Egyik kedvenc versenyem a maratonváltó. Leginkább azért, mert 4 órán keresztül egy helyben van minden futó, így nagyon sok ismerőssel, ismerős-ismeretlennel találkozik az ember.
Velem is ez történt. Jószerével mindenkivel találkoztam akit ismerek futók közül, s még csak megbeszélni se kellett a találkozót.

Előzetesen két csapatba neveződtem be, amit éppen jónak tartottam. Aztán a versenyközpontnál történt ácsorgásom végeredményeképp "szereztem" egy harmadik csapatot is, egy barátosnémat segítettem ki, mert "csúnya" csapattársai nem jöttek el. Így volatm első, ötödik és hatodik futó.

Az első nekifutás nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna (bemelegítés, nyújtás 20 percen át), nulla bemelegítés és 5ezred nyújtás után rajtolhattam el a tömegben. Nagyon nem akartam meghúzni, így mindig vissza-vissza kellett fogni magam. Északnak futni jó volt. Szembeszél annyira nem zavar engem, simán elfér mellettem. Nem mintha torpedó alkatom lenne, csak maradjunk annyiban, hogy nem fogok fel túl sok felületet. :-)
Fordító után azonban mint fejbeütés jött az igazi hungarikum: rakparti hátszél tűző nappal és páradús levegővel. Technikaváltás: megnyújtott hosszú léptek, nyitott száj, lógó nyelv - párolgási felület nagyobbítás, figyelem elterelés a szenvedésről - szembe futók nézése. Aztán a Parlament után már egy kis oldalszél jött a Duna felől és az alsó fordító után újból az imádott szembeszél és végre emelkedő, majd a szokásos lélekromboló visszakanyarodás (ezt mindig megszívom, már évek óta), majd célbaérés és váltótárskeresés... 29:52. Bemelegítés nélkül nem rossz...

Átveszem a kis befutócsomagot, banánt lenyelem, vizet megiszom, nápolyit eltüntettem. Átöltözök, mert annyira megviselt az izzadás, mintha eső esett volna... Szépbe öltözve felkeresem Malacka törzshelyét, de ő éppen futni volt. :-( Kinézek még a rakpartra szurkolni, majd lassan megyek a váltóhelyre a következő futamra. Na, most már nyújtok rendesen, s érzem is hogy milyen jóóóó. Ácsorgás, várás, izgulás aztán jön is a futótárs. Átveszem a botot, elhelyezem a kezemben (utolsó héten az edzéseken mindig faágat vittem magammal, gyakorolva a jó cipelő-technikát) és elkezdtem futni, de csak annyira, hogy élvezzem és ne haljak meg. Lent a rakparton jutott eszembe, hogy nem nyomtam be a stoppert (szokatlan, hogy órát nyomogassak), így csak a kettedik kilinél indítottam el. (a végeredménynél az öt kili átlagával növeltem meg az időmet arányosan). Célbaérés, James-t elindítottam. 29:56...elmegy...

Átveszem a kis befutócsomagot, pólót cserélek, magamhoz veszem a következő rajtszámot, majszolom a banántot, iszom a vizet, kicsit nézem a futókat, majd elindulok a pályán visszafele, szembe a futókkal...amikor is mint villámcsapás ér a kiabálás: Kán te mi a fenét keresel itt, miért nem vagy a váltóban? Itt jön Gotti...húha..gyorsan leadom a banánt, vizet, és szépen bekocogtam (rajtszám nélkül) a célba Gottival, majd egy klasszikus váltással a célvonalból elindultam az újabb körre. Hogy nem vagyok normális, az első kétszáz méteren rájöttem. Talán mégse kellett volna ezt a harmadikat, de sebaj, inkább lekocogom. Leállok, hogy feltűzzem a rajtszámot, majd szépen elindultam: már hiányzott a rakpart. Két kilinél azt vettem észre, hogy Gáborral (később rendeltem hozzá nevet, miután mindenki így szurkolt neki) egy tempóban futottunk. Majd ahogy kell, megbeszélés nélkül szépen lekocogtuk a távot. 35:45, a végén görcsölt lábakkal.

Így a félmaratoni időm: 1:35:33, 16 másodperccel rosszab az egybetávnál.

Egyébiránt tetszett az egész, jó felkészülés volt a jövő hétvégi rakparty-ra, de okultam is a dolgokból: kevés folyadékot veszek magamhoz (futásközben egyszer sem ittam, és zusammen 9 deci vizet fogyasztottam), titkon reméltem, hogy a befutócsomagban sportital vagy teja lesz, de hát nem..., nem nyújtottam eleget, nem melegítettem be szokásosan, és a végére sóhiányom lett.

Végülis: Echo TV 3:16:40, Six pack 3:10:41, Horwath 3:40:48