Háát nem discoban, nem koncerten, de mégcsak nem is vmi buliban voltam. Azaz nevezhetnénk "bulinak" is, de számomra most nem volt minden pillanata jó. Hétvégén Sárváron "buliztunk" jópáran, volt aki 6 órában, volt aki 12 órában, volt aki váltózott egy jót és volt aki 24 órában bugiztatta a lábát. Ők voltak a versenyzők, a küzdők, és voltak a segítők, a frissítők, a szurkolók, a lelkesítők, akik szívüket, lelkesedésüket adták.

A verseny előtti készülődésről annyit, hogy reggel döntöttem el, hogy a Hoka Tarmacból "Lassú Rost" segít a kilométergyűjtésben. Frissítésnek a megszokott és bevált Nutrendes cuccokat használtam. Óránkánt ment a sótabi (Anticramp), 4 óráként az amino, koffein, savasodásgátló, 2 óránként ásványianyagpótlásnak pedig a Carbonex. Fél óránként izó és víz váltva (legalábbis 12 órán át), szilárd kaja (szendó, banán, rizsfelfújt, csoki, vajkaramella, stb), majd az éccaka mikor egyre nehezebben ment le a szilárd lépett be a gél egyre sűrűbben. A rajt előtt kaptam meg az Ironteam-es versenypólómat, így nem volt kérdés, h azt veszem fel. A taktikáról annyit: Attilának azt a tervemet adtam elő, hogy az első 12 órában megpróbálok 130 kilit összegyűjteni, így a második felére talán összeszedek 110-et, így megvalósulhat az álmom és célom, a 240. Ennek szellemében a rajt pillanatában ezzel is taktikáztam, igyekeztem a tervezett tempót tartani. Sajnos beleestem abba a hibába, hogy néha elvitt a hév és a lendület. Az első holtpont meglepő módon már negyvennél jelentkezett, de ezt sikerült rövid időn belül leküzdeni. A 80-nál jelentkezőt már nehezebb volt, asszem akkor kértem először a fülhallgatót. Most nagyon figyeltem a frissítésre, fegyelmezetten tartottam a betervezett evést, ivást, igaz kellett hozzá az is, hogy a segítőim sem engedtek eltérni a leírtaktól. Közben jött megint a hasgörcs, kénytelen voltam nospahoz folyamodni. Talán páran elnézik nekem eme gyengeségemet.

Elég hamar elment az első 12 óra, lelkesen gratuláltam a versenyzőknek, majd folytattam a kőrözést. Az óra állása szerint 134 kili, amire hihettem volna azt is, hogy jajj de jó, már "csak" 106-ot kell begyűjteni. Közben belépett a második tervem: még Soós Petitől kértem kölcsön a Garminját, ama megfontolásból, hogy a második 12 órának úgy indulok neki, mintha most kezdtem volna a versenyt. Persze lényegesen lassabb tempóban. Szóval óra felcsatol, engedtem egy kis pihenést és indultam is tovább. Azaz indultam volna, ha tudtam volna. Úgy éreztem magam mintha lehúzott volna valami a pokolba. A pokol legmélyebb bugyrába. Vánszorogtam, vicsorogtam, küzdöttem. A cél egyre távolabbnak tűnt., ahogy a reggel is. Kezdett minden idegesíteni, volt olyan köröm, hogy minden összejött. Kiesett a kontaktlencsém, lemerült az mp3-as lejátszó. Kínomban tapsikoltam már. A szilárd kaja egyre nehezebben ment le, volt, hogy a felét a park másik oldalán dobtam el. Ugyanakkor féltem nagyon az eléhezéstől. Jöhetett a kóla, a sör, próbálkoztam túrós tésztával, valahogy semmi nem volt jó. Így a gél, banán kombó kezdett fő szerepett játszani az étkezésemben. Azért mielőtt mindenki elriad és hamarjában a kukába repíti a futócipőjét, megnyugtatásul közlöm: volt jó és vidám percei az éjszakának. Hiszen azért sikerült kimásznom, sikerült vidámkodni, sikerült táncolni, Szórád "Jimmy" Csaba basszusgitáros játékát utánozni:) Szóval azért élveztem is a versenyt és a futást. Végre hajnalodott, bújtak elő az emberek, újra kezdett nagyobb élet költözni a parkba, És jött egy újabb mély gödör. és elkövettem még egy nagy hibát: elkezdtem sakkozni, számolgatni. Ez elvonta valamennyire a figyelmem, a para, az ijedtség kezdett rajtam eluralkodni: meglehet-e a 240? A reálisabban gondolkozók, akik kinntről figyeltek, jobban felmérték az idő és az állapot helyzetet.

