A Svéd Klasszikus egy 4 versenyből álló versenysorozat, amit 12 hónap alatt kell teljesíteni. Nagyon kedvelt dolog Svédo-ban, illSkandináviában, nagyon sok embernek célja, h minimum egyszer ezt megcsinálja. Mikor először hallottam róla, kitaláltam, h nekem ez kell. Na persze akkor még csak nem is futottam :) Vannak rövidebb variációk is, "fél-Klasszikus, vagy "LÁny-Klasszikus", na de persze én az egészet néztem ki:)

Tehát 4 verseny tetszőleges sorrendben megcsinálva, a lényeg, h 12 hónapon belül meglegyen mind a 4 , különben nem érvényes, és az illető kezdheti előlről.

Az én sorrendem:

1. Vatternrundan- júni 15-16. 300 km-es bicajverseny Svédo. 2. legnagyobb tava körül "egyhuzamban":)

2. Vansbrosimningen-júli 8. 3 km úszás egy jéghideg folyóban, 2km árral, 1 km árral szemben.

3. Lidingőloppet- szept 28. 30 km terepfutás 1000 m körüli szinttel.

4. Vasaloppet-2013. március, 90 km sífutás

Nekem télen fogalmazódott meg, h  most fogok nekiállni, mert a sérülésem miatt sokat kényszerültem a spinningbicajon ülni, így gondoltam idén lesz az alternatív mozgásformák elkezdésének éve:)

Annál inkább tetszett ez a versenysorozat, mert a triathlon felé is kacsingatok, gondoltam jó "bemelegítés" lesz.

Szóval a bicajversenyre sokat nem tudtam végül készülni, valódi bicajon talán 5x tekertem alkalmanként 50 km körül, a többi spinning volt, és mivel a SM 2 héttel a bicaj előtt volt és azért a szivem csücske a futás, így azt prioritáltam edzésileg is.

A verseny egyébként fantasztikus, 20 ezer ember áll rajthoz ilyenkor minden évben, ami megin csak mutatja a svédek sportszeretetét. Mígy az összes magyar ismerősöm azt mondta, h te tiszta hülye vagy, h ilyenre adod a fejed, addig a svéd ismerőseim teljesen normalisnak veszik, buzdítanak, és elmesélik, h pk, v ismerősük már csinálta.:)

A 20 ezer ember péntek este fél8tól másnap reggel 10ig rajtol 60-70 fős csoportokban és 2 perces időközökkel.Nagyon profin, nagyon svédesen meg van szervezve az egész. Az én rajtom 21:54kor volt, aminek nagyon örültem, mert nem szerettem volna hajnali2kor rajtolni pl, hiszen aludni úgysem tudtam volna, akkor már jobb, ha tekerek.

Férjem már Mo-on volt, így kedves barátaim vittek le a helyszínre, Motalába, ahol a rajt és a cél van. Szépen felkészültem, egy futós hosszúújjú technikai, felette egy rövidujjú bicajos póló, 3/4-es kantáros "pelenkás" bicajnadrág egy pár lábmelegítővel, cipőre cipővédő, v melegítő, nem tudom hogy hívják magyarul. Sisak, rajta a csipes matrica. Nyeregtáskában egy extra póló és 2 futós esődzseki. Zsebekbe energiaszeletek, csokik, gélek. Kulacsokba iso.

Kicsit aggódtam az időjáráson, de reméletm, h eső azért nem lesz. Éjjelre 9-10 fokot mondtak, napplra meg 13at (ja, ez a svéd nyár....).

