Két hét után újra megpróbáltam...Csak du. indultam, nehogy elkapjon a lendület. Jól beöltöztem, hogyha haza kéne sántikálni, legalább ne fázzak meg. Szerencsére erről nem volt szó. Az első tíz percben csak a térdemre figyeltem, nagyon rossz érzés! Aztán beértem az erdőbe. Innentől fokozatosan elfelejtettem a gondokat.

A futás és az erdő-két nagy szerelem. Vajon miért? Megközelíthetem fiziológiai oldalról. Az endorfinok? Tapasztalati úton az a futó is ismeri, aki sose hallott róluk. Vagy misztikus viszonylatból: a chi-kung áramlása a fákban a legerősebb, ezért a tai-chi gyakorlóinak kedvelt helye a park. És erről beugrott a fotoszintézis- energia napfényből, levegőből és a talajból.

Ja. De itt falevél se volt már. Csak az egyre sötétedő erdő. Szóval, ez olyan, mint az akupunktúra. Nem tudni, hogyan, de működik.

Néha felbukkant egy-két futó a félhomályból, de köd, az nem volt. Visszafelé elfutottam egy autó mellett, két fiatal romantikázott benne. Majd előbukkant három hajléktalan. Furcsa volt ez egymás után.

Hazafelé rengeteg bicajost láttam. Szinte tavaszias volt a levegő. Szóval, szép az élet.