.:Mátrabérc:. Tetszik a neve, bár a bérc szót eme hegységre egy kicsit nehezen értelmezem. Gerinc az jobb. A Mátragerinc is jobban hangzik...hangzana...Csakhogy így inkább szakácskönyvbe való sütemény ugrik be. El is képzelem: piskóták összedarabolva, egymásra csúsztatva mint a Föld kéreglemezei, egy kis csokival leöntve, kis hab a tetején.... Mátrabérc. Mégiscsak találó név. Egy kicsit kicsi, egy kicsit rövid, de a mienk....és szeretjük. Most már pláne!
.:Nem túráztam manapság a hegységben, legutoljára még megboldogult úttörő koromban táboroztam a hűs völgyekben. A rajttitkár akkor próbálta belénk súlykolni a túrázás szépségét, de hát nekünk alföldi gyerkőcöknek csak nyűg volt felmenni az óriási csúcsokra. Így azóta most látogattam meg a Mátrát egy teljesítménytúra kedvéért. ne legyen Kán a nevem, ha az utolsó héten ne a túristatérképpel aludjak el/ébredjek fel. Pedig kedves sporttáraim ez történt. Hú de sokszor jártam be szememmel az útvonalat, haányszor mondtam fel magamban a követendő jelzéseket és hányszor kalandoztam más ösvényekre...Így vártam Őt!
.:Persze az is hozzá tartozik, hogy kellett egy személyi felelős is ezért a dologért. Az, aki elcibált engem ide, erre, és akivel teljesítettem a távot. Köszi Peti! (ja, és persze már elcibált a T100-ra is)
.:Pénteken zümmögött az autó alattunk, szépen haladtunk az MHármon. Faltuk a kilométereket. A Gödöllői-hegységből kiérve pillantottuk meg először a Mátra fenséges tömbjét. Milyen magas! (Igaz voltam már magasabban is) Ott a cél, látni a Múzslát is, ott az Ágasvár, Galyatető, Kékes, és igen, valahol ott a messziben eltakarva ott van Sirok is. Hmm.... ez nem is olyan rövid. Biztos akarom én ezt? Eddig két maratonon vagyok túl, ugyebár az 42 km. Kettő "Dögölj meg!"-en, ami 47 km. Most 55.6 km 2734 m szinttel. Hát persze, hogy akarom! Családias vacsora és izgalmas éjszaka következett...
.:Reggel szólt a vekker. De nehéz is volt kikecmeregni az ágyból, végre kihült a kandalló és olyan jó volt a meleg takaróba bújni...neee, inkább induljunk este, de reggel úgy nem szeretek. Kelni kell, mese nincs. Öltözés, pakolás, készülődés. Reggeli elmaradt. Gyorsan elnyelek három banánt, legalább dolgozzon a gyomrom, aztán majd eszek valamikor - gondoltam, de tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni a Kékesnél előbb.
.:Odaérünk a rajthoz. Az idő szomorkásan veszi tudomásul, hogy túrázni fogunk. Én annyira nem. Megjött a kedvem, így gyorsan be is nevezünk, mielőtt a következő vonattal el is menne. Egy kicsit alulöltözve (inkább fázzak 1 kicsit) vágtunk neki. Az én reszortom volt, hogy tartsam a tempót és Petit időnként "visszahúzzam", az övé az volt, hogy mutassa az utat. Igazi csapatmunka lesz ez. Végre lekanyarodunk a kövesútról és belevetettük magunkat az erdőbe. Aki ismer, az tudja, hogy reggel madarat lehet velem fogatni, így duplán feldobódva kocogtam az ösvényen, miközben lelkesen kerülgettem a túrázókat. Remélem nem haragszanak rám, mert egykettükre szívbajt hoztam a hirtelen kerülésekkel... :) Mit is írjak az első szakaszról? Az eső hol szemerkélt, hol elállt, hol pedig esett. A szél hol fújt, hol jobban fújt, hol pedig megállt. Az út hol köves volt, hol szük csapás szemkiverő ágakkal, hol saras volt, hol pedig meredek. Csak egyet tudtam, ami kettő: Kékes 20 km, végig emelkedik. Tervezetnek megfelelően a lankákat futjuk, a meredeket iramban sétáljuk. Vagy csússzuk. Márha elfogyott a lendület és rossz helyre léptél. Ilyenkor néztem a cipőmre..hmm...de saras vagy bogaram.