Szóval eljött a rajt, garmin a kormányon, startgomb megnyomva. Eleinte egy elég gyors bollyal haladtam, akik kb 30cal nyomták átlagban. Na azért azt tudtam, h nekem olyan 25 körül voltak az átlagaim azon a pár tekerésen, amit edzés gyanánt végeztem. DE jól ment, tele voltam energiával, ment is szépen. Aztán ettől a csapattól lemaradtam, sokat tekeretem egyedül, de próbálkoztam bolyozni is, hisez az sok energiát spórol az embernek.A tervem az volt, hogy 180ig nem fogok depózni, kíváncsi voltam, h mennyi idő alatt teszem meg ezt a távot (Igen, titkos célként szerepel az IM:D) Nagyon jól ment, szuper szép helyeken mentünk, gyönyörű a tó déli partja, a házak is. Időnként ettem egy csokifélét meg ittam az isot, de túlzásba nem vittam. Pluzus 130-140 között. Ez a rész elg dombos volt, de ment szépen. Sötét éjfél körül lett, ettől kicsit tartottam, de nem volt vészes. Kicsit elgondolkodtam ugyan amikor vaksötétben az erdőben a gagyi bicajoslámpám fényében 50-nel zúgtam lefelé a lajetőn, hogy ha most itt belemegyek valami lyukba és eltanyálok....háááát, inkább elhessegettem a gondolatot.:) Nagyon vártam azért  ahajnal, olyan fél3körül meg is jött a világosság, aminek örültem, de egyben láthatővá vált, h totál borult az ég. 177-nél volt egy depó, gondoltam ott megállok, eszem valami rendes kaját, meg ugye az már vehető 180nak:) Sajna itt épp nem volt főtt kaja, de ettem kovászos uborkát, jól esett a só a sok édes vacak után. Pisiszünet (ruhaügyileg nem volt egyszerű). Itt már elkezedett csöpögni az eső, így felvettem a dzsekimet (az egyiket), aztán indulás tovább. Utólag tudom, h ez 20 perces depó volt, de talán 180 után ennyi belefér:). Na innen jött a feketeleves. Az eső 5 percen belül "dézsából zuhogott", csurom víz voltam. Persze fáradtam is, a fenekem kezdett érzékeny lenni, próbáltam sokat kiállni, helyezkedni. Fájta a vállam, nyakam, próbáltam kevésébé vissafeszíteni a nyakam, és a kezeimet is kezdtem érezni, azaz azt, h nem érzem őket. ) fok volt, zuhogó eső,szél,plusz menetszél. 200-nál érzetem, h ez nagyon nem lesz jó, már alig éreztem a kezeimet, nem bírtam váltani sem. Úgy sikerült nagy nehezen, h ököllel próbáltam a karokat nyomni, de azt is nehezen éreztem, h melyik kart nyomom. Elkezdtem fázni is nagyn, remegett a szám, alig bírtam becsukni. Gondoltam kéne depózni, keresni valami meleget enni vagy inni, de csak 30 km-rel arrébb volt depó. Nagyon szenvedtem itt már, de elsősorban nem a távtól, pulzus oké, combizmok oké, persze térdeimet éreztem rendesen, de kibírható volt. Az időjárástól és a lefagyott kezeimtől szenvedten nagyon. És még 100 km vissza volt. Hihetetlenek tűnt, h érzéketlen kezekkel ezt megcsináljam. Nagy nehezen eljött a 230as depó, leszálltam, de lábon állni is alig bírtam, anyira remegtem a fázás miatt. Volt kávé, forró, amit utálok, de kértem bele tejport, meg sok cukrot és ledöntöttem 3 dl-t. Utána előbányásztam egy csokit, nagyon nehezen sikerült, mert már egyátalán nem éreztem, h mit fogok. Kibontani nem tudtam, megfogni is alig, így kirágtam. Betoltam azt is. Aztán nyeregtáskából kibányásztam a másik dzsekmet, ami ugyan tiszta ví volt, de gondoltam mindegy, akkor is egy réteggel több ruha, felvettem, Cipzárra esélyem sem volt, megkértem valakit aki jobb állapotban volt mint én, h húzza fel nekem. Aztán erősen elgondolkodtam, h ez nem fog menni tovább. Fel kéne adno mert semmit nem érzek és annyira remegek, h a bicajt sem tudom tartani. Aztán rájöttem, hén nem vagyok az a feladós fajta, meg egyrészt nehogy már az időjárás miatt ne tudjam megycsinálni, másrészt meg mégegyszer én ennek csak akkr állok neki, ha valaki garantálja, hogy nemilyen idő lesz. Na ez ugye lehetetlen. És a 4 éves kisfiam nagyon várja az érmet haza, hogy nézne már ki az, ha érem nélkül mennék haza. Szóval felültem a bicajra és kigondoltam, hogy egyetlen esélyem van: meleget kell csinálnom! Mindenáron. íKülönben nem fogok beérnia  célba. Így feltettem az első tárcsát maxra, a hátsót majdnem a legkisebbre és nekiálltam tolni. Teljes erőből. Mindenhol. Az összes meredek emelkedőn, és az összes lejtőn is. Ami belefér. Szerencsére a kávé és a csoki adta az energiát, segített a pulsz dzseki, így erő volt.  Mentem ahogy tudta, sokszor 30cal felfelé is. Váltani nem nagyon váltottam, kb 15 perc után bírtam összecsukni a számat, már nem remegtem annyira. A kormányt is biztosabban tudtam tartani. Újabb 20 perc után ugyan nem volt melegem, de végre nem vacogtam. Fogytak a kilik és itt már tudtam, h bemegyek a célba:) Kezeimet továbbra sem éreztem, ököllel váltottam, illetve egyik kezemmel átnyúltam a másik oldalra és úgy váltottam. Érdekes módon mikor a túlélésért tekeretm hiretelen már nem volt érdekes sem a fenekem sem a vállam, nyakam, fantasztikus az emberi szervezet. Ott ültem, tekeretem és azon godolkodtam, hogy mire képes az agy, az akarat és a test. FAntasztikus. És fantasztikus volt ezt megélni. Felállni a semmiből, amikor már azt hiszed, h vége, ezt már a szervezeted nem bírja tovább. Nagyon jó volt. meg kell h mondjam, h ilyen nehéz még semmilyen fizikai kihívás nem volt nekem. És még egyszer mondom, nem a táv volt a legnehezebb, ha szép idő van, tuti nem lett volna ekkora harc.  De ez ettől volt különleges, és most, h már megcsináltam, nem cserélném el napsütésre. Szóval mentem tovább. Az utolsó 20 km-nél éreztem, h megint kéne kaja, meg inni, de a kulacsot kivenni sem bírtam, semmi erőm nem volt a kezemben. Kb 5 perces szenvedés után kibányásztam, ittam. Aztán a zsebemből egy gélt, pont egy kupakosat, kinyitni esély sem volt, így kirágtam:) Kicsit könnyebb lett, és már alig volt vissza valami. Természetesen sem melegebb nem slett, sem az eső nem hagyott alább. Aztán eljött Motala, közben persze nézegettem az időmet, és meg voltam elégedve vele. A 180 km 7 órán belül volt meg,  acél felé haladva pedig láttam, h 12 óra körül leszek. Ami szuper így elsőre azt hiszem! Kb 25 km/h átlagsebesség 300 km-en keresztül. Nem rossz. Benne egy 20 perces és egy 15 perces depó. A célban aztán bicajról le, érem nyakba,órám sajna már 10 kilivel előbb jelezte, h nem fér több kör a memóriába, töröljek korábbiakat. Na persze, majd gombokat fogok tudni nyomogatni mikor a kormányt is alig tudom fogni :) Így sajna az utolsó 15km-t nem regisztrálta az óra . Nem baj, a kijelzőn láttam . 10.06 van, azaz 12 óra 12 perc alatt teljesítettem a távot.leszállás után 2 perccel vissazjött a totál fázás, remegés, sajna még várnom kellett Ildire, aki hazafuvarozott, mert a számításokhoz képest túl hamar értem célba:) Levetközni nem tudtam, Ildi segített levenni a ruhákat, kocsiba be, fűtés maxra.

