Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 832 532 km-t sportoltatok
hmm..

váltás

monique | 2010-02-28 22:20:08 | 19 hozzászólás

tudom, tudom, azt írtam, hogy ezentúl csak simán 160-164-es zónában fogok futni amíg nem gyorsulok kicsit, hogy ne legyen túl lassú és ne hasson ki a motivációra negatívan. :) de kissé más fordulatot vett ez a hét.. meg még 1-2 terv :)

úgy kezdődött, hogy már megint edzéselméleteket olvasgattam. ajjaj, mennyi mindent olvastam már össze az utóbbi néhány hónapban a futásról :) de nagyon hasznosnak bizonyult sok információ, mindig akkor bukkan fel valami az emlékezetből, vagy épp akkor olvasok vmi apró(nak tűnő) kis részletről, amikor épp szükség van rá :)

a lényeg, eddig is igyekeztem alacsony pulzussal futni, már magamhoz képest alacsonnyal. :) nos maffetone elmélete szerint még ennél is alacsonyabbal kellene, de eddig sose foglalkoztam ezzel, mert tudtam, hogy nem menne sok-sok közbeiktatott gyaloglás nélkül, azt meg nem akartam.

ehelyett szép lassan fokozatosan vittem a pulzust lejjebb, miközben azt nehéz volt eldönteni, hogy mi az ami már elég alacsony lenne. de azért folyamatosan vittem lefelé és ez ment is nagyon szépen. pár hete aztán kisebbfajta csúcsra jutottam - akkor már tudtam volna maffetone-i alacsony pulzussal menni elég korrekt tempóban (ki is próbáltam egyszer, lett belőle 7 percesnél alig lassabb 5km). de valamiért mégsem akartam... mert inkább 7 percesen belüli tempót akartam végre... hát ez majdnem meglett, de akkor kicsúszott az egész a kezemből, a már sokat említett kis visszaesés korábbi szintre és ott történő stagnálás. ez elvileg mindenkivel megesik, de én mégsem voltam elégedett. úgy gondoltam ekkor, hogy jó, akkor majd csak lesz gyorsulás megint később és addig majd futok vmi olyan tempóban ami nem nagyon vánszorgás a számomra, amihez persze picit magasabb pulzus is tartozik.

najó, magamat ismétlem :) szóval sikerült egy jó oldalt találnom maffetone módszeréről, sok érdekes infóval, még az is le van írva, hogy milyen terheléses tesztre van szükség ahhoz, hogy a MAF-odat százszázalékos pontossággal kimérhesd (RQ-t kell mérni, az oxigén és széndioxid arányát). ugye a lényeg olyan (alacsony) pulzussal futni, ahol a zsírégetés aránya a legnagyobb, emellett remekül lehet fejlődni, na és ez a MAF pulzus, bár pár hónap eltelhet mire komoly eredmények mutatkoznak. és elvileg ez így a legegészségesebb is és a túlterhelés is könnyebben elkerülhető. szóval jó alapokat ad egy nem szenvedős maratonhoz :) (bár inkább abban hiszek, hogy egy Hadd-szerű edzésmódszer lehet a legjobb a versenyre felkészítéskor, de ez még odébb van jóval, addig komoly alapok is kellenek.)

eddig azért nem volt szimpatikus a MAF-os módszer, mert ajánlott edzéspulzusnak vmi 148-at dobott ki számomra a képlet: 180-27-5. és az nekem nagyon alacsonynak tűnt. főleg, hogy elvileg ez a plafon tehát inkább picit alatta kéne edzeni. bár nem világos, hogy le kell-e azt az 5-öt vonni akkor, mert egyik oldalon azt írják, hogy ha már legalább heti 3x edzek, akkor nem kell (fontos, ezt időkorlát nélkül írták), máshol meg, hogy csak akkor nem szabad levonni, ha már 2 éve edzek... de azért úgy gondolom, hogy jó lesz nekem a 153 is (tehát levonás nélküli eredmény). :))

most az utánaolvasás után úgy látom, h elég komoly alapjai van a módszernek, úgyhogy mégis elkezdtem próbálgatni, vagyis egyelőre nem valami szigorúan, még a 153-hoz képest sem :). pedig a módszer egyes hivői szerint annyira komolyan kell venni a dolgot, hogy még lépcsőmászáskor se menjen az ember egy másodpercre sem a MAF pulzus fölé... én egyelőre nem tudom ennyire komolyan figyelni ezeket, de nem hiszem, hogy ez olyan nagy probléma lenne. időm a fejlődésre annyi, mint a tenger :)

