Három emelt érettségi nap után szombat este mosott rongy üzemmódba kapcsoltam. De fél 9 felé megérlelődött az elhatározás: egy fél óra átmozgatás. Neki is lendültem. A Pálmában és a Leveles csárdában iszogató emberek. Lehet, kicsit hülye vagyok?
Láb merev, a levegő száraz. A Vigadóban épp akkor kezdett a prímás- édes-bús szerelmes dal kísért tovább, míg a hotel étterméből a cimbalmos épp "Ereszd el a hajamat sukár csávó és lökj meg egy hp-val" stílben nyomta.
Ekkor vad ütem szállt- mi? a strandról? Ja, a Takács Tamás Dirty Blues Band adott a medence partján éjszakai koncertet. Nem volt semmi, azonnal ütemesebbre vettem a figurát. A "Jajdeszeretekesőbenfutni SC" számára álljon itt a kedvencem tőlük:
Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm,
Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm,
Hiába keféltem, elhagyott a nőm.
A másik kedvenc:
Jaj de jó a kedvem, jaj de jó a hangulatom
Daliás a testem és gyönyörű az alkatom
Nézz rám jól bébi, sportos a mozdulatom.
Szóval, ez az enyémet is meghatározta. Az erdő szélén haladtam, itt már a fülemüléké volt a főszerep. Kiléptem a tülekedés, taposás, határidők közül, azt éreztem, most járok a valódi világban. A kertekben kis társaságok üldögéltek, nevetgéltek, a Vezér úti házak közt enyhén odaégett grill illata szállt. Összefutott a számban a nyál.
Itt már egész mediterrán volt a hangulat, csak a tenger hiányzott. Reménykedni kezdtem. Bár az emberiség tényleg rohamléptekkel száguld végzete felé, a prímás zenéjére gondolva és a jóbarátokat nézve mégis...mégis...De ha mégse, legalább lesz néhány szépséges, humánus árnyalat is a végjátékban.
Egy pompás vityilló szolárlámpás kertjében akkora tó volt, hogy több béka adott benne koncertet. Tehették: a gólya a szökőkút mellett 100%-ig mű volt! A lakók- szerintem- rég elmenekültek a békucik lármájától. A visszaúton prózai gondjaim lettek: szomjas voltam, cakkosra nyalogattam a szám. A lámpaoszlopnál sztrecsingelő fiatalembernek semmi köze nem volt hozzá!
Viszont kezdtem totál dehidratálódni. Az aszfalt csak úgy ontotta a meleget, és a kocsmákba nem mertem bemenni egy pohár vízért. Országomat egy közkútért!
Szerencsémre a DEAC pálya nyitva volt. Ahogy beszáguldottam, azonnal észrevettem az ivókutat. Jaj, de jólesett! Hazafelé már laza volt az út, bár a fájós térdű lábammal jót botlottam. Utána pár lépést sétálnom kellett, és a combomat is éreztem, hiába, sose lesz a régi.
Szembejött a környéken lakó szellemifogyatékos srác. Mit keresett lent este 10-kor? Összeszorult a szívem. Nem félek tőle, csak kedves mosolya ellenére sose tudom eldönteni. boldog-e? Ezen az estén meg nagyon érzékeny lettem, minden jobban hatott.
Db. egyik emelkedős utcája (a másik is a környéken van...) még kihozott egy kis keménykedést belőlem, de már haza is értem. Az 1 óra 11 perc biztos, a 9 kili csak becslés. Valahogy nem idegesít igazán!