Szóval ez volt a hatalmas élményem, gondoltam megosztom veletek is, biztos vagyok benne, hogy másnak is vannak ilyen élményei, én ezért (is) szeretem csinálni, legyen az futás, vagy más sport, elgyőzni önmagamat, illetve elérni a célt úgy ahogy azt az ember megálmodta magának, hatalmas motiváció!

Egy kis mellékhatás sajna van, azóta sem érzem 3-3 ujjamat akezeimen, és a jobb kezemben lénygesen csökkent az erő, egy gombot sem tudk begombolni. Tegnap elemnetm az akutra, mert komolya aggódni kezdtem, h nyaki gerinc eredetű a dolgo, ahol megnyudtattak, h perifériás, sé el fog múlni, csak nagyon sok idő kell hozzá, akár hónapok. Remélem rendbe jön, mert így nem tudok operálni, nem lennék annyira boldog, ha kereshetnék más hivatást. De bízom benne, h rendeben lesz.

Most Mo-on nyaralunk 2 hetet (szombaton értem célba, vasárnap reggel repültem haza a gyerekekkel). Most pihi jön és laza futások ha lesz kehetőségem.

Következő lépcsőfok az úszűs, júli 8-án. Még egy neopren ruha kellene hozzá, meg egy kicsit gyakorlaok a Balatonban:) Aztán uccu neki:)

Képek hamarosan, csak elég macerás ide feltöltögeni:)

Köszönöm Szabinak és Ildinek akik nagyon agyon rendesek voltak és időt, energiát nem kímélve biztosították, h a lehtő legkényelmesebben oda és visszajussak, lelkileg is támogatva drukkoltak értem. köszönöm Attilának, aki pedig Mo-on izgult és drukkolt neke, és a szüleimnek akik pedig szponzorálták, hogy egy tiszetsséges versenybringával teljesíthettem a távot. (egyébként volt aki sima "parasztlengővel" nyomta, meg volt kópár tanden bicaj is:))