Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 078 141 km-t sportoltatok
Evita edzésblogja
Érettség tesiből
evita | 2007-06-26 10:11:58 | 14 hozzászólás

Ilyen is van. Most nem a tanároknak írom, ők nyilván tudják, de másoknak talán érdekes lehet. Ráadásul én is élveztem, miért ne írjam le?

Szóval, már ebből a tárgyból is érhet a mai középiskolás. Felvételibe nem számít bele, mert ezekre a szakokra komoly felvételi, gyakorlati vizsga van, kőkemény szintekkel. De, ha a diák úgyis erre hajt egész évben, minek tanuljon egy 6. tárgyat "tölteléknek"? Sokan meg azt hiszi, a tesi laza, tanulni se kell rá. Őket éri a nagy-nagy meglepi.

Tehát, csütörtökön, mint a törvényesség záloga, földrajz-szakos kollégámmal leballagtunk a tesi terembe. Ahhoz, hogy érvényes legyen a vizsga, 2 tanárnak ott kell lennie a bizottságból a kérdező tanerőn kívül. A gyak. vizsga egész de. eltartott, és csak nekünk nem volt vizsgázónk a bizottságból aznap.

Bemelegítés után 48 részes gimnasztikai gyakorlatot kellett bemutatni ütemre. Ismétlés nem lehetett benne. A lányok előre betanulták, de a fiúk ott próbáltak improvizálni. Változó sikerrel. Eztán sorsot húztak, talaj vagy szekrény volt a választási lehetőség. Előtte azonban kötélmászás, a fiúknak függeszkedés- éljen az emancipáció! Volt, aki fel tudott menni. És le se esett.

A talajon egész komoly dolgokat kellett csinálni- én momentán a fejen átfordulásnál feladom... a szekrény szerintem nem gáz! Eztán jött a választott szer. Lányoknál gerenda vagy felemás korlát, fiúknál gyűrű vagy korlát. A gyűrűnél rájöttem, miért Csollány Szilveszter a gyűrűk ura... néhány lány le-lehullott a gerendáról. Nekem attól is tériszonyom volt, ha néztem.

Eztán a másik terembe mentünk át. Választani lehetett uis, úszás vagy küzdősport. Ez utóbbi néhány esés és egy kis taszigálás bemutatásából állt. A lányoknál javasoltuk az iszap bevezetését....

Itt volt felállítva a magasugródomb is. Ezzel eljutottunk az atlétikához. A sportok királynője a gyak. vizsga 100 pontjából 30-cal képviselteti magát. Kötelező egy ugró-(magas v. távol), egy dobó (kislabda vagy súlylökés) és egy futószám (60 vagy 2000 m). A szintek elég erősek, a diák választja ki, mit óhajt csinálni még jóval érettségi előtt. Magasugrásnál pl. a 10 pont lányoknál 134cm, fiúknál 150cm.

Eztán kiseregeltünk a kézilabda-pályára. A gyerekek kivoltak, mint a liba, így a kötelező bemelegítést trécselésre használták fel. Mi büfét látogattunk. Eztán lezajlott a távolugrás, majd a súlylökés. A fiúk szintje 10 m a 10 pontért! (Bocs. Súlylökésből.)

Ehhez képest a kézilabda bemutató nem volt olyan meredek, a lányoknak 24m-t kellett dobni, de az övékét is sokszor az utcáról hozták vissza. A 7 m-esek erejétől borultak a kapufa mellé állított zsámolyok... Lehetett volna focit v. kosarat is választani- talán jövőre!

Kocsiba vágtuk magunkat- irány a futópálya! Tíz óra volt, 35 fok-árnyékban. Egy mackós alkatú srác választotta egyedül a 2000m-t. Mi a fák alól buzdítottuk. 1 pont-az 9 percen belüli teljesítés. A 2. kört kezdtem el mérni. A fenébe! 1:56! Ez nem fog menni. A gyerekek győzködtek. Kiabáljunk ki neki, ne szenvedjen tovább, 0 pontért fut. Kisandítottam a célnál álló testnevelés szakos kollégára. Nyilván ő is tudta már. A fiú gyűrte a (1:55-ös) köröket. Ez volt az utolsó száma. Lebeszéltem a srácokat. Ez az ő vizsgája. Ráadásul 3 hónapja tudja, hogy 2000-ret fog futni. Lemegy heti 3szor edzeni, és megvan a 4-5 pontja, hiszen az állóképesség-főleg 18 évesen- még nagyon jól fejleszthető. (A 10 pont fiúknál 7:30!!!)

