Két hétig off voltam, semmi edzés, napló is csak néha-néha. Az ok először a meló- 12-esek lezárása, érettségik, majd egy kis torokfájás. Eztán nagyon körmömre égett a váltó- sebaj, itt a háromnapos hétvége, majd ekkor!

Amikor csüt. reggel a fiam hányingerrel kelt, már gyanakodtam, hogy ez nem fog összejönni. És lőn. Három nap, két éjjel a gyermekklinikán edzettem, főleg mentálisan. Egy focista srác is ott üldögélt a fia mellett a kisszéken- neki vasárnap meccse is lesz!

Ha én nem kaptam el a vírust, jövök, ma már lementem futni. Kellemes idő volt, ráadásul beiktattam egy jó beszélgetést egy régi barátnőmmel. Így jó kis újrakezdés volt, nagyon remélem, nem lesz több kényszerszünet. Nagyon jólesett, könnyedén ment, a pontos távot csak saccoltam,de lemérem keróval. Jót tett testileg és lelkileg egyaránt, a gyönyörű erdő, a sok madár, az eső párája és illata! Megint megállapítottam, hogy az életet csak így lehet élni, élvezni, megélni, csak így vagyok egyensúlyban.

A debreceni K&H futást is nagyon várom, vagy 10 tanítványom jelezte, hogy jön! Az egyik srác törött kézzel, de ez nem lesz nála nagy kunszt, pénteken így kosarazott a Baross-kupán... meg is nyerte a suli, zsinórban harmadjára (atlétika, kosár és kézilabda), így mienk a kupa. Igazán sportos iskola vagyunk, ha néhány diákot meg az utcai futóversenyre tudnék ráizzítani...