Hahha, szokás szerint alig értük el a buszt (természetesen az utolsót, amivel időben a rajthoz érhettünk), de aztán 1órás nyomorgás után leszálltunk Szomoron, 10.30kor (utolsó percben, naná) rajtoltunk. Csak, hogy hűek legyünk öngamunkhoz... :D

Ezúttal heten voltunk, de csak kicsit gonoszok. :)

A sportcsarnoktól a Kakukk-hegyre elég hamar felértünk, persze a 120méteres szint már az elején megizzasztott. Bezsebeltük a cukorkát és a pecsétet, majd robogtunk tovább az Anyácsai-tó felé. Figyelem, compót elvinni tilos! :D (Ekkor már kissé szétszakadt a társaságunk, de ez mindannyiunknak feltűnt. Vajh hogyan találtunk mi egymásra...? :DD) Szóval compót nem vittünk, csak csokit (mivel a pogácsából már nem jutott a végén rajtolóknak). Itt már a fényképezőgép is előkerült, ami a továbbiakban méginkább lassított minket. :) Egyébként a tó és környéke egészen szép és nagyon hangulatos volt a gyönyörű őszi időben. A Zsámbéki Színházi Bázisnál egy roppant jókedvű pecsételőcsapat fogadott, pedig akkor már mi is elég vidámak voltunk. Kaptunk fincsi menzateát, majd ötperces röhögőgörcs után indultunk tovább. AZ idő még mindig csodálatos és a táj is, többnyire, annak ellenére, hogy nem túlzottan változatos. A következő pont a Zsámbéki Romtemplom volt, ahol almával vártak minket. Hát, én odáig meg vissza voltam a látványtól. Na nem az almáétől, hanem a templométól. Nagyon-nagyon tetszett! Itt is elszórakoztunk az idiótánál idiótább fényképek készítésével, majd beugrottunk a múzeumba is, ha már ott jártunk, és nekünk ingyenes volt. Sajnos ekkor már nem sütött a nap, de fázni csak a köv. ep-nél, az Óriások Lépcsőjénél kezdtem. Itt viszont egy darabig megint erdőben vitt az út, ez jó volt. (Bár előtte a fenyves is tuti volt már.) Igen hamar elértük a Bab-kutat, de a neve eredetére nem sikerült rájönnünk. Mindenesetre, ha már kút, vizet kaptunk (palackosat, persze), na meg csokit is. Az utolsó ep-hez, a Somodori úthoz ismét napsütésben értünk. Itt valami egészen jóféle gyümölcslével kínáltak minket. Elkeserítő volt viszont az előttünk álló út látványa: aszfalt végig! Szerencsére, balra nézve a látvány némiképp kárpótolt. Mivel mielőbb szerettük volna ezt a részt letudni, kicsit ki is léptünk. Így aztán leküzdve a 3.65 km-t, 3részletben célba értünk 16óra körül. Megkaptuk az emléklapot és az igényes, szép kitűzőt, tankoltunk (zsíroskenyér), majd a buszmegálló felé vettük az irányt. Volt még negyed óránk a jármű érkezéséig, így az eredeti tervhez tartva magunkat, beültünk a sarkon lévő vendéglátóipari egységbe. :D Rajtam kívül mindenki sörözött, én szerencsére nem szeretem, jobban is jártam a "melegítőmmel" :P. Újabb egy óra kéjutazás következett Pestre, ahol megviseltem, de csakis jó élményekkel telve kászálódtunk le a buszról.

Összegezve (a naplóhoz még hozzátéve): a szél nem kellett volna, ezen kívül minden szuper volt!!! Turistajelet egy darabot se láttam, de annyira alapos volt a szalagozás és táblázás, hogy lehetetlen volt elvéteni az utat. Mindannyian élveztük (kivéve a műutat a végén), minden bizonnyal jövőre is nekifutunk... :)

(Sosem jártam még a Gerecsében, pedig nevemre való tekintettel már igencsak illett volna... :) Hát, nem csalódtam a helyben. :D)