elvárna ekkora pulzusugrástól. a lényeg, amit ebből ki akartam hozni, az, hogy a vivicittán semmi ilyen nem történt, végig elég egyenletes pulzus/tempó (ingadozás fel-le, de egyébként nem sok különbség), ez azért jó volt. persze nem tudni, hogy történt-e volna ilyen "ugrás", mert az egyéb okok, amiktől magasabb lett a pulzus, elfedhették ezt simán.

na jó, a lényeg, jó volt, csak szeretném ha nem lenne megint ilyen "baki" legközelebb. olvastam ám, hogy a pulzus magasabb lehet rajt előtt, de 50-60 bpm különbség azért valszeg nem általános. meg a legtöbb ember elvileg versenyen jobban teljesít, ez sem stimmelt nálam, jó lenne változtatni ezen valahogy. persze lehet, hogy legközelebb nem lesz ilyen probléma; ugyanakkor azt is remélem, hogy nem volt semmi egyéb probléma a háttérben, és csak versenydrukk - bár nem izgultam nagyon: csak pozitív várakozás volt bennem, negatív izgalmi állapot nem volt, ezért sem értem a dolgot.

11 hozzászólás

pátyalso 5343 napja
pátyalso képe

Szerintem mindent összevetve elsőre jó volt ez így, ügyesen megoldottad a helyzetet.
Most így is 2 és fél perccel jobb kiliket futottál mint egész évben az edzéseiden.
És igenis edzett vagy:-)

andre1965 5343 napja
andre1965 képe

Te monerd, nem lehet hogy az órád romlott el? Kódolt? mertha nem akkor lehet ha többiek cuccai bezavartak. szerintem versenyláztól ennyire azért nem ugrik fel a pulzus.

Egyébként gratula a teljesítéshez

monique 5343 napja
monique képe

pátyalso: köszi a biztatást. :)) szerintem sem volt azért rossz :)

andre: köszi neked is! :) kódolt, igen. polar RS200-as. a csuklón mérve ugyanazt kaptam mint amit az óra mutatott. igaz csak 1x volt mérve manuálisan.

Bozót 5343 napja
Bozót képe

Csodálom az elkötelezettségedet vagy nem is tudom, minek nevezzem... Én tuti, hogy az első pár perc után levettem volna a pántot vagy egyszerűen lefütyültem volna, hogy mit mutat az óra. 

1. tippem: az izgulás és az értékek miatti idegeskedés kavart be

2. tippem: az óra vagy a pánt szórakozott. 

De végülis, mind1. Lényeg, hogy jó volt az első versenyed. 

miki 5343 napja
miki képe

Ez az első bejegyzés abban az adatbázisban, amiből majd tudni fogod, milyen távon milyen pulzuson kell belül maradni, amíg húzni nem kezd a cél. A 12 km különben eléggé az alsó határa azoknak a távoknak, ahol hasznos pulzusra beosztani az erőt. A profik inkább a kilométeridőt nézik.

monique 5343 napja
monique képe

Bozót: azért figyeltem ennyire, mert adott terhelés felett már nem laza az érzés, és nehéz eldönteni, hogy mi az ami már tényleg túl sok. valszeg sok rutinnal már nem lenne nehéz. :)
miki: hmm, igen, bár gondolom ehhez feltételezni kell, hogy máskor is így fog viselkedni a szervezetem (én szeretném, ha nem így). de igen, az lehet h túlzottan féltem attól h túl hamar kifárasztom magam :))

Gida 5343 napja
Gida képe

Én is ideszólok. Szerintem az órád jól mér! Nézegettem az áprilisi hónapodat és a tempódon lehet látni mennyi az annyi.

monique 5343 napja
monique képe

Gida: áprilisban csak 1 tesztet csináltam magasabb pulzuson, a többi edzés 145-150-es pulzuson ment. :)

azon az keddi 1 teszten pedig:
1. 3,66km = 6:10-es tempó = 178-as átlagpulzus
2. 1,83km = 5:08-as tempó = 199-es átlagpulzus

a versenyen: 6:10-es tempó 191-192-es átlaggal, és nem a hosszabb táv miatt mert már az első km is ilyen volt, huh?!?!

monique 5343 napja
monique képe

ja, a teljes tempó a versenyre azért 6:01 mert az utolsó kilométert meghúztam. előtte az átlagtempó 6-on kívül volt bőven (nincs most kedvem mp-re kiszámolni, de meg lehet nézni a köridőket)

MungDaal 5343 napja
MungDaal képe

Egy-két hétig nem jövök erre, éés mi történik??? Monerdből nagylány lett!! :DDD
Számolgathatod bárhogy. Oszthatod, szorozhatod, ez akkor is nagyon szép teljesítmény.
A 6:01-es 10 kili mindenképp egy hatalmas gratulát érdemel!
G R A T U L A!!! :DDD

Azért, meg, hogy versenyeztél egy jót, külön esz az irigység rendesen!

monique 5342 napja
monique képe

Mung: köszi. :) na de miért esz az irigység, te is simán jöhettél volna :PP

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (3 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (3 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)
2010-04 hó (7 bejegyzés)
2010-03 hó (3 bejegyzés)
2010-02 hó (8 bejegyzés)
2010-01 hó (3 bejegyzés)
2009-12 hó (5 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)