Ami a célunk volt:
A Down Egyesület – missziójának megfelelően – kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésére és oktatására, valamint az őket nevelő családok teljes körű támogatására, elsősorban a gyermekek korai életszakaszában, mivel ekkor érhetőek el a legjelentősebb eredmények. Az Egyesület célja, hogy élménnyé varázsolják a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban korai fejlesztésben résztvevő gyermekek és családjaik számára a kötelező terápiákat és az intézményben eltöltött időt. A következő, CsodaKert nevű projektük olyan módon teszi lehetővé a gyermekek fejlesztését, hogy a játék örömét semmi sem zavarja meg, mert nincsenek irányított foglalkozások, nincsenek fárasztó tornák.
Ezért a célért indultunk neki július 14-én, hogy mi sportolók is hozzájáruljunk a magunk módján a Csodakert fejlesztéséért. Amit tudtunk tenni az az adomány gyűjtés, a figyelem felhívás, megmozgatni a sportolókat egy jó ügy érdekében.
Pár mondatban megpróbálom összefoglalni az eseményeket, összegezni a tapasztalatokat.
1. nap Székesfehérvár -Balatonföldvár
Hallgass a szívedre, ne stresszelj a szervezés miatt
Az előzményekről nagyjából mindenki képben van. A háttérmunkákkal nem akarok senkit zaklatni, ért sok pozitív és negatív élmény egyaránt. Tehát kezdjük mondjuk hétfő kora reggel, mikor “hajnalban” bepakoltunk a kisbuszba, majd elindultunk a gyülekező helyre. Izgatott voltam nagyon, hogy a rajt rendben induljon, hogy jó sokan legyünk. Végülis nem panaszkodhatok, számolásaim szerint 30-an indultunk Fehérvárról. És végre már futottunk. Sokat agyaltam, hogy mit hagyhattam ki a szervezésből, mi maradt otthon (pl. Közútkezelői engedélyek), mi várhat még ránk. A gondolkozás és a beszélgetés megfelelően elvonta a figyelmem, hiszen már Sárpentelén rossz irányba futottunk, szerencsére nem sok kilit vesztettünk. Ezért úgy döntöttem, hogy a szívemre hallgatok, a célra gondolok, nem foglalkozom tovább a szervezés részével, csak a cél ami irányít. Mentünk is rendesen, ki futott, ki bringázott, a lelkesedéssel nem volt gond. Fokozatosan morzsolódtunk le, Balatonföldvárra a standard mag érkezett meg néminemű késéssel és néminemű plusz kilométerrel. Visszanézve a depó időket, bizony érthető az időcsúszás :) Pedig nem is merültünk el a Balcsi habjai között. A lényeg, hogy szállásadónk Halász Ági már várt minket és a Kőröshegyre mentünk fel, immár buszban ülve. A vendéglátók szeretetének köszönhetően finom vacsi és kényelmes szállás várt minket. valahogy nem értem, hogy miért nem akart senki visszamenni a tóra pacsálni egyet :)
Köszi Áginak és szüleinek a meleg fogadtatást!
