Múlt héten újra elkezdtem futni.
Az az érdekes, hogy nem érzem igazán megterhelőnek a futást- ahogy a tüdőm bírja, azt könnyedén bírja  a lábam is. Persze igyekszem közben vigyázni a sarkamra is, de nem panaszkodik most (kop-kop-kop).

Valószínű, hogy a pár hónapja kezdett taj ji gyakorlatok eredménye (amik néha majdnem izomlázat is csinálnak combban, na de annyira nem visszük túlzásba szerencsére :) ). Már 2. éve járok ezekre az edzésekre, és határozottan fejlődöm. Hajlékonyabb, erősebb és test-tudatosabb lettem. Persze ahonnan indultam, nem volt nehéz javulni. :D Mindenesetre most ennek örülök.

Sőt, még fogytam is, részben szintén az említett gyakorlatok miatt, no meg a lelki problémák- amik most más jellegűek, így nagyétkűből kis étvágyú lettem, havi kb. 1kg lement november óta. Mire jó, ha az ember bánatos... 70kg alá kerültem végre, a futásban is talán ezt is érzem.

Ezen a hétvégén különösen zaklatott vagyok, úgyhogy nemcsak hogy alig tudok enni, de megyek mindenhová, ahova csak lehet, mint a mérgezett egér, úgyhogy fogyogatok tovább. :) Éjjel a bicajozás, futás, séták, ma úsztam is, végre újra! (Köszönöm egyik kedvenc szomszédasszonyomnak, amiért elrángatott, nem sok kedvem volt menni...)

Szóval talán lesz valami a futásból is; ha nem lesz gond ezen a héten a kisebb távokkal, jövő héten meg akarok próbálni egy 10km-hez közelebbi távot.

Az az őrület, hogy amikor nekikezdenék rendszeresebben futni, mindig közbejön valami. :(

Mondjuk most lehet, hogy kicsit eszetlen is voltam, amikor a szokásosnál is hosszabb, utolsó futásom alkalmával a végén ráadásnak iramjátékoztam is - ami nem tett jót a tüdőmnek a hidegben, és azóta köhögök. :-(

Emiatt még ezen a héten sem mertem futni, amúgy a többi akadályozó körülmény már megszűnt.

Talán ha jön a tavasz.. vagy ha elmúlik ez a köhögés végre.

Viszont ma jó sok mászkálnivalóm volt, és amíg a lányaim cserkészkedtek, addig se volt kedvem megülni, és abban az 1 órában is sétáltam- szóval összejött kb. 17km gyaloglás ma!!! Több lehetett, kevesebb nem..

Sokszor gondoltam rá, hogy ez azért ciki, hogy egyedül nem merek lemenni a Duna-partra, így aztán most lementem, nem is egyszer, kétszer is. És be kellett látnom, senki és semmi nem tör az életemre, még ha nem is járnak ott ilyenkor nagy tömegek. :))) Még az aluljáróban sem. Szembenéztem a félelmeimmel. :) Máskor remélem már nem lesz mivel.. Mindenesetre a sok séta is jót tett, meg talán ez a "szembenézés" is, lelkileg. Nem vagyok a topon mostanság. :-/ Ezért is kéne a futás.

Abban bízom, hogy ez a sok gyaloglás is segít, hogy ha végre futni kezdek újra, jobban menjen- főleg a távokat tekintve, jó lenne 6-10km-eket megtenni alkalmanként, 4-5 helyett.