Eztán a maradék 60 m és a kislabdadobás szinte játék volt (a szintek 50 illetve 34m). Mondjuk, volt, aki most látott először rajtgépet és szögest, és a kislabda is érdekes újdonságként hatott rá! A strandon nagy feltűnést keltettünk öltönyben és kosztümben. Én jól le is égtem,mármint a naptól. Az úszáson nincs időszint, csak a technikát pontozzák. Rajtfejes, 50m egy választott úszásnemben a 4 hivatalosból, fordulóval. Új rajtfejes, 25m egy másik úszásnemben. Ez azért keményebb, mint a grundbirkózás, ráadásul a végén. A lányok lihegtek is rendesen. Az egyikük csak hasast tudott ugrani, úgyhogy egy kolléganőmmel oda is álltunk a medence szélére. Neki csíphette a hasát, nekünk jaj, de jól esett az a kis zuhany!

A szóbeli 50 pontért már másnap, a teremben folytatódott, öltönyösen, tételsor alapján. Szabályok, rekordok, élettani sajátosságok, olimpia-történet szerepelnek benne. Szóval, hümmm..... nem biztos, hogy belevágnék. De végignézni, szurkolni, tapsolni a szép bemutatók után nem mindennapi élmény volt!

14 hozzászólás

pen 6165 napja
pen képe
Ez nagyon érdekes lehetett! Mégsem tudnék leérettségizni úszásból - khmm izé az a fejesugrás.. :o)
De az iszapbirkózás felvételét a választható sportágak közé támogatom! :o) 
Hauanita 6165 napja
Hauanita képe

Óóóó, Evita, milyen vagy, ellőtted a mai témámat :o) Sebaj, én ennyire részletesen -már, hogy mire mennyi pont jár, nem tudtam volna.

Nálunk tegnap volt a szóbeli rész pl. személyi higiénia témáról ("És mit tudsz az alsóneműről?" - " Izé, naponta kell cserélni" - kínos eszmecserével...), délután a tornatermi rész, ma reggel pedig (8-kor és még nem 35 fokban, hiába - nálunk ismerik az empátia fogalmáit is :) az atlétika-pálya és az uszoda.

A leírás alapján nálunk ügyesebbek voltak a gyerekek, nem hullottak le a gerendáról, nem 48, hanem 64 ütemű gimnasztikai gykorlatot mutattak be, és a srác sem improvizált. Nálunk megcsináltak több dolgot talajon, így, ami jobban sikerült, arra kaphatott pontot. És a szekrényen sem az alap-ugrást csinálták a lányok, hanem a kézen átfordulósat. Huh. 2000 m-t senki se vállalt, a 60 m-ről meg lemaradtam, hiába, akinek 7:55-re ér be a busza, és 8:03-ra ér a tett színhelyére, az így jár. De sebaj. Volt távol meg magasugrás itt is, a kislabda meg majdnem kiugrott a pályáról (valami nagyon nagyot dobott a srác)
Az uszodát sem hagyhattuk ki, főleg, mert ha már bementünk, mi se jöttünk ki szárazon. A feladatok bemutatása után mi is megmártóztunk páran még a délelőtti szóbeli vizsgák elkezdése előtt (én meg pláne ráérős vagyok, matekból nincs szóbelizőm. De szerettem a csoportomat és kíváncsi is vagyok rájuk!!)

Ami nagyon tetszett, hogy nálunk nem úgy kellett összehalászni a 3 bizottsági tagot, mindegyik eseménynél 5-6-an jelen voltunk. Igaz, közben nálunk nem zajlott párhuzamosan érettségi, de nap elején meg végén se okozott gondot a létszám. :))

De a konklúzióval egyetértek. A tesi érettségi sem könnyebb, mint akármelyik másik, és igen - elég sokoldalúan számon vannak kérve a kölkek.

rrroka 6165 napja
rrroka képe

mi a fene az a  48 meg 64 ütemű gimnasztika? nálunk a tesi annyiból ált, h kosaraztunk az órán, néha volt egy kis futás, mondjuk 3km amin mindenki ki volt akadva én meg vigyorogtam. :D

jó mondjuk nem volt érettségi tárgy, vendéglátós szakközépbe így is több tárgyból vizsgáztunk mint egy gimiben... 

egnisz 6165 napja
egnisz képe
Ez azert nagyon kemeny, en nem hiszem, hogy vallalkoznek ra... Mondjuk a tesi sose volt az erossegem, foleg a szekrenyugras.
evita 6165 napja
evita képe
Bocs, Hauanita, nem tudtam, hogy Te is... A testnevelő kolléga megnézte, amit írtam, és szólt, hogy nálunk is 64 üteműt mutattak be, de tényleg 48 a kötelező. Tehát módosítok. Az atlétika előrehelyezésénél és a strandnál az érettségi elnök megfelelő hozzáállása is kéne. Debr-ben volt, hogy 10-kor kezdtek azért, mert 8-10-ig az egész bizottság kint pancsikált. Szerintem előbb-utóbb kialakul ez. Tesiszakosnak továbbadtam az infot, hátha jövőre... de én ott leszek!
pirgelman 6164 napja
pirgelman képe

tök jó, hogy ilyen is van már. mondjuk én biztos nem vállaltam volna, futni például utáltam gimiben :-)

de mi az az 64 ütemű gimnasztika? 

nincs ennek valami nyilvános "tételsora"? csak úgy érdekességképpen.. 