2. nap. Balatonföldvár - Nagykanizsa
Hallgass a szívedre, ne törődj vele, h nem fogod bírni
Előző este egy “cselt” dobtam be a reggeli induláshoz. Anita megerősített az ötletemben, így - mivel senki nem volt képben a programról - a hat órás indulást előrehoztam fél 6-ra. Így el is tudtunk kb. indulni időben. Ezt a “trükköt” aztán állandósítottam minden napra. Remélem utólag nem leszek elverve. Igaz, kissé így is késve indultunk. A mai napra 87 kili volt tervezve, ezt sikerült túlteljesíteni. De hogy ez a tény realizálódjon, addig egy kicsit futni kellett, amivel nagyon nem is volt gond. Kacskaringóztunk rendesen a bringaúton (+ kilik), míg végre Balatonszentgyörgyre értünk. Nos, ott is kavarogtunk egy nagyot, így mire rákóvályogtunk a hetesre, már szóltak a többiek, h ez jócskán több lesz a tervezettnél. 46-nál ráadásul az órám is lemerült, így jár, aki előző nap nem tölti fel rendesen. Szóval egy nagy tábla az út szélén jelezte, hogy mennyi az annyi Nagykanizsáig. Összeadtam az eddigiekkel és rádöbbentem, hogy 102 kili sok egy napra, ráadásul durva késéssel kell számolnom, ami nem lenne szerencsés, hiszen Kanizsán vártak minket. Így egy “tapasztalt” és “nagyrabecsült ultrafutó” (VN) pár évvel ezelőtti technikáját vetettük be: 10kili erejéig beültünk a buszba. Utólag páran meg is jegyezték, h nagyon felgyorsult a nyomkövető tempója..:) Bántott a dolog, de nem tehettem mást. Így is megcsúsztunk egy kicsit, a Kanizsa Futóklub tagjai már vártak minket, Galambokon pedig a Zalakarosi Futrinkák hűs, jéghideg itallal, dinnyével. Joci a Futrinkáknak örült, mi a frissítésnek és a Futrinkáknak..:) Kaptunk egy szép festményt is, amit licitálásra ajánlottak fel. Kanizsára beérve egy kis ünneplés, fogadás, kedves ajándék a várostól. A szállás elfoglalása után egy finom vacsi, köszönet a Futóklubnak. Estére nagyon elfáradtam, úgy éreztem, hogy ennyi, nem bírom a további napokat. De szívem mélyén tudtam, hogy menni fogok másnap is. Vállaltam valamit, amit teljesíteni akarok, teljesíteni kell. ha törik, ha szakad. Szóval ájulásszerű bealvás, h másnap korán indulva megtámadjuk Kaposvárt és dombjait.
Köszönjük Nagykanizsa, köszönjük Sportbarátainknak a meleg fogadtatást!
3. nap. Nagykanizsa - Kaposvár
Hallgass a szívedre,ne foglalkozz a meleggel
Kemény 1, azaz egy perc késéssel indultunk. De ezt elnéztem a társaságnak. Mint a jótifuti összes napján, nem a belvárosból, hanem a várostáblától indultunk. Kiérve a városból még volt egy kis hullámzás, szép hosszú emelkedőkkel. Lassan haladtunk, a buszban minden meleg volt. Iharosberényben egy kis boltolás, már indultunk tovább, mikor pár méter után egy Down anyuka jött utánunk kocsival, pogácsát, vizet hozva. Nem volt kétséges egy újabb depó.. A hagyomány folytatódott, mint minden évben megnyertük a kánikulai hőséget. Igyekeztünk nem foglalkozni vele, ahol kiskocsmáknál megálltunk frissíteni, vagy ittuk a kocsiból a langyos vizet. Mást nem tehettünk, az út során egyszer tudtunk jeget venni. Sehol egy kút, sehol egy nagy áruház. De nem foglalkoztunk annyira a meleggel, a szívünk vitt tovább. Kaposmérőn a falu polgármestere fogadott minket egy kis frissítővel. Péter Attila is becsatlakozott hozzánk, Kaposvárra Töce legnagyobb örömére a Mecdöncibe futottunk be, ahol kedvünkre fogyaszthattunk. Vacsi után a Pannon Lovasakadémián szálltunk meg, ahonnan kb 300 méterre volt a Deseda-tó. Miután Pali átmasszírozott, nem sok erőm, erőnk maradt lemenni a tóhoz. Így a Balcsi után ez a lehetőség is kimaradt. Elkezdődött éjszaka a jajgatás is, a combizmaim ahogy megpihentek már fájtak is. Lehet, h éjszaka is futni kellene? A megtett táv végre közel volt a tervezetthez, 72 helyett 72,95 km lett. Azt az keveset már igazán lefuthattuk volna, h szép kerek legyen.
Köszönjük Kaposvár, köszönjük Sportbarátainknak a meleg fogadtatást!
