Eddig prímán ment az, hogy heti háromszor fussak, pedig közben egy napot a klinikán töltöttünk a kislányommal. (Semmi gáz, csak egy "hányós" vírus. Ilyenkor fél nap után rutinosan szaladunk be infúziós feltöltésre.) Az éjszaka gáz volt, egy műanyag széken kucorogtam- ez az igazi Survivor!
A kölök prímán van, én meg megúsztam az osztályozó konferenciát. Egy osztály lezárása volt elmaradva- szerencsére egyik kollégám kocsival ment ki, és odakanyarodott a klinika elé. Így 3 óra múlva ismét a lányomnál lehettem, már tiszta lelkiismerettel. Addig anyám melegítette a csodásan kényelmes ülőalkalmatosságot.
Ezek után nem csoda, ha úgy döntöttem, ez a hét a lazításé lesz. Kocogás a futópadon extralight-osan, szauna- és persze a legújabb felmerült kérdések megvitatása a konditerem hallatlanul ingergazdag környezetében.
Szóval lezárás után odajött hozzám az egyik 15-16 körüli srác, hogy ő egy barátjával le szeretné futni a félmaratont. Váóó, belémállt a félsz! Ez már felelősség, hacsaknem hirtelen lelkesedés részéről. Megadtam neki 1-2 oldal címét (ez itt nem a reklám helye), és próbáltam győzködni: várjon egy kicsit, előbb 10 kili... aztat meg mán futott! Bingó.
A gáz az, hogy a kissrác kosarazik- amennyit értek hozzá, nemis rosszul. Namost ugye semmi nem vágja el jobban a kosaraskarriert egy aszfaltszaggatta térdnél. Aztán. A kosár, ismereteim szerint a fordulékonyságra, robbanékonyságra épít. A hosszú futások pedig lassítanak- vagy nem?
Apu, most segíts! Rájöttem én, hogy mégis edzőit kellene végeznem! Ha már annyit nyomom a rizsát a tanítványaimnak. Ilyenkor kiderül, hogy a tudásom véges. De amennyiben nem foglalkozom a hozzámfordulókkal, hiteltelen lesz az egész.
Nameg- micsoda élmény lenne a srác nyakában látni a félmaratoni érmét!
Azt hiszem,ezt meg kell dumálnom az edzőjével. Végülis erre jutottam. Vasárnapra meg teljesen kipihentnek éreztem magam. Feldobott az is, hogy a kisfiam töretlenül halad előre a mellúszás megtanulása felé... a kartempói egészen Gyurtadanisra sikerednek néha. Kb. hasig lövi ki magát a vízből, bele ne fulladjon. Tündéri látvány.
Ezt jó volt olvasni (leszámítva persze, hogy beteg a kislányod, jobbulást!!!). Tökjó olvasni ilyeneket, meg amikor látom, hogy mi is mennyit foglalkozunk a -bármikor bármiért- hozzánk forduló gyerekekkel, hogy igenis sok tanár végzi igencsak becsületesen és lelkesen a munkáját!!
Szerintem a felelősségtől meg ne félj, de az meg tényleg jó ötlet, ha megvitatod az edzőjével a dolgot. De szerintem egy félmaraton meg pár lassabb állóképességi edzés nem sokat ronthat a technikáján, gyorsaságán se. Amúgymeg nem feltétlenül kell mindig aszfalton futni (én is mindjárt indulok - a töltésre :)