mindenesetre, pénteken futottam egy 10-est ami előtte is tervben volt, viszont annyiban változott a terv, hogy szigorúan 155 és 159 között tartottam a pulzust a 160 felett helyett. gyönyörű lassú vánszorgás lett belőle, negatív sebességrekordok dőltek meg, de valamiért egész élveztem. talán mert a térdem se panaszkodott a lassúra (régen igen), csak utána miután leálltam, éreztem egész picit a jobb térdkalácsom. egyébként erről is találtam vmit neten, hogy miért fájdulhat meg nőknél lassú tempó esetében a térd. szóval viszonylag normális tünet, megnyugtató.
csak az volt nagyon durva, hogy esőben nyomtam végig, ami csak felerősödött a végére; egy idő után alig láttam ki tőle, és a jeget is kerülgetni kellett, a végén már félig sötétben, nem éppen tökéletes világítás mellett. mégis talán épp ezt élveztem, hogy ezeken az akadályokon át is nyomom tovább megtorpanás nélkül.

aztán ma vasárnap jött az igazán durva.. ez is egy 10-es és elvileg ugyanabban a zónában, de az eleje után nagyon belassultam valamiért, alig bírtam lenyomni 160 alá újra és újra. akkor gondoltam, hogy most már elég ebből a sok zónából kiesésből, megpróbálok olyan lassan menni ahogy csak bírok, tehát aminél lassabb már nincs, de azért mégis futómozgás :) és ha eközben lemegy a pulzus zóna alá, az se baj, nem kell gyorsítani akkor se. ekkor sikerült csökkenteni a lépésszámot percenkénti 152-re (+-8, mert 15mp-ig számoltam) és onnantól már más célom nem volt mint hogy 160 alatt maradjon a pulzus és kész. az eredmény végül is az lett, hogy stabilan ment 155 alatt sokszor, nagyon gyakran csak 150-152 volt az órán kiírva, bár rekordot a 147-tel nem döntöttem, mert egyszer régebben már sikerült oda lemenni (amikor csúcsformában voltam, ugye). viszont ezt most nem 5km-en tartottam, hanem egy hosssssssszú 10-esen át, majdnem másfél órán át tartott 10,4 km :). végül is ez olyan volt mint egy igen könnyű séta, csak futóstílusban. (közben egyszer eszembe is jutott, hogy akár másfélszer gyorsabban sétálhatnék azonos pulzus mellett. micsoda különbség a hatékonyságban!)

szóval egyrészt azért durva, mert nem tudtam, hogy bírok ilyen lassan menni 10km-t, ráadásul úgy, hogy szinte soha nem estem ki a zónából felfelé - helyette tartottam végig a lehető leglassabb tempómat, és nem igyekeztem feljebb vinni se a pulzust, ha alacsonyra süllyedt! egyébként nem célom ám, hogy ilyen kis lépésszámmal menjek mindig, de másképp nem sikerült volna, mert a lépéshosszt már nem tudtam tovább csökkenteni. másrészt pedig azért nagyon más élmény ez az egész, mert úgy érzem, hogy ebből az intenzitásból akármennyit tudnék, tehát lehet, hogy mindennap is menne, úgy, hogy nem érezném, kellene pihenőnap. persze lehet, hogy csak most érzem így, mert egy nagyon laza hét volt ez most amúgy is. :) amúgy a vádlim picit megszenvedte a végére, szerintem tök új izomrostokat használhattam benne. de nem volt vészes a helyzet. mindenesetre vádlinyújtás még sojha nem esett ilyen jól, és utána már könnyednek éreztem.

ahhoz képest, hogy eredetileg egy coopert akartam vasárnap lenyomni, nagyon más fordulatot vettek az események, nem? :D a cooper meg ráér. majd egyszer később tesztelem magam vele.

tehát rendkívül jól éreztem magam ezen a pihenőhéten, és a lábaim most olyan erősek, mint még soha :) amellett, hogy laza volt a hét valóban, lehet ezek után az új edzések után kezdem átértékelni, hogy melyik pulzuszóna milyen terhelést jelent mégis. most már kezd soknak tűnni a 160-170 bpm között nyomott heti 45km, még ha ezt közben nem is éreztem túl nagy terhelésnek, sőt! de úgy látszik a kis terheléshez képest is van még kisebb... meglátjuk hogy ilyen jóval 160 alatti terhelésből mennyit bírok menni hetente könnyedén. :) persze nem tervezem a km-szám drasztikus növelését.