4. nap. Kaposvár - Pécs
Hallgass a szívedre, ne félj a Mecsektől
A negyedik napon Pécsre indultunk. Ráadásul az útiterv az utolsó hét szinte utolsó napján lett módosítva. Elkerültük Dombóvárt, helyette letértünk a főútról és Orfű felé vettük az irányt. Még egy tó.. Előrebocsátom, ott sem csobbantunk.Negyed órás késéssel, de Inhoff Józsi és csapata várt minket a táblánál, sok-sok hideg frissítővel, dinnyével, kedves “rokon” Lajkó Mónika beígért pálinkájával együtt :) Szóval fel voltunk vértezve rendesen hideg frissítéssel, ami egy kicsit megnyugtató hatással volt ránk. Szép nyugodt tempóban haladtunk, remekül tartottuk az időtervet (talán ez volt az első ilyen nap). “Powerbar” András kocsival csatlakozott hozzánk, felvértezve egy kis bonus frissítővel. Menet közben hatalmas élmény ért: Régi álmom volt, h a legendás 66-os úton futhassak, megvalósult. Aztán egy kis idő után már Brazíliában futhattunk, hiszen Santos nevű falu mellett futottunk el. Az élmények folytatódtak, valahogy rákeveredtünk egy hosszú földútra, kukoricás tábla között futhattunk, miközben pár perui indián jött velünk szembe. Szóval egy jótifuti ilyet is tud, több országot is érint. Érdemes már a jövőévin gondolkozni.. :) Orfű előtt jöttek Zolika és Móni, nélkülük sosincs jótifuti. Orfűn hosszabbat pihentünk két emelkedő között. Csobbanás itt is kimaradt. Harmadik tó :( Sajnos volt egy kis kavarodás is, így elkerültünk egy másik csapatot, akik szintén vártak minket lelkesen. Nagyon nagy bocsánat miatta!!! Jó volt lezúdulni a hegyről, egyenesen Pécs központjába. Egy szökőkúttal a közepén! Már mentem is bele, majd amilyen hamar belementem olyan gyorsan ki is jöttem, miután fény derült egy esetleges büntetés miatt. Emmával játszottunk egy kicsit, majd a csapat elfoglalta a szállást. Anitával, Bertolddal elvonultunk tankolni, hogy másnap ezzel ne kelljen már foglalkozni. A vacsi fejedelmi volt, csak kevés :) Ringatni megint nem kellett, de a fájdalmak erősödtek.
Köszönjük Pécs, köszönjük Sportbarátainknak a meleg fogadtatást!
5. nap. Pécs - Paks
Hallgass a szívedre, ne rettegj a távtól
A reggelem egy hatalmas élménnyel kezdődött, amit aztán mindenkivel megosztottam a hátralévő napokban: Üzenetet kaptam egy Down fiú anyukájától . Melyben az állt, h az Ő fiát is Lajkó Csabának hívják! Tudtam, h a fiút majd meg kell keresnem, tudtam h találkoznom kell majd vele. Előrebocsátom, jótifuti után megtörtént a találkozás! :)
Bár végül a nagykanizsai etap sikeredett a leghosszabbra, a tervezéskor a mai nap tűnt a leghúzósabbnak. És vmiért mégis ettől féltem a legjobban. A táv, a fáradtság, a meleg miatt talán. A szokottnál talán csendesebben szedtem a lábaimat, hagytam a gondolataimat szétáradni. Igyekeztem az eddigi élményeket feldolgozni, kerestem az eddigi hibákat. Becsatlakozókban nem volt hiány, ez feldobott, jó érzéssel töltött el, h ennyien szívükön viselik a célunkat. Vártam, h Bonyhádra érkezzünk, tudtam, hogy régen látott ismerősök várnak minket. 