Csakazértis! Tavaly a rendkívól ergya talajviszonyok miatt kicsúsztunk a szintidőből, úghogy idén allergia (én), csonthártyagyulladás (Sanyi) és hullafáradtság (mindkettőnk) ide vagy oda, muszáj volt megcsinálnunk! :)

Szokásos buszút Gyöngyösre, aztán a célirányosan a suliba. Voltak párszázan az aulában, felért egy gyengébb szaunával...

19.30kor elrajtoltunk. Tömegrajt, yeah! Eleinte  még nem volt gond a sokasággal, mert elég széles volt az út, simán lehetett kerülgetni. A Sár-hegyre fölfelé aztán már kínlódtunk rendesen: felvettünk egy frankó tempót, de mégsem tudtunk haladni, sokszor szinte álltunk a többiek miatt, kerülni pedig a dzsindzsának hála nem nagyon lehetett. Miután jópár percet elvesztettünk itt, nagy öröm volt elérni az első ep-t, a Szent Anna-kápolnát. Az idős pontőrbácsi végigmért, majd csodálkozva megkérdezte, a 40en megyünk-e. Határozott válaszom után zavartan csak annyit mondott, helyes.

Mindenféle izgis pónik és repterek mentén robogtunk tovább a köv. ponthoz. Tanulva tavalyi hibáinkból, most nemhogy kétszer, de egyszer sem tévedtünk el Benevárig! :D Mátrafüred után az erdőbe betérve előkerültek a lámpák, bár talán nem is kellettek volna, mert egészen fel Benevárig minden tel volt szentjánosbogarakkal! Hihetetlen látvány volt, már ezért megérte elmenni. :) Az ep-nél kisebb tömeg gyűlt össze ismét, habár erre csak a 40es táv ment. Megkaptuk a Sporceletet, aztán indultunk tovább (21.34).

Irány a Kékes! Még mindig messze ez a legkellemesebb útvonal felfelé. :) Mentünk, nézelődtünk, beszélgettünk (megállapítottam, hogy a megy igének nincsen tárgyas alakja), szembejött némi zsiráfpor, utolértük Hevér Gabit (!!!), aztán egyszer csak a csúcson voltunk (22.42). Kősimi, fotó, pecsét, alma, sziasztok.

Le a sípályán, rá az útra, majd a jól ismert parkolóban a mátraházi ellenőrzőpont (23.19-itt már több órás előnyben voltunk a tavalyi időnkhöz képest). Itt aztán volt minden -bár az egész túrára jellemző volt a korrekt ellátás, ez volt talán a legbőkezűbb pont: cseresznye, multis pezsgőtabletta, keksz és még vmi süti. Ja és persze víííz, ami már nagyon kellett. Tankoltunk, váltottunk pár szót Simon Petivel, aki figyelmeztetett a hátralévő út kellemetlenségeire. Kis kitérővel értük el a Hanák Kolos-kilátót éjfél után pár perccel. Az itteni pontőr jobban tette volna, ha nem mond semmit arról, merre tovább, mert páran frankón félreértettük. Szerencsére pár méter (és egy kisebb bokaficam) után visszatérünk a helyes útra, és meg sem álltunk Muzsla-tetőig. Itt ért a meglepetés, miszerint még csak 21.5 km-nél jártunk, habár a szint jó részét letudtuk.

Nem is időztünk sokat, lemásztunk Mátrafüredre, és hát itt jön a kedvenc részem: a kocsmasor előtt belefutottunk egy észt fiúcsapatba. Bár elég kemény tempót mentünk, egyszer csak azt vettem észre, hogy egyikük jön mellettünk, a sörét kínálgatva. Elkezdett kérdezgetni arról, mit csinálunk, beszélgettünk, ő időnként belekortolyt a jobbjában lévő sörbe, majd a baljában lévő borba, de még mindig tartotta a tempónkat. 2 napon belül kb. 8adszorra is meg lett dicsérve az angolom, aztán amikor kiderült, hogy finnszakos is voltam, arra a nyelvre váltottunk (merthogy persze rokonai vannak Finnországban, így egy kicsit beszéli a nyelvet). :D Vicces volt, de nagyon élveztem a helyzetet. Egy nagyobb kanyar előtt aztán jobbnak látta visszafordulni, mi pedig felmasíroztunk az általam igencsak kedvelt Kozmáry-kilátóhoz, ahol "a lányok feküdtek". :P

Tovább Sástóhoz, furcsa volt a járható út a tavalyi mocsár után. Miután leküzdöttem a rám zúduló emlékáradatot (Alhana-tábor, ójee), magamhoz vettem némi teát és lekváros kenyeret, és olyan álmosság jött rám, hogy ihajj. 

Meg is céloztuk hamar Lajosházát. Tavaly itt buktuk el a szintidőt, ugyanis a domboldalt, amin le kellett ereszkedni, egyszerűen elmosta a víz. Na, most volt domboldal, meg rajta jópár tonna kő. Elég fájdalmas szakasz volt, de legalább viszonylag rövid. Lajosházán rövid szusszanás (2:34), aztán mentünk is tovább az immáron nagyon őrzött őrlőmű felé. Szerencsére nem uszítottak ránk kutyát és még csak le sem lőttek minket. Innentől stabilan együtt mentünk 2 sráccal, akikkel már Mátraháza óta kerülgettük egymást. Idióták voltak, de abszolút a pozitív értelemben. :D

A Haluskásra felfelé megint megelőztünk egy halom embert, ezt nem is nagyon értettem. Hogy kerültek ezek oda? Aztán kiderült, hogy ez a szakasz már közös a 25-ével, és annak a mezőnynek a végét csíptük el. Pecsételés után (3:14) ismét bevettük magunkat az erdőbe, ahonnan 1-2 km után leereszkedtünk Gyöngyössolymosra. A tavalyi részeg bácsinak nyomát sem találtuk, de lehet, hogy csak túl korán voltunk ott. Az ep-n (3:38) nem adtak se bodzaszörpöt, se pacalpörköltet, úgyhogy meg sem álltunk Bábakőig (4:10), ahol már nem táncoltak szakállas nők a tűz körül. Be kellett érnünk a 25ösök szintidőből kicsúszott csapataival. A túra nem éppen legkellemesebb része volt már csak hátra: a bicikliúton be Gyönygösre. Hamar legyűrtük ezt is, 4:44kor megkaptuk a suliban a célpecsétet, az oklevelet, és a kitűzőt, ami most kétszer olyan fényes, mint a tavalyi lett volna. ;) Kaja is volt, mindentbele leves, jólesett nagyon. Idén nem az alja jutott nekünk. :)

Kis pihi után kedvenc vicces túratársaink elhoztak minket kocsival Pestre, úgyhogy piszok nagy mázlink volt. 6kor már a villamost vártam, negyed 7kor (pünkösd hétfőn, hajnalban!) már a bérletemet csekkolták az ellenőrök a buszon, 3/4 7kor pedig beájultam az ágyamba, bár a szobába elég nehezen jutottam be, ugyanis kevdes szobatársam frankón kizárt. No de ezt is megoldottam, és már csak az érdekelne, hogyan lett ilyen rettentően mocskos a nadrág alatt mindkét lábszáram, ill. mik ezek a fura piros pöttyök a bal kézfejemen...

Mindent összevetve: szuper rendezés (ellátás, szalagozás, minden), remek társaság, szokás szerint szép helyek. A tavalyi 11.59es időnkhöz képest most sokal jobbak voltunk, 9.14 alatt értünk be. Jövőre még jobb lesz. ;)