korábban is volt 160 alatti edzés, és már akkor is feltűnt, hogy még a könnyűnél is könnyebb. kár, hogy aztán erről elfeledkeztem és inkább arra koncentráltam, hogy végre "gyorsabban" mehetek egy picit. egyébként elég nehéz a kis terhelés és a még kisebb terhelés közötti szubjektív különbséget leírni :( pedig van. ez a különbség nem a légzésben van, mert azt én addig nem is veszem észre, hogy lélegezni kellene, amíg erősen anaerob módba nem megyek. továbbá nem is a lábaimra vonatkozó terhelésre gondolok, mert az izmaimnak kb. mindegy, hogy 7 percesben mennek vagy 8 percesben, általában mindkettő ugyanolyan lassú érzés nekik :). inkább valami általános érzés. attól függetlenül, hogy még 170-es pulzussal is azt érzem, hogy örökké tudnék menni, mégis van valami ami más a 160 alatti pulzus mellett. a terhelés totális hiányát érzem talán ilyenkor. mindenesetre nem baj :).

egyébként meg van már megint új elméletem arra, hogy miért estem vissza kicsit a fejlődésben. összefügg azzal, hogy mostanában lett picit melegebb, de egyelőre nem írom le, mert lehet hülyeség :) meg az is lehet, hogy nem kell erre semmilyen elméleteket gyártani, és csak túl sok volt a terhelés, attól függetlenül, hogy nem érzékeltem túlterhelést, ez lehetett az első előjele. mégiscsak sok lehet 160 feletti pulzussal heti 45km, a lassú tempótól függetlenül, mert végül is kezdőként ennyit tudok tempónak :)
nos de igen kíváncsi leszek, milyen terhelés lesz mindig 160 alatt edzeni - pontosabban 155 alatt, amikor csak lehet!

19 hozzászólás

miki 5393 napja
miki képe

"sikerült csökkenteni a lépésszámot percenkénti 152-re" ez így nem lesz jó. Talán a legkomolyabb kritika az alacsony intenzitású módszerek ellen az, hogy rombolják/nem fejlesztik a futóstílust. 180/perc-re kéne törekedni, de 170 alatt semmiképpen. Függ esetleg a magasságtól, de a tempótól nem igazán. Nem kell emelni a lábat, kicsi, könnyű, gyors lépések. Hajrá.

MungDaal 5392 napja
MungDaal képe

maffetone elmélete szerint még ennél is alacsonyabbal kellene
Mung mondja ... de eddig sose foglalkoztam ezzel
Nem hát! :) ... nem tudtam, hogy bírok ilyen lassan menni 10km-t Egyszerűen imádom olvasni! :DDD
de valamiért mégsem akartam... mert inkább 7 percesen belüli tempót akartam Need for speed! :DDD
... kb. mindegy, hogy 7 percesben mennek vagy 8 percesben K@#v&ra nem, tessék emelni a távot, 9km/nap, (bár szerintem ez is több mint elég) ne a tempót tekergesd! Érezni fogod a különbséget!

cooper meg ráér
Rá bizony! :) Elég ha sejted, hogy egy JÓ értékelést biztos összefutnál rajt! ;)

a terhelés totális hiányát érzem Erre való az ugrálókötél! Húzódó vádlikkal, a terhelés totális hiányáért fogsz könyörögni! :)

miért estem vissza kicsit a fejlődésben. összefügg azzal, hogy mostanában lett picit melegebb, de egyelőre nem írom le, mert lehet hülyeség :) Az hát! Tessék visszalapozni azt az edzésnaplót kérem tisztelettel! Meg tetszik látni mekkora a difi a februári össz táv, illetve a novemberi össz. táv között. Ezt azért illik figyelembe venni, még akkor is ha 160 feletti pulzussal heti 45km, lassú !!!!

milyen terhelés lesz mindig 160 alatt edzeni Épp elég, plána ha beüt a jó idő! ;)
pontosabban 155 alatt, amikor csak lehet! várjuk! :)

Én csak egyet tudok mondani! Minden agyalásod ellenére gyönyörű hetek vannak mögötted!
Ez Önmagában olyan dolog amire nagyon büszkének kell lenned! Nézz szét az oldalon, hány kezdő amateur futó rendelkezik ilyen naplóval??? :)

Mikibá lépésszámról írt bölcsességét viszont szívleld meg! Annak tükrében pláne, hogy ezt már Bozót kollegína is pedzegette! Arról meg nem is beszélve, hogy a térdeidnek se jó! (Lehet, hogy ezért nem bírod a lassú futást?)