Először Attila az edzőm csatlakozott be, hogy tartsa bennem a lelket. Attila. Pár szavas kitérőt kell hogy csináljak. A fehérvári 12 óráson beszélgettem vele, kértem, hogy legyen az edzőm, segítsen a felkészülésemben. Azóta együtt dolgozunk, másak lettek az edzéseim, pörgősebbek. A versenyen figyelt rám, ha úgy látta, hogy buzdításra van szükségem, ha támogatásra van szükségem, ott volt. Ez történ valójában az utolsó bő két órában is. Tartotta bennem a lelket, ha ki is másztam a gödörből és rohanni akartam nem engedte. Közben Barna próbált először rábeszélni, hogy nehogy kiszálljak 240-nél, próbáljam meg a pályacsúcsot (igen, volt ilyen gondolatom is). Kértem, hogy ne erőltessük a témát, nem akarok nagyobb terhet a vállamra. Látszólag megértette, majd beindult a "háttérmunka". Először Ildi "vert" át, mikor kértem, hogy a következő körben mondja meg, hogy még hány kili kell. Meglepően nagy számot mondott, teljesen kiakadtam. Kétkör múlva jöttem rá a turpisságra. Persze a szurkolók sem tétlenkedtek, Veronika jó kis fittnness csapatot verbuvált össze. A lelkes csapat az utolsó köröket már visszafele számolta, az utolsó órában már én is elhittem, hogy a pályacsúcs is meglehet. Emlékezetes, felejthetetlen  ünneplés, ölelkezés vette kezdetét az utolsó kör befejeztével. Innen már csak egy kis séta, majd vége..

Kifutottam magam.. Asszem elég rendesen, hiszen a dobogóra is alig tudtam felmászni. Nyögvenyelősen, segítséggel, küszködtem fel magam. De büszkén és boldogan álltam ott, hiszen egy olyan eredményt sikerült elérnem amire nem számítottam, ami messze felülmúlt az álmaimat. Jó persze, páran biztos gondolják, hogy mi az a +5,975km. Sok, nagyon sok. Én legalábbis annak éreztem. No de mire is volt ez elég? Ha megengeditek a felsorolást: OB cím abszolútban és korosztályban, új pályacsúcs, új korosztályos Országos csúcs és ha minden igaz kvalifikáció egy évvégi versenyhez.

"Másnaposság": Fehérvárra érve alig tudtam kimászni a kocsiból. A negyedikre felmászni maga a büntetés volt. Zuhany, beájulás az ágyba. Rosszul alvás, sűrű ébredés, forgolódás. Éjjeli ébredés, hűtőnyitogatás. Hétfő reggeli ébredés, fájó izmokkal, térddel, munkahelyen zombi fej, zombi mozgás. De már alakulok, vágyom a futásra újra. És ez így jó, így kell lennie.

És most újra szeretném megköszönni a segítséget Ildinek, Áginak, Bandinak, hálás vagyok nagyon Attilának, nagy köszönet a szurkolóknak, a lelkesítőknek, egyesületemnek az Ironteam-nek, Lesi Tominak a remek fotókért, a Nutrendnek és a Hoka-nak a támogatásért.  Valójában mindenkinek aki ott volt, szurkolt, segített, támogatott.

Hatalmas gratula minden versenyzőnek, mindenki remekül küzdött!