.:Nyeltük, nyeltük a kilométereket. Térképbújásnak köszönhetően volt sejtésem merre járunk, kb milyen magasan vagyunk. Mikor kiértünk a felhők fölé, vagyis a szél elfújta a felhőket - gyorsan betájoltam magam. Mer' bizony az a szél csak fújt emberesen, vékony vizes ruhámon át, hogy szárította a csontomat is. Bezzeg egy-két gyerek igencsak kemény lehetett, mert volt bizony ki trikóban, rövidnadrágban túrázott. "Persze" nem bírtam szó nélkül elmenni mellettük, váltottunk egy-két szót. Remélem jól vannak, nem találkoztak Tüdő Gyulával. (Bár jegyzem meg mindegyiküktől ugyanazt a választ kaptam: amíg termelem a hőt mozgás során, addig nem fázok)
.:Hopsz, itt a Kékes! Utolsó emelkedőn egy kis séta föl csípőre tett kézzel, majd egy kis kocogás a faházba. Itt finom leves, aranyos pecsét(elők), páradús belső levegő, így menekülés kifelé. Eső itt esik, depóautó vár. Két banán betol, palack újratölt, eszmecsere és uzsgyi tovább.
.:Ha eddig azt hittem, hogy sár van, akkor ezek után már nem is tudom mit írjak róla mi várt ránk. Szeretem az extrém körülményeket, így a nagy cuppogások, féloldalas kifordulások, megcsúszások mindig jókedvre derítettek. Kékesről a sárga jelzésen mentünk le. Csúsztunk. Ugrottunk. Botladoztunk. Szemtanuja voltam Peti két gyönyörű 10 pontos esésének is. Miközben a technikai pontokat soroltam, lábam alatt is csúszólap alakult ki a sáros cipőtalp és a sárfelület között. Ennek eredményeképpen oldalfarom megtapasztalta, hogy a magyar főd kemény, mint a kő. Pláne ha köves....
.:Csór-hegyi kaptató, majd a Csór-hegy csúcsa. Irány Galya innen, szép emelkedő ismét. Sártani tanulmányok közben. Morfondíroztam a sárfajtákat illetően. Víztartalom, talajtípus, talajszerkezet. Volt amelyik le akarta szedni a cipőt a lábamról, annyira ragadt (de a cipőre nem), volt amelyik nem akarta, hogy rááljak, próbált arrébb lökni. Volt itt nagyon sokféle... :) Aztán Galyatető. Pecsét, kis pihenő, de csak 1-2 perc, aztán a hideg szél hatására gyorsan el is indultunk a következő nagy állomásunk felé, Keresztesre. Galyatető után beértünk egy fenyőerdőbe. Időközben befelhősödött, köd ereszkedett a tájra. Olyan este lett, hogy alig láttunk 100 méterre. Szinte hihetetlen. Nekem azonban tetszett, no... Aztán rémlik valamilyen sípálya és forró tea, utána az Ágasvár meredek csúcsa, a kikandikáló Nap, majd az Ágasvár meredek lejtője. Itt már fától fáig mentem én is, körülöttünk "lelkes" diákok. Remélem nem szegik kedvüket az idő és jönnek máskor is. Jövőre pl.
.:Mátrakeresztes:. Depózás. Innen már csak a Múzslára kell feljutni. Szerencsére ezt az utat ismerem, s nem tartom olyan keménynek, mint amilyennek beállítják. Gépiesen mozgok, nézelődök a napsütésben és igen, meghallottam a csilpcsalp füzikét! Egyből jobbkedvre derülök, persze eddig sem voltam kedvetlen, és végre kitörtölhettem Zorán Apám hittéjét az agyamból, ami reggel óta minden 20. lépésnél kifurakodott a számon...(a kocsiban ezt hallottuk a rádióban). Múzsla. Innen márcsak "lefele". A lefeléktől féltem, mert a térdem nem szereti őket, így egy kicsit visszafogtam magam. Aztán leértünk. Utolsó patakátkelés, majd jól besároztam újra a cipőmet, és mire felocsúdtam volna a közelgő zivatar előtt beértünk a célba. 9óra 37 lett. Lehetett volna jobb is, ha ismertem volna az utat. Majd jövőre.
.:Fogyasztások: 1,5 liter plusszosmagnéziumos lötty, 1,5 liter gatorade, 4-5 müzlivagymi, 3 magneb tabletta is kellett és kipróbáltam az enerdzsí gélt is. Leadtam kb 2-3 kilót, feltöltődtem lelkileg, megismertem újra az izomláz örömeit, megimertem új "kollégákat" és futottam másnap a Normafán egy jó kis hegyi átmozgatót.
Hiányérzetem nem volt, a sár kifejezetten tetszett, a Dögölj meg sokkal durvább szokott lenni.
T100...várlak már...