Bozót 5392 napja
Bozót képe

Én azt hittem csak typo és pulzusszámot akartál írni...

152 lépés? Anyám! Nekem ahhoz gazellaként kéne libegnem. De amúgy nem értem, miért lenne cél a lépésszám csökkentése?!

 

Mung, én csak ferdítettem :) Egy kedves futókolléga írása!

monique 5392 napja
monique képe

miki: hmm, én 5 perces tempóban sem emelem a lábam, szóval ez a lehetőség kilőve. a lépteim nem tudom még kisebbre venni, pedig próbáltam. úgyhogy egy bizonyos határon túl mással nem tudok operálni, mint a lépésszám, bár valóban nem voltam benne biztos, hogy 152/perc mennyire számít kevésnek. 168-at amúgy 7 perces tempónál számoltam, 180-at 6:30-asnál (plusz-mínusz valamennyi, mert nem teljes 60mp-en át számoltam). talán nem véletlen, hogy 6:30-ast már egész kellemesnek érzem :))
hát meglátom mit tudok ezzel kezdeni. mennyi idő után jellemző, hogy érezhetően megváltoztatja a stílust? mondjuk az enyém már biztos rég megváltozott, mert a 7 perces is nagyon lassú nekem :(
(remélem ez Bozót kérdését is megválaszolja - nem, nem cél, csak máshogy nem ment :D )

Mung: hát a térdeim most pont nem panaszkodtak, ez meg is lepett. ;) ha elkezdenének fájni a térdeim ettől, akkor inkább futok gyorsabban...
egyébként tény, hogy kifejezetten nőknek a lassú futástól fájhat: http://www.active.com/running/Articles/6-Common-Running-Injuries-to-Avoid.htm?page=2 Patellofemoral Pain Syndrome (itt írják, hogy miért rossz neki a lassú futás, mégpedig azért, mert lassú futásnál a térd kevesebbet mozog, na az én elméletem is pont ez volt :) jah és miért pont a nők? mert szélesebb a csípőjük és ezért nem tökéletes szögben helyezkedik el a térdük..)

monique 5392 napja
monique képe

ja, Mungnak még :) az izmaimnak tényleg mindegy h napi 9km 7 percesben vagy 8 percesben. de nemcsak az izmaim vannak sajna!

miki 5392 napja
miki képe

hmm. egy másodperc alatt megváltozik a futósstílus, ha nem cammogsz, hanem futsz. Kezdheted helybenfutással, csak legyen meg a minimum 170, de inkább 180. Tekintheted drillnek is, időnként számolhatsz egy percet.

monique 5392 napja
monique képe

öö, mire számoljak 1 percet? ez a rész nem volt világos a drillről.

még sose futottam helyben, na az érdekes lesz.. :D

és az nem nagy baj, hogy igazából már december óta 180 alatt futottam? mert ugye 7 perces tempónál volt a 168-as mérés, és hát igen ritkán edzettem ennél gyorsabb tempóban :O

de így is határozottan lassúbb az a 152-es..

miki 5392 napja
miki képe

Jeff Galloway könyvében van egy olyan gyakorlat, hogy néha számolod a percenkénti lépésszámot, nem sokáig, csak egy-egy percet, és törekedsz rá, hogy az ésszerűség határain belül minél magasabb legyen. A helyben futást nem szó szerint értettem, azt akartam vele mondani, hogy mindenki tud kisebbet lépni, helybenfutás esetében akár 0 centimétert is. A pulzust nem a lépésfrekvenciával, hanem a lépéshosszal szabályozhatjuk.

Kezdünk veszélyes vizekre evezni, az írásbeli futótechnikai eszmecserék garantáltan sehová sem vezetnek, már próbáltuk :-)

A legjobb lenne ezt az egészet elfelejteni és kimenned Bozóttal egy kis mezítlábas futásra, mindjárt megéreznéd, hogyan kell futni.

