Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 657 929 km-t sportoltatok
Hú, de amatőr
Talán verseny
Amatőr | 2008-05-29 10:10:54 | 2 hozzászólás
Van egy régi szerelem: a kispesti ovis sportnap. Talán nem is az ovi a lényeg benne, de amikor ovisok voltak még a leányok, akkor szülőként mentünk ki a Katicásoknak szurkolni a sportversenyre. És a programok között futóversenyek is voltak, kislabdahajítás, távolugrás mellett. A hosszútávot két kör jelentette az atlétikai pályán. Ha már ott voltam anno 2001-ben, és épp edzőcipő, rövidnadrág volt rajtam, beneveztem a 800-as futásra. Örök élmény azóta is! Smile Ólmos lábakkal, zsibbadva, levegőt nem kapva már 400 méter után, és futni az üldözők elől..., hihetetlen jó volt! Azóta ugyan mindkét lány kinőtt az oviból, sőőőőt... Wink, de néha pár évente becsusszan a sportnapi verseny. Talán most is így lesz.
Építkezés
Amatőr | 2008-05-23 08:32:56 | 15 hozzászólás

Ha nem is házat, de valamilyen formát próbálok felépíteni első lépésben a maratonváltóra, aztán sokkal nagyobb lélegzettel a NIKE félmaratonra, és az örök kihívásra, a Plus maratonra.
A számokkal mérhető cél: az első maratonváltó csapattal 34 perc alatti 7 km-t, a másodikként futott csapattal 35 alatti távot nyomni, belehalás, sérülés nélkül. Félmarcsin a PB lehet, hogy örök álom marad, mert a 2001-es első szezonos NIKE-időm közelébe sem szagoltam azóta. Hiába, akkor 34 évesen, mindenféle pulzuskontroll nélkül, az ismeretlenség varázsával és energiájával készültem minden egyes távra, így lett 2001-ben egy megközelíthetetlen félmarcsi, illetve ősszel egy sok évig szintén megközelíthetetlen maraton PB.
Valahogy a futótechnika tűnt el az utóbbi hetekben, bár az "sosem is volt", repülőfázis? -ugyan már... Cool
Régebben meg is hirdettem ismerősi körben, hogy fizetek annak, aki repülőfázist fényképez nálam bármely versenyen. Skam kollegina szerint senkinek sincs esélye teljesíteni ezt a küldetést, legyen a vállalkozó bármilyen profi fotós is. De ha komfortos lenne érzésre a haladás ilyen mozgással, akkor egye fene, csakhogy mostanában a lábam is útban van a futásokkor. Lehet, hogy a 140-es pulzushoz járó mozgásformától annyira elüt a viszonylag tempósabb futás, hogy koordinációs gondokat okoz? Smile

Cél: május 18., wekerlei Székelykapu futás, tizedmaraton
Amatőr | 2008-05-15 22:43:08 | 5 hozzászólás
Ez a hét eleve kevesebb kilométerre volt tervezve, na de azért csütörtök este rádöbbenni, hogy eleddig összejött 4 km 7:50-es tempóban, azért ez szíven ütött. Ezért otthagyva a névnapi sütit, elindultam egy tízesre, aminek az alaptempója először kb. 6:30-ban volt, amit megszakított 3 perc erős tempófutás. Utána mindig visszalassulás, újabb 3 perc, lassulás-gurulás, harmadszor 3 perc gyors tempó, majd a végén a tempóváláts 4 percig tartott 950 méter erejéig. Egy nap komoly edzés tehát kipipálva a vasárnapi 4,2 km-es versenyre. Hm, kár azért a tizedes vesszőért...Smile Holnap lesz a felkészülés második, egyben utolsó momentuma, aztán egy nap szünet, és jöhet a vasárnap délelőtt!!
Ja, Legkisebbleander sütijéből a rám eső részt hősiesen legyőztem aztán!
Talajvíz hadművelet
Amatőr | 2008-05-09 21:47:23 | 6 hozzászólás

Szóval az utóbbi 3 hét és az eddigi mostani hét össz 183 km-t hozott 16 alkalomból.
A megelőző hasonló 4 hét össz 36 km, 6 alkalom volt, benne szép megroppanással. Hát, nem túl ajánlott edzésterv az ilyen, de így sikeredett. Arra mindenképp figyelek, hogy ne legyen később böjtje a mostani terhelésnek, jól érezzem magam közben. 
Nincs különmunka, határidős projekt, ez nagyon látszik az esték és a hétvégék szabad voltán. Mondjuk a számlaírás rutinja sem fenyeget épp ezért. Smile
Futásügyileg rövid távú cél a szívemnek kedves wekerlei Székelykapu futás (nadam, jössz? Wink ). Tizedmaraton, jó lenne javítani az eddigi PB-n, de nagyon távoli ma még az a tempó...
Aztán meg irány a Kossuth tér, futásilag persze. Az örök állandóság jelképe: Team Kivi, illetve a nagyon várt edzesonline csapat!!! Kiviéknél 34 alatt, itt meg 34-35 perc között, második nekiveselkedésképp. Ez a terv.

A sárvári hősöket olvasva mindig megszólal a kisördög: na, ilyet kellene csinálni egyszer! Csak győzzük kivárni, míg a 12 órások rajtjánánál toporgok, sok kis Europarkkal a lábban... Cool

2018-02 hó (1 bejegyzés)
2017-11 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (2 bejegyzés)
2017-09 hó (2 bejegyzés)
2017-08 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-02 hó (1 bejegyzés)
2017-01 hó (2 bejegyzés)
2016-12 hó (1 bejegyzés)
2016-10 hó (1 bejegyzés)
2016-08 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-11 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (3 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (4 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (2 bejegyzés)
2011-08 hó (2 bejegyzés)
2011-07 hó (2 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (3 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (3 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (3 bejegyzés)
2010-03 hó (2 bejegyzés)
2010-02 hó (3 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (6 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (3 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (4 bejegyzés)
2009-03 hó (3 bejegyzés)
2009-02 hó (4 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-11 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (3 bejegyzés)
2008-07 hó (3 bejegyzés)
2008-06 hó (3 bejegyzés)
2008-05 hó (4 bejegyzés)
2008-04 hó (6 bejegyzés)
2008-03 hó (2 bejegyzés)
2008-02 hó (2 bejegyzés)
2008-01 hó (6 bejegyzés)
2007-12 hó (3 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (2 bejegyzés)
2007-09 hó (4 bejegyzés)
2007-08 hó (4 bejegyzés)
2007-07 hó (6 bejegyzés)
2007-06 hó (3 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (6 bejegyzés)
2007-03 hó (5 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (6 bejegyzés)
2006-12 hó (9 bejegyzés)
2006-11 hó (4 bejegyzés)
2006-10 hó (10 bejegyzés)
2006-09 hó (10 bejegyzés)
2006-08 hó (11 bejegyzés)
2006-07 hó (7 bejegyzés)