37 kili után be is érkeztünk, az öröm mindent felejtetett. A friss erő új energiát adott nekünk, vidáman beszélgetve indultunk tovább. A hatos út időnként kellemetlen volt, igyekeztünk mellékúton menni. Bár ilyenkor mindig felötlött bennem a négyes és azzal bátorítottam mindenki, h annál nincs rosszabb. A következő nagy megállóig Faddig kellett elfutni, egészen pontosan Kovács Györgyihez.. No, amit ott kaptunk! :) Azt azóta is emlegetjük! Köszönjük Györgyi, lehet, h jövőre megint arra kanyarodunk :) Hiányolhatjátok, h a futásról keveset írok. De hát mi is történik míg az ember fut? A bal lábát váltogatja a jobb lábával, jókat beszélget a világ dolgairól, a sportról, vágyakozik vmi hideg sör, dinnye, fagyi után, elmélkedik, jól érzi magát. Néha elugrik egy autó elöl, nyafog, h hány kili van még hátra, hisztizik ha kiderül h több mint amit számolt, kattog az agya, h a tervezett időt tartsa, mérgelődik, ha többet depóztunk a kelleténél, befordul magába, kizárja a külvilágot ha gödörbe kerül. De ugyanakkor szereti, élvezi a futást, boldog, h egy jó célért futhat, h segíthet. Paks előtt jöttek az Atomcsigák, a várost megtámadta a narancssárga, zöld fergeteg:) Egy kis megpihenés a Városháza előtt, majd a buszba beülve a szállásunk fele vettük az irányt. A Puszta Lovasudvarban minden földi jó és kényelem várt minket. Hálás köszönet Scheffer Pistának és Nórának!
A táv végül rövidebb lett a tervezettnél, 90 helyett 88 kilit raktunk a lábunkba.
Köszönjük Paks, köszönjük Sportbarátainknak a meleg fogadtatást!
6. nap. Paks - Pusztaszabolcs
Hallgass a szívedre, ne törődj a fáradtsággal
A finom reggeli után folytattuk is tovább az utunkat. Elvileg a hét egyik legrövidebb távja, a legkönnyebb távja várt volna minket. Mondom várt volna, ha nem én tervezem az útvonalat :D De amíg odaértünk egyik kedvenc kis városomba, addig is felejthetetlen élmények vártak ránk! No nem Kuti Zoli becsatlakozása Dunaföldváron, bár szó se róla nagyon örültem.. Editnek és Panninak is. Na jó, Zoli vidámsága is feldobta azért a társaságot. No meg Újvárosból is jött a két Pista. Nagyon vártam, már h odaérjünk, hiszen a Jószolgálati Otthon várt minket. És nagyon vártam már a találkozást a dolgozókkal, az ott élőkkel. Az a nagy szeretet ami fogadott minket, az örökké emlékezetes marad. Még egy röpke kört is futottunk a srácokkal. Fájó szívvel indultunk tovább, de menni kellett. Jó sokan kísértek ki a városból, jó volt itt is új sporikat megismerni. Adonyban egy kocsma volt betervezve, ott találkoztunk a pusztaszabolcsi angyalokkal :) Egy röpke pihenő majd vidáman mentünk célállomásunk felé. A kastélyban egy igazi meglepetés, egy igazi példakép várt minket Bogár Jani személyében. A szuper vacsora és beszélgetés után, Panni masszírozta át a lábamat finoman, óvatosan. Panniról tudni kell, h Lovász Editék lánya, egy Down-szindrómás lány. Rendkívül okos és értelmes, aki beszélgetett vele az tudja.
A táv végül kicsit hosszabb lett a tervezettnél, 65 helyett 75 kilit raktunk a lábunkba.
Köszönjük Pusztaszabolcs, köszönjük Sportbarátainknak a meleg fogadtatást!