MungDaal 5392 napja
MungDaal képe

:DDDD

Mikibá, minden további klimpírozás értelmét elvette. Ott a 10 pont!

monique 5391 napja
monique képe

:DDD jólvan! 10 pont tőlem is!

amúgy ma próbálkoztam a lépésszám növelésével, sikerült is de aztán másra kellett figyelnem, ennyi  felé meg egyszerűen nem tud megoszlani a figyelmem!
1) pulzus tartása
2) tempó tartása (állandó satufék, ajajj - bár egész sikerült beleszoknom egy idő után. az elején fájt a lábfejem aztán "természetessé" vált a lassú tempó és a pulzus se akart felszökni - egyébként lépésszám növelésekor is néha fel akart szökni, de néha sikerült jól csinálni. számolni viszont nem tudtam gyakran, mert attól is rögtön felszökik a pulzus, de jó magasra. de amikor számoltam akkor megvolt 168)
2) achilles miatt puha és talp elején való leérkezésre figyelni

sajnos a 4) (lépésszám) nem fért bele már a figyelmembe mikor a 3)-asra is el kellett kezdeni figyelni egy idő után. hát ez van egyelőre. nehezen tudom amúgy elképzelni, hogy ne tudnék visszaszokni a 180-as lépésszámra ha kell. vagy tévedek?!? :O

ezeket a figyelmi és tempóproblémákat leszámítva, nagyon érdekes az élmény, tetszik.

monique 5391 napja
monique képe

bocs, természetesen a második "2)" az "3)" akar lenni. :)

Bozót 5391 napja
Bozót képe

Kezdünk veszélyes vizekre evezni, az írásbeli futótechnikai eszmecserék garantáltan sehová sem vezetnek, már próbáltuk :-)

Ez igaz! De majd jön Monerd a Vivire és dumálunk élőben, ugye? Meg azért a szigeten is futnak szaktekintélyek :)

A legjobb lenne ezt az egészet elfelejteni és kimenned Bozóttal egy kis mezítlábas futásra, mindjárt megéreznéd, hogyan kell futni.

:)))) Na, azért nem vagyok én egy Barefoot Ted....De persze szívesen látlak! :)

Bozót 5391 napja
Bozót képe

Jó az a cikk a nőkről, csak rám pl nem illik semmi ilyesmi ami a tipikusan szélesebb csípőre alapoz. Rém keskeny a csípőm :)

monique 5391 napja
monique képe

vivicitta. igen igen :) bár a mezítlábazást valszeg nem ott kellene kipróbálni :)))

amúgy a szigeten biztos van sok tekintély, de sajnos nem tudok menni, amíg nem lesz kicsit stabilabb (értsd, gyorsabbacskaicikepicikét) a tempóm 148-152-es pulzus mellett, mert ott eleve a sok embertől sztem alapból magasabb a pulzusom olyan 2-3 ütéssel. :)) és hát nincs szükségem további lassító tényezőkre jelenleg... de aztán lehet :))

csípőm nekem is elég keskeny... persze nem annyira mint egy férfinak :) de pl. nem megy a 0,7-es derék/csípő arány se emiatt. abban a cikkben amit linkeltem, azt írják h már 10m/mile tempónál (ami 6:12-es tempó km-re számolva) előjöhet a térdprobléma. nos rám ez nem igaz mert csak 9 percesben jön elő :)) (régen 8 percen túl már előjött néha, biztos megerősödtek a combfeszítők azóta)
na szóval eddig nem is volt ám semmi ilyen térdfájdalmam (kivéve régen 8 percesben néhány percen át előjött) de a 9 perces már gáz ezek szerint... azért már elmúlt nagyjából.

MungDaal 5390 napja
MungDaal képe

amúgy ma próbálkoztam a lépésszám növelésével,... ennyi  felé meg egyszerűen nem tud megoszlani a figyelmem! 1) pulzus tartása 2) tempó tartása 3) achilles miatt puha és talp elején való leérkezésre figyelni

