Ez a szombat volt, méghozzá a Gyermekrehabilitációs Központban. Amikor gyógytornásznéni szólt, hogy be kéne nevezni a gyerekeimet, először nem örültem. De amikor odaértünk, megtetszett a dolog. Sok gyerek és szülő nyüzsgött ott, igazi fejetlenség uralkodott. Aztán a káoszból kibontakozott 8 csapat. A gyerekeimnek én lettem a csapatkísérője. Nyolc állomás volt: minigolf, kosár, darts, várvédés, várépítés, kincskeresés, célbadobás és bowling.
Hatalmas élmény volt látni a különböző mértékben sérült gyerekek lelkesedését, küzdenitudását, átélni az igazi csapatszellemet. Sose voltam jó csapatjátékos, de itt minden más volt. Szurkoltam, motiváltam, dicsértem és izgultam az enyémekért. Bogi meg is jegyezte:" Miért simogattad meg Norbit, nemis a te gyereked!"
Mondtam neki:"De az én csapatomban van!"
Láttam olyan izomsorvadásos fiút, hogy darts-nál úgy hajtogatták rá az ujjait a szerre, és a gyógytornász dobta vele együtt. Háromból egy....
A díjkiosztón-ó, milyen meglepő!- mind a nyolc játékból hirdettek győztest. Mindegyiknél más csapat nyert. Így minden gyerek felállhatott a zsámoly-dobogóra, mindenki aranyérmet kapott, és névreszóló ajándékcsomagot, rengeteg játékkal. Még a másfél- háromévesekből álló (karonülő, tipegő) Csigabiga csapat is.
Az állomásvezetők a Rehabközpont öregfiúi voltak, akik már továbbtanulnak, dolgoznak. Egyszer az enyémek is ott fogják lelkesíteni utódaikat... ha az Eü. Minisztérium be nem zárja addig.
Köszönet Edit néninek, Vica néninek és a többieknek, hogy újra és újra megszervezik ezt a napot. Örülök, hogy ottlehettem, hogy átéltem ezt a csodálatos élményt.
Ha valaha megtanulok albumot nyitni, majd letöltök néhány fotót.