A síszünet azért szuper,mert a délelőttöm teljesen szabad. Míg a család dolgozik, végre megszállhatom a konditermet. És a futógépet. Mivel a 60 perc lélektani határ, 55-öt ütöttem be. Alig voltak a teremben, egy ősz fickó gyűrte a padot jó ütemben a másik végén- elkapott a versenyszellem.

Alig győztem kivárni a bemelegítés végét, már ekkor feljebbpörgettem a szokásosnál. Először csak 12,5 km/h-t mertem, de éreztem, most nagyon jólesne a gyorsabb tempó. Utána az emelkedőt is kipróbáltam. A második gyors végén az ősz pasas feladta - de addigra már teljesen bevadultam. Fura, mert általában lazán kocogok, verenyen sem szeretem kihajtani magam. Most pont ezt élveztem.

A 13,5 km/h alatt azon igyekeztem, ne végezzem úgy, mint a futópados kis film macija pen cikkében. Sikerült! A padon maradtam. Vannak még sikerélmények az életben. Amikor 3 hill és 4 gyors szakasz után letámolyogtam a szerről, az izmos fiúk úgy néztek rám, mint aki nem tiszta teljesen. Mármint agyilag.

Én meg azon bosszankodtam, hogy a pulzusom most is 160 alatt maradt.

Kis nyújtás meg súlyzózás után megszálltam a szaunát, és megállapítottam, hogy ez lesz az, ami tavasztól, az erdei edzések során nagyon fog hiányozni.

Hiánypótló ez a konditerem, persze a terepet nem pótolja. Segít, hogy túléljem a torokfájdító hónapokat. Eddig mindig leálltam, most kíváncsi vagyok, mi lesz így a versenyeken.