Ha tegnap este nem ezzel az üggyel foglalkoztam volna futás közben, akkor most biztos csönben maradnék, de! :)))
Mung utoljára november magasságában próbálkozott a 3lépés/sec. lépésfrekvencia elérésével, de néhány száz méter után úgy elszállt a pulzusa mint a győzelmi zászló.
Tegnap este lépésfreki reloaded, a Mikibá kontra Monerd eszmecsere hatására. Igyekszem rövidre fogni.  2200m-es köröket csaptam, hogy ellenőrizhessem, hogyan aránylik egymáshoz a lépéshossz-lépésfrekvencia-tempó. Monerdel ellentétben nekem nem volt gondom semmire, lévén a 180-as lépésszám tartása minden figyelmemet lekötötte. :) Érdekes módon az említett lépésszámhoz tartozott egy számomra kényelmesnek mondható lépéshossz (a cipőm hossza +4-5cm), e kettő pedig 6.00perc/km-es tempót generált. Olyannyira pontosan pe lehetett lőni a dolgot, hogy a 3 futott kör időeredményének szórása 5 másodperecen belül volt. Ezen magam is meglepődtem. Igaz, nagyon fegyelmezetten tartottam végig a tempót (lépésfrekit), nem lassulgattam, ha időnként mégis, azt néhány másodpercen belül észleltem és korrigáltam. Ez valamint az a néhány kissebb emelkedő ami útba esett, okozta a pulzus időnkénti ingadozását 147-154 között. Érdekes volt, hogy ennél a tempónál éreztem, mit is jelent izomból futni, talajtfogni, elrugaszkodni. Noha ennél a lépéshossznál repülőfázisról még nemigen beszélhetünk. Új volt az érzés, nem volt a dum-dum, szusz-szusz, csak simán gördültem előre. Olyan volt mintha gurulnék. :))) Egy biztos, és ebben monerd mellé állnék, ehhez a lépésfrekihez erősödni kell, mind keringésileg, mind combika-vádlika ügyileg. Miki mondta, hogy a pulzuss a lépéshossz rövidítésével csökkenthető, nos számomra már nincs túl sok játéktér lefelé, mert akkor helyben futás lesz a vége. :))) Azért próbálkozom. Monerdet pedig nagyon is megértem, a rövid lépéshosszal, gyorsan pakolászott piskóták, olyan érzést keltenek, mintha állna az ember fia (lánya). Viszont azt is megértettem (éreztem), hogy a kissebb lépésfrekvenciával végzett hosszú edzések többet ártanak mint használnak, így ezekkel felhagyok. Próbálok annyit gyorsulni, hogy ez a 6perc/kili, 180-as lépésszámmal, 140bpm-es pulzusnál realizálódjon.

Monerd!

1. Úgyis elmászik, ide bizony kondi kell! ;)

2. Nem kellet satufék, nekem ez a tempó totál elég volt. Ha elkezdtem volna a növelni a lépéshosszt (mert ugye úgy gyorsítunk!?) akkor a pulzusom biztos elszállt volna! :))) Arról nem is beszélve, hogy az én combizmaim ezt is megérezték (eddig sose!!!), hiába nekem nincsennek olyan szálkás combjaim mint neked ;) Égyébként, meglepetésemre, enyhe izomlázam van a fenekemtől, a combjaimig végig!

3. Ha tartod ezt a lépésszámot, rövid lépéshosszal (nem repül!), akkor marhára nem kell figyelni a hovaérkezésedre, mert fizikai képtelenség sarokkal talajtfogni-átgördülni-elrugaszkodni háromtized másodperc alatt!!!

 

monique 5390 napja
monique képe

na ez nagyon érdekes. :) jó játékot neked tovább, erősítsd csak a combjaidat. ;) én most a vádlit erősítem ezekkel a nagyonlassúakkal :DD

hogy 6:00-s tempó kellett, ez érdekes. elképzelhető én kisebbeket lépek, biztosan alacsonyabb is vagyok:) mint írtam, nekem 6:30-as tempótól már megvan a 180-as lépésszám, azaz 6:30-asban mértem olyat, 160-164-es pulzus mellett, mert aznapra épp az volt a pulzuszóna (és még az elején voltam, tehát viszonylag gyorsan mentem), de a méréskor felszökkent 170-173 körülre :D és eskü, nem gyorsítottam (tudatosan) vagy valami.. vmi mentális dolog lehet ez :)

szóval alapvetően nem nehéz nekem elérni a 180-as frekvenciát, ezért sem gondolom h nagy baj ha most nem tudok rá figyelni. persze ha nincs igazam nyugodtan lehet beszólni még többet! :)

alapvetően az achillesre azért kellett elkezdeni figyelni, mert mindig lecsapódott a lábam, a satufék mellett úgy látszik ez volt az alap stílus (máskor nem, legalábbis nem a saucony-mban és az volt rajtam tegnap is!), természetesen tudtam a pulzust tartani a puhább stílusra váltás mellett is, de tudatosan kellett figyelni, és itt merült ki a figyelmi kapacitásom.