7. nap. Pusztaszabolcs - Budapest
Hallgass a szívedre, iktasd ki a fájdalmat
És eljött az utolsó nap. Hamar elrepült az egy hét, hamar bejártuk a fél Dunántúlt. De még várt ránk egy út. Pontban 7-kor el is indultunk, célba vettük az első nagy célállomást Tárnokot. Mint, mindig mikor a jótifuti útvonala arra visz minket, ki nem hagyhatjuk az ottani fogadtatást. Sajnos a lányoknak versenyük volt aznap, így a megszokottnál kevesebben szálltuk meg Németh Erika lovardáját, mértük fel újra a tárnoki kilométert. De Ági megígérte, h jövőre dupla távra csatlakoznak be :) Bőséges ebéd és pihenés után indultunk tovább Pestre, a Margitszigetre. Próbáltam összefogni a társaságot, sokszor eléggé széthúzódtunk. Mivel az achillesem, a combom, a vádlim már nagyon fájt, úgy döntöttem, h az “élre” állok és én diktálom a tempót. Kizártam a fájdalmakat, tudtam, h oda kell érni, bármi áron. Érkeztek futók rendesen, nem mondom, h kevesen voltunk, de az előrejelzések és az ígéretek alapján többen is lehettünk volna. Wilk Zsófival beszélgettünk is erről véleményét meg is írta: LINK. De vissza a jótékonysági futásunkra. A sziget előtt már várt minket egy kis csapat, zászlóval, boldogan futottunk be, ahol még egy tiszteletkört futottunk Down gyerekekkel. A protokoll után még vacsiztunk egyet közösen, miközben az élményeket osztottuk meg. És a nyári jótifuti ezennel be is fejeződött. Mint mindennap, fájó szívvel vettem búcsút a többiektől.
Végezetül pár gondolat:
Először is szeretném megköszönni azoknak akik a 7 nap során a legtöbbet voltak velem:
Németh Anita, Kovács Katalin, Sebestyén Linda, Soós Péter, Réthy Pál, Békési Bertold, Visy Ferenc, Bibók Olivér, Mórocz József, Molnár Tamás, Török “Töce” Tibor.
Nagyon köszönöm a segítséget, akik vártak minket az út során, segítettek a szállásban, az adománygyűjtésben, a frissítésben, futottak, bringáztak velünk.
Hálás vagyok a támogatóknak: Dr. Cser-Palkovics András polgármester úrnak, Östör Annamária egészségügyi sporttanácsnoknak, RexFontana, Nutrend, Tesco, Crestyle, Milpress, Glória Cipő Ortopédiai Szaküzlet.
A jótifutiról: Úgy érzem, gondolom, elérte célját. Sokan megismerhették a Down gyerekeket, sokan beszéltek róluk, sokan megismerték a Down Egyesület céljait, sokan támogatták adományaikkal őket. Talán az idein volt a legtöbb becsatlakozó sportoló, még akkor is, ha többen jelezték előre, hogy megtisztelnek minket és mégis a távolmaradás mellett döntöttek. Bevallom, sokszor kerestem szemeimmel több kiváló ultrafutót, vártam olyanokat, akikről azt hittem, hogy a csapatszellem jegyében részt vesznek ezen a megmozduláson. Igyekszem tanulni a szervezésbeli hiányosságokból, remélem találok legalább egy olyan lelkes marketingest, akivel közösen, a feladatokat elosztva még sikeresebbé tehetjük a jótékonysági futásainkat. Minden évben megfogadom, hogy ez az utolsó. Az összefogást kiválóan jellemzi, hogy a jótékonysági futás előtt és után is voltak adománygyűjtő kezdeményezések (köszönet Walter Ulriknak és Orosz Gabinak a remek ötletért és kivitelezésért). Az idei év volt az első olyan, hogy a nehézségek ellenére, a futás közben, arra gondoltam, hogy ha az egészségem engedi, akkor jövőre újra a nyakamba veszem az országot. Nagyon jó érzés segíteni, nagyon jó érzés a lelkes sportolók között lenni. Már sokan ismerik a szlogent: “Futunk, hogy segíthessünk, mert a láb mindig kéznél van”
Köszönöm még egyszer, hálás vagyok mindenkinek!
Köszönöm, hogy idén is veletek lehettem.