Hauanita 6164 napja
Hauanita képe

Ez a 48- és 64 ütemű gimnasztikai gyakorlat az valami olyasmi, amit mindenki csinált anno bemelegítéskor: szökdelések, karlendítések, törzsfordítások, törzshajlítások egy (logikusan felépített?) sorozata.
Evita: a tesi gyakorlati részének időpontját nálatok nem a jegyző határozza meg? És ha törvényesen csinálja (vagyis nincs párhuzamos érettségi pl), akkor az elnöknek csak az a dolga, hogy bólintson. Azér kapja a lóvét :))
De nálunk is úgy volt beosztva (már előre), hogy ma reggel 8-9:30-ig zajlott a tesi gyakorlati rész atlétika + úszás része, és 9:30-kor indultak a mai napi szóbelik. A pancsolást csak ezek után találtuk ki, és csak azok ill. úgy, hogy ettől az érettségit ez meg ne zavarja.

Pirgelman: a következő linken találsz eligazítást a tesi szóbeliről, meg a témaköröket:
http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/ketszintu_erettsegi_2005_2006/testneveles_kozepszint_szobeli_leiras_2006maj.pdf

Amatőr 6164 napja
Amatőr képe

az elnöknek csak az a dolga, hogy bólintson. Azér kapja a lóvét :))

Na tessék, most megtudtam, hol a helyem a világban! :)

evita 6164 napja
evita képe

Amatőr:na, látod? Meg legyen kivel riogatni a büdös kölköket. Meg a törvényesség miatt. De azért szeretünk. Mikor jössz Ladányba elnöknek?

Hauanita: biztos a jegyző dolga, de még nincs bejáratva a tesi érettségi módszere. Szerintem kaptak használható ötleteket. Egyre többen választják, idén vagy 10 diák, ráadásul volt egy súlyos sérülés is egy másik bizottságban: a csajnak kificamodott a könyöke magasugráskor. Ez mondjuk info érettségin nincs!

evita 6164 napja
evita képe

Amatőr:na, látod? Meg legyen kivel riogatni a büdös kölköket. Meg a törvényesség miatt. De azért szeretünk. Mikor jössz Ladányba elnöknek?

Hauanita: biztos a jegyző dolga, de még nincs bejáratva a tesi érettségi módszere. Szerintem kaptak használható ötleteket. Egyre többen választják, idén vagy 10 diák, ráadásul volt egy súlyos sérülés is egy másik bizottságban: a csajnak kificamodott a könyöke magasugráskor. Ez mondjuk info érettségin nincs!

pen 6164 napja
pen képe

Szerintem ez egy 64 ütemű szabadgyakorlatot (azaz eszkoz nélkül végzett szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatot) takar, ahol gyakorlatlánc formájában alapformák kapcsolódnak egymáshoz oly módon, hogy az előző gyakorlat befejező helyzete a következő gyakorlat kiindulóhelyzete.

Bocsánat - holnap vizsgázom gimnasztikából :o)

Hauanita 6164 napja
Hauanita képe

Pen: ez mind szép és jó, csak nem érthető :)) (én csak a látvány alapján próbáltam elmagyarázni :))
De nagy hajrá holnapra :))

Amatőr: Te meg olvasd el a mondat elejét. Akkor kell CSAK bólogatnod, ha törvényesen zajlik minden. Ha nem, akkor egye fene, pampoghatsz :o)

Evita: info érettségin ritkább a sérülés, az igaz. De rendszerleállás meg gyakrabban lehet :o))

atom 6164 napja
atom képe
Na, ha a lányomnak mindezt elárulom, akkor tuti hogy másból se akar majd érettségizni :-). Az info érettségiről meg kérdezzük meg odaát a narancssárga pólós kollégát, biztosan tudna mesélni a sérülési lehetőségekről :-) (Pl. a visszafele elsülő rejtett vadászlőfegyver esetén ;-) -- habár ilyen eset matekon is előfordulhat :-))
Mariann 6164 napja
Mariann képe

Nekem nagyon tetszik ez az egész. Leszámítva, hogy a torna része (gerenda és társai) nem mennének,mert egész egyszerűen nem mernék flikflakkozni rajtuk.

De komolyan nagyon tetszik és érdekes a többi, megérné érettségizni egyet tesiből, csak úgy önfelmérés, saját magamnak bizonyítás miatt.

Ki tudja, hisz még csak 25 vagyok :) 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (3 bejegyzés)
2008-07 hó (7 bejegyzés)
2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (3 bejegyzés)
2008-02 hó (2 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-10 hó (2 bejegyzés)
2007-09 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (5 bejegyzés)
2007-05 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (5 bejegyzés)
2007-03 hó (3 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (6 bejegyzés)
2006-12 hó (3 bejegyzés)
2006-11 hó (6 bejegyzés)