azért még egyszer megpróbálkozhatom azzal, hogy 1 centis lépések, gyorsan, és megfigyelem mennyire csapódik le úgy. de ha őszinte akarok lenni nekem ez a stílus marha erőltetett, a lábfejem se szerette, ha erőltettem a nagyobb lépésszámot. az alap 150 körüli lépésszám ebben a lasssssssssú tempóban viszont (számomra) elég természetes mozgással jár. én nem tudom, mennyire gáz az, ha ebből a természetes módon megtalált stílusból áterőltetem magam a gyors lépésszámosra (amit csináltam tegnap is az első néhány körben).

és még egyszer brutálisan őszinte leszek :) - fogalmam sincs hogy *konkrétan* mire is jó alapvetően a 180-as lépésszám. nagyobb hatékonyság? vagy mi?

amúgy meg repül a fene 9 perces tempónál, sajna ! :D

ja, a satufékes megjegyzésed nem értem - nekem a satufék a 150-es pulzus tartásához kellett. :)

MungDaal 5390 napja
MungDaal képe

1. Félre tetszik engem érteni! Nem piszkálósdiból írtam tele a blogod alját! :)
Csupán kipróbáltam, működött, örültem, ennyi. Gondoltam, megosztom veled.
Nem mondtam, hogy ez volt a leglassabb tempó amin működik ez a lépésszám, lehet,
nekem is megy lassabban.

2. Nekem úgy jött le, hogy azért futnak emberek ilyen lépésszámmal mert trendi. :)))
Vagy mert így ergonómikusabb? :) Alacsony lépésszámmal ezt a tempót megérezte volna
a térdem ...

3. Azért írtam a satuféket, mert nekem ment anélkül is.

miki 5390 napja
miki képe

Azt gondolnám, veszélyes piszkálni a futótechnikát, tételezzük fel, hogy a testünk tudja, mi jó neki. Csak attól félek, a 150 nem természetes, hanem már éppen piszkálás eredménye, így próbáltad lenyomni a pulzusodat.

Kicsit elbizonytalanodtam, nem merek semmit mondani, mert félek, rossz vége lesz és kárt teszel magadban.

Egyszer olvastam egy középtávfutóról, aki egyszerűen nem tudott olyan lassan futni, hogy a szükséges mennyiséget lefussa. Volt valami gerincbetegsége és megfájdult tőle a dereka. Azt találták ki, hogy rövid résztávokat csinált, mondjuk egy órán keresztül 100-200 métereket abban a tempóban, amit szeretett, közöttük pedig egy kis pihenő. Így tempóban és pulzusban megvolt az az átlag, amit mások folyamatos, de lassúbb futással teljesítettek.

Végső soron ez az Iglói módszer, amivel az ötvenes években Rózsavölgyiék világcsúcsokat futottak. Mellesleg ők szigorúan tartották a résztávok közötti kocogásban is a gyors futás lépésfrekvenciáját.

monique 5390 napja
monique képe

Mung: ne aggódj :)) nem zavar h ennyit írtál, nyugodtan írj, szeretem olvasni amiket írsz. :)

trendi??? ennél komolyabb érveket szeretnék hallani :DD
az nagyon érdekes, amit mondasz a térdfájdalmakról, kifejted, mi a tapasztalatod ezen a téren?

miki: remélem nem mondtam semmi rosszat; tényleg legjobb, ha elmondod, amit gondolsz. minél több információ, annál jobb, nagyon sokat segítesz vele. :)
az az érdekes, hogy éppen ezt a 150-est érzem természetesebbnek, mint ha mondjuk 170-essel futnám ezt a lassút. igen, a másik lehetőség, hogy váltogatom a tempót (sok belesétálás), de az nem esik jól, ezért próbálok folyamatosan futni.
a veszélyekről, megfogadtam, hogy ha fájna a térdem stb. és nem akar elmúlni 1-2p alatt, akkor aznapra két lehetőségem van: annyi volt az edzésnek, ott a vége aznapra; vagy pedig sétálok egy hosszút, és utána újra próbálkozok. a hangulat döntené el, hogy melyik ;)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (3 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (3 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)
2010-04 hó (7 bejegyzés)
2010-03 hó (3 bejegyzés)
2010-02 hó (8 bejegyzés)
2010-01 hó (3 bejegyzés)
2009-12 hó (5 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)