Amikor vége egy versenyszezonnak, röpke pihenő után a sportoló elkezdi tervezni a következő évadot. Nagyjából megtervezi az edzéseit, vagy csak ösztönből lemegy futni, de edz. Futás közben, esténként, szabad idejében jár az agya, kitalálja a fő célját, legyen az 10 kilis verseny, félmaraton, maraton, vagy hosszabb távú verseny, teljesen mindegy. Egy csomó dolgot alárendel a céljainak. Időt, energiát, pénzt nem kímél, vállalja, h munka után esetleg fáradtan, de megy. A fő cél mellett, előtt persze több versenyt is betervez. Ahogy közelednek a versenyek egyre nagyobb izgalommal készül. Felmérheti, h hol tart , kipróbálhatja magát.

Mikor eljön a verseny, azt egy ünnepnek tekinti, alázattal, lelkében nagy izgalommal készül rá. Gondosan összekészíti a ruháját, frissítéseit, várja a rajt pillanatát. Nem alacsonyítja le, nem tekinti egy edzésnek, részvételével megtiszteli a szervezőket, a tudása legjavát igyekszik nyújtani. Nem a győzelem, nem a dobogó a célja, hanem az, hogy a VERSENY után elégedett, boldog legyen, elmondhassa mindenkinek: Ott voltam, megtettem mindent, élveztem, szenvedtem, de megcsináltam. Tök mindegy, h tizedik, huszadik, vagy a mezőny végén végez.  A célban boldogan fogadja a gratulációkat, együtt örül a többieknek, ünnepel. Ha esetleg kudarc is éri, vagy kudarcnak fogja fel, tanul belőle, barátaival kielemzi, esetleg változtat a felkészülésén.

A fenti sorok persze az én érzéseim, az én gondolataim. Nem kötelező senkinek sem igazodni hozzá, nem kötelező érvényesülni vele. Nem vihart, nem vitát akarok vele gerjeszteni. De egy kicsit gondolkozzunk el rajta.